Szatmármegyei Közlöny, 1903 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1903-07-05 / 27. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY a Szatmármegyei Közlöny annak idején az első lapok | közt volt, a melyek hivatalos lapokká alakultak át és ennek a hivatalos jellegének, a hivatalos köziemé nyék terjedelmessége mellett, olyan mérvben felelt meg, a mely nem állott arányban az adott ellenértékkel, a mely mérték mellett a többi hivatalos megyei orgánumok messze elmaradtak a hivatalos közlemények bősége és terjedelme tekintetében. Azonban a Szatmármegyei Közlöny és a vármegye közt fenálló helyzetnek megszűnését nem kell úgy tekinteni, mintha a külön hivatalos lap minden kapcsot elvágott volna. Mert a lapnak testéből, hogy úgy mondjuk külön vált hivatalos lapot testvér lapunknak kell tekintenünk annyiban, hogy a vármegyeiközönsége a szerzett jogok figyelembe vétele mellett továbbra is támogatja lapunkat s igy lapunk a közgyűlések, a szakbizottságok üléseinek leírása tekintetében és minden a vármegyét érdeklő ügy tárgyilagos közlése tekintetében szoros kontaktusban marad a vármegyei élettel, marad a vármegyei közélet hü krónikása. De lapunk az által, hogy megszűnt hivatalos lap lenni, szellemileg és a közérdek szempontjából csak nyert, amennyiben a közügyeket ezentúl bővebben tárgyalhatja, közérdekű ügyek megbeszélésének nagyobb tért nyithat, de azért jövőre is szem előtt tartja azt, hogy mint a vármegye összeségének lapja kénytelen megtartani a tárgyilagosság discrét követelményeit. Erős hitünk azért az, hogy különösen vidéki előfizetőink, a vármegye bizottságának tagjai, továbbra is lapunk előfizetői maradnak, mert tudják azt, hogy a vármegye központján történt dolgok részletes leírását csak lapunkban Vehetik. Szóval a XXIX éves múlt kapcsol bennünket össze előfizetőinkkel, azokkal, a kik a mint a múltban, úgy a jövőben is érdeklődnek a vármegye ügyei iránt. Ami pedig a technikai beosztást illeti, határozottan előnyére válik á Szatmármegyei Közlönynek azon körülmény, hogy éléről lekerült a hivatalos rovat, a mely a lap beosztása tekintetében sokszor zavart idézett elő, a mennyiben soha sem lehetett tudni azt, hogy közvetlenül a lap zárta előtt menyi hivatalos közleményt kell felvenni, a mi a nemhivatalos rész rovására esett. Az a körülmény, hogy a vármegye hivatalos lapja is a mi lapunk kiadójának kiadásában jelenik meg, könnyen keresztül vihetővé fogja tenni abbeli szándékunkat, hogy lapunk hasábjain jövőre is kö zolni fogjuk a hivatalos lap olyan közleményeit, a melyek közérdekűek p. o. közgyűlések, bizottsági ülések összehívására, közgyűlési tárgyak sorozatára stb. vonatkoznak s igy olvasóink azokról a hivatalos közleményekről, amelyek őt érdelik, jövőre is értesülést fognak nyerni e lap hasábjairól. Midőn még megemlítjük azt, hogy mig a hivatalos lapot külön csütörtökön adják ki, addig lapunk jövőre is vasárnap jelenik meg, elmondottunk mindent arról, a mit a változás folytán tudni szükséges volt. Bizalommal kérjük fel végül elfizetőinket, hogy a Szatmármegyei Közlönyt, változott alakjában, jövőre is támogatni szíveskedjenek. A Rákóczi emlék helye. A Rákóczi nemzeti szabadságharcza 200 éves évfordulójának megünneplése ügyében kiküldött bizottságot az alispán julius hó 1-jére értekezletre hiván egybe Szatrr.árra, az értekezleten az érdeklődők szép számmal jelentek meg. Jelen voltak Szatmár vármegye részéről: Nagy László alispán, Szerdahelyi Ágoston, Domahidy István, Kende Zsigmond, Kováts Gyula, Farkas Jenő, Ináncsi Papp Kálmán, Nyárády László, Tarpay Lajos, Bodnár Károly, Galgóczy Árpád, Nagy ték, hogy ő láthassa innen. Az ég is mintha ennek a szobának kiugró párkányaira támaszkodnék. A város fölött arany hullámok ömlenek el, az ő aranyhaja. Bodola János kitárta karjait, mintha átakarná ölelni a levegőt, amely körüllengi, simogatja az asz- szonyt is és lázasan sóhajtotta bele a mindenségbe: — Oh, a tavasz ! III. Az emberek ellepték az utczákat. Lármásan beszéltek, széles kézmozdulatokkal s az arczukon láz és izgalom égett, mintha megrészegültek volna valamitől. Bodola János nem törődött velük. Meglökdösték, tovább ment. A füstös irodából, ahol a megélhetésért végzett nehéz és unalmas munkát, sietett hazafelé. A nyüzsgő, lármás emberek láttára csak futólag gondolt arra, hogy odahaza, lent a kis faluban is a templom előtti gyöpön igy sürögnek — forognak a napfényen az Isten tehénkéi. A külső pályaudvar táján, közel az otthonához siető pár surrant el előtte. Egy öreg, vidám ur, jólét az arczán és gondtalanság a külsején és egy fiatal nő. Szorossan egymáshoz simulva mentek s az asszony csipkés, könnyű fehér nyári ruhája lágyan, bizalmasan tapadt a kísérőjéhez. Bodola Jánosnak káprázott a szeme. Megállt és nehéz lélegzetet vett, Úgy rémlett, mintha ismerné valahonnan az asszonyt, már látta közelről, olyan közelről, mintha mellette állt volna, mintha beszélt volna már hozzá. Egy gondolat szökött ekkor a fejébe s e gondolattól megriadva futni kezdett. Két-három lépcsőt átugorva rohant fel a negyedik emeletre s amikor szobájába ért, szédülő fejjel lépett az ablakhoz. A szemközti ablakban épen ekkor jelent meg az asszony és az öreg, vidám ur s az utóbbi csöndesen eresztette le a függönyöket... P. J. Sándor, Bónis Károly, Angyalossy József, Kölcsey Ferencz, Szent Iványi László, Kende György, Böszörményi László, Ugocsa vármegye részéről: Vargha János, Buttykay Viktor, Buttykay Menyhért, Royko Viktor, Szatmárnémeti sz. kir. város részéről : Papp Géza, Erdélyi István, Uray Géza, Kováts Leo, Dr. Fejes István, Dr. Fechtel János, Dr. Farkas Antal, Ferencz Ágoston. Nagy Sándor előadó az emlék helyének kijelölésére kiküldött bizottság működéséről beszámolván, bejelentette, hogy a junius hó 29-én Tiszaujlakon tartott értekezleten megjelentek Szatmár vármegye részéről az alispán képviseletében Nagy Sándor, továbbá Sántha Kálmán, Tarpay Lajos, Papp József, Nyárády László, Kacsó Károly, Ugocsa vármegye részéről Vargha János vármegyei főjegyző, Hám Ignácz kir. főmérnök, Buttykay Viktor és Royko Viktor, Szatmárnémeti sz. kir. város részéről pedig Erdélyi István főmérnök, a mely bizottság az emlék helyéül alkalmasnak kínálkozó tiszabecsi Batár hídfőt és tiszaujlaki Tisza hídfőt megszemlélvén és a terepviszonyokat tanulmányozván, Sántha Kálmán és Tarpay Lajos az emléknek a tiszabecsi Batár hídfőnél való felállítása mellett érveltek, miután Rákóczinak a Tiszán való átkelést kiküzdő első győzelme Tisza-Becsről van elnevezve, s igy a történelmi hűség szem