Szatmármegyei Közlöny, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1902-09-28 / 39. szám

SZATMÁRMEGYEI KÖZLÖNY

gemnek tekintem a halott születésének 100-ik évfordulója napján önök társaságában emlékére üríteni ki azt.

Nem mint pártember jöttem ide, tisztelt polgártársak, hisz én jelenleg semmiféle párthoz sem tartozom ; de tartózhatnám bárminő párthoz, megjelentem volna ma önök között ép úgy, amint tiz év előtt megjelentem, mert az én viselkedésemet — honpolgári kötelességem betöltését illetőleg — csakis lelkiismeretem parancsoló szava, de soha — bárminő kormány által felállított programm, vagy ennél más magasabb „Régiók“ előtti tekintetek sem irányíthatják, sem meg nem változtathatják!

Szerintem a Kossuth Lajos egyénisége iránti kegyeletérzetnek magasan túl kell szárnyalnia minden igaz magyar ember lelkét és szivében mindennemű pártszempontokat!

Megvoltam győződve, t. polgártársak afelől, hogy itt találandom ma Szatmármegye székhelyén Nagykárolyban — Szatmármegye színe-javát, kezdve a megye főispánjától; mert azt hittem, hogy mindenki elmulaszthatlan kötelességének fogja ismerni elzarándokolni ama helyre, hol boldogult Kossuth Lajos születésének 100-ik évfordulója napján emlékére ürítjük ki poharunk.

Akik, tisztelt polgártársak, akár a múltban akár pedig ma, távollétük által akarták vagy akarják Ő Felsége Magyarország koronázott királya iránti loyalitásukat fitogtatni, fenemód csalatkoztak és csalatkoznak ma is számításukban, mert Magyarország koronázott királyának nem lehet soha tagadnia azt, de be kell ismernie, hogy Kossuth Lajos „páratlan vezércsillaga volt nemzetének!“ és hogy mi magyarok, neki köszönhetjük — számtalan alkotásairól nem is szólva most — a magyar állam létrejöttét, parlamentáriz- musunkat; hogy ő ajándékozta meg szárnyakkal a gondolatot, életet adva a szabadsajtónak ; ő neki köszönheti e hazának mindegyik fia ama nagy, mondhatnám óriási vívmányt, melynek következtében lehullott minden válaszfal polgár és polgár között, melynek következtében ma egyenlők vagyunk mindnyájan és ma már ki-ki ama öntudattal eresztheti be ekéjét a földbe, hogy : „enyém e föld és saját földemtől várhatom az áldást, családom mindennapi kenyerét“. És ha ezt beismeri királyunk, kérdem én : nem fogja-e ő is méltányolni és helyénvalónak találni a nemzet kegyeletének nyilvánulását nagy fiával szemben ?

Tisztelt Polgártársak! Isten legnagyobb áldása, amikor „egy halandónak meg adja a halhatatlanságot e földön“. Boldogult Kossuth Lajost megajándékozta ez áldásával! Halhatatlanná tette őt a magyar nemzet lelkében! Nincsen igaz magyar ember, aki nevét ne ismerné! Nincsen, aki tetteit, lángeszét, honszerelmét, alkotásait ne csodálná és mindezekért emlékét ne áldaná!

És nincsen és hem is lészen, mig csak egyetlenegy igaz magyar ember élni fog a földön, aki emlékét valaha elfeledje ! !

Legyen áldott és örök emléke !

Kétségtelen, hogy igy csak egy hazafias mágnás beszélhet, a ki a magyarság szivvilá- gával együtt érez és ebben a hajlongó világban szükségét látja ennek kifejezést is adni

A mi Kossuth ünnepünk másik nevezetes epizódja volt az, a mikor Károlyi István gróf kibékült Nagy László alispánnal, a kire a székhely kérdés felvetése óta neheztelt.

Erre sokan azt fogják mondani, hogy magán ügy, miköze hozzá a köznek? Hát mi is

tisztviselőinknek azon meghagyással adtuk ki, hogy azt mindenütt hirdessék, a népnek megmagyarázzák, a kétkedőket felvilágosítsák és minden esetre a nemzet parancsának kész engedelmességet eszközöljenek.

