Szatmármegyei Közlöny, 1903 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1903-08-02 / 31. szám

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY hó 9-én délelőtt 9 órakor kezdődőleg templomavatási ünnepélyt tart, mely alkalommal a Szent László korá­ból származó remek kivitelű korszerűen újjá épített kéttornyú templomát fogja a híveknek átadni és ünne­pélyesen felszentelni. A felszentelés nagyobb szabású ünnepséggel lesz egybe kötve. Az ünnepségeket a következőkben ismertetjük. A templomavatás ünne­pélyes sorrendje: 1. A gyülekezet éneke : a) Invocatio : a 74-ik dicséret 1—2. verse; b) A 37-ik dicséret: „Jövel szentlélek Úristen“. 2. Bevezető ima, tartja : Visky Pál, esperes. 3. Közének. 4. Alkalmi beszéd és utóima tartja : Nagy István kémeri lelkész. 5. Gyüle­kezet éneke. A 233-ik dicséret 3-ik verse. 6. Felavató ima, tartja : dr. Bartók György, püspök. 7. Esketés, végzi: Benkő Albert, sz.-csehi lelkész. 8. Keresztelés, végzi: Tamás László, krasznamihályfalvi lelkész. 9. Urvacsora-osztás, végzik: K. Nagy Elek, bogdándi és Gáspár László, érszodorói lelkészek. 10. Zárima, tartja: Magyary István, helybeli lelkész. 11. Gyülekezet éneke. Tájékoztató. Augusztus 8-án délután fél 5 órakor a pályaudvaron méltóságos és főtiszteletü dr. Bartók György püspök ur fogadtatása. Augusztus 9-én délután 2 órakor közebéd, melyre 1 teríték 5 korona, kik részt akarnak venni, augusztus 4-ig a lelkészi hivatalt érte­sítsék. Augusztus 9-én este 8 órakor tánczczal egybe­kötött műkedvelői szini-előadás az óvoda udvarán e czélra felállított helyiségben. Színre kerül; a „Tarta­lékos Férj“. Bohózat 3 felvonásban. Az előadást betanította és rendezi dr. Grosz Miksa ur. Személy­jegy 2 K, család-jegy 6 K. Népbál — e czélra felállí­tott sátorban — személy-jegy 1 K. — Adomány a Rákóczi emlékre. Solymossy István csomaközi földbirtokos a Rákóczi emlékre 10 koronát küldött lapunk kiadóhivatalához, melyet Roth Károly ur gyüjtőivén rendeltetési helyére juttattunk. — Gyarmatiak panasza czimen több fővárosi lapban, a „Szatmári Hirlap“-ban s a „Heti Szemle“ 31. számában megjelent hírre vonatkozólag, — mely szerint Bartha Miklós, Luby Béla és Luby Géza képviselők panaszos kérvényt nyújtottak be a belügyminiszterhez a fehérgyarmati jegyző azon állítólagos szabálytalan eljárása ellen, melyet ez a fehérgyarmati tüzkárosultak javára begyült segélyösszegek kiosztása körül követett, — a következőket közöljük : Hivatalos iratok alapján megállapítottuk, hogy a fehérgyarmati tüzkárosultak segélyezésére a gyűjtés rendezésével, a segélyösszegek kiosztásával a községi képviselőtestület egy kebeléből kiküldött bizottságot bizott meg, melynek elnöke a járás főszolgabirája volt, mint községi képviselőtestületi tag. E bizottság kezelte s osztotta szét a segélyeket és pedig első ízben 5181 korona 99 fillérben, 1900. évi szeptember 14-én, majd a később 1901. és 1902. év folyamán begyült 800 korona 84 fillérben a községi képviselőtestület újabb határozata alapján, 1903. év junius 27-én. Ez ügybe a jegyző, mint a képviselő- testület, esetleg a bizottság egy tagja folyt be, s őt, sem más hivatalos közeget mulasztás, vagy szabálytalan eljárás vádja nem terheli. Nem tudjuk, mit tartalmaz a belügyminiszterhez beadott kérvény, de az igazságnak megfelelőleg már most közöltük e tényállást, hogy a közönség a vármegyei hivatalos közegek ellen, — ugylátszik czélzatos következetességgel, — közreadott vádakkal szemben véleményét a valóság feltárásával alkothassa meg. — Névmagyarosítás. Butkovits Vilmos f.