Szatmármegyei Közlöny, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1902-06-08 / 23. szám
Károly, Bodoky Béla, Jeney Géza, Komoróczy Jenő, Noéh Miklós, Vámfalvi Jónás, s többen részt vettek. A tudomásul vett elnöki jelentés megemlékezik a többek közt arról, hogy az adók beszedése és behajtása, mint állami feladat a túlterhelt jegyzői kar válláról leveendő volna; nyugdíjba ment időközben Csókás György nagysikárlói és Nagy József szent" miklósi jegyző ; Sarkady Lajos krasznabélteki jegyző befizetett járuléka pedig, miután a nevezett ákosi jegyzővé lett, átutaltatott Szilágymegye alispánjához; helyesbítették a nyugdij alapot Rácz Sándor csomaközi és Endrédy József nyir-vasvárii jegyzőkkel szemben ; a nyugdij alapról vezetett 1901. évi zárszámadás szerint a bevétel volt 318,103 K 94 f, a kiadás 178685 K 87 f, maradvány 139418K07 f, melyből készpénz 843 K 22 fillér, kötvény 138574 K 85 f. Miután nyugdíjhátralék czi- mén a községeknél 5743 K 78 f, a jegyzőknél pedig 1 1 264 K 23 f összeg áll fenn, a közgyűlés az alispán urat a behajtás tekintetében eddig is tapasztalt erélyes intézkedések folytatására kérte fel, amit az készségesen megígért. A jelentés végül megemlékezik ama örvendetes eseményről is, hogy a nyugdíjazásnál az 1896-ik (millennáris) év kétszeres számítása iránt hozott határozatot a belügyminiszter jóváhagyta. Az elnöki jelentéssel kapcsolatosan határozatba ment, hogy a nyugdij alap tőkéje az eddigi takarék- pénztári gyümölcsöztetés helyett jóhitelü s államilag óvadékképes értékpapír vásárlás utján gyü- mölcsöztessék akként, hogy legalább 4 százalékon felüli kamat jövedelmet biztosítson az elhelyezési üzlet végeredményében. Az értékpapír vásárlásra teljhatalommal felruházták a Nagy László, Bodoky Béla és Jeney Géza urakból álló bizottságot. Ez idő szerint remény van arra, hogy az értékpapírban kisebb kamatláb mellett való gyümölcsöztetés akkora tőke emelkedéssel fog járni, hogy az eddigi rendszer szerinti magasabb kamatláb szerinti jövedelmet valószi- nüleg biztositandja. A múlt évi egyleti zárszámadást, mely 519 K 64 f bevételt, 276 K 20 f kiadást, 243 K 44 f maradványt s nem kevesebb mint 1 1 4 2 K 60 f hátralékot tüntet fel, — miután azt Komoróczy Jenő, Kondor Sándor és Kiss Mayer felülvizsgálták, — jóváhagyták a hátralékok behajtásának elrendelése mellett. A központi országos jegyzői egylet elnökségének egy jegyzői érdekeket szolgálni kívánó országos politikai lap támogatása iránti megkeresését úgy intézték el, hogy a lap kötelező támogatásáról szóló aláírást a tagok tetszésére bízták, igy is vagy húszán aláírták az ivet. A folyó évi Egyleti költségvetést is letárgyalták volna, de biz azt a pénztárnok ur nem készítette el. Az országos központi jegyzői egylet közgyűlésére képviselőkül kiküldték Bodoky Béla, Komoróczy Jenő, elnök illetve alelnököt s Szabó Dezső jegyzőt. Ezután magáévá tette a közgyűlés Noéh Miklós két indítványát, egyiket mint a Szatmármegyei egylet által elfogadott indítványt, amely a jegyzők érdekeinek megvédelmezését kéri minden vonalon, s e czélból az országgyűlési képviselőknek támogatásra való országos felszólítását czélozza, — az országgyűlés elé terjesztik, — s a másikat, amely a jegyzők javadalmának legalább évi 1200 K összegre való felemelését szorgalmazza, a vármegyei közgyűlés elé terjesztik. Majd megejtették a tisztujitást, amely szerint a régi tisztikar maradt Néma Lajos kivételével, a ki helyett jegyzővé Szabó Dezső s ennek helyébe másodjegyzővéNoéhMiklóst választották. Az egylet érdemes elnöke Bodoky Béla hiába akart visszavonulni, mert lelkes tüntetéssel megmarasztalták. A választmány tagjai lettek : Bodoky Gyula, Orosz Remegett a föld, a mint a csapat a töltés egyik oldalán föl, a másikon lerohant. Ott aztán nyugodtan hasra feküdtek. Volt tehát „deckung“ már, ha a térképen nem is volt jelezve. Másfél év alatt ugyanis kitalálták építeni a vasutat, a vidék katonai térképe pedig pár esztendő előtt készült. És a bolond öt esztendő ostoba zavart csinált a főherczeg csapatában is. A pusztától délre ugyanis a talaj már agyagos volt, ott emelkedett egy csomó domb, mindmegannyi födözék. Csakhogy az öt esztendővel ezelőtt volt igy. Mert azóta ott két óriási téglagyár létesült s a dombokat nem nyelte el ugyan a föld, hanem felhasználták téglaégetésre. Mikor az ezredes ezt meglátta, tüzes abroncsot érzett a koponyáján. Hogy ők most a főherczeget oly helyre vezették, ahol nincs födözék. Hiába vették elő a tisztek iránytűiket, hogy talán az állt meg, nem az eszük, dombot azért mégis csak a térképen találtak. Pedig oly szépen ki volt már másodpercznyi pontossággal számítva a főherczeg győzelme és most megeshetik, hogy az őrnagy győz. De nem !_ Lehetetlen ! Hisz annak a térképen sincs födözék ! És ment a csapat nyugodtan északnak, hogy hirtelen üssön rajt az ellenen. A fenség mosolyogva szólt az ezredparancsnokhoz : — Hisz erre nincs domb. — Nincs, fenség, a legnagyobb sajnálatomra, de, ha parancsolni méltóztatik. .... Majdnem azt felelte szegény megzavart feje, hogy ő hoz oda néhány dombot, de nem fejezhette be szolgálatkész és lojális mondóját, mert ekkorra a vasúti töltés bukkant fel a szemük előtt, de csak egy pillanatra, mert a következőben oly fülsiketítő gyors- tüz fogadta a csapatot, hogy a lőpor füstjében nem igen lehetett látni a — szerintük — égből odapottyant töltést. Árpád, Rohay Gyula, Fintha Sándor, Bornemissza Imre, Kolonay László, Kiss Mayer, Sulyok Ede, Kereskényi Sándor, Hadady Gedeon, Nagy Imre, Uray Bertalan, Komoróczy Péter, Kis Miklós, Barna Benő, Márk Jakab, Bolkis György és Svarcz Dávid. Ezenkivül választottak kilencz póttagot. H I K E K. — Ö felsége a király koronázásának évforduló napján ma d. e. 9 órakor hálaadó isteni tisztelet lesz a helybeli róm. kath. templomban. — Személyi hir. Gr. Károlyi István múlt hó 29-én és gr. Károlyi Istvánná f. hó 5-én hosszabb nyári tartózkodásra körünkbe érkeztek. — Gr. Hugonnai Béla, vármegyénk főispánja kedves neje társaságában a tegnap déli vonattal városunkba érkezett. — Géresi Kálmán tankerületi főigazgató a ma esteli vonattal városunkba érkezik. — Kinevezés. A m. kir. Pénzügyministerium Vass Géza beregszászi pénzügyi s. titkárt az itteni kir. pénzügyigazgat ósághoz titkárnak nevezte ki. — Műkedvelői szinielöadás. Az a műkedvelői gárda, a mely már egy előadást tartott az idén a régi kaszinó könyvtára javára, uj előadás létrehozásán serénykedik. A Guthi-Rákosi irói czégnek „A sasok“ czimü vigjátékát akarják előadni. Szereplőknek eddig a következő hölgyeket és urakat sikerült a rendezőségnek megnyerni: Smilliár Róza, Kacsó Erzsébet, Dr. Kovács Dezső, Demidor Ignácz, Kemény Emil, Andrássy Jenő, Fliesz Henrik, Kovács László, Csillag Aladár. A műkedvelők ügyességét ugyancsak igénybe vevő nehéz darabból a próbák serényen folynak és a közreműködőket tekintve, egy érdekes előadásnak nézhetünk elé. — Az érettségi szóbeli vizsgálatokat a helybeli főgymnasiumban folyó hó 9, 10 és 11-én tartják meg. — Képesítés. Szilágyi Lajos, vármegyei gyámpénztári könyvelő az államszámviteli vizsgálatot múlt hó 31-én Budapesten szép sikerrel letette. Gratulálunk. — A vizsgálatok sorrendje a helybeli főgym- nasiumnál. A helybeli róm. kath. főgymnasiumban az évzáró vizsgálatok junius 14-től 21-ig tartatnak, még pedig a következő sorrendben : 14-én I—VII. vallástanból, 15-én délelőtt a rendkívüli tantárgyakból, délután 4 órakor intézeti tornaverseny a játéktéren. 16-án VII.-ben latin, görög, görögpótló irodalomból ,• VI.-ban magyar és német nyelvből; V.-ben történelem, természetrajz, mennyiségtan és görögpótló rajzból. 17-én IV.-ben magyar, német és latin nyelvből; III.-ban történelem, földrajz, számtan és rajzoló geometriából; II.-ban magyar és latin nyelvből ; I.-ben földrajz, számtan, természetrajz és rajzoló geometriából. 18-án VII.-ben politikai földrajz, természettan, mennyiségtan és görögpótló rajzból; Vl.-ban latin, görög, görögpótló irodalomból; V.-ben magyar és német nyelvből. 19-én IV.-ben történelem, természetrajz, mennyiségtan és rajzoló geometriából; III.-ban magyar, német és latin nyelvből ; II.-ban földrajz, természetrajz, számtan, rajzoló geometriából; 1.-ben magyar és latin nyelvből. 20-án VII.-ben magyar és német nyelvből; Vl.-ban történelem, természetrajz, mennyiségtan és görögpótló rajzból; V.-ben latin, görög és görögpótló irodalomból. Ugyancsak 20-án lesznek a magántanulók Írásbeli vizsgálatai; 21-én a magántanulók szóbeli vizsgálata. 29-én Te Deum. — Színészet. A szinügyi bizottság a múlt vasárnap ülést tartott Nemestóthi Szabó Antal elnöklete alatt, a mely alkalommal bemutatta Krémer Sándor, a szatmári színház igazgatója társulatának névsorát. A bizottság a társulatot megfelelőnek találta s igy véleményezi az engedély megadását a nyári szezonra. Krémer Sándor legközelebb Lembergben fog társulatával előadásokat tartani. A társulat névsora a követAzonnal lefúvatták az ütközetet. A fenség ka- czagásba gurult, hogy alig volt képes kapkodni a szavak után : — Ezredes ur! . . . Ezredes ur I ... Ez pompás ! . . . . Klassikus! . . . És . . . és . . . famózus . . . kolosszális! . . No de ily vereséget. . . És kicsordultak a könnyek a nevetéstől a szemeiből. Azután lecsillapodva mosolyogva kérdezte: — Ki az ellencsapat parancsnoka ? Az ezredes kínosan izgett-mozgott, nem tudta, nevessen-e a vezetővel vagy boszankodjék-e a felsülésén. Egyszerre azonban egy szájjal pipázni és furulyázni nem lehet, mert az egyiket szívni, a másikat fújni kell, hát ő is nevetve felelte : — Branne őrnagy a parancsnok, fenség. — No ebből is nemsokára alezredes lesz. Az ezredes dünnyögött valamit. A főherczeg szemén szigorúság ült ki: — Ezredes ur, a csapatokat diszelvonulásban szeretném elővezetni a győztes ^őrnagy ur előtt! . . Íme itt vágtat felénk . . . Őrnagy ur! . . . szólt Branne felé fordulva, kitűnő volt a támadás. Valóban legigazabb elismerésemet kell, hogy kifejezzem. Ezzel melegen megrázta Branne jobbját és a zászlóaljához vágtatott. A legénység diszelvonulásra készen állott. A főherczeg vezényszava csengett: — Zászlóalj vigyázz! Zászlóalj jobbra nézz! Diszelvonulás, — zászlóalj indulj! Dübörgött a föld a kemény léptek alatt, nyolcz- száz ember szeme merevedett az őrnagyra, a fenség katonás délczegséggel emelte előtte tisztelgésre a kivont kardot. S az őrnagy odaszegezetten ült a lován, kezét tisztelegve a sapkáján tartotta és könny ragyogott a szemében. f. y. kező: Nők: Harkányi Gizella Soubrette, Tordai Adél operette-coloratur, Lakatos Mariska operette-népszin- mü énekesnők. B. Polgár Fáni anya-társalgási, Lőrinczi Erzsiké szende-társalgási, Berényi Irma társalgási, Jávor Aranka naiva, Révész Helén, Perczel Miczi, Szilágyi Róza, Markovicsné Etel, Garami Róza és Molnár Aranka segédszinésznők és kardalosnők. Férfiak : Krémer Sándor jellem és társalgási, Bátori Endre hős- és társalgási, Torday Béla operette-tenor, Péchy László operette-népszinmü énekes, Vajda Lipót drámai apa, Baróthy Dezső naturbus-komikus, Ligeti Lajos Operette buffo-komikus, Szente Rezső szerelmes-társalgási, Szerdahelyi Kálmán énekes segédszinész, Szabadkai József, Fehérvári József, Pötöskei Géza, Markovics Henrik, Szilágyi Ödön, Garai Károly segédszinészek és kardalosok. — A tőgymnasinm segélyző egyesülete május 31-én tartotta meg főtiszt. Hám József igazgató elnöklete alatt közgyűlését, melyen a volt tisztikar beszámolt ez évi működéséről s az egyesület vagyoni állapotáról. E szerint az egyesületnek birtokában van 721 drb könyv, melyből ez évben 54 tanulót látott el könyvekkel. Ez évben volt 4 alapitó, 16 pártoló, 142 rendes és 43 adományozó tagja. Az évi bevétel 1015 kor. 51 fillér s a kiadás 300 kor. 70 fii. volt, s igy tiszta haszon 714 kor. 81 fii, mely a múlt évi 5267 kor. 33 fii. vagyonnal együtt 5982 kor. 14 fii. tesz. A felmentés megadása után a jövő évi tisztikart választotta meg a közgyűlés a következőképpen : elnök lett S/riiuszteritsch Béla VII. o. t.; titkár Brandsch Gyula VII.; könyvtáros Preisz Miklós VII. ; pénztáros Vetzák Sándor VI.; ellenőrök Schich Emil és Adler Ernő VI.; és segéd-könyvtáros Babó Imre V. oszt. tanuló. Választmányi tagok : a VII. osztályból Berger Endre, Debreczeni Sándor, Kemény Alajos és Horváth Kálmán; a Vl-ból Láng Zoltán, Nagy Gábor, Sikolya Bálint, Mátyásy Jenő ; az V-ből Borody Dezső, Reök Béla, Tóth József, Killer Nándor, a lV-ből Ilyés Zoltán, Jeney Viktor, Korányi Lajos és Mandel Sándor. Az ifjú és nemes egyesületet továbbra is a nagyérdemű közönség jóindulatába ajánljuk. — Gyászeset. Bernáth István, az Ecsedi-láp lecsapoló társulat pénztárnoka f. hó 3-án hosszas szenvedés után városunkban elhunyt. Az előzékeny férfiút, jóbarátot, mindenki tisztelte és becsülte. Fiatalabb éveiben intézőtiszt volt a Nyíren gr. Degenfeld Pál uradalmában s vendégszerető házánál sok jónapot töltöttek jóbarátai. Ezenkivül jó rokon is volt, a kinek elhuny- tát méltán fájlalják hozzátartozói. Bernáth Géza igazságügyi államtitkár testvérét vesztette el benne. A halottas háznál f. hó 4-én rövid imát mondtak s innét a holttestet Kocsordra szállították, ahol másnap d. e. 10 órakor ment végbe temetése, a melyen a nyíri járás összes úri családjai képviselve voltak. A család a következő gyászjelentésben tudatta elhunytét : Bernáth Géza és neje Bernáth Iréné; Bernáth Ilona és férje Balika Sándor: gyermekeik Erzsébet és férje Vicenty Gyula, Sándor és neje Pellet Mária, Ferencz, Etelka özv. Szoboszlay Józsefné, Mariska és férje Fogarassy Károly, Ida, Jolán; Bernáth Sándor és neje Csatáry Róza és gyermekük Sándor; Ruttkay Ferencz, Jolán, Erzsébet mint néhai Bernáth Irma férj. Ruttkay Ru- dolfné gyermekei, szomorodott szívvel tudatják, hogy forrón szeretett testvérük, sógoruk és nagybátyjuk Bernáth István az Ecsedi-láp szab. társulat pénztárnoka, Szatmárvárrr.egye törvényhatósági bizottsági tagja életének 59 ik évében folyó hó 3 án reggel fél 6 órakor hosszas szenvedés után tüdő szélhüdés következtében maghalt. A boldogultnak földi maradványai f. hó 4-én délután 4 órakor fognak a halottas háznál (Wesselényi-utcza 1. sz.) az ev. ref. egyházi szertartás szerint megáldatni, onnan Kocsordra szállíttatni, ugyanitt folyó hó 5-én délelőtt 10 órakor a családi sírhelyen örök nyugalomra tétetni. Nagykároly, 1902. junius 3. Áldás és béke legyen porai felett! Az Ecsedi-láp lecsapoló társulat is adott ki gyászjelentést. Az „Ecsedi-láp lecsapoló és Szamos-balparti ármeti- tesitő és belvizszabályózó társulat“ tisztikara mélyen elszomorodva tudatja szeretett kartársa bernátfalvi Bernáth István penztárnok urnák folyó hó 3-án reggel 5 és fél órakor történt gyászos elhunytét. A boldogult földi maradványai felett folyó hó 4-én délután 3 órakor Nagykárolyban a halottas háznál az ev. ref. egyház szertartásai szerint rövid ima tartatik, honnan a megboldogult hült tetemei Kocsordra szállítva, folyó hó 5-én délelőtt 10 órakor fognak a család sírboltjába örök nyugalomra tétetni. Nagykároly, 1902. junius 3. Az „Ecsedi láp lecsapoló és Szamos-balparti ármen- tesitő és belvizszabályózó társulat“ tisztikara. Áldás és béke legyen porai felett! — Tornaverseny. A nagykárolyi róm. kath. fő- gymnasium tornaversenye 1902. junius 15-én d. u. 4 órakor a lövöldében fog megtartatni a következő programra szerint : 1. Felvonulás és oszlopokba állítás. 2. Tornainduló 3 hangra énekli a versenyben résztvevő ifjúság egy része Majoros Béla énektanár vezetése alatt. 3. Szabadgyakorlatok, vezényli Szolo- májer János tornatanár. 4. Egyéni versenyek, futás I—VII. (50, 60, 80, 100 m.) 5. Magas ugrás rúddal VI. és VII. oszlop (180 cm.) 6. Magasugrás I-től VII- ig. 7. Távugrás 1-től Vll-ig. 8. Csapat tornázás a nyújtón, korláton és lovon V-től VII-ig. 9. Sulydobás Vl-tól VII-ig. 10. Játék. Füleslabdajáték VI. osztály mérkőzik a VII. osztálylyal. 11. Oszlopokba állítás és a dijak kiosztása. 12. Hymnus 4 hangra énekli a versenyben részt vett ifjúság egyrésze Majoros Béla énektanár vezetése alatt. 13. Elvonulás. Előtornász : Balogh István VI. o. t. Oszlopvezetők : Killer Nándor 1., Ludescher György II., Fejes János III., Ke- resztszeghy Gusztáv IV-, Liszer Emil V., Léhner Richárd VI. Debreczeni Sándor VII. o. t. — Közönségünk mindig élénk érdeklődéssel kiséri a főgym- nasiumi ifjúság versenyeit, mely bizonysága annak, hogy mig elismeréssel adózik az ifjúság szellemi vezetéséért, addig a testedző tóm ázást is oly SZATMARMEGYEÍ KÖZLÖNY