Szatmármegyei Közlöny, 1903 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1903-09-20 / 38. szám
Nagykároly, 1903. szeptember 20, 33. szám. XXIX. évfolyam. Szatmármeövei Közlöny TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ^ k 1^ ■ I i ■mrirfT TTTPrpTT AT3 \ és MEGYEI ÉRDEKŰ HETILAP. A SZATMÁRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA.-^i EG JELE INDEN VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL : hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : M agy kár oly ban, Jókay-utcza 2. sz. Ma leplezik le a tiszabecsi csata 200-ik évfordulójára emelt emlékoszlopot Tisza-Ujlakon. Ünnepe lesz ez nemcsak az oszlopot emelő Ügócsa és Szatmár vármegyének és Szatmár városának, de az Észak-keleti Magyarországnak is, az egész magyarságnak. Mert a leglángolóbb, minden földi salaktól ment hazaszeretetnek szinbóluma ez emlékmű. A Rákóczi név ma már nem egy puszta történelmi név, de egy nemzeti fogalom: a haza és szabadság szeretet, a nemzeti önállóság dicső fogalma. Benne van e névben Rákóczi, a nemzet százados tengernyi fájdalma, reménykedése, jogos, gyászos küzdelme és az a remény, hogy valaha mégis csak valósággá válik a Rákóczi ideája : a független szabad Magyarország. Azért van e névnek olyan bűvös hatása a magyarra, a mely forrongásba hozza vérét, reménynyel tölti el lelkét és nagy és nemes tettekre sarkalja szivét, átváltoztatja egész valóját olyanná, a minőnek kellene lenni az eszményi, igaz magyarnak. Szüksége van azért a mai magyarnak arra, hogy a Rákóczi szent nyomát mindenütt emlékkel jelölje meg e hazában, a mely emlékeztet, oktat és bátorít a jövő küzdelmeire. Mert-a mai magyar elpuhult a megélhetés kényelmes párnáin, lelkében elhomályosultak ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évié 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona, -s* Jügyes szám ára 20 fillér, i^==a hazaszeretet, a nemzeti Önállóság dicső fogalmai, eszményei. És ha sokáig tart ez a homály a nemzeti lét egén, soha sem fog kiderülni a nemzeti önállóság verőfényes ege. Ápolni kell azért a magyarban azt a vágyat és akaratot, hogy nem mond le soha nemzeti és állami létének teljességéről. Hisz a mely nemzet erről lemond, az már nem él, haldoklik, mert lemondott a nemzeti életről, a létjogáról, a nemzeti jövőről. Ezt a nemzeti jövőt jelképezi a tiszaujlaki emlékoszlop két vármegye határán. A mint a Tisza és Szamosmentén termettek 200 évvel ezelőtt az első kuruczok, itt kezdődött a legendás szabadságharcz, hogy itt legyen bus befejezése is a majtényi síkon, épp úgy most is az első kuruczok ivadékaiban lángolt fel a legmelegebben az idén a Rákóczi kultusz, hogy emléket állítson az első nyert csatának, ennek a névnek: Rákóczi, a melyben benne van minden, a mit a magyar szeret, óhajt, a miért fohászkodik és a miért élni és halni kész egyaránt. Hála azért az oszlopot emelő három törvényhatóság lelkes közönségének. M^r olyan fiai lesznek a hazának, addig nem esuNí kétségbe a rr gyar állam jövője felett. Ünnepeljünk azért ma lelkesen, kurucz ivadékokhoz méltóan párt és vallás külömbség nélkül. Emelked|ék fel lelkünk a mindennapi élet sivárságából egy perezre ahhoz a nemzeti szenthez, a ki örökké a hazaszeretet apostola lesz a magyarnak. Ünnepünk legyen a hazaszeretet megtisztult, csendes, de lélekemelő öröme. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el. Igen lélekemelő, méltóságteljes lesz a mai ünnep, de azért nem lesz egyetlen olyan ünneplő ott, a kinek lelke legtitkosabb rejte- kében meg nem szólalna az a tudat: Rákóczi! Nemzetünk büszkesége és reménye ! Ha valaha, úgy ma 'm szükség arra, hogy felidézzük a te dicső (lemedet! Színészet. Krémer Sándor színtársulata a múlt héten is állandó pártolás mellett tartotta előadásait. De meg is érdemli ezt a meleg pártolást, mivel a társulat jó erőkkel rendelkezik, változatos műsora van és a darabok betanullak, összevágóan mennek. Ismételjük, hogy társulata sokkal jobb mint a múlt évi. Nem csoda azért, hogy a közönség kitart mellette. Szombaton szept. 12-én színházunkban premiere volt. Antal István helybeli végzett jogász A z u z s o- r á s czimü 3 felvonásos darabját adták elő, a melyet a szinlap falusi történetnek jelzett. Magának a darabnak a legnagyobb hibája a czime. Mert nem a paraszt uzsorás gazságai szövik és bonyolítják be a darab meséjét. De eltekintve a czimtől, mint kezdet, tisztességes munka volt, bár néhol a lélektani indokok el nem fogadhatók. így miért kellett beleegyezni a meggyilkolt Uj Imre özvegyének abba, hogy elvehesse leányát a gyilkosnak tartott Szilágyi Mihály fia, mielőtt kiderült volna ártatlansága Szilágyinak, miért nem tartotta fen szerző a becsületesség jutalma gyanánt ezt a kifejtést arra az időre, a mikor az igazi gyilkos bevallja bűnét, azt nem lehet érteni. Ezzel a darab hatása nagyot esett. De ha elismerjük azt. hogy a kísérlet reménynyel kecsegtethet, ne bízza el magát szerző, hogy a siker teljesen az övé. Mert színészeink mindent elkövettek arra nézve, hogy hatást érjenek el. így Bátosi (Szilágyi), Ferencziné (Ujné), Kornai (Julis) Papír (Szarvas) és főleg maszkjával Tábori (Gyuri) és a többiek is játékukkal igyekeztek fedezni sok helyütt a darab hiányait. Elmondhatjuk azért, hogy helyi szerzőtől a vidéken még nem láttunk ily jó és összetanult előadásban előadni darabot és ez dicséretére válik a társulatnak. A darab hibája az is, hogy tulajdonképen népszínmű lenne, de kevés benne T A C Z A. A lelkiismeret. Az aranycsináló a város végén lakott egy vár- szerü, tornyos házban. A ház különös építmény volt. Földszintjén nem voltak sem ablakok, sem ajtók, csak emeletnyi magasságban volt bevágva a vastag kőfalakba néhány szelelő lyuk és egy alacsony, széles vasajtó. A szelelő lyukakat is vaskosarak fedték s a házba csak úgy lehetett bejutni, ha előbb felülről leeresztették az összecsukható és kinyitható keskeny falépcsőt. A különös épitmény ó-német fedeléből messze kiugrott egy karcsú torony, a melynek fedele nem volt, hanem vízszintes ajtóval záródott. A torony tetejét korlátok szegélyezték s e korlátok mögött gyakran feltűnt a különös ház lakója, az. aranycsináló. A városban sok titokzatos dolgot beszéltek az aranycsinálóról. Biztosan tudták, hogy összeköttetésben van az alvilági szellemekkel, a kik a föld megolvadt méhéből vedrekben hozzák föl neki a folyo aranyat, amelyet aztán ő kemény éreznek dolgoz fel. Az aranycsináló mindezekről a mesékről tudott és mosolygott. — Az emberek ostobák ! — mondotta valakinek és ez a valaki a lánya volt. A rutt arczu, savó zöld szemű aranycsinálónak ugyanis gyönyörö szép lánya volt. Aranyhaja volt a lánynak, égszínkék szeme és hajnalpiros arcza. — Gertrud, — mormolta eltűnődve az aranycsináló — ma mennyit osztottál ki az ostoba emberek között ? — Tíz aranyat ! — felelte a lány. — Jól van ! Holnap ugyanannyit adhatsz. Az arany csináló leánya boldogan ugrott az atyja nyakába és megcsókolta annak pergamentszerü, sárga arczát. — Oh, milyen jó is vagy te édes, bölcs apám ! II. Hánesz, az aranycsináló közönséges uzsorás volt. Evek hosszú során át csalta, lopta a könnyelmű embereket s mikor már annyi vagyont harácsolt össze, hogy akár száz embert is gazdaggá tudott volna tenni belőle, visszavonult. Az öregsége is kényszerítene már a pihenésre. És Hanesz, az aranycsináló az ország másik végébe költözött, a várszerü tornyos házba, amelyet saját tervrajza után építtetett fel. Itt, nagy magányosságban, a tétlenség malmában az aranycsinálót különös érzések fogták el. Az aranycsináló minden fentartás nélkül állapította meg önmagáról : — Közönséges örmény gazember vagyok s ha nem a saját bőrömről volna szó, hát egyszerűen fölakasztanám magamat. Ez önbeismerés nyomán az aranycsináló önkénytelenül filozofálni kezdett : — Sose jutok a szentek társaságába, — sóhajtotta őszinte búval és borzadva gondolt a számára egyedül lehetséges földöntúli kvártélyra, a pokolra. Ez a gondolat már szinte beteggé tette. A poklot nagyon kényelmetlen helynek ítélte. Gyermekkorából emlékezett egy képre, a mely apjának, a szent és jámbor örmény korcsmárosnak hálószobáját diszitette. Ez a kép a poklot ábrázolta. Jajgató emberek sültek ott nyárson, vagy főttek nagy üstökben. Az aranycsinálónak ludbőrös lett a háta, ha erre gondolt és elhatározta, hogy rászedi a pokol fejedelmét, Belzebubot, aki nagy könyvében már bizonyára nyilvántartja őt. Pénzzel mindent el lehet érni — gondolta Hánesz és számadásokat csinált. Kiszámította, hogyha minden nap tiz aranyat jótékony czélra ad, ez épen óriási vagyonának kamatait teszi ki. A tőke tehát sértetlen. Fent az égben pedig napról-napra szépen bevezetik majd a főkönyvbe a tiz aranyat s mire az ördög érte jönne, akorra már tele volna irva a menyország főkönyvének lapja és Belzebub inasa hosszú orral távoznék. Az aranycsináló nagyon megörvendett az ötletének és a lányának tiz aranyat adott, hogy ossza szét a szegények között. III. Történt pedig, hogy a városba, amelynek végén az aranycsináló is lakott, egy ifjú jött. Ágról szakadt külsejű, nagyhangú ifjú volt, a ki az utczákon megállította az embereket és szidta, káropaeita-^kítt. Az emberek, akiket az idegejr ifjú' igy .szidalmazott, először haragra indultak és/pega^árták Isöva^ni, de aztán, amint tovább haUgaftij!^*' liesijjj^poiifakX és szégyenkezve sonfurdáltak el trpJ^íB: A városban pedig furcsdi&lgökat bőszeitek az ifjúról. Mondották, hogy a veséM^'méz és Mindenkinek kifordítva látja a lelkét. A vsj$s.' ebéinek a sánta szürszabónak, aki valamikor a na£^«varosban irodaszolga volt, ezt mondta az idegen lFfa-t—"" — Olyan a lelked, mint egy rossz ködmön. Csupa ringy-rongy folt van rajta. Hát olyan szabó vagy, ki még uj ruhát se tudsz varrni a lelkednek ? A köszörűsnek a piacztéren ezt kiáltotta: — Hát azt a sok rozsdát mért nem köszörülöd ki már a lelkeden ? A harangöntőhöz igy szólt: — Tudsz is te harangot önteni? Nem hallod, hogy lelked harangja milyen üresen kong ? Hanem a legvakmerőbb volt, a mit a városbiró- nak mondott: — Te irsz törvényeket? Hiszen még írni sem tudsz. Egy betű sem jön ki a pennádból anélkül, hogy foltot ne ejts vele a lelkeden. Az aranycsinálóhoz leánya vitte meg a szabad- szájú idegen hirét. Mikor Hánesz hallotta, hogy az idegen ifjú milyen kemény dolgokat mondogat az embereknek, kíváncsiság fogta el, hogy vájjon neki
