Szatmármegyei Közlöny, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1902-03-02 / 9. szám

Nagykároly, 1902. márczius 2

O. szám.

XXYIII. évfolyam

SZATMÁR VARMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE.

« MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. m

SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL :

ELŐFIZETÉSI ARAK:

hová a lap szellemi és anyagi iészét illető közlemények küldendők :

Nagykárolyban, Jókay-utcza 2. sz.

Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona Negyedévre 2 korona

Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona.

■=* Egyes szám ára 20 fillér. *=Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér.

Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el.

HIVATALOS RÉSZ.

87 —1902. sz. Hirdetmény. Szarka Imre fehér- gyarmati szíjgyártó üzletében f. év január havában egy ismeretlen parasztosan öltözött egyén egy sárga bőrből készült gyeplő szárat kínált megvételre, s midőn az üzlet tulajdonosa annak mikénti szerzése iránt hozzá kérdést intézett, az üzletből a gyeplő hátrahagyása mellett megugrott. Mely körülmény azon megjegyzéssel tétetik közhírré, hogy a gyeplő igazolt tulajdonosának jelen hirdetmény első megjelenésétől számított 30 napon belül alólirott hatóság által ki fog adatni. Fehérgyarmat 1902. február hó 15-én. Jákey Sándor főszolgabíró.

A magyar faj szupremácziája.

Aki kétségbe vonja a magyar faj jogát a szupremácziához, azt nem tekinthetjük jó hazafinak, azt nem sorozhatjuk azon állampolgárok közé, akikre a haza szükségesetén számíthat. Mert a magyarság szupremácziájával szemben el kell törpülnie minden nemzetiségi érzésnek és érdeknek, a magyarság kizárólagos uralmában látjuk csak a hazát tentartó magyar nemzeti állami eszmének fundamentumát. Aki nem igy látja, az nem jól teszi, ha itt marad s mialatt élvezi mindazon elő- nyöket, melyeket a magyar haza az ő polgárainak nyújt, egy húron pendül a haza ellenségeivel.

Sehol Európában a nemzetiségek mint ilyenek nem élveznek annyi és olyan szabadságokat mint nálunk. Nézzük Oroszországot, ahol a lengyelek még mindig olyan nyomás alatt állanak mint 35 esztendő előtt a forradalom bevezetése után. Nézzük Poroszországot, ahol nemrégiben drákói szigoruságu iskolatörvényt hoztak a lengyelek ellen. Holott a lengyeleknek a nemzetiségük messzemenő kultiválására megvan a históriai előjoga. Független nagyhatalmú országot bírtak, melynek szabadságától évszázados véres harczok után íosztattak meg. Mégis sem Orosz, sem Németországban nincsenek tekintettel e históriai jogra s a lengyeleket erőszakkal oroszitják illetve germanizálják.

Nálunk a nemzetiségeknek semmiféle históriai előjoga nincs. Sem a tótok, sem a szász, oláhok, szerbek soha külön államot az államban nem alkottak azon ezer esztendőn belül, amióta ez az ország Magyarország. Századok előtt bizonyos közigazgatási önkormányzattal is csak a szászok bírtak, akik éppen úgy mint az oláhok és szerbek bevándoroltak s a magyar állam oltalma alatt tartották meg századokon keresztül nyelvüket szokásaikat és nemzetiségi kultúrájukat.

Mindezek daczára a nemzetiség megóvása és íöntartása tekintetében sokkal jobb dolguk van, mint bármely történelmi előjoggal biró nemzetiségnek a külföldön.

Úgy látszik nagyon is jó dolguk van, mert folyton a magyar állameszme csorbitásáT A R C Z A.

Fáradt emberek.

Van egy lány, — de csak mesébe él, —

Egy csöppel sem külömb a többinél. —

Elszáll fölötte édes, röpke múlt, —

Siratni vágyott, — kaczagni tanult.

Ám a kik szánakozni jobb szeretnek,

Sehogyse tetszik a jó embereknek.

