Szatmármegyei Közlöny, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1902-02-23 / 8. szám
Nagykároly, 1902. február 23. S_ szám. XXVIII. évfolyam. TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI “ és VEGYESTARTALMU HETILAP. SZATMÁR VÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE.-s* MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. ^ hová a SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL : ELŐFIZETÉSI ARAK: Hirdetések jutányos áron közöltéinek. lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : Nagykárolyban, Jókay-utcza 2. sz. Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona Negyedévre 2 korona Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona. •s* Egyes szám ára 20 fillér, m„Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el. HIVATALOS RÉSZ. 5097 — 1902. sz. Hirdetmény. A nagyméltóságu földmivelésügyi m. kir. minister urnák f. évi február hó 5-én 9448 sz. a. egyes egyének által árusított és forgalomba hozott szőlő oltványok káros volta tárgyában kelt leiratának másolatát az alábbiakban tudomás vétel, és a szőlő termeléssel foglalkozó gazdaközönség tájékoztatása czél- jából közhirré teszem. Nagykároly, 1902. február 14. Alispán helyett: llosvay Aladár, vm. főjegyző. 9448—Vili—3—1902. sz. m. kir. földmivelésügyi minister. Valamennyi vármegye alispánjának és törvényhatósági joggal felruházott város polgármesterének (kivéve Trencsén, Turócz, Árva, Liptó, Zólyom, Szepes, Sáros, Mármaros, Csik, Háromszék, és Brassó vármegyéket, s az ezen vármegyék geograpfiai területén fekvő törvényhatósági joggal felruházott városokat.) A szőlő felújítást szolgáló szőlőoltvány kereskedés terén újabban azt a jelenséget észleltem, hogy a szőlőoltványok elárusitásával foglalkozó egyes egyének szőlőoltványokat akként és azzal az ajánlattal hirdetnek eladásra és hoznak forgalomba, hogy azok a beoltás után azonnal, vagy esetleg mohában történt elő- hajtás után, de iskolázás nélkül állandó helyre ültettes- senek ki. Illetékes szakközegeim egy értelmű véleménye és nyilatkozata szerint ezen eljárás a szőlősgazdáknak s általában a szőlőfelujitás ügyének tetemes kárára van, mert az iskolázás nélkül tehát a teljes és megszilárdult össze forradás előtt szállított oltványok közzül az elültetés után majdnem kivételnélkül csak igen csekély százalék forradhat össze, a megforradot- tak közül is csak kevés az, a melynél a forradás oly tökéletes, hogy állandó tőkét adhatna. A szőlősgazdáknak az ily oltványok ültetéséből tetemes vesztesége és kára származik, mert az ily ültetésből kedvező esetben is csak imitt—amott elszórtan keletkező oltványtőkék lelkiismeretes kezelése rendkívül fáradságos, tetemes költséget igényel s az eredmény mégis majdnem a semmivel egyenlő. Az ezzel járó sikertelenseg nyomán keletkező bizalmatlanság pedig ártalmára lehet az egész szőlőfelujitás ügyének. Felhívom ennél fogva a czimet figyelmeztesse a szőlősgazdákat, hogy iÍv oltványoknak állandó helyre való kiültetésétől saját érdekében tartózkodjanak és hasson oda, illetőleg intézkedjék, hogy ezen eljárás hátrányainak és káros következményeinek tudata a közönségnél, minél szélesebb körben elterjedjen. Megjegyzem egyszersmind, hogy az ily oltványokkal való telepítés az 1896. V. t. ez. alapján adandó szőlő felújítási kölcsönök igénybe vételénél semmi esetre sem engedtetik meg, sőt a már rendes módon betelepített területekben mutatkozó hiányok pótlása sem történhetik ily oltványokkal. Budapesten 1902. évi február hó 5-én. A minister megbízásából. Dobokay Lajos miniszteri tanácsos. ad 29346—1901. Hirdetmény. A faiskolákról és fásításokról alkotott 341 —1899 bjkvi szabályrendelet, mely a Nagyméltóságu Földmivelésügyi m. kir. Minister urnák 1899. évi 85308 sz. a. kelt intézkedésével jóváhagyatott, — továbbá a vármegyei lótenyésztési szabályrendelet 20 §-ának módosítása ügyében alkotott 653—1900. bjkvi. sz. szabály- rendelet, — mely a Nmlgu Földm. m. kir. Minister urnák 1900. évi 15931 sz. a. kelt intézkedésével jóváhagyatott, -a r. t. városok polgármestereinek és járási főszolgabirák utján a községeknek közhirrététel végett megküldetvén, ezen szabályrendeletek f. évi márczius hó 1-ével életbe léptettetnek. Nagy-Károly 1902. évi január hó 27-ikén. Alispán helyett: llosvay Aladár, — vm. főjegyző. 