Szatmármegyei Közlöny, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-06-12 / 24. szám
Nagykároly, 1904. junius 12. 24. szám. XXX. évfolyam. i vi m ti ** Szatmármegyei Közlöny TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI W urmravtur Bunnirfl- iiumr «b W és MEGYEI ÉRDEKŰ HETILAP. A SZATMÁRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ES KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. * (fi v "vÍCiiíy MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP, *=SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL : hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : M agy kár olybán, Jókay-utcza 2. sz. Aratási perspektíva. Régóta nem néztünk oly félve az aratás elé mint most. A nagy tavaszi szárazság felette rossz hatással volt gabonanemüinkte, különösen a búzára, amelyből a legtöbbet termeli Magyarország. A jó vagy a rossz búzaterméstől függ, mondhatni az egész gazdasági esztendő eredménye, s midőn látjuk, hogy a búza pusztul a kalászon, méltán log el bennünket az aggodalom. Igaz jött eső, de bizony sok helyütt már későn. A nagy tartós szárazság folytán betegségek csíráztak a búzában s első sorban a rozsda pusztította a kenyeret adó kalásztengereket. S azért most már kétségtelenül megállapítható, hogy első sorban búzában, jóval kisebb eredményt várhatunk mint tavaly, vagy harmadéve, amikor pedig csak csak közepes volt a termés. A többi gabonanemüek, ha nem is állanak olyan rosszul, mint a búza, szintén megsínylették a szárazságot es sem rozsban sem árpában nem várhatunk nagy eredményt. A tény tehát az, hogy az aratás általánosságban nem fogja meghozni a magyar gazdaközönségnek azt a jövedelmet, amelyre pedig okvetlen szüksége van, hogy kötelezettségeinek - eleget tehessen. Az aratás nerh lesz éppen rossz, az Ínséges esztendő réme sem fenyeget, de úgy mennyiség, mint minőség dolgában alatta fog állani az eredmény egy közepes esztendő termésének. Egy bekövetkezendő kedvezőtlen tény előtt állunk tehát, amelyre elkészülnünk kell mindenképpen. Sopánkodni a gyenge termés miatt, felesleges dolog; inkább arra kell törekedni egyesült erővel minden tényezőnek, hogy a gyenge aratási eredmény káros hatását tőle telhetőleg ellensúlyozza. Ezt pedig csak megfontolt czel- tudatossággal érhetjük el. Ha elgondoljuk, hogy amúgy is felette nehéz a szegény sorsú magyar nép helyzete, ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona. Egyes szám ára 20 fillér. amelyet a kivándorlás és a szocziálisztikus izgatás fokozódó erővel lázit meg, ha elgondoljuk, hogy milyen óriási terhek nyomják ezt a földet, amely nem fog most jó termést adni, felette komolynak látjuk a helyzetet. De azért sem ketségbeejtőnek, sem elcsüg- gesztőnek. A gyenge aratásnál nagyobb bajok sújtották már ezt a népet, anélkül, hogy mélyebb nyomot hagytak volna. Kiheverte ez az egészséges nemzet a bajokat, a rossz esztendők után jó esztendők jöttek. Elmúlt a hat forintos búza is, amely pedig nagyobb csapás volt a gazdaközönségre nézve, mint egy közepesen aluli termés. A helyzet az, hogy a gyenge termés ellenében jobbak lesznek a búza árak. Igaz, hogy a papiros búza útjában áll még az egészséges áralakulásnak, de a nagy tényt, hogy az idén nem lesz annyi búza, mint tavaly volt, a papiros búza nem fogja tudni elnyomni. Az egy két forinttal magasabb búzaár pedig alkalmas arra, hogy a gyenge termés által okozott kárért részben kárpótoljon. Viszont meg fogja ezt sinyleni a fogyasztó közönség, mert drágább lesz a liszt meg a kenyér A fogyasztó közönségnek azonban meg