Fürkészik arczát reggel, — látni vágynak. Könyek nyomát, virrasztott éjszakákat S a vigalomba ha elfárad az estve Föléhajolnak az álmára lesve Összesúgnak a bölcs, jó nénikék;

— Nagy dolog! A régit — szereti még!

S van egy ember, — mesevilágba jár,

Nagy álmodó, de jobb százannyinál. —

Elnézi hosszan és semmitse kérdez, — Kézenfogja, — és nem nyúl a szivéhez Elmúlt szerelmet soh’se emleget Kiméivé, félve kerül egy nevet, —

Nagy néha kérdi csak: „Elmúlt egészen?“

Hisz tudtam én, hogy elfelejti szépen ! Megmondtam én, hogy el fog múlni, — lássa, — A bűbájos, a beteges varázsa.

Rám figyel ? Ő rá gondol ? Ugy-e nem ?

Súgja a lány : A régit szeretem !

Pausa

Filozófiáról a gyepű alatt.

Bertalan nap után, a mikor pedig a kánikulának rendszerint már vége szokott lenni, forró nyári nap délutánján a mérki szőlős dombok kelettől nyugatnak húzódó gyepűje alatt két úri vadász heverészett. Szilassy Imre, földbirtokos a vidéken ; erőtől duzzadó barna nyúlánk ember és feleségének bátyja Sárkány Géza, miniszteri titkár, a ki a főváros fojtó légköréből

egykét hétre idemenekült rokonaihoz, tiszta levegőt szívni.

Nagyon fáradtak voltak, mert órákon át taposták a Keselyűs mocsár széleit, néha térdig sülyedve a posványba, sárszalonkákra vadásztak.

Ez a vadászat nagyon erdekfeszitő és ugyancsak próbára teszi a vadász ügyességét. A fürjnél nem nagyobb, hosszú csőrü, hosszú lábú barna madár nem várja be az ellenséget, s mikor felpattan előbb fecskeszárnyaival jobbra-balra kicsap és ezalatt is messzebb jutva, csak azután halad egyenes irányban, de nyilsebességgel. Vagy azonnal kell tehát reája lőni kapásból, azaz szinte czélozás nélkül; vagy ha a vadász bevárja, mig az egyenes irányban halad, s ő czélozhat: ugyancsak jó hordó fegyvere legyen, hogy elejtse.

Rekkenő melegben azonban ez a madár is lustább, s közelebb engedi magához a vadászt. A mocsári növényzethez hasonló színe miatt ültében ugyan látni nem igen lehet, de ha van jó vizsla, ez megérzi és jelzi úgy, hogy a vadász a lövésre készen lehet.

Ezért választotta Imre is a vadászatra a nagy napot. Vizslája is kitűnő volt. Hogy pedig nem hiába fáradoztak, mutatták a reájok árnyékot vető fűz egyik alsó ágára a fegyverek mellé akasztott táskák a melyeknek hurkain egy-egy tuczat szalonka függött.

Méla csend ült az előttök elterülő, s a verőfényben úszó, tengerivel burgonyával beültetett halmokon ; s bár az élet lüktető ere egy perczig sem pihent, szu- nyadni látszott az egész természet.

Szó nélkül feküdt a két vadász is. Imre behunyt szemmel rövid vadászpipáját, a mi azonban nem füstölt, szájában tartva. Talán kiégett, vagy csak elaludt, s ő rest volt azt meggyujtani. Csak a kutya ütemes lihegése hallatszott, a mint ott nyújtózkodott tőlök távolabb, kilógó és verejtéktől csepegő nyelvvel.

— Alszol-e Imre ? Kérdé Géza félhangon, nehogy azt, ha csakugyan aludnék, fölébressze.

— Nem én. — Volt a válasz.

— Akor talán beszélgethetnénk.

