Szatmármegyei Közlöny, 1903 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1903-03-22 / 12. szám

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY is. Ismét szavalás következett. Ludescher György VI. o. t. adta elő a „Magyarok Istene“ czimü köl­teményt. Miután még az énekkar hazafias darabot énekelt volna, Weisz Bernát VIII. o. t. értelmes záró beszéde következett s befejezte az ifjúság ünnepélyét a „Szózat“ eléneklése. — A protestáns tár­saskör helyiségében d. u. 3 órakor folyt le az ünnepély, szép számú közönség előtt. A Hymnusz eléneklése után Nagy Elek szavalta el hazafias hévvel a Talpra magyart, majd Kovács Klárika k. a. Farkas Sándornak „Márczius 15-én“ czimü költeményét sza­valta lelkesedésre ragadva hallgatóit. Az emlékbeszédet Lukács Mihály a kör elnöke tartotta. Ezután Ábrányi Emil költeményét Mi a haza ? adta elő Szabó Matild k. a. helyes értelmezéssel. Kubinyi Bertalan szavalata következett. Tóth Kálmán Előre czimü költeményét adta elő nagyhatással, a Lenkey Lajos szavalata is tetszett. Befejezte az ünnepélyt a közönség által eléne­kelt Szózat. — A kath. legényegyesületben is megünnepelték a szabadság emlék napját. Lőrincz Gábornak, az egyesület lelkes elnökének megnyitó beszéde után Sallay Lajos szavalta el a Talpra ma­gyart. A nap jelentőségét eredeti felfogással Haunstädter József tanár méltatta, a kit beszéde végén lelkesen meg­éljeneztek. Ezután az Apotheozist szavalta el Popovits Rezső és a Hang a Petőfi sírjából czimü nagyhatású költeményt Deák Sándor. Popovits Rezső saját szer­zeményű költeményét szavalta el „Ötven év előtt és után“ czim alatt s műsoron kívül a kis Fetzer Jolánka és Fetzer Jani is szavaltak. Hazafias énekek eléneklése között oszlott szét a közönség. — A polgárság összeségének ünnepélye a Polgári Ol­vasókörben folyt le. Szép számú közönség volt jelen, köztük hölgyek is. A színpadon Kossuth Lajos megkoszorúzott arczképe volt látható. Itt a műsor a dalárda énekével vette kezdetét. Ezután Kubinyi Ber­talan szavalta el Tóth Kálmának Előre czimü költe­ményét hazafias tűzzel és lelkesedéssel. Az alkalmi felolvasást Pro libertate czim alatt Somossy Miklósné úrnő tartotta. Nem mindennapi esemény, sőt talán újdonság számba megy nálunk a női felolvasás. De a kezdete ez újításnak mondhatjuk bevált, mert őnagysága a Rákóczy-korszak kezdetének, indító okainak ecse- telésével és ezeknek a márcziusi eseményekre való vonatkoztatásával, igen kedves és minden magyar ember előtt becses munkát végzett. Zajosan megtapsolták s a rendezőség egy szép virágcsokorral kedveskedett. Utánna Nagy Elek szavalta el a Talpra magyart s véget ért a műsor a dalárda által előadott uj Kossuth nótával. Nyolcz órakor kezdetét vette a közvacsora. Az idén feltűnőn kevesebben vettek ezen részt, mint ren­desen, a mit a budapesti útnak, a küldöttségbe járás költségeinek tudhatunk be. Körülbelül 70-en jelentek meg a vacsorán. Az első pohárköszöntőt Nagy László alispán mondta a királyra. Pohárköszöntőjében a mai nehéz politikai viszonyokra is vonatkozást tett s mint kormánypárti is azt hangsúlyozta, hogy a nem­zeti eszmék ünneplését fen kell tartani s együtt ünne­peljen a király és nemzet. Adja az ég, hogy a király és nemzet egy legyen. Utána dr. Adler Adolf, a sza­badság, egyenlőség és testvériség elveinek megvaló­sításáért, Kossuth és Petőfi eszméiért ürített poharat. Nagy Elek a közreműködő Somossy Miklósné őnagy- ságát éltette. Csipkés András a Kossuth szobor bi­zottságot éltette, kívánva a szobor mielőbbi megvaló­sítását. Nagy