Szatmármegyei Közlöny, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1902-06-29 / 26. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY külön nyelven dicsérjük az Urat, aminthogy Isten fogalmából is elvontuk az általánosságokat és hisszük, valljuk, hogy az Ur lényegében van egy parányi rész, amely egyedül és csupán értünk érez. Mi absztraháltuk az Urnák isteni lényegét és a lelkünk mélyén oltárt emeltünk a Magyarok Istenének! Ez a sovinizmus a nemzetnek legszentebb és legszebb imádsága Istenéhez és ennek az imádságnak a nyelve csak egy lehet: magyar! Hatalma, indulata, színe, csillogása ennek a nyelvnek nemzeti önállóságunk kifejezője, nemzeti erőnk biztosítéka. Vele élünk az örökös örökké való időkig, de nélküle meghalunk egy szellő fuvallatnyi pillanat alatt. Akarjuk a halált és mást se kell tenni, mint feladni nyelvünket; akarjuk a szolgaságot és mást se kell tenni, mint lemondani nyelvünkről! De nem akarjuk! A magyar nemzet életének, boldogulásának és hatalmi fejlődésének irányitói megértik immár a magyar nyelvnek ez igézetes erejét. Tudják, hogy belőle sugárzik ki a nemzeti géniusz életfentartó ereje. Tudják, hogy nélküle a Duna-Tisza táján meghalna a magyar. Hármas koporsóba kerülne, a halál, szolgaság és névtelenség koporsójába! A sírját, mint egykoron a hármas koporsóba zárt Atilláét, soha fel nem találná senkisem. A közoktatásügyi kormány ezidőszerinti kormányférfia, Wlassics Gyula teljes fontosságában megérti a magyar nyelvnek e nemzet fentartó lényegét. Ennek a megértésnek a nyomán, amely élénken él a legutolsó magyar embernek is a lelke mélyén, rendeletet adott ki a kultuszminiszter, amelynek az a czélja, hogy a magyar nyelv védelmét biztosítsa és használatát elősegítse. Ez a rendelet a magyar tanfelügyelőkhöz szól és az 1879-iki közoktatásügyi törvénynek szigorú végrehajtását, amely a magyar nyelv általánosan kötelező oktatását szabályozza, teszi kötelességgé. Ma, a nemzetiségi fészkelődések és túlkapások korszakában ez a rendelet, amely voltaképpen nem más mint egy 23 év óta élő törvény végrehajtásának a szorgalmazása, igen fontos jelenség. Ebben a rendeletben benne van a köztudat hitvallása, amely a magyar nyelv szerepét a maga jelentőségéhez méri. Mi, akik itt élünk és küzdünk a létfen- tartásunkért s nehéz bajainkban a Magyarok Istenéhez fordulunk segítségért, mi, magyarok, ennek a véráztatta földnek a záporvert, naplesütött árva fiai a nyelv összekapcsoló, egybeforrasztó erejénél fogva állhatunk szembe csupán, mint egy test és egy lélek, a ránktörő. ellenséges áramlatokkal. Ez a nyelv a mi fegyverzetünk és pán- czélzatunk, amelyen nem vesz erőt semmi nemzetiségi orvtámadás. Ennek a nyelvnek — Csak nem úgy, mint az olyan embert, akit komolyan lehet venni. — Nem egészen jól mondta. Akihez férjhez lehet menni. Lássa fiúcska, én már abban a korban vagyok, mikor a lányoknak férjhez illik menni, nehogy a mamájuk nyakára vénüljenek. Bizony, igy van és ezt magának is be kell látnia. — Hisz a jó fiúcska okos fiúcska. — Alig hallottam, mit mondott, csak később, amint szavai visszacsengtek a fülembe, emlékeztem vissza e kijelentéseire és nem fogom őket elfelejteni soha. A lelkemet akkor csak egy borzasztó tény foglalkoztatta: Nem szeret! Nem szeret! Nem bírtam neki felelni. Ahol nincs szerelem, ott nem használ úgy sem az érvelés. Irtóztató harag dúlt a lelkemben, tisztán állt előttem, hogy a leány, akiért feláldoztam volna életemet, gyarló gyönge teremtés, akiben elnyom minden érzést az egy praktikus életczél: férjhez menni, minél jobban. Tisztán állt előttem, hogy