kell nozni ezt az áldozatot azért a gazdaközönségéH, amely a fundamentális ereje ennek az országnak. A hatóságoknak is le kell vonni a helyzet koozekvencziáját. Ne zaklassák a gazdát az adóért! Az ex-lex folytán óriási mérvben felszaporodott az adóhátralék s a jó termés esetén is nagy áldozatot követelt volna a gazda részéről a törlesztés. Azonban a termés nem jó, ha a nagy áldozatot teljes mértékben meghozná a gazda: tönkre menne vele. Nem szabad kívánni tehát a gazdától, hogy olyan nagyösszegü adóhátralék-törlesztést teljesítsen, a melyet ki nem bir. Semmi jogot, semmi okot el nem ismerhetünk arra, hogy a gyenge termésen felül az adóekzekucziók is siettessék a gazda tönkre jutását. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el. Ezért tehát az adóbehajtás terén humánusabban és méltányosabban kell eljárni mint valaha. Ezt jegyezzék meg jól maguknak azok, akiket illet. Mert ellenkező eljárással mérföldcsizmákkal siettetik a kivándorlás és a szoczializmus által elgyöngitett föld népének romlását. Az állam tud magán segíteni sokféleképpen. hogy szükségleteit fedezni tudja Ellenben az egyes gazdák hova forduljanak, ha gyenge termésen kívül még az adó is a tönk szélére sodorja . . . Mint minden gyenge vagy rossz aratás idején most is levonhatjuk azt a tanulságot, hogy termelésünk nincsen jól berendezve. Meg mindig a búzára helyezik gazdáink a fősulyt, daczára annak, hogy Amerika, Oroszország és Románia veszedelmes konkurrencziát fejlesztenek már ki a mi búzánk ellen. De búzát termelni a legkenyelmesebb, tehát ezt forszírozzuk minden áron. Holott talán valamivel több munkával ugyan, de más gabonaféléket is termelhetnénk sokkal nagyobb mértékben, olyanokat, melyek nincsenek annyira kitéve az időjárás szeszélyeinek, mint a búza. Hogy mennyire okszerű lenne ez a gondolkodás, bizonyítja ez az esztendő. Ha nem ültettük volna be búzával szántóföldjeink hatvan százalékát, most sokkal kisebb lenne az általános károsodás. De mi még mindig a búzára helyezzük a fősulyt, mert annak termelése és eladása a legkényelmesebb s igy történik aztán, hogy egy rossz búzaaratás, bajba sodorhatja az országot. Okuljunk már végre és gazdálkodjunk okosabban ! Gyermekmenhely Nagykárolyban. Deák Ferencz 100-ik születési napjának emlékére 1903. évi november 13-án tartott vármegyei közgyűlés az alispán indítványára elhatározta, hogy Deák Ferencz emlékére és nevére egy vármegyei gyermekmenhelyet T A K C Z A. Vége mindörökre. Simándy Gáspár hosszasan nézte az asszonyt. Megváltozott, de nem a hátrányára, A szűziesen kétfelé simára fésült haj helyett most költői rendetlenségben, de azért ügyesen elrendezve hatalmas haj korona tört a magasba. Karcsú volt most is a teste, de asszo nyosan telt és erőteljes, kívánatosán aczélos. A szeme, az az édes mosolygó fekete szem, hidegen meredt a férfiakra. Tíz esztendő múlt el azóta, hogy utoljára látták egymást. Elváltak, szivükben a be nem teljesedett szerelem gyötrő keserűségével. Mindegyik a másikat okolta a szivek hajótörése miatt, pedig bűnös volt mindkettő és bűnös volt első sorban az élet. Hány egymáshoz illő szerelmes lelket .szakit el igy egymástól a könyörtelen élet! A megélhetés gondja ura szivek szerelme felett és parancsoló szava ellen nincs appel- láta a gyönge embereknél, akik a szerelmük kedvéért nem akarják felvenni a harczot a mindennapi kenyérért. Büszke, nagyralátó ember volt mind a kettő, nem tudtak beletörődni a gondolatba, hogy ha egymáséi lesznek, nyomorogni , fognak a szegénységük miatt. Hallották és elhitték a józan