— Jó lesz az. Tudót mit, beszélj valamit a filozófiáról.

ban törik a fejüket, természetesen csak azért, mert büntetlenül csak a türelmes magyar állam égisze alatt lehet ilyet tenni. Más országban már régen alaposan a körmére koppantottak volna mindazoknak, akiknek az uralkodó faj nemzetiségi politikája nincsen Ínyére.

Pedig milyen kevés az, amit a magyar állami eszme a nemzetiségektől megkövetel! A hazaszeretet, az állam hivatalos nyelvének, tehát a magyar nyelv tudását, illetve az iskolákban való kötelező oktatását . . Mennyiségileg korlátlan nemzetiségi sajtószabadságot és kultúrát élveznek és a lehető legtökéletesebb jogegyenlőséget. Ha ennél több jogot adnánk nekik az már csak előjog lehetne.

Elég sajnos, hogy vannak közöttük vezető emberek, akik előjogokat kívánnak akik hangoztatják, hogy nem hajlandók elismerni a magyar faj szupremácziáját, tehát a magyar nemzeti állam eszméjét.

És itt már aztán elszakad türelmünk nyu- lékony tonala. Az ilyen izgatónak torkára kell forrasztani a szót. Vagy föltétlenül meghajlik a hazát egy évezreden át fentartó magyarság eszméje előtt, vagy kivándorol, vagy lakói. A szupremácziának szentnek és sérthetetlennek kell lennie ! Mert csak az biztosíthat bennünket arról, hogy hazánk el nem merül majd a torlódó népek áradatában.

— A filozófiáról ? Micsoda gondolat. Azonban értelek, tévé hozzá Géza mosolyogva. Te az unalmas témával elakarod magadat altatni; akár csak a gyermek a dajka zümmögésével.

Imre mint a tetten kapott mentegette magát. —- Igazán nem, — mondá; de az este az újságot olvasva, szemembe tűnt ez a jelentés : a filozófiai társaság ülése. Nem néztem tovább; most pedig magam sem tudom, hogy jutott az eszembe. Én gyakorlati ember vagyok, s kisebb gondom is nagyobb a filozófiánál. Igaz azt sem tudom, mi fán terem. Hogy a mérnöki-, a jogi-, az orvosi tudomány, sőt akárcsak még a teológia is mire való, azt hiszem tudom, de hogy a filozófiának mi a czélja, mivel foglalkozik, arról talán sejtelmem sincs. Te azonban arról bizonjmsan többet tudsz. Azt gondolom tehát, hogy mig itt pihenünk, beszélhetnél róla valamit. Igazán nem alszom el.

— Tudod mi vagy te Imre ? Megengedem, hogy gyakorlati ember, de typus is. Typusa azoknak a müveit számba menő embereknek, a kiknek műveltsége azonban mégis csak problematikus; mert ha beleszagoltak is talán többféle tudományba, sőt ha talán az egyikben vagy a másikban látszólag többre is vitték : állítólag gyakorlati, tehát hasznosabb tevékenységökre hivatkozva, annyi fáradságot nem vesznek maguknak, hogy az emberi tudás magasabb czéljairól is elmélkedjenek. Azoknak, a kik mint mondják, nagyra- becsülik ugyan a tudományt, szívesen is tennének szert reá, de munka nélkül. Pedig a tudomány nem olyan, mint a vagyon ; azt a más munkája árán szerencsével, ügyeskedéssel megszerezni nem lehet. Távol legyen tőlem, hogy én filozófusnak tartsam magamat, hivatásszerüleg a filozófiával nem is foglalkozom ; annyit azonban tudok belőle, hogy lényegét neked lehetőleg egyszerű szavakkal megmagyarázzam és arról egyet s mást elmondjak. Figyelj tehát.

— A világ, maga az ember, s a társadalom az emberi szellemet mindig érdekelte. Váljon nem gondoltál-e te soha sem azokra? Váljon nem fordultál-e meg kisebb nagyobb társaságban, a hol ezekről az eszmékről szó esett? Igaz a legtöbbször csakúgy nagy jából, s a nélkül, hogy épen a tudományos készült