ez a leány csak olyan mint a többi sok, kicsiny szívvel, nagy hiúsággal. A harag elnyomta a fájdalmat is s ez visszaadta némileg az önuralmamat. — Nincs több mondani valóm kisasszony, szóltam és eltávoztam. Azóta nem találkoztam vele. De felejteni nem tudtam. Talán nem is a lány az, aki az egész valómat betöltő borongós emlékek központja, hanem az a bűvös, csodás álom, amely csak kiválasztott emberek lelkére száll : az első tiszta szerelem. Talán nem is a leányt vesztettem el, hanem inkább a szerelmet, a tisztaságot, az ifjúságot, az álmokat — mindent, ami érzésben kiemel a köznapiasság tömegéből. Igen, ezt siratom én vissza ezen a borongós, hideg tavaszi éjszakán, mialatt ő egy másik férfi karjai közt üdvözül. E. D. lelke és szelleme a Rákóczy-induló előretörő hangrohamában viharzik s a Hymnusz szelíd, imádságos harmóniájában csillapul meg. Ez önti szivünkbe a hitet, reményt, az erőt, az indulatot s a béke csöndjét, nyugalmát. Ami erő e nemzetben él, az nyelvében bírja gyökerét, a mi álmot a magyar szív termel, annak színe, kivirágozása, fénye a magyar nyelvben kifejezésre talál. A magyar nyelv a mi végvárunk, amelyet feladni, lerombolni nem lehet és nem szabad soha ! Erre segítsen meg minket a Magyarok Istene! Küzdelem a magyarságért (A nagykárolyi magyar ajkú görög katholikusok mozgalma.) A nagykárolyi magyar nyelvű g. szert, katholikus hitközség ügye immár országos érdekűvé vált. Jellemző az a nemzetiségi atroczitásra nézve, mely az egyházi szervezetben mindég kész támogatást találva, a hatalom minden eszközével ragaszkodik a fönhatóság megtartásához, melynek erejével gátat vethet ezeregyszáz magyar lélek nemzeti törekvéseinek, egyháza és iskolája magyar voltának. Pedig ez az egyházi fönhatóság maga sem egyéb mint a múlt egy sajnos tévedése. 1821-ből származik e káros botlás, a mikor a munkácsi magyar nyelvű ruthén pöspöki egyház-megyéből a nagyváradi román egyházmegye kikerekitve lett; bizonyítja ezt a szatmári és mármaros-szigeti analog helyzet, mely városokban szintén van magyar és román g. kath. hitközség: előbbi a munkácsi orosz, utóbbiak a nagyváradi, illetve szamosujvári román egyház-megyéhez lévén beosztva. De admintstrátiv és más fontos okok is erősen támogatják a kérvényt, melyet a nagykárolyi hitközség alapos és beható indokolással nyújtott be a nagyváradi román püspökséghez, e reá nézve felekezetre, nyelvre, nemzetiségre nézve idegen egyházmegyéből való elbocsáttatását és a munkácsi püspöki megyéhez átcsatolását kérve. Tiszteletteljes kérelmükre válasz helyett a szentszék azonnal meghirdette az üresedésben lévő lel- készi állásra szóló pályázatot, minden oláhpópát fölhatalmazva, sőt egyenesen fölhiva rá, hogy pályázzanak a ruthén hitközség parókhiájára. Annál sértőbb e kihívó kíméletlenség, hogy az egyház-tanács, boldogult lelkésze iránt érzett kegyelet és méltányosságból annak hátrahagyott családját a papiakban ez év november haváig háboritlanul meghagyni óhajtván, ez iránt már előzőleg írásbeli nyilatkozatot tett. A megdöbbentő hirre az egyházközség nyolcz tekintélyes tagjából álló küldöttség sietett Nagy-Váradra, melynek élén a főgondnok egyenes őszintességgel és férfias nyomatékkai adta elő a beszédet, melynek fontosabb része megfelelő bevezetés után kívánatosán a következő : „Méltóságos püspöki helynök ur !