előtt tartásával az emlék csakis Tisza-Becs község határán állítható fel; mig ellenben a bizottság többi tagja abból az elvből indulva ki, hogy a felállítandó emlékoszlop tulajdonképen a Rákóczi szabadságharczának nemzeti gondolatát, a haza és szabadság iránti szeretetet lévén hivatva jelképezni, s a tiszabecsi győzelem emlékének a megörökítése tulajdonképen csak a keret, melybe a szabadságharcz emlékének megdicsősitése beillesztetik ; a mellett foglaltak állást, hogy az emlék felállításánál a vármegyék határai szerinti megkülömböztetés ne szolgáljon elválasztó vonalul, s e czélból ajánlják, hogy az emlékoszlop a tiszaujlaki balparti hídfő tengelyében, az ott felállított kereszt háta megett, a Dr. Kóródi Kálmán tiszaujlaki lakos tulajdonát képező föld ama pontján állíttassák fel, mely a szatmár tiszaujlaki törvényhatósági ut és az ott lévő mezei dülőut között fekszik. E ponton a terület oly magasságban lenne feltöltendő, hogy annak pereme a tiszaujlaki állami vizmércze 0 pontja felett 9 méterre essék, s az igy feltöltött 100 □ méter felületű, 1:2 arányú oldalré- zsükkel, a gúlának a hid feljáró tengelye felé eső oldalán L5 méter széles, szegélyezett kőlépcső feljáróval ellátott emelkedett helyen lenne a 8 méter magas emlékoszlop felállítandó és pedig olyképen, hogy az emlékoszlopon elhelyezendő turul madár a hídfő felé nézzen. A bizottság az emléknek a tiszaujlaki hídfőnél való felállítását azért is javasolja, mert e ponton az emléket is állandóan biztosítva látja az által, hogy az egyúttal tiszai védtöltésül szolgálólag is kiépítendő szatmár tiszaujlaki leendő állami ut oly magasságban fog felépittetni, hogy ez emlék helyét az árvizek ellenében teljesen biztosítja, másfelől pedig a tiszaujlaki hid a kincstár részéről állandó gondozásban részesit- tetvén, igy az emlék helye is állandó és biztos védelemben részesül, s nem lesz kitéve az esetleges átköltöztetés veszélyének. A bizottság az emlék elhelyezésére szánt terület tulajdonjogának megszerzésére nézve is tárgyalván, azt a földtulajdonos □ ölenként 2 korona vételárban hajlandó átengedni. A tiszabecsi Batárhidfőt a bizottság többsége az okból nem tartja czélszerünek, mert itt a rendelkezésre álló, az elhelyezésre alkalmas és Bikás Ferencz tiszabecsi lakos tulajdonát képező telek felette szűk, mely egyfelől a községi utcza, másfelől a Batár patak és a Tisza folyó által határoltatik, s igy a hely egy monumentális emlék felállítására nem alkalmas már azért sem, mert szűk volta mellett nagyon szegényes viskókból álló környezete lenne, melynek eltávolítása nagy költséggel járna, a Tisza folyó rombolásai ellen emelt párhuzammüvek biztosítására szolgáló élőfák pedig azt részben takarnák. A bizottsági javaslat előterjesztése után eszmegazdag és zajos jelenetekben is bővelkedő vita fejlődött ki. Kende Zsigmond elleninditványt tett és a történeti hűség szempontjából az emléket Tisza-Becsen kívánja felállittatni. Támogatták őt e tekintetben Tarpay Lajos, Dr. Farkas Antal és Bónis Károly. A bizottsági javaslatot védelmezték Buttykay Viktor, Nagy László, Domahidy István, Ináncsi Papp Kálmán, Nagy Sándor, Farkas Jenő, Dr. Fejes István, Szerdahelyi Ágoston, kik nyomós érvekkel támogatták a bizottság azon álláspontját, hogy ezen nagyszabású emléknek felállításánál nem szabad a local Patriotismus szűk szemüvegén keresztül nézni, s annak oly nyílt szabad helyen kell állani, ahol minél többen látják, s erre legalkalmasabb a kijelölt hely, mely Bereg, Szatmár és Ugocsa vármegyék s Szatmárnémeti sz. kir. város átkelési góczpontja, s az ellenvéleményúek által ajánlott ponttól 600—700 méter távolságra esik ugyan ; azonban másfelől az ellenvéleményüekre sem lehet sérelmes, mert az kétségtelen, hogy a tiszabecsi ütközet hosszú vonalon folyt, s az emlék kiszemelt helye is, mely akkor Szatmár vármegyéhez tartozott, bele esett a harcz színterébe, de meg az is bizonyos, hogy Tisza-Becs ma nem azon helyen fekszik mint a Rákóczi korában, s a szájhagyomány szerint a rév, melynek birtokáért Rákóczi küzdött, ma a milotai határban van. A tárgy érdekességénél fogva a részletes vitát a következőkben ismertetjük. Kende Zsigmond az emléknek a tiszaujlaki hídfőnél való felállítását ellenzi s mint legczélszerübb helyet Tisza-Becs község belterületét ajánlja, különben pedig helyteleníti, hogy Szatmárvármegj'e Ugocsa hozzájárulását igénybe vegye s a vármegyéhez méltóbbnak találja, hogy az ünnepélyt önállóan rendezze, és az emlékoszlopot más vármegye hozzájárulása nélkül állítsa fel. Utánna szólásra emelkedő Buttykay Viktor hangsúlyozza, hogy Szatmárvármegye nem Ugocsának állítana szobrot, ha azt a tiszaujlaki hídfőnél helyezi el, hanem Rákóczinak, a történelmi igazságnak pedig ez inkább megfelel, mert a tiszabecsi csata az átkel- hetésért folyt, s ma az átkelési pontot a Tisza folyó tiszaujlaki hídja jelképezi. Álispán utal arra, hogy ha szorosan a történelmi igazsághoz akarnak ragaszkodni, az emlékoszlopot feltétlen a tiszaujlaki hídfőnél kell felállítani, mert a Rákóczi serege északról jővén, ő a tiszai átkelésért küzdött, hogy betörhessen az alföldi síkságra, és az átkelésig seregében volt máramarosi, beregi és ugocsai harczos, de szatmármegyei nem, tehát inkább csak arra legyenek tekintettel, hogy az emlék Rákóczihoz méltó legyen és ajánlja a kiküldött bizottság véleményének elfogadását. Tarpay Lajos ez ellen felszóllal, mert szerinte a csata központja Tisza-Becs község, mely részben uj település ugyan, de különben is a tiszaujlaki hídfőnél a talaj omladékony és az emlék felállítására nem alkalmas. Domahidy István kéri az értekezletet, ne csináljanak az ügyből localis kérdést, ajánlja a bizottság véleményének elfogadását. Ináncsi Papp Kálmán hangoztatja, hogy az ütközetnek nagy helyen kellett folyni, tehát a mostani tiszaujlaki hídfőnél is folyt, mivel pedig más szempontból is ezen hely legalkalmasabb, ezen helyet ajánlja elfogadásra. Nagy Sándor utal a szájhagyományra, mely a milotai határban levő „Vész“ nevű dűlőt jelöli meg ugyan az elért győzelem központjául, de ez a hely eldugva lévén, nem alkalmas az emlék felállítására, mert annak oly nyílt nagy forgalmú helyen kell állania, hogy az ott járó kelő utast mindig figyelmeztesse Rákóczi eszményi hazafiságára. Az ellenvélemény által ajánlott tiszabecsi Batár hídfő pedig azért sem alkalmas egy monumentális emlék felállítására, mert ott szűk a hely, rossz viskóktól körülvéve, nem adna ez emléknek méltó keretet. Úgy ő mint utánna Farkas Jenő felsőbányái polgármester a bizottság véleményét