Szatmármegyei Közlöny, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-10-23 / 43. szám
4:3. szám. Nagykároly, 1904. október 23. / XXX. évfolyam. mg Ar A SZATMÁR VÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. ^ MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. ^ SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL : hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : Nagykárolyban, Jókay-ulcza 2. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: igész évié 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése r. illett egész évre 5 korona.-=* ügyes szám ára 20 fillér. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el. A nép egészsége. Bőséges, tartalmas törvénytárunknak nem ép^en jelentéktelen részét képezi a közegész- ségUgyéről szóló törvény. El van abban mondva szépen, hogy az utczákat csatornázni, tisztogatni kell, az iskolák, vendéglők, kávéházak s egyéb nyilvános helyek csakis a közegészség érdekeinek megfelelőleg építtessenek és tartassanak fenn, hogy minden nagyobb községnek saját külön orvosa legyen, de minden járásnak feltétlenül, lehetőleg kettő-három stb. Ez a szép, modern törvény, annyi más magyar törvény mintájára csak papiroson van meg. Nincs talán egyetlen közhatósága Magyarországnak, még az ország fővárosát, Budapestet sem kivéve, amely pontról pontra végrehajtaná a közegészségügyi törvény rendelkezéseit, sem az építési engedélyek megadásában, sem a nyilvános épületek fentartásá- ban, sem az utczák tisztogatásában. S innen van az, hogy Magyarországnak, melynek földje és éghajlata bár a legegészségesebb Európában, a közegészségi állapot nem kielégítő, a halálozások aránya egyes vidékeken különösen megdöbbentő s hogy visszahatással nincs a közállapotokra, az csak a derék magyar faj termékenységének köszönhető. A legsúlyosabb mizéria az, hogy nemcsak nagy községek, hanem egész járások állanak orvos nélkül. A községi orvosok mindenütt a falvakban elégtelen számuaks miután fizetésük évi 300 és 600 forint között ingadozik, kénytelenek minél szélesebb körű privátpraxist folytatni, ami még a legnagyobb lelkiismeretesség mellett is lehetetlenné teszi a körorvosi kötelességek kielégítő elvégzését. Egy körorvosnak köre 3—6 községre is kiterjedhet s igy természetes, hogy egész nap kocsin kell ülnie, hogy a betegeit hivatalból látogassa. De miután ebből megélni nem tud, privát betegeket is látogat s a szegény nép, amely nem tud külön honorálni, felette gyér orvosi segítségben részesül. Ezt nem hozzuk fel szemrehányásképpen az orvosok ellen, nekik és családjuknak is meg kell élni, — de a fizetés, amit a körtől kapnak, még arra sem elegendő, hogy egy polgári család naponta ebédelhessen belőle. Egymás után nyílnak széles Magyarországon az uj sírok ezrei, melyekbe olyan fiatal, munkabíró, vagy eletük delén levő embereket temetnek el, akik megfelelő orvosi kezeléssel az életnek megmenthetők lehettek volna. Hát még az a számtalan egy hetestől a nyolcz éves korig levő gyermek, akik úgy pusztulnak el a vörhenyben és egyéb járványokban, mint amikor kora tavasszal a jeges vihar söpri le a fákról a bimbókat. Ezek is legnagyobbrészt az orvoshiány áldozatai. Ezért virul nálunk még manapság is a kuruzslás, ezért annyi a nyomorék és a hülye a mi falvainkban. Ujjainkon számíthatjuk fel a városokat a vidéken, amelyek csatornázva vannak. Ennek híján egyes utczák dögletes párák tanyái s legjobb elősegitői a betegségeknek. Kórházunk kevés van, ami van, az méregdrága. Gyógyszertáraink drágaságai pedig példátlanul áll az egész művelt világon. Persze, mindezeknek a pénzhiány az oka. Más kevésbbé szükséges czélokra városaink és megyéink ezreket és százezreket tudnak előteremteni még a föld alól is, — a botrányos közegészségi állapotok javítására nincsen pénz! írjuk pedig mindezeket azon alkalomból, hogy országszerte szedi a vörheny áldozatait a szegénysorsu magyar nép gyermekei között. A törvény megvan — csak közegészség nincs. Bár megfordítva lenne! Ezen a szomorú állapoton csak felülről jövő, országra szóló, erőteljes kezdeményezés segíthet. Lám, az állatorvosokat államosították. De akiknek kezébe a polgárság egészsége van letéve, azokkal nem törődnek, aminthogy nem törődnek a nép egészségével sem. Egy házi ipar meghonosítása a vármegyében. A kormány egy hasznos házi ipart akar meghonosítani vármegyénkben, nevezetesen a hajháló készítését. Ezen házi ipar elterjedése azért kívánatos, mert már 12 éves gyermekek is képesek általa szép keresethez jutni. Nagyon helyesen tette azért a Széchenyi Társulat igazgatója, hogy ez iparág terjesztése érdekében először a gyermekmenhelyek vezetőnőit akarja beoktatni, hogy igy aztán azok falujokban szintén oktatást adhassanak ezen ipar elsajátításából. A körlevél, a mit Nagy Béla igazgató a gyermekmenhelyek vezetőnőihez kibocsátott, a következőleg szól: A lapokból ösmeretes bizonyára társulatunk óvónői előtt is a magas kormánynak azon eléggé nem méltányolható nemes törekvése, melylyel városunkban és vármegyénkben a hajháló készítésnek, mint házi iparnak meghonosítását czéljául tűzte ki. E házi ipar folytatására már 12 éves gyermekek is képesek s havonkint 10—30 koronát kereshetnek már a ránk jövő télen is, a mely a szomorú gazdasági év miatt sok helyütt bizony Ínségesnek Ígérkezik. TAR C Z A. Bimbófakadás Párjelenet. Szereplők : Tamás, poéta 23 éves. Tilia, az ideálja, 16 éves. Tamás : (egyedül). Korán leszállt az est. A csillagok Ezernyi száma kék egen ragyog Hegyek mögül felkél a szőke hold, Meglátszik rajt’, hogy éber álma volt! A csillagoknak fényes ezrei Az angyaloknak néma tömegei, Miket azért osztott e jó sereg, Mert oly rosszak itt lent az emberek . . . (nagy szünet). Falánk kigyó és semmi, semmi más A nagy világ és szája óriás; Étvágya nagy, semmisem sok neki, A gazt, a bűnt mohóan elnyeli 1 Az Istenség csupán külső czafat, Imát csupán busás kamatra ad. Erény a bűn s ki többet vétkezik, A jóból annak több Ígérkezik. A pénz Isten s mindenki meghajol Előtte, rá ha szert tesz valahol. Szemfényesztő a vén, az ősz, az agg . . . Csupán, mert élt, jut néki hódolat ? S a szív ? Ki tudja, hogy milyen is az? Ezernyi eszme és egysem igaz! Tilla: (Bátortalanul az ajtón benyit!) Tamás! Tamás: (Arcza hirtelen felderül. Tilla felé rohan). Te úgy? Szivemnek lángja te! A tündérek mesés országa se Terem te nálad szebb virágot! Tilla : (Pirulkodva) Ó ! Tamás (Egyre lelkesebben): Szépséged észszel fel sem fogható ! Egy más világba visz a képzelet. Ha megpillantlak, lányka, tégedet, Egy más világba, hol tündéi fiák Lopnak tündérajkakröl csókokat ; Egy más világba, hol a lány szeme, Egy-egy nap csábos fénytekintete; Egy más világba, hol a szerelem. Rózsája nyílik minden kebelen. A kebleden nem egy, de száz virág Virul, árasztva mámort, illatárt S ha itt halnék meg, édes, kebleden, Virág között hunynám le két szemem S szivem tovább dobogna még . . . Tilla: (Előre lép, kötényével játszik). Ugyan ! Tamás: Igen! Nem sírba vinne az utam ! A menybe fel! Mert hisz a kebleden Nyugodva, menyben érezném magam. Tilla: Poézisodnak tuljó kedve van. Szavad ezért komolynak nem veszem ! Ha rímeidnek jázminvirág csokrát Hazugmód, egy vén asszonynak fonnád, Tunikáját félredobná menten S azt mondaná; tiéd vagyok szentem ! De én kicsiny, csitri lányka vagyok S verseidnek kurta határt szabok! Addig zengjen csak dalod a lanton, Mig a rántás kozmás lesz a — sajton . . (maró gunynyal). Mióta csak divatja van a versnek, Minden poéta rímbe vall szerelmet! Verslábon jár a szív a szép leányhoz, Anyóst a vő csak jambusokban átkoz Nem mossa köny tovább a kendő partját, Divat szerint, daktilokba facsarják! S a költő korcsma sovány étellapját Ezentúl majd csák spondeusba adják És nem kapával ássák meg sírunkat ! Trocheussal temetjük el magunkat! A tószt nem hangzik többé lakzikon Helyébe lép a fürge disztikon . . . De én nekem, te rímek szép lovagja, A szivemet a vers biz’ át nem hatja . A sok poéta mind ilyen .... Tamás (hallgat). Tilla : No mond! Tamás : Igaz poéta már csak ily bolond! Az ész hazát fejébe nem keres S a gondolatja még se végletes! Tilla: (lelkesülten) A mit gondol, abból az eszme kél, A mely sírján túl ő helyette él . . . S a mit érez, érzi szüntelen, Érzi azt még a sírja mélyiben . . . (gúnnyal). É bölcselkedéssel még hová futsz ? Éhen vesznek a filozófusok, Ha ő helyettük én gondolkodom! Tamás: (hirtelen) Hadd bölcselkedjem mézes ajkadon . . . Keblemre jer . . . ölelj . . . Tilla: Hogy megbomolj? Tamás : Ha szép leányka te környékezel, Arany szót ültet ajkamra e kebel S akkor, ó nem lehetek komoly . . . Tilla : (gunynyal) 0, itt az ősz ... A rimbimbók fakadnak : Verset mondok . . . Tedd el majd jó magadnak