-bányai illetőségű nagybányai lakos, nevét belügyminiszteri engedélylyel „Szász“-ra változtatta. — Érzéketlenség czimen múlt számunkban meg­jelent hírünkre a következő nyilatkozatot vettük : „Tek. Szerkesztőség! Az esetleges félreértések kikerülése czéljából a f. évi 30. számban „Érzéketlenség“ czimen megjelent czikkre vonatkozólag becses tudomására ho­zom, hogy f. év julius 10-ig én voltam a nagyszekeresi h. körjegyző, de a Rákóczi emlékére állítandó szoborra vonatkozó gyüjtőivet eredménytelenül nem én küldtem vissza. Kérem ezen megjegyzésemnek becses lapjának legközelebbi számában tért nyitni s közzé tenni. Kelt Simában, 1903. julius 27. A szerkesztő urnák alázatos szolgája: Géresi Suta Pál, simái körjegyző, volt nagy­szekeresi h. körjegyző.“ — Szives készséggel adunk helyt e közleménynek, s megjegyezzük, hogy mi említett hírünk megírásánál is tudtuk, hogy az érzé­ketlen körjegyző nem ő volt, de nevet nem akartunk említeni, hogy a tapintatlan körjegyző jóvá tegye érzéketlenségét. Egyben pedig örömmel jegyezzük fel, hogy lapunk felszólalása és az alispán intézkedést megtette hatását mert a nagyszekeresi körjegyző 17 kor. 14 fillért gyűjtött a Rákóczi emlékre — Meghívó. A királydaróczi ev. ref. egyház a toronygomb felhúzása alkalmával saját pénztára javára J903. év. augusztus hó 2-án zártkörű tánczvigalmat rendez. Belépő-dij: Személyjegy 1 korona. Családjegy 3 korona. Kezdete este 6 órakor. — Tanítónői kinevezés. A vallás és közoktatásügyi miniszter Szerdahelyi Lenke dengelegi állami elemi is­kolai helyettes tanítónőt ugyanezen állami elemi nép­iskolához rendes tanítónővé nevezte ki. — Gyászeset. A vármegyei körjegyzői kar egyik kiváló dísze szállt korai sírjába a héten, kinek korai elhunyta nemcsak családjára nagy veszteség, de a vármegye is méltón fájlalja elhunytét,mert kötelesség- tudó, becsületes lelkiismeretes tisztviselő volt. A család a következő gyászjelentést adta ki: „Kis és nagy keres- kényi Kereskényi Sándorné született Nagy Piroska, gyermekei: Erzsiké, Ferencz, és Boriska a szélesen kiterjedt rokonság neveben is fájó szívvel tudatják a szeretett férj, jó atya és rokonnak kis- és nagy-keres- kényi Kereskényi Sándor aranyosmegyesi körjegyzőnek, munkás élete 47-ik, boldog házasságának 21 -ik évében folyó hó 25-én reggel 3 órakor hosszas betegség után történt gyászos elhunytát. A felejthetetlen kedves halott hült tetemei folyó hó 27-én d. u. 2 órakor fognak az ev. ref. vallás szertartásai szerint az aranyos-megyesi köztemetőben elhelyeztetni. Aranyos-Megyes, 1903. julius 25. Áldás és béke lengjen a korán elhunyt kedves j halott porai felett.“ Temetése nagy részvét mellett ment végbe. — Adomány a Rákóczi emlékre. Ugocsa vármegye alispánja értesítette az alispánt, hogy a Rákóczi emlék költségeiben reá utalt 2000 koronát elfogadja és azt biztosítja. — Szatmárnémeti város polgármestere pedig az iránt értesítette az alispánt, hogy Szatmár­németi város adományából és a befolyó adakozások­ból 1000 korona remélhető. így Szatmár vármegyének 8000 korona fedezetéről kell gondoskodni. — Hirdetmény. Értesittetik a város közönsége, hogy a kolozsvári bennlakással egybekötött kereske­delmi akadémia tájékoztatója az érdeklődők által a városi közigazgatási kiadóhivatalban megtekinthető. Nagykároly, 1903. évi julius hó 22. Debreczeni István, polgármester. — Gyászeset. A következő gyászjelentést vettük : „Alólirottak úgy a maguk, mint a nagyszámú rokon­ság nevében is fájdalomtól megtört szívvel tudatják a forrón szeretett édes anya, anyós, nagyanya, déd anya, illetve