Fehérmegye bizottmánya ezeket irja hódolati nyilatkozatában:

Mai napon tartott bizottmányi ülésünkben tisztelt kormányzó ur 5907 sz. alatt 1849 ápril 20-án kelt levele, melyben hazánknak a habsburg-lotheringeni ház- tóli függetlenségét s tisztelt önnek az ország kormányzójává választását tudatja : úgy azon okirat, mely a habsburg-lotheringeni ház százados hitszegései s ármányai hü rajzát és a nemzet függetlenségét tár- gyazza, felolvastatván, minő lelkesedéssel fogadtatott, leirhatlan az, arról csak szem és fül tanúskodhatnak.

Annak érzése, mikép hullanak le egy nemzet testéről a lánczok, melyek őt test- és szellemben szolgává tevék ; azon igazság teljesedése, hogy a bűn, ha még oly fényes is, bármikor, de lebukik magas polczáról; azon tudat, hogy e hon szabad, független és önálló, az örömérzetnek rajzolhatlan vegyületét tükrözte a jelenvoltak arczulatára.

Még inkább nevelte ezen örömet annak tudása, hogy a szabad, önálló és független kormányrudja oly kezekbe adatott, mint tisztelt öné, melyek a legviharosabb perczekben sem reszkedtek, ingadoztak, csüggedtek.

Fogadja ezért tisztelt kormányzó ur e megye közönségei egy ajkú szives és bizalomteljes hódolatát, melyet bizottmány ülésünk egyhangú határozatában kifejezve tisztelettel im itt küldünk. Fehérmegye bizottmánya.

Ugocsamegye alispánja ezeket irja :

Mélyen tisztelt kormányzó elnök ur! A nemzet függetlenségi nyilatkozata tegnapi napon temérdek megyei nép jelenlétében itt Nagy-Szőllősön egész ünnepélyességgel közönségessé tétetvén, miután a tárgynak érdeme az isten szabad ege alatt tartott hálaadó szent mise után orosz és magyar nyelven több szónok által magyaráztatott: sietek országos kormányzó elnök urat tisztelettel tudósítani ; hogy a jelenvolt népségnek legegyügyübb tagja is egész elelismerjük azt, hogy magánügy, a közélet két emberének magánügye, de ep azért, mert közéletünk két faktora nyújtott egymásnak békejobbot, valami köze lehet hozzá közéletünknek is.

Hisz Szatmár vármegye múltja, el nem képzelhető a Károlyi grófok nélkül. Ok voltak századokon át a vármegye főispánjai, a várak kapitánjai, vezérei s mint e vármegye fiai, mindig szivükön viselték szükebb hazájok érdekét.

Azóta a grófi család szétágazott az egész országban, de azért a kontaktust fentartották ősi fészkükkel, vármegyénkkel is. így tett legutóbb a boldog emlékű Károlyi György gróf is, István gróf apja, a ki a vármegyének főispánja volt, a vármegye középosztályával érintkezett s ezért őt mindenki tisztelte, becsülte, nem irigykedett a hatalmas főurra, de szívesen elfogadta vezérének azt, a ki mágnás kortársai közül elsőnek szegődött a liberális tábor zászlója alá s az átmeneti korszakban Kossuth bajnok társa, a szabadságharcznak pedig hive és bőkezű pártolója volt. Egy nemes főur, jó hazafi eszményképe.

Halála után fia, István gróf lett ura a károlyi ősi otthonnak.

így lett ő a mi grófunk, de még sem egészen. Szerepelt itt is, ott is az országban, csak itthon nem tudta, avagy nem akarta fen- tartani azt a benső viszonyt, a mely pedig boldog emlékű apjáról szállott reá örökség gyanánt. Megengedjük azt is, hogy közeledni próbált, talán mi bennünk is volt némi akadály arra nézve, hogy meg nem értettük eddig egymást, de tény, hogy a gróf és a vármegye közt bizonyos hidegség állott be, egyik sem kereste a másik kedvét, a másikkali érintkezést.

Pedig napjainkban közéletünknek szüksége volna arra, hogy Károlyi István gróf is érdeklődjék közügyeink iránt. Mert kétségtelen az, hogy vármegyénk mostoha gyermeke a kormánynak, amely mindent megtagad tőle, még olyat is, a mit más vármegye könnyen kieszközölni tud. Ily körülmények között nagyon kívánatos volna, ha a mi grófunk is érdeklődnék a mi bajaink, szükségleteink iránt, és a hol arra szükség van, közbevetné befolyását, érvényesítené közbenjárását. Mindenesetre Szatmár vármegye még a tradiczió és dekórum kedvéért is jobban venné ki magát, ha egy Károlyi gróf is volna vezérembere, mint anélkül.

Ezért tartjuk mi grófunk kibékülését az alispánnal olyan eseménynek, a melyhez a közvéleménynek is szava lehet.

