Szatmármegyei Közlöny, 1903 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1903-11-01 / 44. szám

Nagykároly, 1903. november 1.

XXIX. évfolyam.-44=. szám.

TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI

ÜD AUJJUim UllJLMJIVU XAJZi X -LJJxY-t • —

A SZATMÁRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA.-m MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP, ^

SZERKESZTÖSÉG és KIADÓHIVATAL :

hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők :

A' agy kár olybán, Jókuy-utcza 2. sz.

Halottak napja.

Ravatalon fekszik a természet. A letarolt fák ágai között az enyészet sóhaja reszket. Mintha az élettől válni készülő lélek sírna a levegőben, a szél zúgásában, a sárga levelek zörgésében.

A természet halála ez. Holtan fekszik a pezsgő élet, a napfény, a virág. Halott a föld, a melyre a pusztulás fehér szemfedője hull. Csak tetszhalott ugyan, amely föltámad egy hajnalon, amely föltárnád egy tavaszi hajnalon, de csak azoknak, akik megérik ezt a hajnalt. Egyébként minden évben egy életet él a természet, egy hosszú életet a bölcsőtől a sírig, a születéstől a halálig.

Az ember pedig a természet kópiája. Életében, úgy mint halálában. És az évezredek emberiségének lelkében frissen él ez a tudat. A kőkorszak őslakója ösztönszerüleg érezhette, hogy ő, a maga egész világával nem egyébb, mint a természet egy parányi töredéke.

És az évezredek emberöltőinek lelkében ez az ösztön tudattá, világoslátássá fejlődött s ma már lelki életét is a természet változásaihoz alkalmazkodva és azokhoz való vonatkozásban éli le az ember

Vagy miből másból származhatott az a dátum, amely a halottakra való emlékezés napját egy komor őszi napra tette ? Maga a biblia gyönyörű példázat, a szentirás a maga nagy ünnepnapjait és ünnepnapok jelentőségének, karakterének teljes parallelitásával állítja be a természet változott időszakai közé.

Lehet-e stilszerübb, vonatkozásaiban találóbb napot elképzelni a halottakra való szomorú emlékezés napjául, mint az őszi napot ?

Halottak napját üljük. A Halálé, a halál gondolatáé ez a nap. A lehervadt virág, a leperdült lomb, a sivár, a kihallt tájék, minden,

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egész évié 8 korona. Félévre 4 korona, Negyedévre 2 korona.

Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona.

Egyes szám ára 20 fillér. \#=minden a halálra figyelmeztet. Az őszi szél azt sirja: — memento mori ! A zörgő avar azt susogja: — memento mori! És mit tehetünk e sok figyelmeztetéssel szemben ? Ki megyünk a temetőbe, a begyöpösödött hantok közé, a sírkeresztek világába. Szomorú utjain a temetőnek aztán teljesen átengedjük lelkünket a halál lesújtó, sötét gondolatának.

De azért emberek vagyunk. Életösztöntől duzzadó, mohó emberek, akik a legcsöndesebb birodalomba is elvisszük az elet szeretetét. És fényt hintünk a sírokra, virágot fonunk a keresztekre, az élet, a világosság jelvényeit.

És halottak napján, bár lelkünk gondolata a halálé, a szomorú elmúlásé, élet költözik a temetőbe. Élet, amely ott reszket a sápadt őszi virágban, ott boldog a halavány mécsvilágok fényében és könnyeiben, sóhajainkban.

Így fonódik összej mint két lánczszem, az élet a halállal. Egy láncz az, szorosan összeforrott láncz, a mely még sohasem esett szét. Az egyik lánczszem a napvilághoz köt, a másik az égi sötétséghez. Az egyik az élet abroncsa, a másik a halál béklyója.

És a temető utjain járva, szinte érezzük a halál béklyójának szorítását. És emlékezésünk, kegyeletes siránkozásunk, amely a holtaknak szól, valójában a magunk biztos, elkerülhetetlen sorsának megsiratása is. Emberek vagyunk, kicsiny töredékei ennek a nagy természetnek és saját esendőségünk, szomorú elmúlásunk tudata, amelyet példáz az őszi hervadás, a téli pusztulás könnyekre indit. A halottakra való emlékezésben siratjuk önmagunkat.

A régi kaszinó.

A nagykárolyi régi kaszinó, mely még a nagy Kölcsey idejében alakult s több mint félszázad óta áll fenn, mai napon rendkívüli közgyűlést tart, mely hiHirdetések jutányos áron közöltéinek.