László alispán emelkedett fel ezután szólásra, kijelentve azt, hogy bár a belügyminiszter nem hagyta jóvá a vármegye azon határozatát, a melylyel a városunkban felállítandó Kossuth szobor javára 4000 korona segélyt szavazott meg, de azért a szobor bizottságnak nincs oka aggodalomra, mert a vármegye közönsége az egyszer megajánlott összeget mindenkor megfogja adni. Debreczeni István polgár- mester a város közönségének jólétét, Kubinyi Bertalan Nagy László alispánt, mint lelkes hazafit éltette. — Kinevezés. Korpás Ferencz tanárt, a kit egy hóval ezelőtt neveztek ki a helybeli főgimnasium- hoz ideiglenes tanárnak, most kinevezték a jászberényi főgymnasiumhoz. — Matiné. A helybeli főgimnasium ifjúsága József napján, Hám József igazgató tiszteletére d. e. 9 és fél órakor sikerült matinét rendezett a torna csarnokban, a melyen igen szép számú közönség vett részt. A műsor a főgimnasiumi zenekar által szépen előadott Castolaó indulóval vette kezdetét. Ezután igen csinos üdvözlő beszédet mondott Schuszteritsch Béla Vili. o. t. majd az ifjúsági énekkar adta elő a Névnapi örömdalt, Zsasskovszkytól. Ezután Brandsch Gyula Vili. o. t. szavalta, saját szerzeményű alkalmi ódáját, a mely köztetszést aratott. Ezt követte egy sikerük kvartett, a melyet a karmester vezetése alatt Preisz Miklós, Brandsch Gyula, és Taub Mihály Vili. o. t. adták elő a karmesterrel együtt. Ezután a Kozsár Jó­zsef által melegséggel megirt „Szeretett igazgatónk név­napján“ czimü ódát adta elő, ügyesen és hatásosan Erőss Tibor II. o. t. Majd zongorán Csilléry Ferencz Vili. o. t. játszotta Székely Imrétől: Emlékeim ha­zámból czimü szép szerzeményt. A zongorázó bra­vúros és szabatos játéka óriási sikert aratott. Nem akart a játék után felhangzó taps és éljenzés szűnni. A főgimnasiumi énekkar adott elő még egy magyar népdalt és a zenekar magyar népdalegyveleget játszott. Végezetül az ünnepelt igazgató meghatottan köszönte meg az ifjúság óváczióját. A szép matiné az igazgató éltetésével ért véget. — Szemle. Szentmihályi Clair Gyula altábor­nagy, kassai honvédkerületi parancsnok, Barancsi Győző őrnagy vezérkari főnök társaságában f. hó 16 és 17-én a helybeli honvédzászlóalj felett tartott szemlét. Az altábornagy itt időzése alatt a kegyes­rendiek társházának volt a vendége. — Névnapok. Ede, Sándor és József napja egy­más után következnek s igy nem csoda, hogy két nap alatt sok jóbarátját kell az embernek meggratulálni. Így városunkban is felkeresték barátai és tisztelői Tóth Sándor intéző tisztet és Vetzák Edét takarékpénztári igazgatót dr. Aáron Sándor orvost, hogy szerencse kivánataikat tolmácsolják. József napján pedig a hely­beli kegyesrendiek háza valóságos bucsujáró hely volt, mert négy Józsefet kellett megköszönteni. Kezd­ték Hám József igazgató, és Vanke József kegyes, t. kormány-tanácsos üdvözletén és folytatják Haunstädter József és Gärtner József tanárok meggratulálásán. — Búcsú lakoma. A Vásáros-Naményba dohány beváltó hivatali főnöknek kinevezett Maresch Emil tiszteletére barátai ismerősei tegnap este búcsú lakomát rendeztek a régi kaszinóban, a melynek lefolyását azonban csak lapunk jövő számában közölhetjük. — Aranylakadalom. A legszűkebb családi körben — a nem régi fájó gyászra való tekintettel — hallga­tagon ünnepelte meg Nt. Asztalos György, nagykárolyi ev. ref. lelkész, volt esperes, vármegyei bizottsági tag, jelenlegi második nejével, Máthé Karolinával való házasságának ötvenedik évfordulóját — az aranylakodalmat, márczius 15-én. Ezelőtt 50 évvel, az