Szatmármegyei Közlöny, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1902-04-13 / 15. szám
Nagykároly, 1902. április 13. IS. szám. XXVIII. évfolyam. SZATMÁR VÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE. Hű* MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. ^ SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL : hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : Nagykárolyban, Jókay-utcza 2. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona Negyedévre 2 korona Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak-s* Egyes szám ára 20 fillér, irrendes levelezőktől fogadtatnak el. HIVATAL OS R ÉSZ. 1259—1902. sz. Szatmárvármegye főispánja. Pályázati hirdetmény. A kormányzatomra bízott Szatmármegye törvényhatósági bizottsága a május első napján kezdődő rendes közgyűlésében ©tödJJs a,ljegr37-:zőt választ. Évi javadalmazás 1700 korona fizetés s 400 korona lakpénz. Minősítés tekintetében az 1883. évi I. t.-cz. 1. és 3. §-ai irányadók. Pályázati kérvényeket április 30-ig átveszek. Nagy-Károly, 1902. évi márczius hó 31-ikén Gróf Hugonnai Béla, főispán. Közigazgatási bizottsági ülés. Vármegyénk közigazgatási bizottsága f. hó 11-én tartotta április havi ülését. Jelen voltak: gróf Hugonnai Béla főispán mint elnök, Nagy László alispán, — Nagy Béla, Kende Zsigmond, Isaák Dezső, Doma- hidy Sándor, Böszörményi Sándor, Luby Géza, Nemestóthi Szabó Antal, Jékey Zsigmond, Szu- hányi Ödön bizottsági tagok, — Nagysándor, dr Fekete Sámuel, Kováts Béla, Kemény Alajos, Luby Béla, Ilosvay Ferencz, Kacsó Károly, Nyárády László, Dénes Lajos és dr. Schönpílug Richárd szakelőadók. Ercsényi Ödön uradalmi erdész letette a bizottság előtt az erdőtiszti esküt. Az alispán indítványára elhatározta a bizottság, hogy a zilahi kir. államépitészeti hiT A R C Z A. A dióshalmi tiszteletes Elbeszélés. ülajos Károlytól. Elbeszélésem tárgya, mint igaz adoma ott született a meszes Szilágyság egy kies falujában. Nyakas református magyarság lakja most is — mint akkor — negyven évvel ez előtt. Egy kis nemzeti őrállomás e község ott, magyar szigetecske a román tenger kö*t, amelyből ama tájon több is zöldelhetne. Protestáns népe abban talán hasonlít minden református faluhoz, hogy hithüvoltuk daczára a párbért, proventet s más eféle papnak járó fizetséget nem kedvelik, de avval talán nem mindenik dicsekedhetik, hogy lett volna olyan hires prédikátoruk, mint — a most már néhai Tamás tiszteletes — amint ő mondaná „jó negyven éveknek előtte.“ Pedig egy hajszálon múlt, hogy a tiszteletes ur az első éjjel meg nem szökött a gyülekezettől. Történt pedig az eset ily formán. A nyakas hitvallók rajongtak ugyan vallásukért, kenetteljesen elhallgatták az épületes szent beszédeket, tisztelték is a papot, — de pénzt neki jószántukból soha sem adtak; a kézi és igás szolgálmányt meg éppen rendre letagadták ; oly képen okoskodván : érné be a pap a lelkiekkel. Csakhogy a mindenkori pap meg felérte észszel, s panaszt tett a szolgabirónál, kinek aztán executor pandúrjai soha sem késtek megértetni a néppel, hogy a pap is lévén ember, a zsoltárhoz kalács is kell. így ment ez évről évre: a párpért pandúr hajtotta be. vatalnál elárverezésre kerülő közúti hengert megveszi a vármegye részére. Luby Géza felemlíti azt, hogy hir szerint május 1-én a reggeli gyorsvonatot