Szatmármegyei Közlöny, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1901-03-03 / 9. szám

SZATMARMEGYEI T r ív ÖZLÖNY keresztegylet humanistikus és leírhatatlan áldásos voltát, fölállította azt és így keletkezett Magyar- országban is a vörös-keresztegylet. Dicsőségesen uralkodó jóságos urunk és királyunk, mint minden szépben és magasztosban, úgy ezen intézménynél is példaképen előljárván, kegyes volt az országos in­tézmény élére állani, mint fővédnök. Kövessük őt magasztos példájában, amint követték már ezen or­szágban számos városok, sőt nagyobb falvak is, tegyük nagygyá és virágzóvá a mi fiókegyletünket, tegye ezt különösen kedves városunk mielőbb, mely város geográfiái fekvésénél fogva mintegy praedes- tinálva és kötelezve van erre, mert háború esetén valószínűleg nagy szerepe fog jutni e városnak és igy e város fiai érdekét mozdítjuk elő, ha minél virágzóbbá tesszük az itteni fiók-egyletet. Szent meggyőződésem, hogy azon csemete, amely 1880-ik évben itt elültettetett, a mai összejövetelünk után, felebaráti szeretetünk meleg istápolásával, a legrö­videbb idő alatt terebélyes fává fog fejlődni, mely­nek lombos árnya alatt honfitársaink áldó imája Isten áldását és kegyét fogja kikérni Szatmárnémeti szabad királyi város áldozatra kész lelkes leányai és fiaira. Úgy legyen! Üdvözölve a megjelent höl­gyeket és urakat, van szerencsém a közgyűlést megnyitni. A lelkes éljenzésekkel fogadott beszéd után Herman Mihály polgármester indítványára a főispánt és nejét az egylet diszelnökének választották meg s Fechtel János indítványára a főispán élénk érdeklődéséért és munkásságáért jegyzőkönyvi köszö­netét szavaztak. — Meghívás. A képviselő-testület tagjait a f. év márczius hó 3-ik napján délelőtt 10 órakor a polgármester hivatalos helyiségében tartandó rend­kívüli közgyűlésre tisztelettel meghívom. Nagy-Károly, 1901. febr. 27-én. Debreczeni István polgármester. Tárgy: Lobi Jakab városi állatorvos hivatali eskü­tétele. — A „Nagykárolyi Vivő és Torna-Club" febr. hó 24-én tartotta III-ik évi rendes közgyűlését, mely alkalommal a jelentések tudomásul vétettek, a szá­madások megvizsgálására kiküldött bizottság azokat rendben levőknek találván, pénztárosnak a felment­vény megadatott. Az egyesületnek jelenleg 37 rendes és 3 pártoló tagja van. A folyó évre az évi tagsági dij a rendes tagokra nézve 12 koronában, a pártoló tagoké pedig 6 koronában határozta­tok meg. Az évi költségvetés megállapittatott avval, hogy az év végén mutatkozó felesleg a jövő évre- mint tartaléktőke viendő át. Megválasztattak a követ­kezők: Schönpflug Richárd dr. elnök, Ilosvay Aladár igazgató, Bubregh Béla titkár, Bodnár Károly pénz­táros, Kovács Dezső dr. ügyész, N. Szabó Albert dr. szertáros, Schönpflug Béla dr. orvos, mint tisztvi­selők. Rendes válaszmányi tagok lettek :Péehy Péter dr., Péchy László, Gallasz Ödön, Ilosvay Gusztáv, Buttyán Ferencz, B. Kovács László, ifj. Vetzák Ede dr., Kőszeghy Andor dr. Póttagok pedig Szabó Ist­ván,Domahidy Elemér,Holéczy Gyula és Gózner Elek. Ezzel a közgyűlés folyó ügyek elintézése és a múlt évi pénztáros és szertáros működése felett való elismerésének nyilvánítása után berekesztetett. — A „Nagykároly! Dalegyesület“ 1901. évi már­czius 9-én szombaton a Polgári Olvasókör nagyter­mében N. Bakó Bálintné, szül. Kovács Anna úrnő és Dudinszky Miklós ur szives közreműködésével terített asztalok mellett saját pénztára javára jótékony- czélu hangversenyt rendez, melyre Nagykároly varos és vidéke nagyérdemű közönséget tisztelettel meghívja a rendezőség. Műsor: 1. Népdalegyveleg, baritonszó­lóval Wagensommertől; előadja a dalegyesület; 2. A vérmérsékletekről. Felolvasás ; tartja Csóti Mark, főgymn. tanár, egyleti alelnök. 3. Viharban. Férfikar Dürnertől; előadja a dalegyesület. 