Mert a mit az alispán is hangsúlyozott válaszában, mi sem tételezzük fel azt Károlyi István grófról, hogy ez a kibékülés ne lenne

ragadtatással találná magát uj helyzetében és mintha reája az osztrák dynastia, melynek rabigája alól annyi sok évi szenvedései után kimenekedett, soha se is létezett volna, a legnagyobb hazafiui lelkesedéssel hódolt a nemzetgyűlés április 14-iki ünnepélyes nyilatkozatának.

Rozsnyó város főbírája ezeket irja:

Tisztelt kormányzó elnök ur! A habsburg-lotheringeni ház, tisztelt kormányzó elnök ur Debreczen- ben f. é. április 20-án kelt s hozzánk intézett becses levelében is leirt, általa elkövetett borzasztó tényékért a nemzeti gyűlés által m. hó 19-én trónvesztettnek és számüzöttnek, a magyar állodalom önállónak nyilatkoztatott. Vévén mi tisztelt kormányzó elnök urnák e becses és üdvös tudósítását s vévén e mellett a nemzetgyűlés érintett időben hozott hazánk függetlenségi határozatát : azt városunk mai napon tartott közgyűlésében felolvastuk. El nem titkolhatjuk annak felolvasásával bennünk támadt örömérzelmeinket. ír volt ez a dühös, városunkból csak pár nap előtt kivonult ellenség által rajtunk ejtett sebeinkre.

Máramarossziget polgármestere, Husvezky Fe- rencz ezeket irja a város közönsége nevében :

Kinek szivhurjain nem pendültek meg az örömhangok, a midőn önt, mint egy független haza szabadon választott kormányzó elnökét pillantá meg politikai életünk közlönyeiben ; hála az égnek ! hogy a dynastia — nem akarván beolvadni a nép érdekébe elenyészett, mint Roma és Velencze hatalmas patríciusa.

Nem azt illeti a köztisztelet, a ki a honnak javát akarja, hanem a ki azt eszközli is, mert az akarat : csak feltétel, de a tett fáradozás, — azért leginkább üdv önnek — mélyen tisztelt kormányzó elnök ur! — rendelkezzék ön velünk, mint oly fiaival e honnak, kiknek kebleibe, mikor annak érdeke úgy kívánja az áldozatkészség soha nem hibázik, s kik megtanulták már ismerni polgári s társas kötességök szentségét.

így ünnepelték a megyék és városok Kossuth Lajost, a magyar szabadság felvirradtát!

Nagy idők tanúja.

megfontolt és állandó. Nem ilyennek ismerjük mi a grófot és ép azért kezdeményezését nemesnek és a közjóra nyereségnek tartjuk. Hát ha ily utón beköszöntenek a kölcsönös megértés, egyetértés és vállvetett munkásság szép napjai. Adja az ég, hogy úgy legyen.

Végre kijelentjük a félreértések kikerülése végett, hogy czikkünket senki sem sugalmazta, az tisztán egyéni nézetünk kifejezése. Vármegyénk és városunk java sugalmazta azt nekünk.

Színészet.

Krémer Sándor színtársulata, az elmúlt héten ismét teltebb házak előtt játszott. Érdekességet adott a heti műsornak az, hogy Bakó László, a nemzeti színház művésze négy estén át vendégszerepeit a társulatnál és szép számú közönséget vonzott a színházba, a mely gyönyörködött a művész játékában. Bakó földink, a vármegye szülötte, de azért minden elfogultság és előszeretet nélkül elmondhatjuk róla, hogy a mióta nem láttuk, azóta is haladt, a mi pedig egy fiatal művésznél nagy dicséret és jó jel. A közönség igen rokonszenvesen togadta vendégjátékát, s daczára a hirtelen beállott hideg időnek, a mely a szellős színkört egyáltalán nem tette kellemessé, három estén megtöltötte a színházat.

