Szatmármegyei Közlöny, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1902-04-06 / 14. szám
Nagykároly, 1902. április 6. 14=. szám. XXVIII. évfolyam SZATMÁR VÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE. JELEN MINDEN VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL : hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : Nagykárolyban, Jókay-utcza 2. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évte 8 korona. Félévre 4 korona Negyedévre 2 korona Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona.-s* Egyes szám ára 20 fillér. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el. Gyárosok szövetsége. Örömmel üdvözli az egész ország a gyárosok szövetségének megalakítását czélzó mozgalmat, mert az a hazai iparra nézve bizonyára kedvező hatással lesz. A felhívást, mely az ország összes gyárosait a szövetségbe való belépésre hívja fel, a legelső magyar ipartelepek tulajdonosai és vezetői írták alá, az ügy tehát olyan kezekben van, hogy a szövetség megalakulását biztosra vehetjük. Kézen fekvő az ok, mi bírta rá a magyar gyárosokat a szövetkezésre: a kedvezőtlen gazdasági helyzet. De elhatározásukba belejátszott egy másik fontos körülmény is, az az ellenszenves hangulat, mely az utóbbi esztendőkben a gyáriparral szemben bizonyos politikai és társadalmi körökben megnyilatkozik. A gyárosok szövetsége egyúttal védekezés az agráriusok ellen is, akik hol nyíltan, hol leplezve de szívós kitartással dolgoznak a magyar gyáripar gyengítésén. Hogy a gyárosok szövetsége megfog-e felelni e védekezési czélnak tar azt nem tudhatjuk előre, mindenesetre erkölcsi sulylyal és anyagi erővel fog bírni az a testület, mely az összes hazai gyárosokat tagjai közé fogja sorolni. Valóban az utóbbi időkben nem egyszer volt alkalmunk tapasztalni, hogy ott, ahol ezt elvárhatjuk a gyáripar nem részesült a kellő támogatásban illetve a kellő védelemben az agrárius részről történt támadásokkal szemben. Mintha az illetékes körök bele kezdenének fáradni abba a mindenesetre tekintélyes összegű támogatásba, amelylyel sikerült a jelenlegi még mindig oly kisméretű magyar gyáripart megteremteni. Nos, ennek a támogatásnak megszűnnie nem szabad, mert az egyenlő lenne gyáriparunk végveszedelmével. Szóval mélyreható nagy bajok orvoslásának szüksége teremti meg a magyar gyárosok szövetségét s az ország őszintén óhajtja, hogy ebben az irányban minél hamarább minél nagyobb eredményeket tudjon elérni. Van azonban az éremnek egy másik oldala is és mert a tárgyilagosság elve vezet bennünket minden közérdekű kérdés megítélésében. észre kell vennünk azt is. Vigyázzanak a szövetség alapitói, akiket mindenesetre nemes ambiczió sarkal, hogy a szövetség el ne terelődjék eredeti czéljától és kartellszerüvé ne váljék! Vigyázzanak, nehogy T közérdekű gyárügy helyett, e magánérdekü gyáros — ügyet szolgálja a szövetség. Mert akkor ez a szövetség a fogyasztó közönség és a munkás ellen irányuló véd- és daczszövet- séggé fog alakulni, ami éppenséggel nem óhajtandó. Amerikában trustoknak nevezik az ilyen szövetséget, amely nem egyébb rideg üzleti magánérdek czéljára való kizsákmányolásnál. Vigyázzunk tehát, nehogy trust legyen a szövetségből és soha ne tévesszék szem elől a magyar gyárosok, hogy a becsületes közvélemény csak azért üdvözölte örömmel az ő szövetkezésüknek eszméjét, mert fontos közérdekek szolgálatában szegődtek. S a szövetség csakis úgy tehet szert morális erőre és tekintélyre, ha tisztán ebben a szellemben fog működni. Nagy hivatása van a szövetségnek a munkaadó közötti viszony rendezése dolgában is. Gyáros és munkás egymásra vannak utalva, mégis egy egész világ választja el egymástól a kettőt. A szövetségnek czéltudatos és humánusan kell felfognia hivatását s az ellentétek kiegyenlítésére törekednie. Különösen sztrájkok alkalmával érvényesülhetne a szövetség. Persze óvakodni kell attól, hogy a munkás igazát a gyáros érdekének alárendeljék, mert a mai szervezett gyári munkással paczkázni már nem igen lehet. A gyári munkásoknak már Magyarországon is egy erőteljes szövetségük van, a szocziáldemokratia és minden igaztalan- ság; amit munkással szemben elkövetnek, csak a szocziáldemokraczia malmára hajtja a vizet. Tapasztalhattuk ezt Lassale magyar híveinek husvétkor Budapesten megtartott kongresszusán, mely egy erőteljes, szívós szervezetnek komoly demonstrácziója volt. T A R C X A. Elmúlt . . . Valamikor hittem az ideálban, Sorvadtam értté büszkén, boldogan . . . A lánymosolyban egy eget találtam A hol az éden üdve megfogan . . . Szent hittel bizalommal andalogtam A menynek fényes, csillagöltönyén . . . Nem jártam búsan, árván, elhagyottan Hisz hinni és szeretni tudtam én ! Es ime már is pessziminista lettem, A szépben, jóban hinni nem merek, Halottak élnek csupán a szivemben, A gyilkosok talán az emberek! Gyönyörbe fultan várom pusztulásom, Mikor nem éget, nem fáj annyi seb, S egy hírrel lesz több pár vidéki lapban S egy bolond, dalos szívvel kevesebb! Fliesz Henrik. Szinházi dolgok. i. Alakok a nézőtérről. 