4. Hóra Váradi Antaltól. Szavalja Bakó Bálintné, szül. Kovács Anna úrnő. 5. Hegedű szóló, harmonium kísérettel; előadja Dudinszky Miklós ur. 6. Magyar népdalok. Férfi kar tenor szólóval Gaál Ferencztől; előadja a dalegyesület; a tenorszólót énekli Kolozsvári Miklós egyl. tag. Belepő dij 1 korona. Tekintettel a jótékonyczélra, felülfize- téseket köszönettel fogadunk és hirlapilag nyugtázuk. Kezdete esteli fél nyolcz órakor. — Tánczestély Fehérgyarmaton. Fehér-Gyarmat és vidékének ifjúsága Szegedy Antal ur korelnöklete alatt a Társaskör berendezése javára a Társaskör összes termeiben 1901. évi márczius hó 9-én szom­baton zártkörű tánczestélyt tart. Beléptijegy 3 korona, Családjegy 7 korona, Felülfizetések köszönettel fogadtatnak. Kezdete 9 órakor. — Az országgyűlési képviselő választók múlt évi állandó névjegyzekének folyó évi kiigazítására szükséges törvényszerű intézkedéseket a vármegyei központi választmány a folyó évi márczius hó 2-án tartott ülésében tette meg; nevezetesen: a vármegye 8 választó-kerületét 29 összeirási szakaszba beosz­totta, és mindenikbe egy elnök, 2 rendes és 2 pót­tagból álló összeirókuldöttséget választott és azokat a névjegyzékeknek a folyó évben először történendő kiigazítására nézve megfelelő utasítással ellátta. — A múlt évi állandó névjegyzékek folyó évi kiigazítása alkalmával az összeíró-küldöttségek úgy az újonnan fölvettekről mint a kihagyottakról községenként egy- egy példányban külön névjegyzékeket tartoznak készí­teni és azokat, kiket a választók sorából kihagyandók- nak találtak, — erről a kihagyás okának közlésével a községi elöljáróság utján Írásban értesíteni kötelesek. — A kerületi dalos szövetség gyűlése. A tisza- vidéki kerületi dalos szövetség február hó 22-én tar­totta meg Debreczenben rendes évnegyedes választ­mányi ülését, a mely igen látogatott volt, mert 26 tagegylet képviseltette magát. A nagykárolyi dalárda képviseletében Demidor Ignácz egyleti elnök volt jelen. A tárgysorozat leglényegesebb pontja az volt, hogy megállapítsák az idei dalünnepély helyét és idejét. E kérdést közmegegyezéssel akként oldották meg, hogy az idei dalünnepólyt Debreczenben tartják meg aug. 24. és 25-én. A jelekből Ítélve a szövet­ség dalünnepélye igen látogatott lesz. — Gyászeset. Vadai Vaday Menyhért Nagy- Károly város gazdasági tanácsosa, vármegyei bizott­sági tag és 1848-as vitéz honvéd, febr. 24-én élte 68-ik évében városunkban elhunyt. A megboldogult azon kevesek közzé tartozott, a kit előzékeny modo­ráért, magyaros őszinteségéért, mindenki becsült és tisztelt. Különösen a polgárság körében örvendett nagy népszerűségnek Menyus bácsi, a melyet hozzá fűzött a barátság, tisztelet és a függetlenségi elvek közös követése, a mely elvnek az öreg ur egész életén át rendíthetetlen hive volt. Olyan tipikus alakja volt ő a nagy-utczai résznek, a nagykárolyi törzsgyökeres, őszinte kálomista polgárságnak, hogy mi a kik őt gyermek korunk óta ismerjük, el sem tudjuk képzelni nélküle a városi polgárságot. Mert Menyus bácsi hiába volt ősrégi nemzetség sarja, szivvel-lélekkel résztvett a polgárság örömében és bánatában, minden üdvös, helyes mozgalomban, mert demokratikus volt, szélsőség nélkül, előzékeny, derék hajladozás nélkül. Az is az öreg ur privilégiuma volt, hogy ha bandériummal kellett kirukkolni valami ünnepélyen, hogy ő szervezze és vezesse nagy dél - czegen a lovas csapatot. Mint tisztviselő lassan emelkedett a városi tisztviselőikar létráján s öreg korára elérte a gazdasági-tauácsosi állást, a melyet emberül betöltött. Jó magyar ember, igaz fia volt e városnak, a mely sokat vesztett benne. Temetése febr. 26-án volt nagy részvét mellett. Nem emlékszünk arra, hogy télviz idején annyi embert láttunk volna temetésen, mint Vaday Menyhért temetésén. A hely­beli függetlenségi párt testületileg vett részt a teme­tésen zászló alatt, de képviselve volt ott a városi társadalom minden osztálya, mindenki sietett megadni a népszerű embernek a végtisztességet. Polgár pedig alig van olyan városunkban, a ki elmaradt volna a temetésről. A temetési szertartás a dalárda gyász­énekével vette kezdetét. A dalárda talán soha sem énekelt olyan szépen, mintha csak megakarta volna mutatni azt, hogy igaz barátja felett énekel, a ki oly nagy barátja volt a dalárdának, a dalnak, a magyaros barátkozásnak. Ezután Veres Gusztáv s. lelkész mondott megható szép beszédet a ravatal felett. A fiatal papnak szép csengő hangján előadott beszéde mély benyo­mást tett a halottas gyülekezetre. Megérzett meleg hangján az, hogy a lelkész is kedves halottját búcsúztatja. A koporsót a városi tisztikar és függet­lenségi párt tagjai vitték a halottas kocsihoz. A koporsót a koszorúk egész tömege borította ei, a következő feliratokkal: ,,Felejthetetlen jó apánknak — szerető fia Károly és neje Józsa.