Szatmármegyei Közlöny, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1902-08-10 / 32. szám

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY Dr. Róth Sándor a vendégek egészségére ürítette poharát, s Heinrich János dr. Váradi Ödönt a 10 éves találkozó összehívóját köszöntötte fel. A tár­saság, melyet Róth Rózsika kisasszony művészi czim- balomjátékával, Róth Imre és Lajos kitűnő he- gedüjátékával gyönyörködtetett, kitűnő hangulatban sokáig maradt együtt. Elhatározták, hogy az újabb tiz éves találkozót Dr. Váradi Ödön ügyvéd meghí­vása folytán nevezett lakhelyén Nagyváradon fogják megtartani. — Képesítés. Diczig Ádám helybeli róm. kath. tanító a kolozsvári rajztanfolyamon az iparos iskolák­ra vonatkozó rajzvizsgát a napokban jó sikerrel letette. —- Eljegyzés. Szabó István helybeli sütőmester a napokban jegyet váltott Kasszay Mihály leányával, Emmával. — A Protestáns Társaskör f. hó 2-án este táncz- mulatságot rendezett a Polgári kaszinó helyiségében. A mulatság úgy anyagilag, mint erkölcsileg szépen sikerült. A lampionokkal feldíszített szabad térén, mintegy 60 pár járta a négyest. Publicum rengeteg sok volt, jókedv még több. A mulatságnak csak a hajnal vetett véget. — Színészet. Krémer Sándor a szatmári szín­ház igazgatója f. hó 15-én kezdi meg előadásait vá­¥ rosunkban. Krémer Sándort már ismerjük a múltból s mint kellemes társadalmi ember és ambicziosus színész kedvelt egyéniség volt mindig körünkbe. Azt hisszük azért, hogy mint színigazgató is meg fogja állani helyét s az eddigi bizalommal fog találkozni a közönség részéről a nyári szezon alatt. A kibo­csátott előleges jelentés a következőleg szól: Elő- leges színházi jelentés. Tisztelettel értesítem Nagy­károly és vidéke n. é. közönségét, hogy operette, dráma, népszínmű és vígjátéki színtársulatommal előadásaim sorozatát 1902. évi aug. 15-én megkez­dem. Első előadásul színre kerül: A Suhancz, ope rette. Társulati névsor. Nők: Lóuyay Piroska, ope- rette-soubrette és népszinmü-énekesnő. Domby Ilona, operette és népszinmü-énekesnő. Torday Adél, ope­rette coloratur-énekesnő. B. Polgár Páni, drámai anyaszinésznő. Bera Rózsa operette comika. Lórin- czy Erzsi, drámai szende. Jávor Aranka, naiva Révész Helén, Fehér Etel, Molnár Mariska, Makó Rózsi, Pénzéi Miczi, Végh Rózsi, Molnár Aranka, kardalnoknők és segédszinésznők. Férfiak: Ferenczy József, operette és népszínmű-baritonista. Torday Béla, operette tenorénekes. Bátory Endre hős és jellemszinész. Krémer Sándor, apaszinész. Baróti Rezső, siheder komikus. Ligethy Lajos operette-buffó, komikus. Juhay József, lyrai szerelmes. Szerdahelyi Kálmán, Szilágyi Ödön, Markovits Henrik, Szabad- kay József, Fehérváry József, Kaposy Ernő, Garay Károly, kardalnokok és segédszinészek. Kubesch Richárd, karnagy. Tubay Mihály, súgó. Kiss Lajos, ruhatárnok és 7 zenész. Szinrekerülő műsor: Ope­rettek : Görög rabszolga, Katalin, Baba, Viczead- mirális, Napfogyatkozás, Sulamith, Svihákok, Ripp van Vinkle, Vesztaszüzek, Kis szökevény, Nap és Hold, Bányamester, Lőtt i ezredesei, Szegény Jonat- hán, Postásfiu és húga, izé, Ádám és Éva. Énekes müvek : Pillangó kisasszony, Házasodjunk, Milliók a hó alatt, Régi szerető, Rezervisták, Jani és Juczi, Uriel Aeosta, Sárga csikó, Próbaházasság, Ócska brigadéros, Falu rossza, Dr. Szeleburdi, Bukov, Nő- emanczipáczió. Szinmü\ek és vígjátékok: Sasok, Édes otthon, Debórah, Almafa, Pénzt vagy életet, Vörös tallár, Páholy, Ocskay brigadéros, Képviselő ur, Trilby, Cyrano de Bergerac, Szivem. — Bérletet 24 előadásra nyitok a következő árak mellett : Páholy 160 korona. Támlásszék 40 korona. Körszék 32 korona. Zártszék 24 korona. A bérlet eszközlésével Baróti Rezső titkárt bíztam meg. Bérletpénzek előre nem fizetendők. Tisztelettel Krémer Sándor, a szat­mári színház igazgatója. — Tízéves találkozó. A helybeli főgymnasium VI. osztályának 1891—92. évben volt tanulói f. hó 2—3-án 10 éves találkozóra gyűltek össze. Megjelen­tek : Batcsánszky László, ifj. Csepreghy Antal, Ember Jenő, Frick János, dr. Náday Samu, Jékey István, Merk Dezső, Mikcsa János, Dr. N. Szabó Albert, Szilágyi Jenő, V. Thanhoffer Pál és ifj. Vetzák Ede dr. —- Aug. 2-án résztvettek a Nagykárolyi Kör által rendezett tánczestélyen, aug. hó 3-án délelőtt az ünnepi szentmise hallgatása után életben levő tanárai­kat üdvözölték, meghalt tanárjukat Majoros Endre, valamint elhunyt osztálytársuk Plank Alajos sírját pedig beszéd kíséretében megkoszorúzták. Délben bankett volt, a melyen a volt osztálytársakon kívül Jenser Mihály és Csóti Márk tanárok is résztvettek. — A helybeli népnevelési egylet folyó hó 16-án szombaton óvodája és menházai javára nyári mulat­ságot rendez. Beléptidij felnőtteknek 1 korona. Külön meghívók nem adatnak ki. — Eljegyzés. Juhász Kálmán, Juhász Imre pol­gártársunk fia, e hó 2-án eljegyezte Harwich Saroltát, Harwich Ferencz főlovászmester leányát. — Az érendrédi tánczvigalom, mint minden nyáron, úgy most is aug. hó 2-án pazarfényben folyt le. A rendezőség által lázaB buzgalommal felállított lombsátorban már 9 órakor teljes számban össze­gyűlt Ér-Endréd környékének intelligens közönsége és a „Miska“ bandája remek játékánál reggelig mu­latott leírhatatlan jó kedvvel s csak akkor oszlott szét, mikor a tarka látnpionok fényét a felkelő nap ragyogó sugara teljesen elhomályosította. A jelen­volt hölgyek névsorát itt közöljük ! Strobentz Péter- né, Stróbencz Giziké, Szintay Istvánná, Szintay Tériké, Szintay Irénke, Kulin Imréné, Kulin Rózsika, Kulin Sárika, Kulin Manczika, Veress György né, Veress Rózsika, Sántha Dezsőné, Sántha Irénke (Tasnád), Balássy Julia (Ér-Mintszent), Miklóssy Margitka (Géres), Lovass Istvánná, Lovass Erzsiké, Lovass Irénke (Ér-Mihályfalva), Kovácsy Miklósné, Kovácsy Erzsiké (T.-Szántó), Kovács Boriska (Ér-Kávás), Dvaveczky Ilonka, Dvaveczky Margitka (Gálos-Petri), Hutiray Ferenczné, Hutiray Etelka, Hutiray Jolánka (Kécz), Kovássy Sándorné (Bpest), Köpeczy Leontin (Bürgerd) Papp Szeréna (Kunhegyes), Virvalszky Teréz (Debreczen), Andrássy Manczika (Nagykároly). Felülfizettek : Stróbencz Péter 20 kor., Kovácsy Miklós 5 kor., Kovács István 5 kor., Kulin Imre 5 kor., Veress György 5 kor., Özv. Dr. Csidey János- né 3 kor., Govrik Sándor 2 kor., Schwartz Sándor 2 kor., Veress Lajos 2 kor., Clobusitzky László 2 kor., Szunyogh János 1 kor. Összesen 52 korona, melyet hálás köszönettel itt nyugtáz a rendezőség. — Géphimzö tanfolyam. A Singer Co varrógép részvénytársaság a helybeli irgalmasnénék zárdájának I-ső termében e hó 10-től kezdődőleg géphimzö tan­folyamot nyitott. Ugyancsak e napon nyílt meg azok­ból a meglepő szépségű munkákból rendezett kiállí­tás, melynek tárgyait a géphimzö tanfolyamot már más városban végzett növendékek készítették. A ki­állítás megtekintése, valamint az oktatásban való részvétel teljesen ingyenes. — Halálozás. Blau Sámuel helybeli kereskedő, a Blau és Weisz czég volt tagja folyó hó 6-án élte 55-ik évében hosszas szenvedés után városunkban elhunyt. Kiterjedt család és rokonság siratja elhunytát. — Öngyilkosság. Folyó hó 5-én délelőtt a mező­teremi ut mentén egy fán felakasztva találták Kondor Juliánná Gorgári Jánosné helybeli lakost. Öngyilkosságá­nak oka a szeszes italok túlságos élvezete által elő­idézett delirium volt. — Felülfizetés A „Nagykárolyi Kör“ folyó 2-án tartott mulatsága alkalmából Schusterits lgnácz ur Budapestről 3 koronát, Róth Káioly ur pedig 5 koro­nát felülfizetni szívesek voltak a kör javára. Fogadják ez utón is a kör hálás köszönetét. Elnökség. — A beregmegyei urkocsisok egyesülete által Beregszászban 1902. évi augusztus hó 30-án és 31- én délután fél 3 órakor rendezendő ügető versenyek sorrendje és feltételei: Első nap : szombat augusz­tus 30-án d. u. fél 3 órakor. 1. Tenyészverseny ; Távolság 4000 m. Dij : 800 korona. Ebből 250 korona és tiszteletdij az elsőnek, 150 korona és tiszteletdij a másodiknak, 100 korona és tiszteletdij a harma­diknak, 50 korona és tiszteletdij a negyediknek. Ezen versenyben az egyesület tagjainak Beregvár- megyében nevelt kettes fogata vehet részt 4 üléses hajtó kocsiban, vagy homok futóban. Amerikai és orosz származású lovak egyenkint 50 m , ezenkívül ezen múlt évi I. dijat nyert lovak külön-külön 50 m. tér- hátránynyal indulnak. 3 évesek egyenként 50 méter térelőnyt kapnak. Tét 20 korona. Ezenkívül a má­sodik napi III. számú versenyre kötelező a nevezés, melyre a tét 10 koma. II. Beregvármegyei urkocsisok egyesületének dija. Távolság 5000 m. Dij: 800 ko­rona. (450. 250, 100.) Ezen versenyben ezen egye­sület tagjainak bármily származású kettes fogata, bármily 4 kerekű járműben vehet részt. 2 : 20 vagy rosszabb rekord vagy menőképességgel biró lovak a starttól indulnak. 2 : 20-nál jobb 2 ; 00-ig minden másodperczért 5 m. 2: 00 jobb (2 : 20 tói) számítva minden másodperczért 10 méter térhátrányt kap. Tét: 40 korona. Ezenkívül a másodnapi II. számú versenyre a nevezés kötelező, melyre a tét 15 korona. III. Egyes fogatok versenye. Távolság 3500 m. Három tiszteletdij. Ezen versenyben ezen egyesület tagjai­nak bármily származású lova vehet részt bármily két vagy négy kerekű járműben is. Helyezés mint a II. számú versenyben. Tavalyi nyertes ezenkívül 50 mé­ter térhátránynyal, —- 3 éves, ha nem amerikai vagy orosz származású 100 méter térelőnynyel indul. Tét 30 korona. Ezenkívül a második napi IV. számú versenyre kötelező a nevezés, melyre a tét 12 ko­rona. IV. Asszonyságok dija: Távolság 4000 méter. Három tiszteletdij. Ézen versenyben ezen egyesület tagjainak, de csakis Beregvármegyei lakosnak, bár­mily száimazásu kettes fogata vehet részt, melynek lovai ez év augusztus 1-jétől bona fide tulajdonát képezik, 4 üléses hajtókocsi vagy homokfutóban, tu­lajdonos által hajtva : csakis ha valakinek két fogata indulna, engedhet az igazgatóság egy más urkocsist az egyik fogatra. Amerikai vagy orosz származású lovak egyenkint 50 m. ezenkívül ezen múlt évi 1. dijat nyert lovak külön-külön 50 m. térhátránynyal indulnak. Tét: 20 korona. Ezenkívül a másnapi III. számú versenyre kötelező a nevezés, melyre a tét 10 korona. V. Mezőgazdák kettes ügető versenye. Távolság 3500. m. Dij: 400 korona. (200, 120, 80.) Adja Beregvármegye közönsége. Ezen versenyben részt vehet minden Beregvármegyében lakó mező gazda, Beregmegyében állami mén után nevelt, tu­lajdonát képező 3 éves vagy idősb lovakból álló kettes fogatával szekérben maga vagy családtagja által hajtva urbiróval. A részvevők a verseny nap­ján déli 12 óráig a titkárnál jelentkezni és ezen al­kalommal lovaik származására vonatkozó a községi elöljáróság által igazolt okmányaikat bemutatni kö­telesek. Második nap : vasárnap augusztus 31-én délu­tán fél 3 órakor. I. Hölgyek tétversenye. Távolság 3500 méter. Három tiszteletdij a tétekből. Kettes fogatok bármily származású belföldi lovakkal, bár­mily négy kerekű kocsiban, urhölgyek által hajtva urbirókkal. Oly fogat, melynek lovaiban sem amerikai, sem orosz vér nincsen (kivéve ha már nyilvános versenyt nyert) 100 méter, — ha csak egyik olyan 50 méter tórelőnyben részesül. Múlt évi ezen 1. dijat nyert lovak egyenkint 50 méter térhátránynyal in­dulnak. Tét 30 korona. II. Egyesületi dij. Kettes fo­gatok vigaszversenye. (Handicap.) Távolság 4000 méter. Dij : 600 korona. (300, 200, 100.) Ezen ver­senyben indulhat minden az első napon a II. és III. h. verseny indult czélon átment, de első dijat nem nyert kettes fogat a handicaper beosztása szerint. Kötelező tét: 15 korona. Indulási dij ezen verseny­ben 30 korona. III. Beregvármegyei lovak vigaszver­senye. (Handicap). Távolság 4000 m. Dij : 600 ko­rona. (300, 200, 100.) Ezen versenyben indulhat min­den az első napi I. és IV. számú verseny­ben indult, czélon étment s távolozva nem nem lett kettes fogat, a mely egyik versenyben sem nyert első dijat a handicaper beosztása szerint. Kö­telező tét: 10 korona. Indulási dij ezen versenyben 20 korona. IV. Egyes fogatok vigaszversenye. (Han­dicap). Távolság: 3500 méter. Dij: 500 korona. (250, 150, 100.) Ezen versenyben indulhat minden az első versenynapon II. és 1H. számú versenyben indult, czélon átment s távolozva nem lett ló, ha első dijat nem nyert. Kötelező tét: 12 korona. Indulási dij ezen versenyben : 30 korona. V. Mezőgazdák vágta­versenye. A beregvármegyei gazdasági egyesület dija 200 korona (100, 60, 40.) Távolság: kétszer a pálya köre. Ezen vágtaversenyben minden beregvármegyei mezőgazda saját nevelésű 3 éves és idősb nyerge- letlen lován vehet részt. Nevezés a verseny előtt egy félórával. Általános megjegyzések: 1. Az ügető versenyekre az egyesületnek saját a m. kir. földmi- velésügyi miniszter ur által jóváhagyott alapsza­bályai a mérvadók. 2. 2'45-nél jobb hivatalos record vagy menőképességgel biró lovak az összes verse­nyekből ki vannak zárva. 3. Minden iduló fogat után 10 korona indulási dij fizetendő, kivéve azon versenye- nyeket, melyekre nézve külön indulási dij van meg­állapítva. 4. Minden pénzdíjból 5 százalék vonatik le a versenypénztár javára. 5. A helyért való húzás minden verseny előtt egy negyedórával történik. 6. A versenyekben csakis ezen egyesület tagjai hajthat­nak s csakis az egyesület tagjainak fogata vehetrészt.7. A tétek legkésőbb a verseny kezdetét jelző csenge­tés előtt a titkárnál fizetendők. 8. Nevezési zárlat: augusztus 20. déli 12 óra, utólag nevezni nem lehet. 9. A versenyek 890 méteres pályán tartatnak, lo. Legalább 3 nevezés és 2 különböző tulajdonos fogata kell hogy induljon, különben nincs verseny. 11. Tag­sági és nevezési dijak az egyesület pénztárosához Dr. Csánk Béla úrhoz Beregszászba küldendők. 12. Nevezések az egyesületi titkárhoz Horváth Miklós úrhoz Beregszászba küldendők, ki bármi nemű felvi­lágosítással a legszívesebben szolgál az érdeklődők­nek Kelt Beregszászon, 1902. julius31-én. Az igaz­gatóság. A közönség* köréből. (E rovat alatt közlőitekért nem felelős a szerkesztő.) Tekintetes Szerkesztő ur! A Nagykároly és Vidéke folyó évi 31. számának „Hírek“ rovatában egy czikk jelent meg, a mely sze­mélyemet sértően a valóságtól teljesen eltérő alakban foglalkozik azon sajnálatos eseménynyel, mely velem a rendőrség brutális eljárása következtében történt, hihetőleg azért, mert rosszul informálták oly czélból, hogy előre is oly hangulatot csináljanak a rendőrség eljárásának, melylyel a bűnösök kikerüljék megérdemlett büntetésüket. Nehogy az említett czikk folytán, teljesen el­térően alkosson a nagyközönség magának bírálatot a fennforgó ügyben, engedje meg a tek. szerkesztő ur, hogy becses lapja utján a velem történt sajnálatos eseményt egész valójában feltárjam. A valódi tényállás a következő : Én ugyanis a múlt hó 27-én a helybeli Lövölde kertben kerestem szórakozást, nem gondolva azt, hogy a bérlő által vasárnaponként rendezni szokott cseléd­bálok oly erkölcstelen színvonalon állanak, hogy tisz­tességes polgár ember városunk ezen kiránduló helyén részt nem vehet anélkül, hogy az ott megje­lenni szokott rakonczátlan egyének sértegetéseitől az általa fizetett és a rendfentartás végett kiállított köze­gek meg óvják. Borozgatás közben asztalomhoz jött egy koránál fiatalabb és foglalkozásánál fogva vehemens természetű mészáros inas és velem szemben a legmesszebbmenő brutális eljárást tanúsította. Én kit a rakonczátlan tacskó viselkedése teljes mértékben felháborított, látva, hogy rendőreink kárörvendő arcz- czal védelmükbe vették őt, kénytelen voltam magam­nak elégtételt szerezni, a mit a jelen levő rendőrök provokáltak csak azért, hogy megmutathassák hatal­muk nagyságát és éreztessék a polgárok feletti min­denhatóságukat. A legbrutálisabb kifejezések mellett megvasalva beakartak kisérni. Én a velem történt méltatlan elbánás következtében a legnagyobb mér­tékben elkeseredve hazafelé tartottam. ]S mi történik ? Az utczán Tömpe rendőr és társa utánam sietett és hátulról orozva megtámadva puskatusával leütött, s mig állatias ösztönét ki nem elégítette, mindig ütött. Midőn pedig észre vették az arra járó embereket, hogy a dolgot könnyen eltusolhassák, mellém állottak, mintha ott találtak volna összeverve. Hát azért fizetjük mi rendőrségünket és emeltük a közelmúltban ezen fizetést nehéz anyagi áldozatok árán, hogy az általunk köz- és vagyonbizton­ságunk megvédésére kezükbe adott fegyvert ellenünk használják s mig a sok tyuk és liba tolvajt szabadon hagyják futni, a polgárok érdekeit nem hogy meg­védenék, hanem azoknak még vérét szomjazzák ? Megvagyok győződve arról, hogy ezen ügyben a szatmári kir. törvényszéknél tett feljelentésem foly­tán igazságos Ítéletet fognak hozni, addig is köteles­ségemnek tartottam a nagyközönséget derék rend­őrségünk magatartásáról kellőleg informálni. Nagy-Károly, 1902. augusztus 7. A tek. szerkesztő ur alázatos szolgája: ifj. Hancsis György.

Next

/
Oldalképek
Tartalom