„Nyilttér“ sora 40 fillér.

'-üldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak . ...ies levelezőktől fogadtatnak el. __

va

tva lesz arra, miszerint megállapítsa a módozatokat, melylyel a kaszinó anyagi zavarából kibontakozzék.

Köztudomású ugyanis, hogy a kaszinó évek óta küzd azon nehézségekkel, melybe az anyagi erejét meghaladó építkezések döntötték s a legutóbbi időkben már a fölött folyt a vita, hogy fennállhat-é tovább avagy csődbe kell jutnia ?

A kaszinó élén álló Debreczeni István elnök kezdte meg a lépéseket arra nézve, hogy a kaszinó anyagi zavarából akként bontakozzék ki, hogy hitelezőit, ha egészben nem is, de legalább részben kielégíthesse.

E czélból rendelkezésére állott a kaszinó pénztárában meglevő 2200 korona készpénz, továbbá a leégett szinkör és díszletekért a biztositó társaság által fizetni kötelezett 7385 korona biztosítási dij.

Ezen biztosítási díjból az épületekre 6323 korona, a díszletekre s egyéb ingóságokra 1062 korona jutott.

Első sorban a kaszinót épitő Nonn Ferencz építész 5000—6000 korona hátralékos követelése volt az, mely kielégítésre várt.

Tekintve, hogy az esetben, ha a kaszinó vagyona bírói árverés, esetleg csődeljárás utján értékesíttetett volna, Nonn Ferencz követelésére valószínűleg mi sem jutott volna, a kaszinó elnöke felajánlotta ezen követelés kiegyenlítésére a kaszinónak meglevő 2200 korona készpénzét s a biztosítási dijbói rendelkezésre álló 1062 koronát. Nonn Ferencz részéről az ajánlat elfogadtatván, a kaszinóval egyezség köttetett, melylyel Nonn Ferencz követelésének teljes kiegyenlítésére 3284 koronát elfogadott.

Nonn Ferenczczel az ügy rendeztetvén, az a terv merült fel, hogy az intézetek 32000 frtos követelése fedezésére a 6000 korona biztosítási dij, továbbá a kaszinó tulajdonát képező ingatlan az intézeteknek tulajdonjogilag átadassák. — Az intézetek nagylelkűen kijelentették, hogy a megoldás ezen esetében a kaszinó könyvtárára és felszerelésére nem reflektálnak.

Az intézetek vezetőségénél általánosan tudott dolog volt az, hogy a kaszinó ingatlanának ily módoni értékesítése esetén követeléseikből legjobb esetben circa 25 százalék térül meg.

A legutóbbi választmányi ülésen tehát Papp Béla igazgató indítványt tett arra nézve, hogy ezen 25 százaléknak megfelelő összeget a kaszinó tagjainak jótállása mellett kölcsönként vegye fel s az esetben, ha az intézetek a 25 százalékot követelésük teljes kielégítésére elfogadják, az intézeteket fizesse ki.

T A R C Z A.

A jótékony ember.

Lénárd Vincze a könyvvezető a barátai és önmaga előtt is sokszor ismételte:

— Sohasem házasodom meg. Nem lehet bizni az asszonyokban.

Lénárdot a kollégiái ezért a bogaráért mindannyiszor kinevették.

Az üzlet nagy irodájában, ‘ ahol Lénárd naphosszat a rengeteg üzleti könyveket bújta, sok lány volt alkalmazva. A férfi alkalmazottak ha csak szerét ejthették, megcsipkedték a lányok orczáit. a fülükbe pajkos szavakat sugdostak, a miktől a lányok elpi- íultak és hangosan kaczagtak.

Lénárd Vinczének e pajkosságok szinte fizikai fájdalmat okoztak. Bántotta a kollégáinak szabad viselkedése és még érzékenyebben sebezte meg a lelkét az, hogy a lányok nem utasították vissza e viselkedést.

— Istenem — gondolta magában, —• hát ezekből lesznek a szerető hitvesek, az élettársak ?

Mélységes gyűlölet támadt a szivében. Pedig alapjában élt-halt a nőkért. Az üzleti könyvek rengeteg számjai közül gyakran mosolygott felé egy-egy szép asszonya rcz, telve titokzatos Ígérettel, rejtelmes és bűvös Ígérettel.