akkori viszonyok között, a márczius 15-re tervezett lakodalmat a hatóság a Bach kormány közegei nem engedélyezték s előtte való napon is csak katonai felügyelet alatt lehetett megtartani a menyegzőt. A ritka évforduló ünnep márczius 15-én tartatott meg s a család ünnepélyesen vonult be a templomba, hol már a nagy nemzeti napot ünnepelők sok százai voltak jelen. Isteni tisztelet után az ötven éves házas­pár kedélyesen, vidáman fogadta a közeli rokonok gratulácziót s a messze-távolból is érkező jókivánatokat, melyeket a távirda hozott. Az ünnepeltek másnap is folyton fogadták a szívélyes megemlékezők érze­lem nyilvánitásait.Adja az Ég, hogy a gyémántlako- dalom is hasonló erőben és egészségben találja a most vidáman ünnepelő párt! —Gróf Károlyi István ur Öméltósága az ősz lelkipásztort sajátkezüleg irt következő igen szép levélben üdvözölte, mely a nemes főur igazi fenkölt gondolkozására, nemes szivére s valódi emberbaráti szeretetére mutat. Tisztelt Barátom ! Asztalos nagytiszteletü lelkész ur! Elkésve értesültem a felől, hogy uraságod folyó hó 15-én ünnepié boldog házaséletének 50-ik évfor­dulóját. Nemzetünk e nagy emlékezetes napja méltó keretül szolgált egy oly férfi emlékünnepéül, a ki egy hosszú emberöltőt csakis hazája, egyháza, fele­barátai és családja iránti kötelességei teljesítésének szentelt. Legifjabb koromtól kezdve csakis tisztelni, becsülni és szeretni tanultam Önt, és ez érzéseket boldogult édes atyám oltá belém, s az évek csakis növelni tudták lelkem és szivemben azokat. Éltesse Isten kedves nejével együtt még hosszú évekig és engedje önnek megérnie azt, hogy márczius 15-ikének nagyjelentőségét az ifjú nemzedék lelkében felfogja és szivében át is érezze. 1903. márczius 19. Hive Gróf Károlyi Pista. — Felfüggesztés és helyettesítés. A várme­gyében folyó miniszteri vizsgálatból kifolyólag a vármegye alispánja Böszörményi Endre főszolgabírót és Boros György szolgabirói írnokot állásuktól fel­függesztette s ezek ellen, valamint Képessy László szolgabiró ellen a fegyelmi eljárást megelőző vizs­gálatot elrendelte. A csengeri főszolgabírói hivatal vezetésével Komoróczy Iván volt főszolgabírót bízta meg. — Fay Sándor akadémiai festőművész, a ki hosszasabb tanulmány körutat tett már Münchenben, Olaszországban és P'rancziaországban, keresztül utaz- tában városunkban olajba és pastellben arczképeket fest, hogy újabb tanulmány, utjának költségeit fedez­hesse. Már többeket lefestett és mondhatjuk, hogy olyan élethü képeket csinál, hogy a kik megörökiteni akarják arczvonásaikat, azoknak most nyílik erre a legkedvezőbb alkalom. Lakása a mesternek Kálmánd- utcza 13. sz. alatt van. — Gyászeset. Kőszeghy Gyula nyugalmazott uradalmi főszámvevő f. hó 18-án hosszas szenvedés után városunkban elhunyt. Nagy vesztessóg érte halálával társadalmi életünket. Mert Kőszeghy Gyula kellemes társadalmi ember volt, a kit mindenki tisztelt és becsült. Udvarias és előzékeny volt min­denkivel szemben, ez nála nem volt mesterkélt tár­sadalmi kényszer, hanem a müveit,lelkületű, gavallér modorú férfiú alaptermészete. Életrajzi adataiból felemlítjük a következőket: 1837 aug. 4-én született Egér-Farmoson s mint 22 éves fiatal ember részt vett az 1859. évi olasz hagjáratban és ott volt a solferinói ütközetben is. A katona­ságból vissza térve, gr. Károlyi György ura­dalmába nyert alkalmazást mint tiszt. Sok éven át szolgálta a Károlyi grófokat, különböző állásokban. Volt intéző főtiszt, később Károlyi Viktor gróf ura­dalmába felügyelő főtiszt. Városunkban évekkel ezelőtt, mint Károlyi Lajos és István grófok közös- főszámvevője telepedett le s e minőségben tartóz­kodott 1898 évig a mikor nyugalomba vonult. De a megnyerő modorú öreg ur tevékenységét csakhamar a társadalom, a kultur intézetek vették igénybe így a Vöröskeresztegyletnek, a kath. egyháznak, a Kölcsey Egyesületnek pénztárnoka volt sok éven át. A helybeli Takarékpénztár is felügyelő bizottsági tagját gyászolja az elhunytban. Temetése folyó hó 19-én ment végbe nagyrészvét mellett. A kellemetlen idő daczára is ott volt egész városunk intelligencziája. A temetési szertartást Palczer Ernő kegyestendi házfőnök, kormánysegéd végezte fényes segédlettel. A koporsót a kegyelet alhalmazta koszorúival, melyek a következő felírást viseltek: Felejthetetlen jó férjének bánatos neje.,A szeretett kedves apának Józsi — Anna — Babi. Édes jó apuskának Bandi— Sárika. Felejthetetlen drága apának Béla — Lujzika Felejthetetlen édes apánknak Mariska — Béla. Kedves jó apának Dezső — Sadi. Kedves apus- k nak Pista — , Erzsiké. Drága nagyapuskának Béczu — Imsi. Édes Gyulánk Isten veled Ilona — Imre (Jurenák Imre és neje.) Nyugodjál békében drága Gyulánk Sarolta — Kálmán (Jobbágyi Ottóné és fia.) Gróf Károlyi István, őszinte részvéttel a Jeney család, Harsányi Sándorné. Barátságom s imádságom kisér.Ernő (Palczer ErnőJ Mély tisztelete jeléül Tóth Sándor és családja. Régi jó barátjának Jeney Géza. Io-az barátjuknak Teri Bella. (Eősz Ferencz és neje.) Ezen kívül koszorút helyeztek a ravatalra : a Nagykárolyi Takarékpénztár Egyesület igazgatósága s felügyelő bizottsága érdemdús felügyelő bizottsági el­nökének, azirgalmas nővérek, a róm. kath. iskolaszék, a Vöröskereszt Egylet s a családnak több barátja. A család a következő gyászjelentésben tudatta nagy vesztességét : Özv. Kőszeghy Gyuláné szül. Dani Mária, a maga, valamint gyermekei s kiterjedt rokonság nevében is fájdalmas szívvel tudatja, szeretett férjének, illetve a legjobb apának, nagy­apának, apósnak és testvérnek Kőszeghy Gyula nyugalmazott uradalmi tiszttartónak élete 66-ik, s boldog házassága 36-ik évében folyó évi márczius hó 17-én, esteli 10 órakor történt elhunytát. A boldogultnak hült teteme folyó évi márczius hó l9-én° délután 3 órakor fog a róm. kath. egyház szertartása szerint a helybeli mesterrészi temetőben örök nyugalomra helyeztetni; az engesztelő szent mise-áldozat pedig márczius hó 20-áu reggel 9 órakor fog lelkiüdvéért a helybeli róm. kath. templomban az Egek Urának bemutattatni. Nagykárolyban, 1903 márczius 18. Áldás és béke legyen porai felett . Kőszeghy József és neje Hlavathy Anna s gyermekük Marianna, Dr. Kőszeghy Andor és neje Jeney Sa­rolta, Kőszeghy Béla és neje Varságh Lujza, Kő­szeghy Mariska és férje Jurcsek Béla s gyermekeik Béla és Imre, Kőszeghy Sarolta és férje Harsányi Dezső s gyermekük Margitka, Kőszeghy István és Erzsiké, gyermekei, unokái, menyei és vejei. Kőszeghy Kálmán és Izabella testvérei. A takarékpénztár is adott ki gyászjelentést felügy .