Szatmármegyei Közlöny, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1904-01-03 / 1. szám

Nagykároly, 1904. január 3. 3L. szám. XXX. éTf°te '■r’S; ám. 7 f > Szatmármegyei Közlöny TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI í. Twinavm íáwnir.TrfY Trw.mTT.AT> és MEGYEI ÉRDEKŰ HETILAP. A SZATMÁRVÁRNIEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. h^i MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP, mmh SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL : hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények ■ küldendők : Nagykárolyban, Jókay-utcza 2. sz. Előfizetési felhívás « a „SZATMÁRMEGYEI KÖZLÖNY“ XXX-ik évfolyamára. Az uj év beálltával, mi is megújítjuk előfizetési felhívásunkat. Lapunk az uj évvel, pályafutásának XXX-ik évébe lépett, a mi mindenesetre szép életkor egy vidéki lap életében. Ez azt bizo­nyítja, hogy a lap még is valami hivatást töltött be, a melyen alapult a közönség párt­fogása. Az idén kétszeres bizalommal fordulunk a t. közönséghez azon kérelmünkkel, hogy szíveskedjék előfizetését megújítani. Mert lapunk életében ez évben olyan vál­tozás történt, minek folytán a lap kizárólag a t. közönség pártfogására van utalva, de viszont minden hasábja is kizárólag az ő rendelkezé­sén áll. Ugyanis megszűnt a lap, a közigazgatás egyszerűsítése folytán a vármegye hivatalos orgánuma lenni, a mennyiben külön hivatalos lapot ad ki a vármegye az év, közepe óta s igy megmaradt kizárólag társadalmi, szépiro­dalmi lapnak. Ez a változás csak jótékonyan hathatott és fog hatni a lap irányára, mert megszaba­dulva a félhivatalos jelleg nyűgétől, a közü­gyeket szabadon tárgyalja. És itt már előre is jelezzük, hogy ezen évtől kezdve, vármegyei közéletünk sok olyan kérdését fogjuk tárgyalni, a melyeket csak azért nem beszéltek meg eddig nyilvánosan, mert nem volt meg az erre szükséges organum. ELŐFIZETÉSI ARAK . Egész évte 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona.-=# Egyes szám ára 20 fillér, i Hirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el.____________ Jövőre is csak lapunk utján vehet rész­letes értesítést az, a ki a /ármegyei közgyűlé­seken, a szakbizottsági üléseken történtek iránt érdeklődik, szóval tudni akarja, hogy mi tör­ténik a vármegyeházán ? — Azért a Szat­mármegyei Közlöny jövőre is vármegyei közér­dekű lap lesz s mint ilyer nemcsak a nagy közönséget, a vármegye bizottsági tagjait, de a vármegye minden községét is érdekelheti. Ha még felemlítjük azt, hogy jövőre is gondot fordítunk lapunk szépirodalmi részére és egyéb rovataira, bizalommal ujitjuk meg előfizetési felhívásunkat. Egy 30 éves lapnak szabad remélni azt, hogy az az olvasó gárda, a mely oly sok ideig kitartott mellette, most is mellé tömörül. Tisztelettel : A szerkesztőség és kiadóhivatal. Előfizetési árak: Egész évre ............................................8 korona. Fé lévre...................................................4 korona. Ne gyedévre............................................2 korona. Községeknek egész évi előfizetés bekül­dése mellett, egész évre .... 5 korona. Újévre. Évről évre megfiatalodik a föld meg a természet, csak mi öregszünk véges halandók, akik azért jövünk erre világra, a hogy dolgoz­zunk, küzdjünk, szeressünk és meghaljunk, hogy helyet adjunk az utódoknak, akik erő­teljesebbek, okosabbak mint mi s akikre hasonló sors vár. Ez az esztendő, amely elrohant fölöttünk, mély nyomot hagyott hazánk történetében s e nyomok elmosódni nem fognak az idők avarában. Bármennyire ártottak is közgazda- sági viszonyainknak a több mint egy esztendő óta tartó válságos izgalmak, azok még is föl­keltették, erejének tudatára ébresztették ezt a szunyokoló népet, a mely most hangosan követeli jogait s nem fog nyugodni addig, mig minden jogos kívánsága teljesítve nem lesz. Közgazdaságilag bizony erősen érezzük a hátrányokat, nincs már manapság az a vidéki szatócs, akihez be nem hatott volna a buda­pesti piacz depreszsziója s aki hőn nem óhaj­taná, vajha vege lenne már ennek az áldatlan herczehurczának s megkezdődnék ismét a komoly, reális, hasznothajtó munka. 