“ Tisztelettel, de igen komolyan, kérjük méltóságodat a pályázat vissza vonására, annál is inkább, mert mi egyenként és összesen a végsőkig ragaszkodunk folyamodványunkban elő teijesztett kérelmünkhöz. S ha a püspök ur őnagyméltóságának gyászos elhunyta a „Nihil immovetur“ jogi állapotot vonta is maga után, ez legföljebb csak arra adhat okot, hogy a püspöki szék betöltéséig a mi lelkészi állásunk is üresedésben maradjon. Fáradságot és anyagi áldozatot nem sajnálva jöttünk most, hogy kérve kérjük méltóságodat, kímélje meg a szentszéket, az egyházmegyét és a szándékba vett kinevezendő lelkészt, a súlyos következményektől, melyeknek kitéve volnának. Mert mi határozottak vagyunk, ha kell országos botránynyal is megakadályozni, hogy az innen kinevezendő lelkész hitközségünkhöz bevonuljon. Mi azt sem a templomba, sem az iskolába, sem a papiakba önként be nem bocsáj- tanók. Mi a nagyváradi román egyházmegyéből — mely idegen mi tőlünk felekezetre, fajra, nyelvre és érzelemre — menekülni akarunk oda, a hol a mi igaz hitsorsosaink és honfi társaink között lelki megnyugvásunkat feltalálhatjuk : Szóval, nem akarunk továbbra is ezen egyházmegyének mostoha gyermekei maradni. Sajnálattal bár, de szilárd elhatározással kimondjuk - s ez egyháztanácsunk egyhangú határozata — hogy, ha kérelmünk meghallgatásra nem talál, azon fájdalmas esetben inkább készek vagyunk ezen egyháztól elszakadni s a reánk oktroyált pásztort nyáj nélkül magára hagyni. Bátrak vagyunk még megjegyezni, hogy szilárd elhatározásunkat — ha rá lennénk kényszerítve — tett fogja követni és ezért méltóságod és a szentszék, Isten, emberek és a világ előtt felelősséggel fog tartozni. „De hisszük hogy méltóságod bölcsessége nem fogja a dolgot élére állítani velünk és megbízóinkkal, végleg elszánt magyar emberekkel szemben; ismételten ajánljuk alázatos kérelmünket méltóságod komoly megfontolásába“. Ünnepélyes higgadtsággal hangzottak el e súlyos igék. A küldöttség többi tagjai is erélyes hangú nyilatkozatokkal erősítették azokat. Mindhiába ! A román püspöki helynök merev elutasítással felelt; megtagadott mindent. Befejezett tények teremtésével akarják meghiúsítani a nemzeti eszme szolgálatára lelkesült férfiak törekvését. Ez önzetlenül buzgó magyar emberek nemes I törekvésükben remélik Szatmárvármegye hazafias közvéleményének, törvényhatósági gyűlésének és városunk politikai hatóságainak erkölcsi támogatását. Remélik ha szükség lenne reá — a vármegye fejének és vezetőjének, a főispán és alispán uraknak rokonszenves pártfogását, azon ügyben, melynél igazabb dologban gyakorolni hatalmát magyar állam és vármegye főnökének soh’ se volt alkalma. Ha, —- amitől félve lehet tartani — a nemzetségi erőszakoskodás még a legvégső eszközök alkalmazásától se riadna vissza — bízvást reméljük, hogy illetékes hatóságaink a törvény keretében módot fognak találni, a nemzeti ügy szent nevében nem ellenünk, de mellettünk alkalmazni, ha kell, még a fegyveres karhatalmat is. Végre is, itt, ezen a földön törvény és hatalom a magyar nemzeti érdekek hasznára vannak rendeltetve. Szükség esetére számítunk a törvény kezelőire: a hatalom birtokosaira ! Somossy Miklós. Meghívó. A „Nagykárolyi Nőegylet“ folyó évi julius hó 13-án vasárnap délután 3 órakor, a városháza tanácstermében, rendes évi Jsözg:37-i3Llést tart, melyre az egyesület t. tagjait van szerencsém meghívni. Tárgysorozat: 1. Elnöki jelentés. 2. A pénztári számadások megvizsgálása s a pénztárnoknak a felmentvény megadása. 3. Indítványok. Nagy-Károly, 1902. junius 28. Gróf Károlyi Istvánná, egyleti elnök. H I E K. — Dr. Róth Ferencz a szatmári kir. törvényszék elnöke, a tegnap déli vonattal városunkba érkezett. Az elnök azért jött át, hogy a vármegye részéről megpendített azon tervet, hogy a kir. járásbíróság és pénzügyigazgatóság hivatalos helyiséget cseréljenek, helyszíni szemle tárgyává tegye. Holnap az elnök hir szerint a hatóságok fejeinél tesz látogatást és fogadja a helybeli ügyvédi kar tisztelgését. — Névnap. Nagy László alispánt f. hó 27-én névnapja alkalmával számosán felkeresték a város határában levő kies fekvésű tagjában, hogy szerencse kiváuataikat tolmácsolják. — A helybeli ügyvédi kar a mai napon a törvényszék elnökénél tisztelegve, kérvényt nyújt át, a melyben tiltakoznak a kir. járásbíróság helyiségének a kir. pénzügyigazgatóság jelenlegi helyiségébe való áthelyezése ellen, a mely változtatás* úgy az ügykereső felekre, mint az ügyvédi karra nézve igen hátrányos volna, az épület távolságát és beosztását tekintve, ahol az ügyfeleknek nyílt folyosón kellene várakozniok és eligazodni sem tudnának a helyiségek rossz beosztása miatt. — Nyugalomba vonulás. Marssó Lőrincz csendőr- százados, szárnyparancsnok nyugdijaztatta magát és hevesmegyei birtokára vonul családostól együtt. Idegenből jött hozzánk, de müveit, előzékeny modorával annyira megszerettette magát társadalmunkban, hogy méltán sajnáljuk távozását. A boldogság aranyozza meg nála a nyugalom csendes éveit! — Műkedvelői szinielöadás- Az úri kaszinó nyári szinkörhelyiségében f. hó 21-én tartott műkedvelői előadás kiváló szép eredménynyel sikerült. Közönség — Nagy-Károly város régi, jó szokásához hiven — kevés volt, a helyiségnek alig felét töltötte meg, pedig a jelenvoltak az előadással, a műkedvelőkkel minden tekintetben annyira megvoltak elégedve, hogy előadás után kedélyes hangulatban reggelig vigadtak. — Egy kifogással azonban kénytelenek vagyunk előállani. A „Sasok“-at Guthi-Rákosi vígjátékét adták. A darab választása elhibázott volt. A frivolitásaiban elsőrendű vígjáték nem műkedvelőknek való. Igaz, hogy lehetőleg simítottak rajta, úgy, hogy csak annyi maradt benne a kétértelműségből, a mennyi a darab meséjének megértéséhez szükséges volt, de a végkifejlődés azért nem elégítette ki az erkölcsi érzéket. De azért elég szellemes darab s olyan gyors menetben, a mint műkedvelőink előadták, hatást csinált. Maga az előadás kifogástalan volt, az egyes alakítások megérdemelték a tetszés nyilvánításokat és a figyelmet. Shmilliár Róza Lenke szerepében a szeczessiós, bizarr asszonyt temperamentumosán, megnyerőén játszotta el, miért több csokorral jutalmazták. Kacsó Erzsiké Mari szerepébe sok kellemet és ügyességet öntött, naivsága, játéka meghódította a közönséget, mig Mózer Etelka Lola szerepében kitünően mutatta be a szinésznövendéket. — A férfiak közt első hely Kemény Emilt (Bukics Julián) illeti meg a dicséret. Hálás szerepe, de egyúttal művészi játéka győzelemre vezette a darabot. Ha az ő alakítása nem lett volna olyan jó, fél sikert sem ért volna el a darab. Osztoszkodik sikerében Demi- dor lgnácz (Forray Gábor), ki a szerelem vakságában és a törhetlen hűségben felváltva bizó férjet hatásosan játszotta el. A három Sas : Kovács Dezső, Andrássy Jenő és Fliesz Henrik játékát csak dicsérnünk lehet. Kovács Dezső higgadt, finom játéka, Andrássy Jenő jó alakítása és Fliesz Henriknek humortól és bonyodalmaktól duzzadó szerepe, ügyes, fesztelen játéka a közönség nagy tetszésével találkozott. Maxi szerepében Friedl István jeleskedett, ki az inas fürgeségét és szemtelenségét jól egyesítette, mig a detectiv szerepében Csilléry József tűnt ki, jól felfogott játékával csak növelte a sikert. Kis szerepéből sokat csinált. — Az előadás megteremtője, Debreczeni István, városunk polgármestere pedig lelje jutalmát a közönség hálájában és elismerésében, s habár az anyagi eredmény