Szombaton folyó hó 20-án Bakó László a Nemzeti Színház tagjának első felléptével színre került „Kean“, Dumas remek színmüve. Az az napi Kossuth ünnepnek és társas vacsorának tulajdonítjuk be azt, hogy csak kis közepes számú közönsége volt a vendégjátéknak. A czimszerepben Bakó valósággal remekelt. Minden izében művészileg alakította meg Keant, a lángész és a könnyelműség képviselőjét. Remek volt mint a fejedelmi udvar embere, otthonias, udvarias, de azért még is büszke, máskor gőgős, ha kellett, duhaj és külsőségekbe csapongó. Szóval a szinész- müvész életének változatait, nagy szenvedélyeit úgy állította elénk, hogy a közönség el volt ragadtatva az alakítás által s tetszés nyilatkozatainak minduntalan kifejezést adott. Sajnos a társulat tagjai messze elmaradtak a művészi alakítás megett. Még a legjobb volt Krémer, mint Salamon súgó s Lőrinczi Erzsi és Jávor Aranka is igyekeztek megfelelni szerepeiknek, valamint Baráti, Bátossy és Ferenczy is mindent elkövettek az összjáték érdekében, de azért a művész játéka mellett az még se sikerült. A művész sok kihívásban részesült.

Vasárnap szept. 2l-én Bakó László népszínműben mutatkozott be. Abonyi „Betyár kendőjében“ lépett fel. A népszínműben is művésznek bizonyult be. Mert remekül megjátszta a betyár duhajságát, a szerelem önfeledett mámorát, a lelki furdalás stádiumában pedig olyan megrendítő, hü alakítást nyújtott, a mely először valósággal megdöbbentette, később könyekre fakasztotta hallgatóit. A közönség többször a lámpák elé hívta Bakót és zajosan éljenezte. Ez este is a zajos sikerek estélye volt. Mellette Tordai Adél elfogadhatóvá tette a csábitó csaplárleány alakját és éneke is hatott. Ferenczy szép énekében ismét gyönyörködött a közönség. Polgár Fáni drámai erővel alakította meg az anya kétségbeesését. Közönség szép számmal jelent meg.

Hétfőn folyó hó 22-én „Lear királyban“ lépett fel Bakó egészen telt ház előtt. Schakespeare ez az örökbecsű remeke, a legnagyobb művészt is próbára teszi. Az emberi szenvedélyek olyan mélységes fenekéről meríti drámai erőit a nagy britt szerző, a mely megrendít és borzadályt idéz elő a hallgatóság körében. E mellett a gyermeki hálátlanság áldozatának Lear királynak olyan nagy és folytonos a lelki háborgása, hogy alig van színész a ki akkorára, mikor a nagy jelenetek következnek, teljesen ki nem fárad. Bakót megóvta erős fizikuma ettől, bár legkevésbbé sem kímélte erejét, sőt nézetünk szerint tuljátszta szerepét. Az igaz nekünk vidékieknek azért is tűnhetett fel az igy, mivel a mellékszereplők színtelen játéka domborította ki oly élesen mindvégig a művész alakítását, a mely kétségtelenül minden részletében átgondolt, áttanult és remekül következetes volt. Bakó nagy realitással alakítja Leart s főleg meghalási jelenetét, de azért eszményíteni is tud. A közönség mélyen meghatva és elragadtatva, folytonosan tapsolt, s felvonások végén többszörösen kitapsolta a művészt. Igen jó volt mellette Ligeti, a bohócz szerepében. Belőle határozottan jó színész lesz. B. Polgár Fáni mint Goneril, Lőrinczi Erzsi mint Regán a szívtelen leányokat jól alakították, Jávor Aranka pedig kedves Cordelia volt. Bakó e darabban is nagy sikert aratott.

Kedden szept. 23-án Bakó negyedik fellépteül „Cyranó de Bergerac“-ot adták. Hiába voltak a helyárak mérsékelten felemelve, de azért a színház egészen megtelt. Rostand Edmund poetikus és romantikus darabja, a mely oly feltűnést keltett mindenfelé, nálunk is tetszett. Bakó a darabban uj oldaláról mutatta be magát. A czimszerepet adta, azt a hős, lovagias, költői lelket, a ki ha nyers és dölyfös, annak csúf külseje, mindenki előtt feltűnő és gúny tárgyául szolgáló nagy orra az oka. E mellett halálosan szerelmes, de érzi, hogy a leány nem szeretheti őt s bámulatos lemondással az angyali leánynak érdekét szolgálja folytonosan, mig végzete be nem teljesül, meghal szeretve az által, a kihez még közeledni is alig mert. Maga tehát a darab hősének alakja, jobban mondva külseje, nem lehet rokonszenves, nagy orra miatt és Bakónak még is sikerült Cyranot rokonszenvessé tenni, bár szerintünk ez a szerep még sem neki való. Bakó Cyranó költői lelkét, bus sorsát híven mutatta be, úgy hogy igaz részvétet tudott kelteni. Ebben a sajátságos szerepben is művésznek bizonyult be, olyannak, a ki