1867. óta nem stagnált még úgy a vállalkozási kedv Magyarországon, mint az elmúlt esztendőben, ezer és ezer munkáskéz hevert tétlenül, illetve szorult ökölbe a „zsarnok tőke“ ellen. Minde­zeknek most már végét kell vetni. Ennek az uj esztendőnek a közállapotok rendbe hozásával kell kezdődnie. S ha ez bekövetkezik, akkor az 1904-ik esztendőtől olyan általános anyagi fellendülést várunk, a kereskedelemnek, iparnak s vállalkozási kedv­nek olyan fokozott mértékben való megerő­södését reméljük, hogy jótékony hatását az egész magyar társadalomban éreztetni fogja. A szunyadó, illetve elnyomott gazdasági erők egyszeriben felszabadulnak s a közforgalom el fogja érni azt a mértéket, amely egy életképes ország fellendítéséhez szükséges. Ha most ezekhez hozzá vesszük az ille­tékes helyről kilátásba helyezett szocziális reformok megvalósítását, melyek csakis a magyar állameszme diadalát és a magyar faj felszívó képességét és a szegényebb néposz­T A 1^ C Z A. Uj doktor. Domhidi Gáspár megelégedetten sétált végig a nagy akáczos udvaron, a melynek vége oda szolgált egészen a vasúti állomáshoz. Ez időtájt ugyan máskor mindig délutáni álmát szokta aludni Gáspár a nagy verenda lefüggönyözött üveges ajtaja mögött s jaj volt annak aki ezt a szendergest megtalálta zavarni, ő maga tiltotta el magát az ósdi pamlagtól s a forró napban kémlelgette a vasúti töltés sárgára pörkölö- dött füvét. A vonatra várakozott Gáspár ur s nagyon-na- gyon meg volt elégedve magával. Úgy érezte magát, mint valami diadalmas hadvezér, aki a győzelmízsák- mány megérkeztét várja, hogy lábai elé rakják. Egész lényén meglátszott Gáspár urnák ez a lelki állapot. Máskor örökké ránczba szedett szemöldökének tüskéi mintha barátságosabban meredtek volna előre s még hangja is engedett valamit érdességéből amint magamagában beszélgetett. Domhidiné, aki a verandáról nézte Gáspár urat, amint gömbölyű alakjával tova gördült a hosszú fasor­ban, önkénytelenül elmosolyogta magát. 0 tudta csak az igazi okát Gáspár nagy megelégedettségének s ha nem is osztozott teljes mértékben férje ura örömében, tagadhatatlanul megelégedetten várta a következmé­nyeket, amelyek végre alapos változást idéznek elő házi életükben. Tulajdonképpen a Sárika rovására készült itt valami. Sárika egyetlen leánya volt Domhidiéknak, akik nagyon is különös viszonyok közt éltek. A kis faluban senki sem volt tisztában, hogy miképpen állnak Domhidiék. Valamikor gazdag ember volt Gáspár ur s nagy befolyású a vármegyén. A vagyon arányában fogyott aztán a befolyás is, amikor a Lőrincz- házi pusztán is túl kellett adni Gáspár urnák, annyira megcsappant a tekintélye, hogy a saját fiát sem tudta beválasztatni szolgabirónak. Nagy keserűséget okozott ez Gáspár urnák, el annyira, hogy teljesen visszavo­nult az úgynevezett közélettől. Ekkor történt, hogy a körorvosi állás megüre­sedett Lőrinczházán, miután az öreg Halmi bácsi negyven esztendei szolgálat után elköltözött az örök nyugalomba. Gáspár urat, aki jó barátságot tartott az öreg doktorral, ez az eset megint visszatérítette a közügyek iránt való érdeklődéshez, ami abban