1. Az, a ki élvez. A polgári életben jómódú kereskedő, hivatalnok, vagy egyéb hasonló kis polgár, roppant szereti a színházat, azonban körülményei csak ritkán engedik meg, hogy ennek a szenvedélyének eleget tegyen. Ezért már otthon jó előre alapos tanácskozások tárgyává teszi a szinházbamenés nagy kérdését. A darab, a színház megválasztása, az előadó művészek személyének, képességeinek tekintetbevétele, a jegy ára, mind figyelembe jönnek a fontos ügy eldöntésénél. Végre meg van a jegy, mert emberünk rendszerint a családdal: a hajadon leánynyal, a kamasz fiúval együtt veszi ki a részét a műélvezetből. Azonnal a színház kapuinak megnyitása után a család bevonul a nézőtérre. A hangulat feszes. Valamennyien érzik a perez ünnepies voltát. A sok ember, a páholyok asszonyainak fényes toilettjei, a meleg, a fény, a szokatlan helyzet, a szűk zsölylyék erősen zseni- rozzák őket. Fellebben a függöny. A színpadon emberek jönnek-mennek, ötletek pattannak el, egy idegen és mégis annyira ösmerősnek tetsző világ tárul fel a bámuló családfő előtt. Megszűnt számára a külső világ. Egész valójával beolvad abba, a mi a színpadon történik. Azonositja magát a jó, a nemes képviselőjével, a darab Odiót Maximjával. Félve aggódik sorsán, feléje száll minden rokonszenve, mig az elvetemült intrikust teljes gyűlöletével sújtja. A humoros jelenetek fölött szívből, harsogva, közmegbotránkoztatólag kaczag, mig a tragikus fordulatokon alig bírja könnyeit visszafojtani. Felvonásközökben szenvedélyes vitákba bocsátkozik a család többi tagjaival a további fejlemények felől. A kamasz fiút, a ki nehány cinikus megjegyzést koczkáztat, kíméletlenül leinti. A ezukrázdában az est nevezetességéhez mért bőkezűséggel teszi meg bevásárlását. Az utolsó jelenet utolsó hangjáig helyén marad, tapsolva, kaczagva, sírva, mulatva. A darabról álmodik és egy hétig állandóan beszél róla. Ő az, a kiért Thespis kordeját huzni legérdemesebb, a valódi, hálás, elismerő, csak élvezni akaró és élvezni tudó publikum. 2. A jelenlevő. Premier, repriz, nevezetes vendégszereplés nélküle el nem képzelhető. Nem mintha lelki szüksége volna mindez alkalmakkor a színházban megjelenni, hanem mivel ez hozzátartozik a bontonhoz, a kifogástalan gurmand életrendjéhez. Épen úgy eljön ide, mint a filharmonikus hangversenyekre, noha nem zeneértő és az atléta-bálra, pedig nem tánczol. Az előadásra későn jön és csakhamar távozik, helye lehetőleg az első sorban, de mindenesetre legelői van, ehez képest jelmeze frakk vagy legalább is mélyen kivágott szmoking, fehér szegfű és ugyanily szinü kesztyűk. Mindig várják a klubban. Vacsorán vagy valami estélyen. Szavajárása: — Csak épen, hogy benéztem egy pillanatra. Viselkedése unott és előkelő. Inkább a nézőtér látszik érdekelni, mint a darab, vagy előadás. Arczki- fejezése világosan elárulja azt a gondolatát, hogy látott ő már nagyobb törpét is. Jelenléte, vagy jelennemléte egyébiránt a színházra nézve nem közönyös. Ő ugyanis sokad magával van: fajtája gyakoribb mint gondolnók. Ha egyszer megszűnne jelen lenni, első sorban a pénztári rapport érezné meg. 3. A művész tejtestvóre. Gyakran csak iskolatársa, földije, vagy gyermekkori ismerőse a művész felesége, vagy a művésznő férje nagybátyjának. De ez nem fontos. Fő az, hogy családtagnak, hozzátartozónak érzi magát s természetes kapocsnak, a mely a művészt a publikummal egybeköti. És viselkedése is ennek megfelelő. Ő a tenorista. A családtag összes kollegáit kíméletlenül leszólja, kontároknak nevezi őket, meg- tagtagadva tőlük a lehetősnek egyetlen parányát is, csakhogy a tejtestvért annál magasabbra emelhesse. Ha pedig ő, a művész, a zseni, a tejtestvér megjelenik a színen, csupa átszellemült rajongássá, odaadó hódolattá válik. Tapsol mint egy orkán és lelkesedik, mint egy népgyülés. Távozáskor úgy érzi, mintha a siker egy igen jelentékeny része őt is illetné. A müvészkijárásul szolgáló kis kapu előtt nagyot köszön a távozó tejtestvérnek. Hálátlan ahoz, hogy nem ismeri meg, de egy könnyű tejbiczczentés elég reá, hogy boldog legyen. Legközelebb újra eljön, újra tapsol, újra elmondja kis történetét és ismét boldogan sütkérezik a kaszirozott dicsőség egy gyengefényü sugarában.