öregebbek intő tanácsát, hogy a legforróbb szerelemből is közönyt és gyülöl- séget csinál a szegénység, amely bűnös és utálatos. S mielőtt összecsapott volna felettük a szeretkezés örvénye, hallgattak a bűvös megfontolás szavára. Kerülni próbálták egymást s aztán a gőgösebb, a leány, megírta á fiúnak, hogy nem szereti őt többé. A fiú elhitte ezt s világgá ment. Ember lett belőle. Hivatalba, rangba jutott vas- szorgalmával. Gyöngeség többé el nem fogta, a nőket kei ülte és megvetette. Hirdette, hogy gyenge, gyarló teremtések, százszor alávalóbbak a férfinál, mert kevesebb az eszük és gyengébb a szivük. És midőn estenként magába roskadva felidézte lelkében első, egyetlen és utolsó szerelmét, panaszos vádakat szórt a leány ellen, aki nem akart az övé lenni, mert szegény volt. Az nem jutott az eszébe, hogy akkor ugyanígy gondolkodott ő is. A leány férjhez ment hét esztendővel a szakítás után ; keserű könyeket sirt, mikor fejére adták a menyasszonyi koszorút, az esketési szertartás alatt az ájulás környékezte — nem szerette az urát s még nem felejtett. De aztán múltak az évek, hozzászokott a férjéhez, aki mindennapi ember volt ugyan, de az asszonyért lehozta volna a napot is az égről. S mikor egy gyönyörű leánykája született a fiatal asszonynak, béke költözött a szivébe. Megtalálta életének czélját s nem kesergett többé a múlt felett. Bűvös, józan asszony lett belőle, a dolgos és erényes nők mintaképe. És most találkoztak tiz esztendő után. A vak véletlen hoztá őket össze a gyorsvonat kipárnázott, meleg fülkéjében. Ahogy egymásra ismertek, az első pillanatban megdöbbentek. A nő fel is állott, hogy átmenjen egy másik fülkébe, de aztán mást gondolt. Miért adja a haragost? Hiszen nincsen már erre ok. Minden elmúlt s csak nevetségessé tenné magát. Maradt tehát s jéghideg főhajtással viszonozta Simándy Gáspár üdvözlését. Egy perczig mohón nézték azért egymást. — Megöregedett, gondolta az asszony. — Még mindig szép — de mégis egészen más gondolta a férfi. Az asszony is, a férfi is mást látott a leikével, amikor merengve gondoltak vissza a múltra. A tiz év előtti formájában varázsolta egymást vissza ez a két ember, aki szeretett. S most csalódva néztek egymásra. — Hiszen nem az ! nem az ! De megváltozott ! Simándy kezdte a beszélgetést. — Sohse hittem volna, hogy még találkozunk, Irma. Az asszony vállat vont. — Miért ne találkozhatnánk ? Én nem találok ebben semmi különöset. — Ezzel azt akarja mondani, hogy soha nem törődött azzal a gondolattal, hogy mi még találkozhatunk az életben. — Így van felelte az asszony. A férfi komoran nézett ki a napsugaras gyönyörű tájra, mely villámgyorsan robogott el mellettük. — Nincs szive, gondolta magában. Nem is volt. — Sok idő múlt el azóta, mondta inkább magának. Sok idő, túlsók arra, hogy felejteni tudjon az ember. Hasztalan igyekezett közömbös maradni. Arczára ború szállt, a nyelve akadozott s lángra gyűlt szemekkel nézte az asszonyt. Meg volt indulva. Az asszony megérezte, mi dúl a férfi lelkében. Ő sem tudott tovább tetetni s zavartan harapdálta az ajkait. Lopva nézett a férfira, aki izgatottan ült a helyén. — Irma kezdte a férfi. Irma. hát elfelejtett ? — Nem vagyok Irma, mondta. Én már a más felesége vagyok és van egy kis leányom. Hallgattak aztán hosszan mind a ketten. Úgy érezték, hogy ezer és ezer mondani valójuk lenne, ha beszélni mernének. De nem beszélhettek, minden szó egy bűnt, egy szentségtörést jelenthetett volna. Az asszony volt az első, aki magához tért zavarából. Közömbös mindennapi dolgokról beszélt s a