4600—1902. Sárközujlak községben egy' drb mintegy 3—4 hónapos ártány malacz bitangságból befogatott. Nagykároly, 1902. évi február 11-én. Nagy László, alispán. Névmagyarosítás nehézségei. Társadalmi mozgalmainknak kétségtelenül egyik legjelentősebbje az, a mely az alkotmányos korszak bekövetkezése óta a névmagyarosítás érdekében megindult. A névmagyarosítás, amely tudvalevőleg az idegen hangzású u. m. vezetéknévnek más magyar vezetéknévvel való felcserélésében áll, csak azóta nyert jelentőséget. Aránylag a vezetéknév viselése sem régi eredetű. A kereszténység kezdete óta, egészen körülbelül a XIII. századig mindenki azt a nevet viselte, amelyet a kereszténységben kapott. Ekkor kezdte úgy Magyarországon, mint Eu- rópaszerte mindenütt a nemesség, a birtokososztály a vezetéknév felvételét. Az alsóbb néposztályok csak a XIV. században kezdenek elvétve vezetéknevet használni, mig végre a XIV. században az államok polgáraiknak vezetéknévvel való felruházását a nyilvántartás czéljaira kötelezővé tették. Ekkor vált- mint ez a vármegyei lajstromokból kitűnik- a vezetéknév használata Magyarországon is kötelezővé. Kivétel gyanánt csak a zsidók maradtak, a kik magukat a ben, vagy bul szócska (fia) melyet apjuk neve melle csatoltak, különböztették meg. Ezt az állapotot, mint ismeretes II. József szüntette meg, a ki 1787-ben kiadott rendeletével őket német vezetéknév felvételére kényszeritette, meghagyván hogy azt az egész életükön át megtartsák. A névváltoztatás egyébként sokáig önkényes volt, mig Ferencz császár, belátván a névnek fontos közigazgatási jelentőségét, meghagyta, hogy nevét mindenki csak fontos okoknál fogva és csak helyhatósági engedélylyel változtathatja meg. Ennek az intézkedésnek egyik rejtett czélja a nevek magyarosításának megakadályozása volt. A 48-iki forradalmi kormány felismerte a névmagyarosításnak a magyarosodás ügyére való fontosságát, tömeges engedélyeket adott ki névmagyarosításra, melyeket azonban az abszolút kormány hatályon kívül helyezett. 1861-től megengedték a névmagyarosítást, de a kérvényekre 5 frtos bélyeg járt. Ennek a T A K C Z A. Négy ország határán. (Barangolás az Al-Dunán.) Irta: Nagy Sándor. (Folyt, és vége.) Az A1 Duna szabályozása. Láttuk már, hogy az emberi ész és akaraterő majdnem kétezer év előtt utat nyitott az Al-Duna mentén. De a rómaiak nem elégedtek meg a nyitott úttal; mert nyomai vannak annak is, hogy a Vaskapu vészes szirtjein is diadalmaskodtak, s a Vaskapu zuhatag fölött kiindulva a jobb parton Sibb szerbiai községig egy 32 km. hosszú csatornát építettek, melynek gátjait azonban a viz idővel elszakgatta. Hogy ki epitette e csatornát s hajózható volt-e. arra hiába keresünk feleletet a történelemben, de hogy helyesen fogták fel a Vaskapu szabályozásának kérdését, igazolja az, hogy a mai Vaskapu csatorna is ugyanazokat a nyomokat követi. Azt hiszem, nem csalódunk, ha e csatorna létesítését is a nagy Trajánus s zseniális technikusra a nagy Apollodoros számlájára Írjuk fel. Majdnem két ezer év múlik el aztán, hogy az aldunai hajózás nehézségeinek legyőzése foglalkoztatni kezdi az emberiséget, s büszkék lehetünk rá, hogy magyar szív gondolja ki, magyar ész tervezi meg s magyar akaraterő valósítja meg. Vásárhelyi Pál az Al-Duna szabályozási tervét, az 1834. évi október hó 23-ki alacsony vízállást felhasználva, 1834. évi decz. hó 15-én fejezte be Plavi- seviczán, s kézi erővel és lőporrepesztésekkel 4000 köbméter sziklatömeget távolított el a szabad Dunából. Vásárhelyi a tervben kiterjeszkedett az összes aldunai hajózási akadályokra, azok eltávolítására és a hajó ut kijelölésére, s ő, — az akkori technika a mai nagy hatású robbantó szereket meg nem ismervén, — a vizszinkülömbségeket zsilipes csatornákkal akarta megakadályozni. Terveit az országos építési igazgatóság is tanulmányozta, azonban pénzügyi nehézségek miatt a munkálatokat abban hagyták s Vásárhelyinek 1846. évi ápril hó 8-án 51 éves korában a Tisza szabályozó társulat nagy gyűlésén történt korai halálán elkeseredve Széchényi 1846. évi ápril hó 27-én Popovics Photához írott levelében elkeseredett lemondással kiáltott fel: „Jó éjt Demir kapi !