testvér és rokonnak özv. Rubletzky Jó- zsefné. szí. Mórent Katalinnak, életének 82-ik évében f. évi julius hó 28-án délután 4 órakor rövid szen­vedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után történt gyászos elhunytát. A megboldogult földi része folyó évi julius hó 30-án délután 5 órakor fog a róm. kath. egyház szertartása szerint a helybeli Rozália-sir- kertben örök nyugalomra helyeztetni. Lelkiüdvéért pedig az engesztelő szentmise-áldozat folyó évi julius hó 31-én reggel 7 órakor fog a helybeli róm. kath. templomban az egek Urának bemutattatni. Nagykároly, 1903. évi julius 29. Áldás és béke lengjen porai felett ! Rubletzky Emilia férjezett Gindele Jánosné, Rubletzky György, Rubletzky István, Rubletzky Alojzia férjezett Litteczky Pálné, Rubletzky Ferencz, Rubletzky Juliánná férjezett Jobbágy Gyuláné, gyermekei. Gindele János, Litteczky Pál, Jobbágy Gyula, Rubletzky Istvánné szül. Jakobovits Magdolna^ Rubletzky Ferenczné szül. Rencz Terézia mint vejei és menyei, és számos unokái és dédunokái. Mórent György, mint testvér. — Egy hazafiatlan pénzintézet. A „Satmareana“ szinérváraljai takarékpénztárról szól az ének, a mely legközelebb szépen kimutatta a foga fehérét. A Rákóczi tiszabecsi győzelme emlékére állítandó emlékjelre ki­bocsátott gyüjtőivekből az alispán a nevezett pénz­intézetnek is küldött gyüjtőivet, melyet ez minden megjegyzés nélkül üresen küldött vissza. A nevezett pénzintézet ezen cselekedete további magyarázatra nem szorul, mert az nyilván magáníviseli a hazafiatlanság bélyegét. Mert hisz a Rákóczi neve programm : a haza és a szabadság szeretetének programmja. A „Satmareana“-t pedig ez nem lelkesíti, mert az ő álmai Dákóromániában ormolnak. Mit szól ehhez azok a hithű gör. kath. ruthének szelleme, kik elsők voltak a „Cum Deo pro patria et libertate“ jelszóval ékesített zászlók alatt. — Hisz Rákóczi az ő vallásuk szabadságáért is küzdött s éppen Rákóczi Ferencz őse I. György fejedelem volt az, ki a gör. kath. lithurgikus könyveket és a bibliát oláhra lefordittatta. Vagy a „Satmareana“ intézői nem olvasnak történelmet, s vak nemzetiségi elfogultságukban Rákóczi Ferenczben csak a magyar szabadsághőst lát­ják és a Rákóczi névben nem tisztelik meg azt, ki nyelvüket az irodalomba bevezette és alkalmat adott nekik, hogy a szemirást saját anyanyelvükön olvas­hassák. A „Satmaerana“ hazafiatlanságával szemben jól esik constatálnunk, hogy a hazafias érzésű román lelkészek készséggel hozzák el áldozati fillérjeiket a Rákóczi emlékre. — A Heti Szemle a hol csak szerét teheti, mindig megragadja az alkalmat, hogy üsse a köz­életünkben uralgó szabadelvű irányzatot és különös előszeretettel üti a vármegyét. Egy előfordult eset alkalmából újra rá ül kedvencz vessző paripájára, s üti a vármegyét, hogy a 15 éven aluli gyermekeknek a nyilvános mulatságoktól való távol tartása ügyé­ben hozott szabályrendeletét nem hajtja végre. Ez ügyben azonban nincs igaza ; mert hát az alispán és főszolgabíró szeme nem lehet mindenütt ott. Hogy azonban a vármegye kormányzóit e tekintetben vád nem érheti, igazolja az, hogy Szatmárvármegye az elsők közt volt, mely még 1895. étben minden felsőbb utasítás nélkül, saját kezdeményezéséből ily irányban szabályrendeletet alkotott, s midőn a múlt hó folyamán a vallás és közoktatásügyi miniszter ily irányú szabályrendelet alkotására hívta fel a vár­megyét, a vármegyei közigazgatási bizottság julius 10-iki üléséből az elsőfokú hatóságokat a szabály- rendelet szigorú végrehajtására utasította. — Kü­lönben arra nézve is