Szat- már és Debreczen közt beakarják szüntetni. Indítványozza azért, hogy írjon fel a bizottság e vonatnak fentartása iránt a kereskedelmi miniszterhez. Az indítványt elfogadták. Ugyancsak Luby Géza felemlítette a községekre nézve azon káros dolgot, hogy a felfüggesztett körjegyzők fegyelmi ügyének elintézése oly sok időt vesz igénybe s ez alatt a helyettesek szabálytalanságokat követnek el. Miután e kérdéshez még hozzá szólt Kende Zsigmond is, az alispán megnyugtató választ adott. Az alispán havi jelentése szerint február hóról átjött 797, márczius hóban bejött 3323, összesen 4120 ügydarab, amelyből a múlt hóban elintéztek 3377 ügydarabot. Válaszút, Uj-Huta és Papbikó községek kérelme folytán és Böszörményi Sándor pártoló felszólalása után a közigazgatási bizottság elrendelte a nevezett községek határán a dű- vadak elleni hivatalos hajtó,radászatot. Az államépitészeti hivatal főnökének havi jelentése szerint a múlt hóban befolyt 20401 korona 37 fillér útadó, hátralékban maradt 140778 korona 27 fillér. A bizottság a kereskedelmi miniszter leirata folytán a Nagykároly—nagysomkuti h. é. vasútvonalon a K.-Homoród és Alsó-Homoród állomás között a Szilág}'' Vármegyébe vezető útvonal közelébe tervbe vett feltételes megállóhelyet engedélyezni véleményezte. A bizottság kimondta, hogy Vetés és óvári községekben szükségesnek tartja a posta ügynökség felállítását, úgy azonban, hogy ezen Hogy aztán egyszer meghalt az öreg pap — a Tamás tiszteletes előtti, Kapás Boldi uram, a falu első gazdája s elüljáró a hátralékokban, — kimondta a gyülekezetben: „Itt az ideje : ültetődjék olyan pap a kalhédrába, akivel elbánhassunk!“ S miután Tamás tiszteletes, akkoriban tudós hirü káplán kincses Kolozsvár városában, még annál is híresebb volt messzeföldön ismert jóságos szivéről, elhatározták, hogy ezt az alázatos bárány lelket magukhoz szerkesztik, a meghívással együtt azonban s nagy titokban, de minden gyülekezetbélit egyaránt kötelező sulylyal azt is kimondván, hogy a párbér intézmény pedig eklézsiájukban örökidőkre eltörültetik. Dióshalmán alighogy fészket vert Tamás az uj pap, mindezekben teljesen tudatlan, — Kapás Boldi uram, ez a különben is leggyérebb templomjáró, — kék ünneplőbe bujt nagy küldöttség élén értésére adta a hüledező Tamásnak, hogy „Ezentúl ingyért imád- nók az istent, párbér fizetése nélkül, ha mindjárt száz pandúrral ontatná is a vérünket !‘‘ A tiszteletes nem protestált, — csak mélyen elgondolkozott : „Ez volna hát az a hires, zsíros eklézsia ? 1“ A gyülekezetnek se kellett egyéb : apraja és nagyja — mint ama hosszufülüt a felriadt juhok, eszeveszetten követték az ősi magyar virtus talaján burjánzó „nem fizetünk“ jelszó mindig kedvelt pázsitjára. A mesehüség kedvéért bevallom azonban, hogy magát Kapás Boldi uramat is kissé gondolkodóba ejr tette a nem remélt siker: nehogy az uj pap az éj leple alatt megszökjék tőlük falujok csúfjára; talán ilyesfélét maga a jó Tamás is forgathatott az elméjében, de a vége mégis csak az lett, hogy másnap reggel a templom kulcsért jövő harangozó hangos horkolás közt ágyában találta a tiszteletest. „Itt ragadt a papunk,“ — tudatá a benfentesek- kel Kapás Boldi, — „úgy látszik ez is pandúr kézre adat minket, de ellentállunk mindhalálig 1“ ügynökség ne a csengeri, hanem a szatmári postahivatallal köttessék össze gyalogküldöncz járatokkal. A kir. pénzügyigazgató havi jelentéséből kiemeljük a következő adatokat: Január elején volt 1.904,853 korona 09 fillér egyenes adó hátralék. Erre befizettek február végéig 243791 korona 47 fillért, márczius hóban 46327 korona 79 fillért, s igy a múlt hó végén hátralék volt 1.614,733 korona 83 fillér. Az idei márczius havi befizetés 2207 korona 10 fillérrel kedvezőtlenebb, mint a múlt év hasonló időszakában. A kir. tanfelügyelő havi jelentése szerint a múlt hóban a nagy károlyi járás egy részének iskoláiban tett látogatást: nevezetesen 14 községben 19 iskolát 29 osztálylyal látogatott meg. Mindenütt népes iskolákat talált, úgy hogy a tankötelezettség pontosan végre van hajtva. Kiváló eredményt talált a mező-petrii, mező-teremi, csomaközi r. k., a dengelegi állami, a herei, érendrédi ev. ref., a reszegei és mezőteremi g. k. iskolákban. A magyar nyelv tanítása a meglátogatott g. k. iskolákban mi kívánni valót sem hagy fenn. A fogházak megvizsgálására a következő bizottsági tagokat küldték ki: gróf Teleki Sándort a nagysomkuti, Domahidy Sándort a szinyérváraljai, Stoll Gábort a nagybányai, Szuhányi Ödönt az erdődi, Jékey Zsigmondot a mátészalkai és Luby Gézát a fehérgyarmati kir. járásbirósági fogházak megvizsgálására. Mentsük meg a székelyeket. A derék és szorgalmas népet ott a délkeleti Kárpátok bérczei közt végelpusztulás fenyegeti. Oly nagy ott a veszedelem, hogy annak ellensúlyozására bár nem elég a kormány s a politikai hatóságok segítsége, Várták a pandúrokat, de azok csak nem jöttek ; s bár időközben egy kis parázs verekedést is rendezett a duhajkodó legénység egyik vasárnap délután, a pandúroknak hire se volt, s ez mondhatom : nem a serénységérőlakkorishires közigazgatás lustaságán múlt. A pap nem jelentette be őket a szolgabirónál. Tette pedig ezt nem azért, mert a tiszteletes ur javadalmához annyi eklézsiális föld tartozott, hogy annak a jövedelméből, kissé összehuzódva párbér nélkül is megtudott élni a maga emberségéből, de mert nem szívelhette volna az ekzekucziót. Az eklézsiális földecskékre nézve különben meg kel! jegyeznem, hogy azok nem kevesebbet, mint nyolczvan holdacskát tettek ki a „barát dülő“-ben ; ezekhez a prima földekhez pedig [valamikor a vörös barátok szántogatták) úgy jutott Tamás tiszteletesnek — nem tudom : hányadik, de bizonyára szerencsés elődje az akkor itt járt Báthory fejedelem őnagyságá- nak bőkezű jókedvéből, hogy a gyönyörű bariton hangjával megvette az ő kegyelme szivét — a templomban ? — óh dehogy a dióshalmi kastélyban, a hol a pap — a rossz nyelvek szerint — világi nótákkal mulattatta a fejedelmet és fényes kíséretét. Lehet talán, hogy nem is igy történt, de bármint történt légyen is, — egyik utóda se bánta meg a nótás pap e csinytevését. Mint mondám : tehát sem a közigazgatásról nem kell rosszat gondolni, sem pedig a földecskék jövedelmét nem kell túlbecsülni a miatt, hogy a párbér hátralék folyton szaporodott. Ezt egyedül az uj pap keresztyéni türelme tette lehetővé. „Erőszak árán ne legyek módosabb 1“ — mon- dá a kurátornak, — „nem csak prédikálok, de úgyis élek! Istent szolgálom, magukat oktatom, s remélve hiszem ; megszeretendnek egykor s elhozandják a ma megtagadott filléreket!“ — S valóban úgy is lett. — Nagy erő volt ennek a papnak az ő szelíd gyön-