“ (A Vaskapu török neve). Az 1856. évi márczius 30-ki párisi szerződés a szabad dunai hajózást kimondván, az 1871. évi márczius 13-ki londoni szerződés az aldunai szabályozás végrehajtására a parti államokat hivta fel s a szabályozási költségek erejéig vámszedésre jogosította. Az 1873-ik évben a magyar, osztrák és török kormány nemzetközi bizottság néven egy bizottságot küldött ki, mely a szabályozási terveket a Vásárhelyi féle tervek alapján elkészítette. A bizottság tagjai voltak magyar részről Bodoky Lajos főmérnök, osztrák részről Waura mérnök és török részről Mugel bey. Az 1878. évi berlini kongresszus a szabályozási munkálatok végrehajtásával Ausztria Magyarországot bízta meg, az Ausztria és Magyarország közt létrejött egyezmény alapján pedig azokat a magyar kormány vállalta magára oly kikötéssel, hogy a hajódijakat ez szedje. Ezen egyezmény alapján a magyar kormány hírneves franczia, holland, olasz és német szakértőket hivott meg, kik a már létező tervekre több módosítást ajánlottak, s az összes munkálatok költségeit 22 millió frankraszámitották. 1883-ban Báró Kemény Gábor közmunkaa és közlekedésügyi miniszter Wallandt Ernő országos köz- épitési felügyelőt bízta meg a rendelkezésére bocsátott erőkkel a végleges tervek elkészítésével, s ez 1884-ben elkészülvén, Baross Gábor a terveket és költségelőirányzatot a törvényhozás elé terjesztő, mely is az 1888. XXVI. t.-czikkel a munkálatok végrehajtását 9 millió forint költséggel elrendelte, mire Baross 1889-ben a részlettervek elkészítésére, a munka vezetésére és felügyeletére, élén Wallandt Ernő főnökkel, az orsovai aldunai vaskapu szabályozási m. kir. müvezetőséget szervezte, 1890. évi május hó 22-én pedig szerződést kötött Hajdú Gyula mérnökkel, Luther Hugó braun- schvvei gépgyárossal és a berlini discontó társasággal a munkálatok végrehajtására, s a munkálat végrehajtására határidőül 1895. évi decz. hó 31 -két tűzték ki, melyet azonban a számos tervmódosítás folytan 1898. évi decz. hó 31-ig elhalasztottak. Az aldunai szabályozási munkálatokat 1890. évi szept. 15-kén kezdték meg nagy ünnepélyességek közt gr. Szapáry Gy. magyar miniszterelnök, Gruics Száva szerb miniszter- elnök, Bacquehém márquis osztrák keresk., Baross Gábor magyar keresk., Josimovich szerb közmunka miniszter, Szögyényi Marich László és báró Glancz osztrák magyar külügyi osztályfőnökök és több más előkelőségek részvételével, s ez alkalommal a Greben hegy csúcsának lerepesztésére szolgáló dinamittal megtöltött aknát Baross Gábor sajátkezüleg robbantotta fel. Az Al-Duna szabályozásánál 3 megoldási rendszer nyert alkalmazást, u m. : 1) készültek nyílt csatornák, melyek a szabad folyó szikla fenekének 60 m. szélességben történt fellazítása és kikotrása utján létesültek. Ilyenek: Stenka, Kozla, Dojke, Izlas és Tachtalia; 2) ugyanezen nyílt csatornák összeköttettek szorító gátakkal, vagy párhuzammüvekkel, melyeknek czélja egyrészt a viz elosztása, más részt a viz duzzasztás, hogy a felemelt víztükör mellett minél kevesebb sziklát kellessen eltávolítani. Ily rendszer mellett oldták meg a grebeni és juczi szabályozást; 3) a Vaskapu csatorna, mely a nyílt csatornáktól abban tér el, hogy itt a csatorna vize két kőgát közé van szorítva. Éhez képest a szabályozás medermélyi- tésből, és a vízfolyás sebességének szabályozásából állott. A szabályozásnál robbantó szereket használtak