megnyugtatjuk a Heti Szemlét, hogy az alispán a panaszolt batizvasvárii eset meg­vizsgálása iránt intézkedett. — A sályii biróválasztás ügyében a központi vizsgálóbíró, Morvay Károly f. hó 23-án jelent meg a helyszínén s az ott elkövetett bűncselekmény kiderítése tárgyában mintegy 20 tanút hallgatott ki; azonban a vizsgálat ezzel befejezést nem nyert, mivel ez ügyben még több tanúnak kihallgatása válik szükségessé, akik Porcsalmán laknak. — Elvesztett tízezer korona. Kellemetlen megle­petés érte Stoll Béla ügyvédet julius 30-án. Délután egy órakor kocsin Felsőbányáról Nagybányára indult, magával hozván kis bőrtáskáját, melyben tízezer korona készpénz s iratok voltak. Az utón utitársával kedélyesen elbeszélgetvén, csak otthon vette észre, hogy a kis bőrtáska a kocsiról elveszett. Az értékes táska elvesztéséről azonnal jelentést tett a rendőr­ségnél Épen ez időben jelentkezett a rendőrségen Tárcza György felsőbányái lakos s a bőrtáskát, melyet G.-Tótfalu közelében az országúton talált, depo­nálta. A bőrtá3kábau az iratok ott voltak, de a pénznek : hét darab ezer koronás és százötven darab húsz horonás bankjegynek nyoma veszett. Tárcza György, ki feleségével egy rozzant parasztszekeren edényekkel épen falura indult házalni, azt állítja, hogy az utón több bányászszal és egy Lendeczky nevű felsőbányái fiúval találkoztak, kiknek okvet­lenül kellett látniok az országúton heverő meglehetős nagyságú bőrtáskát és hogy a bőrtáska, midőn ők megtalálták, már nyitva hevert a földön. A pénzt tehát már azelőtt kilopta valaki a táskából. Az elveszett pénz tolvajának kinyomozására a csendőr­ség és rendőrség a legszélesebbkörü intézkedéseket megtette. — Nyilvános nyugta. A f. évi julius hó 5-én a nagykárolyi Torna én Vivó-Club által rendezett vivő-akadémia czéljaira felülfizetui szíveskedtek : Péchy László 10, Őchuszteritsch Ignácz 3, Debre­czeni Istvánné 2, Róth Károly 2, Berger Jenő 2 koronát, a kiknek ez utón is hálás köszönetét mond a Rendezőség. — A múzeumok ési könyvtárak országos főfe­lügyelősége jóváhagyta a vm. múzeumi bizottságnak azt határozatát, hogy a vallás és közoktatásügyi miniszter által a vármegyei muzeum és könyvtárnak adott 500 korona f. évi segély fele részben a vármegyei könyvtár gyarapítására, fele részben pedig a Kölcsey Ferencz relikviáinak beszerzésére fordittassék, kijelentvén, hogy a mennyiben a vármegyei muzeum és könyvtár hivatva van ily ereklyék összegyűjtésére, jövőben, ha a vár­megyei muzeum ereklye tárgyak megszerzését tervbe veszi és erre nézve megkeresi az országos főfelügye­lőséget, a főfelügyelőség a rendelkezésre álló fede­zethez képest igyekezni fog a megfelelő rovatból állami segélyt kieszközölni. — Adományok a Rákóczi emlékre. A múlt szá­munkban közölt kimutatás szerint befolyt 1050 K 42 f. Újabban adakoztak; Dr. Darabant János Temesvár- megye tiszti főügyésze 20 K, Katona Béla aradi kir. kulturfőmérnök gyűjtése 12 K, Herskovits Miksa tőke- terebesi körjegyző gyűjtése 16 K, Farkas János kovási körjegyző gyűjtése 15 K 60 f, Ferenczy Zoltán ko- morzáni körjegyző gyűjtő-ivén befolyt 5 K 30 f, Da- mokos László 4 K, Sántha Kálmán 5 K, Berger Ármin 10 K, Kállay Ferencz gyűjtő-ivén befolyt 7 K, Gyene Lajos vetési körjegyző gyűjtő-ivén befolyt 5 K 50 f, Gróf Pappenheim Siegfriedné szül. gróf Károlyi Er­zsébet 50 K, Dr. Ecsedy Gedeon bikszádi gyógyfürdő igazgató a bikszádi tombola tiszta jövedelme gyanánt 40 K, Török András 2 K, Id. Isaák Dezső 20 K, Serly Ferencz 4 K, Nagy károlyi takarékpénztár 20 K, id. Vetzák Ede 4 K, Bodnár Károly gyűjtése 11 K, Kiss János kapnikbányai r. k. lelkész 1 K, Komoróczy Péter körjegyző gyűjtése 16 K 70 f, Papp István sá- rosmagyar-berkeszi ev. ref. lelkész gyűjtése 4 K, Drágos Ferencz nagyszokondi körjegyző gyűjtése 4 K, Gulácsy Tibor szolgabiró gyűjtése 43 K 70 f, Kormány Ber­talan kömörói ev. ref. lelkész gyűjtése 13 K 60 f, Gáspár Sándor udvarii körjegyző gyűjtése 2 K 70 f, Erdőss Aurél körjegyző gyűjtése 11 K 60 f, Farkas Ernő ököritói körjegyző gyűjtése 6 K 30 f, Vaday Lajos királydaróczi jegyző gyűjtése 2 K, szakaszi róm. kath, lelkész gyűjtése 2 K 40 f, Tarczy Gyula oláh- meddesi segédjegyző gyűjtése 7 K 56 f. Nemestóthi Szabó Antal gyűjtése 8 K, Dr. Schönpflug Richárd gyűjtése 11 K, Papp József sárközi felügyelő ev. ref. lelkész gyűjtése 3 K 40 f, Fogarassy Lajos érkört- vélyesi körjegyző gyűjtése 8 K 60 f, Török Arnold madarászi jegyző gyűjtése 1 K 70 f, vámfalusi kör­jegyző gyűjtése 40 f, Dániel Sándor erdődi kir járás- biró gyűjtése 10 K, Garzó Imre szaniszlói uradalmi intéző gyűjtése 4 K, Bodoky Géza gyűjtése 3 K, Bo- doky Gyula börvelyi körjegyző gyűjtése 14 K 64 f, Vargha Imre gyűjtése 5 K 40 f, Róth Károly 20 K, Solymossy István 10 K, Baróti Ede pénzügyminiszteri osztálytanácsos gyűjtése 77 K 70 f, Uray Lajos 10 K, Gallasz Ödön gyűjtése 7 K, Farkas Viktor 10 K, Botos János vármegyei utbiztos 2 K, Géresi Suta Pál simái körjegyző gyűjtése 7 K 40 f, Vinay Géza kir. kulturfőmérnök gyűjtése 6 K 60 f, Czverdely Andor kir. kultúrmérnök gyűjtése 6 K, Szeőke József nagy- géczi ev. ref. lelkész gyűjtése 4 K 50 f, Barkász Bá­lint méhteleki ev. ref. lelkész gyűjtése 8 K 60 f, Tóth Benedek csenger-ujfalusi ev. ref. lelkész gyűjtése 9 K 28 f, Kovács Károly szentmiklósi körjegyző gyűjtése 16 K, Krausz Sámuel batizi körjegyző gyűjtése 14 K, Preczner Árpád nagyszekeresi körjegyző gyűjtése 17 K 14 f, Lőwy József 3 K, Lacheta János gyűjtése 5 K 40 f, Gruber Márton szaniszlói jegyző gyűjtés 34 K 80 f, Pál Endre gyűjtése 5 K, Fitos Ferencz gyűjtése 14 K 30 f, Baka Béla gyűjtése 18 K 10 f, Dr. Vetzák Ede, 4 K, Kepes Sándor gyűjtése 8 K 40 f, Schwarcz Dávid géresi körjegyző gyűjtése 26 K 12 f, Orosz Árpád vállaji körjegyző gyűjtése 10 K 60 f, Simon Ignácz szakállasfalusi körjegyző gyűjtése 8 K 90 f, Nyisztor Ignácz válaszuti körjegyző gyűjtése 5 K, Kun István gyűjtése 1 K 30 f, Deák Sándor gyűjtése 7 K 40 f, Lengyel István lázárii körjegyző gyűjtése 2 K 66 f, Nagy Gyula gyűjtése 12 K 50 f, Dr. Cse- tényi Adolf 10 K, Halász Imre 2 K, Syllaba Ernő gyűjtése 5 K, Nagy Ferencz nagybecskereki pénzügy­igazgatósági segédtitkár gyűjtése 12 K, A kapnik­bányai gyógyszerész gyűjtése 2 K, Szilágyi Dezső (Komárom) telekkönyvvezető gyűjtése 8 K 40 f, Dr. Bencsik István (Buziás) kir. járásbiró gyűjtése 25 K 20 f, Sulyok Ede csenged jegyző gyűjtése 20 K 24 f, Összesen 1964 K 06 f. — A kártékony vadak pusztítása tárgyában a mezőgazdasági érdekek minden részét figyelemre mél­tató földmivelésügyi miniszter az összes törvényható­ságokhoz rendeletet bocsátott ki. E rendelet szerint a duvad irtok a földmivelésügyi minisztérium által juta­lomban részesittetnek. Különösen a farkas és hiuz ellen irányul az intézkedés, mint amely vadak a hasz nos vadak, sőt a házi állatok között is annyi kárt okoznak. Ezután a duvadirtók az állami erdőhivatalok előtt fogják igazolni jutalmazandó ténykedésöket, hol az elpusztított duvad szőrméje is bemutatandó s a hivatal által hivatalos bélyegzővel való megbélyegzés után az illető félnek a bőr visszaadandó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom