Szatmármegyei Közlöny, 1903 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1903-10-25 / 43. szám
Nagykároly, 1903. október 25-3=3. szám. XXIX. évfolyam. A SZATMÁRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. ^ MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL : hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : Nagykárolyban, Jókay-utcza 2. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évié 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona. sm Egyes szám ára 20 fillér. í=HirdetésekJutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el. Deák Ferencz. Buzgón, áhítattal ünnepelte az egész magyar nemzet Détfe .«Kerenez emlékét. Remény- teljes országos ünnep volt. Amióta meghalt ez az emberóriás, akinek lelki nagyságánál csak a szive jósága volt nagyobb, soha sem éreztük nagyobb szükségét, mint most, amikor fundamentumában készül megrázkódni az ország. Ha ő élne! Ha azzal a nyugalommal teljes csodás bölcsességgel, melylyel sokat szenvedett hazájának egy biztos határozott utat 1 mutatott a jövendő boldogulásra, most is a király és a nemzet oldala mellett állna, hogy szolgálván mind a kettőt, békét teremtsen és megnyugvást. Csak ilyenkor, e gonosz vált - ságok közepette látjuk igazában az ő nagyságát, lángeszét és értjük meg szívós, soha nem lankadó tüzü, de nem izgatóan lobogó hazaszeretetét. Hol vagy Deák Ferencz ? Téged magyar kiván ! Még a szelleme sem lebeg közöttünk. Elő nagyjaink mindmegannyi törpék az ő kolosszális alakja mellett, egesz sereg sem tudja őt pótolni. Összeszorult szívvel, a jövőbe vetett aggódó tekintettel áll a magyar nemzet Deák Ferencz sírja körül, mely a honalapítók egyikét rejti magában. Ami háromszáz esztendőn keresztül fájt a magyarnak, amitől háromszáz éven át lázba jött a vére és hatalmakat fenyegető hangulata, arra a sebre rakott ő gyógyító irt, azokra a gyűlöletet keltő emlékre borított ő fátyolt. O, nem ő az oka annak, hogy a háromszázados sebek most felszakadnak és azt a fátyolt minduntalan fellebbenti a jeges szél, mely a nyugatról fú! Azt akarják, hogy legyünk békén és csendben, mialatt kinpadra vonják hazaszeretetünket, azt akarják, hogy összeszoritott ajakkal hallgassunk, mikor korbács suhog fölöttünk. Hej, pedig nem bennünk csalódott Deák Ferencz, mikor nagy müvét megalkotta, mi nem vagyunk bűnösek az áldatlan helyzet felidézésében. Csalódott a haza bölcse a hatalomban, mely nem okult, nem tanult a múltnak reá nézve gonosz tapasztalataiból . . . A hazának most megint egy Deák Ferenczre van szüksége.) De nincs sehol szereplő, vezető férfiaink között egy ilyen nagy, nemes egyéniség, amely 'vezetni és megnyugtatni tudna lefelé és bizalmat kelteni, imponálni felfelé. Állunk elhagyatva, siváron és viharos hullámok tarajoznak a magyar sziget körül. Az újabb kor gyermeke, aki nem érezte meg a múlt nagy és szomorú eseményeit, bámulva és megdöbbenve látja, hogy mennyi ellensége van a magyarnak és micsoda irigy gonoszság áskálódik ellenünk köröskörül . . . így sírunk téged vissza, Deák Ferencz és tanácstalanul állunk, miképpen védelmezzük meg a nagy alkotásodat, melyen a modern Magyarország épült. És mégse csüggedjTTk.- El-saég a ntagyarok istene, aki ezer esztendőn keresztül, népek viharainak és veszedelmeinek, feltámadásainak és pusztulásainak közepette, fentartotta, nagy- gyá tette a magyart. A népeknek, mely a Duna és Tisza táján lakik hivatása van, betölti azt most is és be fogja tölteni mindörökké-ámen ! Jöjj el Deák Ferencz szelleme ! Ihless meg bennünket, hogy megtudjuk, mit tevők legyünk és dörögd oda szellemaja- kaddal ellenségeinknek : „Eddig és ne tovább !“ Vezesd ki a te népedet e zűrzavaros sötétségből ! Városi dolgok. A villanyvilágitási ügy már oly stádiumába jutott, hogy nem sokára e kérdés felett is dönthetnek a város atyái. Megfogják hallgatni a szakértők homlok ellenesen ellentétes véleményeit, talán még vitatkozni is fognak a felett, a mihez nem értenek és megszavazzák végre azt, hogy legyen Nagykárolyban világosság. Hát meg is lesz a szép vilany fény, de hogy mennyibe fog kerülni, azt még most kitudja megmondani De a legérdekesebb az, hogy a magánosok legtöbbje továbbra is az ósdi és gyúlékony petróleumlámpából nyeri otthon a világosságot, mert olyan kevés magán fogyasztó jelentkezett, hogy ezek felől bátran elmaradhatott a villanyosság országa. Hát ez sajnos jelenség, mert azt mutatja először, hogy nagy a szegénység, újabb kiadásoktól mindenki fázik és másodszor, hogy a publikum még nem érett meg a fényűző és pazar villanyosságra, nem akarja belátni azt, hogy ha magán fogyasztó mentői több van, akkor a világítás a városnak is és igy az egyesek zsebének is kevesebbe kerül. Na de minden újítás behozatala nehézségekkel jár, a nagy közönség konservatizmusába ütközik. Mindenesetre nevelni kell a népet, hát még az olyan dolgokra, a mi pénzbe, még-pedig sok pénzbe kerül. Hogy az újítások tetbn ólom lábon szokott járni a közönség, legfényesebb bizonyíték erre ép a világítási ügy fejlődése. Mert 40—50 évvel ezelőtt a fagygyu gyertya uralta a tért, koppantó nélkül nem lehetett elképzelni egyetlen házat sem. Jött aztán a mylli gyertya korszaka, majd a petróleum invasió és ma már meljdk ház az, a hol koppantót lehetne találni. Azért nem ;kell attól tartani, hogy idővel ne emelkedjék nálunk is a magán fogyasztók száma. Emelkedni fog az rohamosan. Tehát nem ez a villanyvilágítás kérdésének a súlypontja, hanem az, hogy T A 1^ C Z A. A csere Hát a legfeketébb hálátlanság lett volna a Búza János részéről, ha a sorsa ellen ágaskodott volna. Nem is tette nagy időkön at. Minden meg volt, amit a teste, lelke megkívánt. Szükségei nem látott. Volt derek, jó felesége meg két életerős gyermeke. Aztán egyszer mégis belefészkelt a szivébe az elégedetlenség. Attól fogvást került az belé, miótától Karapy uraság, akinek a birtokán, kasznár minőségben szolgált, visszaérkezett külső országból,' ahol eddig élt a családjával. Megnyílt a kastély és vele együtt a környék elé tát ült az a sok fényes fölösleg amiben az eféle módos ur duskálkodik. —• Ej, kutyát ér az ilyen élet! Csattogott is belőle időnkint az elégedetlenség. Egyiknek ül számra hordja a legjava ajándékát a sors, a másiknak pedig nehéz munka verejtékével kell megszolgálni még a legszükségesebbet is. — Hidd el apja, csititgatta a jámbor párja, vannak nálunk még sokkal szegényebb emberek is. Azért nincs igazság a földi javak kiosztásában. Ha Úristen volnék, másként rendeztem volna be a világot. — Ne vétkezz; ne avatkozz annak a legbül- csebbnek a dolgába; intette az istenfélő Magda asszony. A kasznár erre csak a fogai közt morzsolt el valamit. De azért nap-nap mellett kiöntött egy jó adagot a keserűségéből. — Megint elhullt egy tinóm. Hát van-e még ilyen szerencsétlen ember a világon ! Ezer menykő, hát miért nem lehetek én odafön a kastélyban és ő az én helyemben. Epén befogták a díszes üveges hintót. A városra ment a nagyságos ur. Úgy mondják a doktorért, mert beteg a nagyobbik fia. — Hej te, hallod-e ! kiáltott a kis szobájukban dühöngő Búza János; add ide azt a fényes fogatot, add ide a kastélyodat és vedd érte a mi szegénységünket. Elég volt már neked a jó módból. Cseréljünk. Eszeden vagy, édes uram ? fékezgette Magda; aztán kikiáltott a kis udvaron : ne garázdálkodjatok, gyerekek! Szörnyű, hogy milyen vásott ez a két fiú! — Hát miért nem fogadunk melléjük olyan tudós urlit, mint az uraság, aki nevelésre kapatná. — Mert nincs benne módunk lelkem. — Hisz ez az, ez az a nagy igaztalanság ! És kaján irigységgel követte a könnyen gördülő hintót, a melyen az uraság robogott a székvárosba doktor űrért. — Egy lovának a kantárából három tinót is vehetnék ; dünnyögött az elégedetlen ember. Belevetette magát az ablaknak háttal álló karosszékbe és fejét az asztalra fektetett karjára nyugtatva soká zsürtülődött úgy befelé. * * * Megnyílt a kis ajtó. A Karapy uraság lépettbe. Csak ketten voltak a szobában : a kasznár meg az uraság — Mindig irigy szemmel nézegetsz felém, én meg ti felétek. Mondok egyet, Búza János ; cseréljünk sorsot, «öltözettek át a kastélyba, én meg itt huzom meg magam enyéimmel a ti portátokon. Na hát ekkora bolond se járt még szabadon. És csak Búza János lenne még nála is nagyobb bolond, ha nem megy bele a cserébe. Úgy ment a dolog, olyan egy-kettőre, akár a tündérmesékben. Még félig se járta meg napi útját az a legfényesebbik golyóbis oda fenn és Búza János családjával egyetemben elfoglalta a kastétyt. A kasznár szinte diiledezett a gyönyörűségtől: hogy7 hajlongott előtte a sok czifra szolga. Drága köntösöket hoztak számukra. Az asztal csak úgy görnyedezett a sok finom eledel alatt. Másnap a reggelinél diszes pongyolában ült mellette a felesége, remek bársony zekécskékben a két kis fia. A boldogságtól kezdetben nem vette észre ami pár nap múltán a szemébe tűnt, hogy az ő örök vidám, felesége most olyan szófián, szomorú. A két kis fián is megakadt a tekintete : olyan az ábrázata, mint a falon függő festett kép. A két gyermek is mása volt az uraság csenevész fiainak. Eleinte csak hitegette magát Búza János, hogy ő azért mégis jó cserét tett. De hova hamarább könnye csordult a cserén. Mindenkép titkolni akarta, de végre kitört belőle, ami a szivét folytogatta : — Jaj, de szerencsétlen vagyok. Pedig még aztán következett a rossza. Egy napon arra ébred, hogy meghalt az egyik fia. Most aztán kétségbeesett zokogással ordította : — Jaj, de megcsalódtam a cserén ! Jaj, de boldog voltam és jaj de boldogtalanná lettem ! . . . Kincsekért odaadtam a boldogságomat, jaj, de megcsalódtam ! . . . — Miért sir, édes apjukom ? ébredjen már föl. Búza János fölnyitotta szemeit. Mellette állt az angyalarczu, aranyszívű felesége, az ő örök vidám mosolyával. Ő maga benne ült a börkarosszékben. A nyitotott ajtó előtt a két fia hanezurozott. Úgy ki volt pirulva mind a kettő, mint a pünkösdi rózsa. — Mit álmodtál, édes apja? — Hát álom volt ? Magda asszony odaszólt a két vihánezoló fiúhoz. — Ne lármázzatok, gyerekek; most mondta a Gyurka hetes, hogy haldoklik az uraságék kis betege. Búza János lassanként eszmélt föl. Magához ölelte az ő jó feleségét. Hálaadó tekintettel nézett az ég felé meg a két egészséges porontyára. — Hát bizony nem cserélnék azokkal odaát ! De szegény is némely gazdag ember. k í.