ajánlja elfogadásra. Dr. Farkas Antal, Bónis Károly és Tarpay Lajos az emléknek Tiszabecsen leendő felállítása mellett szólnak. Az alispán keményen elitéli az ez ügyben megnyilatkozó szükkeblüséget, s nem csak a localis, de a vármegyei patriotizmust is, és kijelenti, hogy ha az ügy ily dolgokban fen akad, ő ez ügyben továbbra közreműködni nem óhajt. Domahidy István tiltakozik ez ellen és kéri az alispánt, ne hagyja el állását mint elnöke ez ügynek, hanem működjön közre továbbra is. Kende Zsigmond tiltakozik a local patriotizmus vádja ellen s kész a bizottságból kilépni, ha az ügynek hasznára lenni nem tud. Dr. Fejes István is az alispán álláspontjára helyezkedik és a bizottság véleményét ajánlja elfogadásra, hasonlóképpen Szerdahelyi Ágoston is, és miután még Tarpay Lajos személyes kérdésben felszólal, alispán a tagokat felhívja, hogy a kik a bizottság véleményét elfogadják álljanak fel, s miután a jelenlevő bizottsági tagok túlnyomó része felemelkedik, az alispán határo- zatilag kimondja a bizottság véleményének elfogadását és miután a költségvetés tárgyalását a mához két hétre újból összehívandó gyűlésre halasztja, ünnepi programúinak a következő sorrendet ajánlja : 1. Szózat. (Hymnus.) 2. Elnöki megnyitó Ugocsa vármegye főispánja részéről. 3. Szónoklat Szatmár vármegye részéről. 4. Szónoklat Szatmár város részéről. 5. Szavalat. 6. Hymnus, (Szózat.) Domahidy István pártolja a sorrendet, de Ugocsa főispánjának megnyitó beszédje helyett Szatmár vármegye alispánjának vagy egy bizottsági tagjának megnyitó beszédjét ajánlja. Alispán indítványozza, hogy a vármegye szülöttje Illyés Bálint volt tiszabecsi ev. ref. lelkész kéressék fel egy alkalmi költemény megírására. Bonis Károly javasolja, hogy az ünnepély emelésére a programúiba vétessék fel valamely tárogatón előadandó kurucz dal. HÍREK. — Személyi hir. Mérey Ottó kir. táblai biró Debreczenből a napokban városunkban volt és a kir. közjegyzői ügykezelést vizsgálta meg. — Dr. Róth Ferencz, a szatmári kir. törvényszék elnöke, múlt hó 28 és 29-én városunkban időzött. — Károlyi Gyula gróf, vizszabályozó társulatunk elnöke, múlt hó 30-án hosszabb tartózkodásra családjával együtt váró - sunkba érkezett. — Gróf Hugonnai Béla főispán f, hó 10-én reggel székhelyére érkezik, hogy á köz- igazgatási bizottsági ülésen elnököljön. Innét f. hó 13-án reggel hivatalos teendők végett Szatmárra utazik. — Debreczeni Ist\án polgármester több nap óta Budapesten tartózkodik több városi ügy elintézése végett. — A vármegyei központi választmány f. hó 4-én ülést tartott Nagy László alispán elnöklete alatt. Az ülés elején az uj választmányi tag id. Vetzák Ede letette az esküt. Az ülés tárgyai voltak a választóknak közszemléről bevett ez évi: ideiglenes névjegyzékei ellen beadott felszólalások. Ennek folytán a bizottság több felszólalót bevett a választók névjegyzékébe, nevezetesen : Erdős Jenő, Krausz Jenő, Pöhl Alfréd urad. s. tiszteket, Ringelhanu Gyula urad. számvevő titkárt, dr.Komoróczy Iváu h. főszolgabírót stb. A hozott határozatok f. hó 20-tól 30-ig közszemlére kitétetnek. — Kinevezés. Vármegyénk főispánja Panellá Zsigmond leleszi lakost közigazgatási gyakornoknak és Madarassy István nagy károlyi lakost fizetésnélküli i gyakornoknak nevezte ki.