-biz. elnökének elhunytáról. — Az idei sorozásokat elhalasztotta a honvé­delmi miniszter, és pedig további rendelkezésig bizony­talan időre. Érdekes a rendelet vége. : Végül kije­lentem, hogy ezen, az ismert parlamenti viszonyok kényszere alatt kibocsátott rendelkezésekből kifolyólag úgy a hatóságokra, mint az egyes védkötelesekre és azok hozzátartozóira esetleg háramló mindennemű zaklatásokért, károsodásokért és másnemű hátrányos következésekért a kormány a felelősséget magáról elutasítja. — Uj ügyvéd városunkban. A Szatmár-németi-i ügyvédi kamara Dr. Vetzák Ede ügyvédet Nagy­károly székhelylyel lajstromába bejegyezte. — A nyári színkör ügye Debreczeni István polgármester a folyó hó 14 én délután 3 órára hívta Össze a szinügyi-bizottság tagjait, hogy az építendő nyári színkör kérdését megtárgyalják. La­punkban már említettük, hogy gróf Festetich Andor orsz. szinészeti felügyelő kilátásba helyezte, hogy a kormány 12000 korona segélyt fog adni, ha a város egy megfelelő nyári színkört épit. A polgármester mielőtt a kérdést a szinügyi-bizottság elé vitte volna, átkérette az orosházi és gyulai színkörök tervrajzát és költségvetéseit, hogy minden irányban tájékoztat­hassa a bizottságot s az ajánlat alapos és beható tár­gyalás alá vehető legyen. A szinügyi-bizottság arra a megállapodásra jutott, miszerint jelenleg nem ajánlja a képviselőtestületnek a nyári színkör építését, mert a színkör kérdését a szálloda kérdésével kapcsolatosan és ennek keretében kívánja megoldani. Mert beható eszmecsere után arról győződött meg a bizottság, hogy a kormány által felajánlott segélylyel a kellő építkezést a város anyagi támogatása nélkül nem tudná keresztül vinni s amennyiben a szálloda épí­tése kedvező ajánlat mellett a város hozzájárulását, alig venné többel igénybe, mint a színkör építése, inkább az utóbbit kívánja megvalósítani. — Vizsgaletétel. Habina Jenő pénzügyi fogal­maz ó a helybeli kir. pénzügyigazgatóságnál, folyó hó 17-én Budapesten a fogalmazói vizsgát jó sikerrel letette. — Endródy József városunkban ismert táncz- mester megkezdte a napokban városunkban táncz- óráit a polgári leányiskolában. A ki a bostont tanulni akarja, az a polgári leányiskola tanári karánál jelentkezhetik. — Márczius 15-ike Mátészalkán. Márczius idu­sának 55-ik évfordulóját a kerület egyes kiválóbbjai és Jékey Zsigmond képviselőnk részvétele mellett Mátészalka megünnepelte. A város több utczái zász­lókkal voltak díszítve. A vasárnap ünnepi hangula­tának, a nemzeti ünnep érzetének melegével való párosulása ragyogott a ref. templomban megjelentek arczain, kik között voltak a városi képviselet kül­döttei, Jékey Zsigmond képviselővel a függetlenségi párt gyönyörű selyemzászlóját előre vitetve, az adóhivatali tisztviselők stb. stb. A zsoltárok elének­lése után a dalárda a Hymnuszt énekelte, melyet, valamint a később előadott Szózatot állva hallgatott meg a közönség. A Hymnusz elhangzása után Kincses István pap lépett a szószékre, elmondván magas szárnyalásu művészi formájú, a könyezésig megindító beszédet a Dávid 116 zsoltára 12. 13. 14. versei alapján.Valóságos költemény volt ez prózában, apotheozisse a 48-iki nagy eszméknek. A templomból kijőve a szamosszegi fúvó zene hangjai mellett a több száz főre rúgott tömeg körmenetet tartott, 1 óra tájt pedig a közebédhez gyűlt össze, a Sarkadí szállóban. Az első pohár köszöntő Rohay Gyula, főjegyzőé volt, ki vervvel előadott dictiójában a legelső magyar emberért ivott, köztetszést aratva. Utána Jékey Zsigmond a polgárságért ivott egy igen szépen előadott toasztban. Kincses István keserű szavakban fejezte ki fájdalmát a szőnyegen levő ujonczjutalékjavaslat felett, sajnálattal constatálja, hogy nem találja a jelenlevőknél az ünnepet illető lelkes hangulatot. Formás beszéde méltán sorakozott templombeli szó­noklatához. Az ellenzék küzdelmét jogosnak és hazafias kötelességteljesitésnek nevezi. Szálkái Sándor lelkes hangon méltatja Kincses szónoklatát. Úgy ezen, mint későbbi dictiói a nála már szokászos

Next

/
Oldalképek
Tartalom