Beleszédült a feje. Oh, ha volna egy asszony, egy makulátlan, tiszta, nem földi asszony, aki egész leikével, minden gondolatával az ölébe dobná magát egy végnélkül!, hosszú életr .

A terem sarkában kaczagás hangzott fel, valamelyik lány évődótt egyik gyakornokkal,

Lénárd Vincze leikéből egyszerre kirebbu.nt a szép álomkép. Ökölbe szorult a keze és dühösen 'csapott az előtte fekvő hatalmas könyvére. nem

házasodok meg ! Oh hisz az rettenetes volna. Örökké kinozná az a gondolat, hogy a feleségével is hasonlóképen bántak, mielőtt ő ismerte volna. Talán akadt férfi, akinek keze, érintette derekát, aki forró szavaival, ha csak egy gondolatnyi időre is foltot iehelt a lelkére. Megőrjítené ez az örökös kinzó gondolat.

Hanem, hiába minden. Lénárd Vincze aki egyszerre gyűlölte is, imádta is a nőket, megházasodott. Uj lány került az üzlet levelezői osztályába s ez a lány, amikor az első napon valaki dévajkodva megszorította a karját, heves elutasító mozdulatot tett. Ez a mozdulat megfogta a Lénárd Vincze szivét és félév múlva már feleségül is vette a lányt.

II.

Csinos, kövérkés, puha asszony lett. Lénárd Vinczénéből. A férje tejbe-vajba fürösztötte, féltékenyen őrizte, mint egy szép fényes tollú madarat. Az asszony élete különben is hasonlított a kalitkába zárt madáréhoz. De czifra volt a kalitka. Kényelem és puhaság vette körül a rab madarat s a rabtartó férj lelkét is odaadta volna, csakhogy biztosítsa magának az asszony örökkétartó vonzalmát.

Természetesen Lénárd Vinczéné már nem járt el többé a nagy irodába üzleti leveleket fogalmazni. Otthon ült örökösen unatkozva és lustálkodva s ettől a semmittevéstől a fiatal asszony rohamosan elhízott. Álmos és fáradt teremtés lett belőle, akit kimerített a semmittevés és az unalom Egy napon a következő kijelentéssel fordult az urához :

— Rosszul érzem magam. Valami kúrát kellene használnom.

Lénárd Vincze ijedten kapta fel a fejét.

— Az Istenért, mi a baj ?

— Nem tudom. Talán orvost kellene hivatni.

S az orvos jött. Megvizsgálta az asszonyt és kimondta a szentencziát:

— Vérkeringési zavarok. Oka az elhízás. Sósfürdőket kell használni.

Lénárd Vinczének szörnyű fejtörést okozott ez az orvosi rendelés. Ezúttal hát az asszonynak rendszeresen el kell járnia a sósfürdőbe. Ez lehetetlen. Ő naphosszat az irodában van. Egyedül pedig az asszony nem mehet fürdőbe. A cseléddel nem kisértetheti el. A rossz asszonyok is a cselédjükkel kisértetik el magukat mindenhova. Valami megbízható ember kell ene. És eszébe jutott a bátyja.

A bátyja szerencsétlen, nyomorék ember volt" Púposnak betegesnek született s ez a természeti fogyatékossága átokként nehezedett végig az egész életén. Irodai munkát végzett ő is, de sehol sem tartották sokáig. Lénárd Vincze gyakran segített rajta, de azóta, hogy megházasodott, minden önzése csak az asszonyt vette körül. Elhatárpzta, hogy a házhoz veszi a bátyját. Programmot csinált. A bátyja mindég vele lesz az asszonynyal, elkiséri naponként a sósfürdőbe is, mulattatja, szórakoztatja. Ha ezzel a szerencsétlen emberrel látják a feleségét, senki sem fog rosszat mondani, gondolni, de ő sem lehet rá féltékány.

És úgy is lett. Az asszony rendszeresen használhatta a kúrát, hétköznapokon nyomorék sógora kisérte el, mig vasárnapokon, mikor a férj is szabad volt, az ura ment vele.

III.

A sósfürdő rendes látogatói között csakhamar feltűnt a pupos ember és a fiatal, elhízott, de szép asszony. Lénárd Vinczéné minden áldott délután megjelent a sógorával s a mig ő a kúrát használta, a nyomorék ember a sósfürdő parkjában egy pádon ülve türelmesen várt.

Lénárd Vinczéné iránt a sósfürdő látogatói között

nagy volt a részvét. Azt hitték, hogy a pupos ember