nyil­vánult, hogy minden áron nyugdijat akart szerezni az öreg doktor egyetlen leányának Zsófikának. Zsófika huszonhárom éves volt s teljesen egyedül maradt. Árvaságát fokozta testi hibája: pupos volt Zsófika ami Gáspár urban a legnagyobb szánalmat ébresztette fel. Mi lesz ezzel a szegény teremtéssel, kapaczitálta az urakat. Férjhez nem mehet, mert nem veszi senki, megélni pedig nem képes, hiszen nem tanult s nem próbált semmit. A nagy korteskedés még javában folyt, mikor levelet kapott Gáspár ur valami pesti fiatal doktortól, amiben támogatását kéri. Ez volt a levél eleje, a vége pedig egészen különös dolog. Szólt pedig arról, hogy abban az esetben, ha Domhidi Gáspár Kelemen Imre doktort a körorvosi álláshoz segíti, ezennel ünnepélyesen megkéri Domhidi Sárika kezét. Gáspár urat az eset eleinte módfelett felgerjesz­tette. Valósággal tombolt, hogy igy, hogy úgy, minek nézi őt az a ficsur, hanem aztán lassan elcsitult benne az indulat s Kelemen Imrét negyed napra nagy több­séggel megválasztották lőrinezházi körorvosnak. Most várják az érkezését. Gáspár ur a kertben, Domhidiné a verandán, Sárika pedig, akinek az egész esetről halvány sejtelme sincs, benn a szobában. Mert valójában ő legkiváncsibb az uj doktorra. Annyira kiváncsi, hogy barátnéi előtt nem tudja ezt titkolni. Meg is indul a találgatás, hogy milyen lehet, kit fog először meglátogatni, kinek fog udvarolni ? Közben a vonat is megérkezett, és Gáspár ur büszkén sétáltatta végig a kertben az uj doktort, mi­közben nem mulasztotta el külömböző jó tanácsokkal is ellátni. Mindennek előtt szeretném, kedves barátom, ha jó barátságba lenne mindenkivel. Ilyen helyen ez fel­tétlen szükséges s aztán, hogy a maga kérésére térjek, mondhatom szívesen venném, ha visszaadhatnám a szavát. Majd . . . Hiszen nem azt akarom ezzel mondani, hogy valami kifogásom volna ellene. Látom szép derék ember és elég jó állásra is tett szert. De tudja, nem akarnám, ha azt hinnék, hogy én, no igen megfogtam magát. Kelemen Imre mosolyogva hallgatta Gáspár urat és mosolyogva szemlélte később a piruló lányokat akik nem tudták elrejteni zavarukat az uj doktor előtt, aki valósággal hódított az első pillanatra. Még Domhidiné tetszését is megnyerte s szinte anyai gondossággal igyekezett útba igazításokat adni neki, hogy hol vegyen lakást, melyik korcsmában szoktak az urak étkezni s kinél mosasson. A végén pedig lelkére kötötte, hogy kiktől óvakodjék. Kelemen doktor mindezért igen hálás volt. Kezet csókolt Domhidinénak, jelentőség teljesen megszorí­totta a kezét Sárikának s elbúcsúzott: a viszont­látásra Kint az utczán fürkészve nézett szét az uj és szokatlan világon, amelyben ezután élni fog. Lassan gondolkodva ment előre az egyenes főutezán, amely­nek egyik házán ott állott az öreg doktor táblája. Ke­lemen gépiesen, pillantott rá, csak mikor a nevet elol­vasta, simitotta végig a homlokát. Valami különös zsibongást érzett, gyermekéveinek legküzdelmesebb napjai elevenedtek fel emlékezetébe.Önkénytelen a kapu elé lépett s benyitott a virágos kis udvarba, amelynek végén ott ült egymagában fekete ruhájában Zsófika. így ültében, elbűvölő szép teremtés volt Zsófika. Testi hibáját eltakarta a ráboruló orgona bokor. Kele­men lassan, szófián lépett elébe s kis kacsóját ajkához szoritotta. — Zsófika. — Imre, hogy kerül ide ? —■ Hát nem tudja. Engem választottak meg, én vagyok az utód s aztán beszélgettek hosszasan sokáig a régi időkről, emlékekről. Másnap pedig a helyi újságban megjelent egy kis hirecske : Kelemen Imre doktor eljegyzését adta tudtul Zsófikávai. K. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom