Szatmármegyei Közlöny, 1903 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1903-05-17 / 20. szám

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY korona díjért a községi és körjegyzők részéra a jegyzői székhelylyel biró község terhére megrendeli. — Végül felhatalmazza vármegyei alispánt, hogy a Hivatalos Lap nyomdai előállítására vonatkozó szerződést — a fentebbi feltételek értelmében, annak kifejezésre juttatása mellett, hogy a megkötendő szerződés felek bármelyike által a legközelebbi naptári év január hó 1-étől kezdődő egy évi felmondási idő mellett felbontható, jelen véghatá­rozat jogerőre emelkedése s felsőbb jóváhagyás után Róth Károlylyal kösse meg. Jelen véghatározat a ki­hirdetés vagy közzétételtől számított 15 nap alatt felebbezéssel megtámadható. Miről Nagy László vm. alispán tudomás s további eljárás, — Róth Károly tudomás s miheztartás végett jegyzőkönyvi kivonaton értesittetnek. Kelt mint fent. Jegyzetté : Kerekes Zsig- mond, vármegyei V. aljegyző. ad. 9196—1903. sz. Hirdetmény. A vármegye közönségének f. évi május hó 7-én tartott rendes közgyűlésében 378—1903. bjkvi sz. a. hozott határozatát a 15 napi felebbezési határidőre figyelmeztetéssel közhírré teszem. Nagykároly, 1903. május 14. Nagy László, alispán Szatmárvármegye közönségének Nagykárolyban 1903. évi május hó 7-én tartott rendes bizottsági köz­gyűlésének jegyzőkönyvi kivonata. Ad 9196 —1903. alisp. 378—1903. bjkvi sz. A vármegyei alispán a néhai Pokomándy Alajos volt vármegyei pénztári ellenőr végkielégítési ügyében kelt iratokat a várme­gyei tiszti főügyész f. évi április hó 28-án 168. sz. a. kelt véleménye kapcsán beterjeszti. Véghatározat : Az állandó választmány véleményével megegyezőleg utasittatik a vármegyei alispán, hogy a néhai Poko­mándy Alajos volt vármegyei pénztári ellenőr részére a f. évi április hó 7-én 462—1903. bjkvi sz. alatt kelt, szabályszerűen kihirdetett, senki «Ital meg nem fellebbezett jogerős közgyűlési határozattal megállapí­tott 4000 korona végkielégítési összeget, a hivatok határozat rendelkezéseinek szem előtt tartása mellett, valamint a nevezett fizetésére eszközölt letiltásoknak az 1881. LX. t. ez. 55. §-a értelmében való figyelembe vételével, néhai Pokomándy Alajos volt vármegyei pénztári ellenőr igazolt s biróilag elismert örökössé részére a vármegyei tisztviselői nyugdíj alap terhéie fizesse ki-; félreértések kikerülése végett megjegyez­tetvén, hogy a végkielégítési összegből a néhai Poko­mándy Alajos által f. évi április hóra felvett esedékes egy havi nyugdíj illetmény és az 1881. évi LX. t. ez. 55. §-a értelmében 800 korona lesz visszatartandó és ez utóbbi összeg bírói letétbe lesz helyezendő. Az összes iratok pedig azzal adatnak ki az alispánnak, hogy ezen határozatot az 1886. XXL t. ez. 7. §-a értelmében szabályszerűen hirdesse ki, s kihirdetés után jóváhagyás végett a belügyminiszterhez terjessze fel. A végkielégítési összeg kiutalandó volt; mert az ez ügyben kelt s a Szatmármegyei Közlöny hivatalos lap f. évi április hó 12-ik számában kihirdetett 462—1903. bjkvi számú közgyűlési határozat az 1901. XX. t. ez. 33. §-a és a V. U. sz. 155. §-a értelmében május hó 5-én jogerőre emelkedett, miután az felebbezéssel senki részéről sem támadtatott meg ; mert továbbá azon körülmény, hogy Pokomándy Alajos a határozat jogerőre emelkedése előtt meghalt, a megállapított végkielégítési összeg kifizetését meg nem gátolja, mert a jogerősség mindég visszahat az alaphatározat meg­hozatalának idejére s igy Pokomándy Alajos időközileg bekövetkezett halála a határozat jogerősségét nem befolyásolja. A megállapított végkielégítési összegből birói letétbe helyezni rendelt 800 korona az okon volt visszatartandó, mert a Pokomándy Alajos fizetésére a Czerjék féle sikkasztási ügyből kifolyólag birói letiltás van vezetve; s a mennyiben nevezett végkielégítésül két évi fizetése fejében 4000 koronát kapott, igy az 1881. LX. t. ez. 55. §-a alapján az évi 1600 korona fizeté­sen felüli 400 korona vagyis a két évi végkielégítési összeg utáni 800 korona lefoglalható rész visszatar­tandó és birói letétbe helyezendő volt. Miről várme­gyei alispán további eljárás végett s Nagykároly város árvaszéke a Pokomándy Alajos kiskorú ár­vája érdekében oly felhívással, hogy a kiskorú gyám­jának nevét az alispánhoz 8 nap alatt jelentse be, továbbá Nagykároly város árvaszéke utján a néhai Pokomándy Alajos kiskorú árvájának gyámja, utasit- tatván Nagykároly város árvaszéke, hogy ezen hatá­rozatot a gyámnak kézbesittesse, és a kézbesítést igazoló vétivet az alispánhoz terjessze be, azzal érte­sittetnek, hogy az ezen határozat elleni esetleges felebbezés a kézbesítéstől illetve közhirrétételtől számí­tott 15 napon belül a belügyminiszterhez czimezve az alispánhoz nyújtandó be. Kelt mint fent. Jegyzetté Nagy Sándor, tb. vm. főjegyző. 10982—1903. sz. Hirdetmény. A vármegye közönségének f. évi május hó 7-én tartott rendes közgyűlésében 379—1903. bjkvi sz. a. hozott határozatát a 15 napi felebbezési határidőre figyelmeztetéssel közhírre teszem. Nagykároly, 1903. május 14. Nagy László, alispán Szatmárvármegye közönségének Nagykárolyban 1903. évi május hó 7-én tartott rendes bizottsági köz­gyűlésének jegyzőkönyvi kivonata. 10982 —1903. alisp. 379—1903. bjkvi sz. Olvastatott a belügyminiszter ur f. évi május hó 2-án 43195. sz. a. kelt rendelete, mely szerint a berenczei Kováts Jenő volt vármegyei árva­széki elnök által Pokomándy Alajos volt vármegyei pénztári ellenőr végkielégítési dijának visszatartása ügyében közvetlenül hozzá beadott kérvényt törvény­szerű eljárás végett leküldi. Véghatározat: Tekintve, hogy a néh. Pokomándy Alajos volt vármegyei pénz­tári ellenőr részére megállapított 4000 korona végkie­légítési összeg kifizetése ügyében jelen vármegyei bizottsági közgyűlésünk 378—1903. bjkvi sz. a. már határozott, s ,a hivatok határozat szabályszerű kihir­detés után jóváhagyás végett a belügyminiszterhez rendeltetett felterjesztetni; az állandó választmány véle­ményével megegyezőleg utasittatik az alispán, hogy a hivatok határozat szabályszerű kihirdetése után a berenczei Kováts Jenő volt vármegyei árvaszéki elnök kérvényét az összes iratok kapcsán a belügyminisz­terhez terjessze fel, miután a berenczei Kováts Jenő kérelme teljesíthető nem volt, amennyiben a végkielé­gítés a nyugdíj természetével bir, miután továbbá a a hivatok közgyűlési határozat értelmében a megálla­pított végkielégítési összegnek a letiltott fizetési hányad visszatartása mellett való kifizetése elrendeltetett s igy az érvényesíthető birói letiltásnak az 1881. LX. t. ez. 55. §-a rendelkezéseinek megfelelően érvény szerez­tetett. Miről vármegyei alispán az összes iratok kap­csán további eljárás végett és berenczei Kováts Jenő volt vármegyei árvaszéki elnök szatmárnémetii lakos értesittetni rendeltetnek. Kelt mint fent. Jegyzetté : Nagy Sándor, tb. vm. főjegyző. 8453—1903. sz. Hirdetmény. A vármegye közönségének f. évi május hó 7-én tartott rendes közgyűlésében 383—1903. bjkvi sz. a. hozott határozatát a 15 napi felebbezési határidőié figyelmeztetéssel teszem közhírré. Nagykároly, 1903. május 14. Nagy László, alispán. Szatmárvármegye közönségének Nagykárolyban 1903. évi május hó 7-én tartott rendes bizottsági köz­gyűlésének jegyzőkönyvi kivonata. 383 — 1903. bjkvi sz. Vármegyei alispán előterjeszti Dr. Serly Gusztáv vármegyei tiszti főorvos kérelmét, melyben a várme­gyei tiszti főorvos a f. évi április hó 1-től kezdődőleg ügykörébe utalt kózházi ügyek elintézésére évi 600 korona összeggel javadalmazott szakközegnek a fel­vételét kéri. Szatmárvármegye törvényhatósági köz­gyűlése a vármegyei alispánnak fenti előterjesztése következtében minthogy a „korházi ügyek“ cZimén elintézésre váró s évenkint 5000 darabot tevő ügyda­rab ellátásával a vármegye összes négy aljegyzőjének egyike sem terhelhető meg, tékintettel az előadó al­jegyzők már is túlhajtott munkakörére s minthogy másrészről ezen korházi ügyek elintézés végett a ,m. kir. belügyminisztériumnak 134019—1902. sz. rende­lete szorosan vett értelmezése következtében a vm. tiszti főorvos ügyköréhez tartozó közegészségi ügyek­hez nem utalható s minthogy végül okén kórházi ügyek már 1875-től kezdve, egy a vármegyei betegá­polási pótadó alap terhére felvett egyén áltál nyertek rendszeres elintézést, a mely intézkedés a m. kir. belügyminisztérium részéről sohasem kifogásoltatott : az állandó választmány véleményével megegyezőleg a kórházi ügyek ellátása czéljábol a vm. tiszti főorvos felelőssége és felügyelete mellett évi 600 korona díjjal javadalmazott alkalmas egyén felvételét elrendeli. Te­kintettel azonban ama körülményre, hogy a „kórházi ügyek“ czimén legnagyobb részeben az országos betegápolási alapot érintő betegápolási költségekre vonatkozó intézkedések tétetnek, elhatározza a tör­vényhatósági közgyűlés, hogy a kórházi ügyek elin­tézésére felveendő egyén évi 600 korona dijának a m. kir. belügyi kormány tárczaja terhére leendő fel­vétele iránt intéztessék felirat a m. kir, belügyminisz­tériumhoz s amennyiben ezen méltányos kérelem ered­ménytelen elintézést nyerne, elhatározza a törvényha­tósági közgyűlés, az állandó választmány véleményével megegyezőleg, hog> ezen 600 korona dotáczio evről- évre további intézkedésig a vármegyei ebadó alap költségvetésébe foglalva nyerjen kielégítést. Ezen vég­határozat a kihirdetés vagy közzétételtől számított 15 nap alatt felebbezéssel megtámadható. — Miről Nagy László vármegyei alispán tudomás s további megfelelő eljárás végett azzal értesittetik, hogy ezen véghatározatot a felebbezési határidő lejártával jóváhagyás végett a m. kir. belügyminisztériumhoz terjessze fel. Kelt mint fent. Jegyzetté : Kerekes Zsigmond, vm. V. aljegyző. 10378—1903. sz. Hirdetmény A vármegye közönségének f. évi május ho 7-én és folytatva tartott rendes bizottsági közgyűlésének 381—1903. bjkvi sz. a. kelt határozatát a 15 napi fe­lebbezési határidőre figyelmeztetéssel teszem közhírré. Nagykároly, 1903. évi május 14. Nagy László, alispán Szatmár vármegye közönségének Nagykárolyban 1903. évi május hó 7-ik napján tartott rendes bizott­sági közgyűlésének jegyzőkönyvi kivonata. 10378—903. alisp. 381—1903. bjkvi sz. Olvastatott a vármegyei árvaszék 8571 —1903. A. számú előterjesztése a gyá- moltak és gondnokoltak nyilvántartásai elkészítésével felmerülő költségeknek fedezésére a gyámpénztári tar­talékalap jövedelméből engedélyezett 4000 kor. terhére a törzskönyvi lapok munkadijának darabonként 12 fillérben s a névjegyzékek árának 20 fillérben a 139749—1902. sz. miniszteri leirattól eltérŐleg leendő megállapítása s a hozandó határozatra a m. kir. belügy­miniszter ur jóváhagyásának kieszközlése iránt. Vég­határozat. A vármegyei árvaszék előterjesztésének az állandó választmány véleményével egyezőleg hely adatni, illetőleg a gyámoltak és gondnokoltak nyil­vántartásai elkészítése és berendezése folytán felme­rülendő költségekre a m. kir. belügyminiszter ur 28817—-V/C—1903. számú határozatával jóváhagyott 15—1903. bjkvi sz. törvényhatósági bizottsági határozat szerint a vármegyei gyámpénztári tartalékalap jöve­delméből a vármegyei árvaszék rendekezése alá bo­csátott 4000 koiona terhére a .törzskönyvi lapok mun­kadija darabonként 12 fillérben, a névjegyzékek ára ivenként 20 fillérben — a 139749—902. sz. miniszteri leirattól eltérőleg megállapittatni, ezen véghatározat a hivatalos hírlapban közzététetni és a netalán beérke­zendő felebbezések s iratok kapcsán jóváhagyás végett a m. kir. belügyminiszter úrhoz felterjeszteni s a jó­váhagyó határozat leérkeztével a vármegyei árvászék a szükséges intézkedés megtételére utasittatni határoz- tatott. Indokolás: A vármegyei árvaszék előterjeszté­sének hely volt adandó, mert tekintve, hogy a mun­kálat nagyobb részét az atyai hatalom és a term, s törv. gyámság alatt álló 303 községbeli 33—34 ezernyi gyámoknak névjegyzékbe vétele képezi s egy iv név­jegyzékbe 20 árva s nyilvántartási adatai vezetendők be, a miniszteri rendeletben megállapított díjazás a munka nagyságával arányban nem áll, illetőleg a meg­állapított 12 fillér ár mellett a névjegyzékek el nem készíthetők; tekintve, hogy a 139749—1902. sz. m. kir. belügyminiszteri rendeletben foglaltak szerint az összes törzskönyvi lapok s névjegyzékek készítésével járó dij összeg 360—400 korona összeget tenne, holott egyedül a törzskönyvi 3000 lap ára 360 korona összeget tenne a miniszteri rendelet szerint is s igy a sokkal nagyobb munkát igénylő 1500 ívnyi, név­jegyzék díjazására mi sem maradna, tekintve, hogy méltányosnak látszik, miszerint a névjegyzékekért még pedig ivenként 20 fillér állapíttassák meg, eme indo­kokból a törzskönyvi lapok munkadiját darabonként 12 fillérben, a névjegyzékek diját pedig 20 fillérben a 139749—1902. sz. m. kir. belügyminiszteri leirattól elté­rőleg megállapítani kellett annál is inkább, mert a 4000 korona összeg egészben igénybe sem fog vétetni. Ezen határozat ellen Írásban, vagy szóval a vm.alispánnál feleb­bezés adható be. Miről Nagy László vm. alispán, a vármegyei árvaszék s a vármegyei tiszti ügyészség ér­tesittetnek. Kelt Szatmár vármegye törvényhatósági bizottságának Nagykárolyben 1903. évi május hó 7-én és folytatólag következő napján tartott rendes tavaszi közgyűlésében. Kiadta : Kozma Gergely, vm. tb. ülnök s IV-ed aljegyző. 10758-1903. sz. Hirdetmény. A vármegye közönségének f. évi 55. bjkvi sz. a. hozott határozatát a 15 napi felebbezési határidőre figyelmeztetéssel teszem közhírré. Nagykároly, 1903. május 11. Nagy László, alispán. Szatmár vármegye közönségének Nagykárolyban 1903. évi márczius hó 13-án tartott rendkívüli köz­gyűlésének jegyzőkönyvi kivonata 5584—1903. alisp. sz. 55—1903. bjkvi sz. Olvastatott a 3688—903. sz. a. kelt kereskedelemügyi miniszteri leirat, mely szerint a Dunaföldvar—debreczeni—mármarosszigeti Il-ik trans­versalis állami közút építési költségeihez a vármegye közúti alapjának hozzájárulási összegét megszavazó 709 —1902. bjkvi sz. határozatnak azt a részét, melylvel a hozzájárulási összeg 140000 koronában állapíttatott meg, kereskedelmi miniszter ur jóváhagyja; azonban azon ré­széhez, melylyel kimondatott, hogy a hozzájárulási összeg 14 évi egyenlő részletben fizettetik ki, jóváhagyásával nem járulhat mert tekintettel arra, hogy a hozzájáru­lási összegnek részletekben való lefizetése esetén a hátralékos részletek után kamatokra igényt nem tart, a hozzájárulási összeg értéke a törlesztési idő tartam­nak 10 éven túl leendő kiutalása esetén túlságosan elodázódnék, — elvárja ennélfogva a vármegye közön­ségétől, hogy a hozzájárulásnak 10 éven át évi 14o0 koronának kamatmentes részletekben leendő kifizetését elfogja határozni. Az állandó választmány véleményével egyezőleg a Il-ik alföldi transversális állami közút ki­építéséhez 709—902. njkvi sz. közgyűlési határozattal megszavazott 140,000 korona hozzájárulás kifizetése 10 éven át évi 14000 koronás kamatmentes részle­tekben elhatároztatik, vármegyei alispán pedig utasit­tatik, hogy 1904. évtől kezdődőleg ezen évi 14000 koronás törlesztési részletet a megyei közúti költség- előirányzatba állítsa be, jelen határozatot pedig sza­bályszerű kihirdetés után jóváhagyás végett a m. kir. kereskedelemügyi miniszter úrhoz terjessze fel. Miről vármegyei alispán további eljárás végett jegyzőkönyvi kivonaton értesittetni rendeltetik. Kelt mint fent. Jegy­zetté : Nagy Sándor, vm. tb. főjegyző. HIRDETÉSEK: S'eiüivás ! at. gazdálkodók és géptulajdonosokhoz Ajánlom vízmentes asztag takaró és cséplő gépekre való ponyvákat, szegedi kenderzsákot gyapjuzsákot pokróczokat, zsákkötözö es dohány zsineget olcsó árban ; kívánatra mintákat küldök. gyári raktára, ponyva és zsákkölcsön intézete. Debreczen, Kossutti-utcza 27. sz. 4—10

Next

/
Oldalképek
Tartalom