“ „Drága jó apa, após és nagyapának — Lajos, Bella, Pista és Margit.“ „A jó testvér és sógornak — a Szobonya család.“ „Szeretett tisztviselő-társának — Nagy-Károly város tisztviselői.“ „Tántoríthatatlan elvtársának — a nagy­károlyi 48-as párt.“ „Szeretete és tisztelete jeléül Szokolovszky család.“ „Szeretett jó Menyus bátyánk­nak — Gazsi és Zsuzska.“ „Kedves jó Menyus bácsi­nak — a Makranczy család.“ „Menyus bácsinak — Nonn Gyula.“ „Szeretett buzgó tagtársának — a Polgári Olvasókör választmánya.“ A temetőben Veres Gusztáv segéd-lelkész mondott imát, s azután a függetlenségi párt nevében Csóti Márk tanár szép beszédben búcsúzott el a függetlenségi eszmék táu- torithatlan bajnokától. A család a következő gyász- jelentést adta ki: Alulírottak a legmélyebb fájdalom­tól megtöri szívvel tudatják a legjobb apa, após, nagyapa, szerető testvér, sógor, nasz és rokonnak Vadai Vaday Menyhért volt 48-as honvéd, városi gazdasági tanácsos és vármegyei törvényhatósági bizottsági tagnak élte 68-ik évében folyó hő 24-én este egynegyed 10 órakor történt gyászos elhunytét. A megboldogultnak földi maradványa folyo hó 26-án délután fél 4 órakor fog az ev. ref. egyház szertar­tása szerint a helybeli ev. ref. sirkertben örök nyugalomra helyeztetni. Nagy-Károly, 1901. február 25. Legyen neki könnyű a föld! Béke legyen drága porai felett! Vaday Károly, Vaday Lajos gyermekei. Rachler Josefa férj. Vaday Károlyné, Szokolovszky Bella férj. Vaday Lajosné menyei. Vaday Pistuka, Vaday Margitka unokái. Vaday Károly, Vaday Polexina, özv. Fogarassy Lászlóné, Vaday Ágnes férj. Gaál Elekné, Vaday Marczella férj. Nagy Mihályné, Vaday Boldizsár, Vaday Klára férj. Szobonya Antalné testvérei, özv. Makranczy Jánosné, szül. Reich Emilia, Haraszthy Hermin férj. Vaday Károlyné, Gönczy Julia férj. Vaday Boldizsárné, Gaál Elek, Nagy Mihály, Szobonya Antal sógornők és sógorok. Szokolovszky Lajos és neje Juhász Róza nászok. Vaday Gáspár unokatestvér és neje Kovács Zsuzsánna.Vaday Hermin férj. Nagy Tamásné, Vaday Bella férj. Unger Ullmann Sándorné, Vaday Viktor, Fogarassy Róza férj. Nagy Miklósné, Fogarassy Ida férj. Hatfaludy Jánosné, Fogarassy Máriska férj. Katona Istvánná, Nagy Irén, Nagy Jenő, Nagy István, Nagy Mihály, Szobonya Rózsa férj. ifj. Vida Sándorné, Szobonya Mariska unokahugai és unokaöcsei. — Nagy Purim estélyt rendez folyó hó 5-én vagyis kedden Sugár Emil a Magyar Királyhoz czim- zett szállodás, a kávéházi helyiségekben. Vacsorára többen hivatalosak az intelligenczia köréből is. Az ál- arczosok díjtalan ellátásban részesülnek. — Meghívás. A szatmár vármegyei függetlenségi és 48-as párt se maradhat tétlen azon mozgalom közepette, a mely a képviselő választások tárgyában megye sőt országszerte megindult. Kötelességünk a szerveszkedés, nehogy készületlenül találjon bennün­ket az uj választások elrendelése. Ez okból van szerencsém felkérni elvtárs urat, hogy folyó év márczius 13-án d. e. 11 órakor Szatmáron a Károlyiház fogadó kávéházábau tartandó pártgyülés- re megjelenni szíveskedjék. Tárgyak: 1. Elnöki meg­' nyitó. 2. Kerületi pártelnökök jelentése. 3. Esetleges választások és egyéb indítványok. Szíveskedjék minden elvtárs legszélesebb körben közhírré tenni a gyűlés határnapját és tárgyait, s oda hatni, hogy az minél látogatottabb Jegyen. — Hazafias üdvözlettel maradtam. Budapest, 1901. február 23-án. Luby Géza megyei pártelnök. — Csodaszámba megy azon rendkívül jó hatás, melyet a czuz és köszvényes bántalmakban szenve­dők érnek el a hires Zoltán-féle kenőcs használatá­val. Oly betegek, kik már 15—20 év óta szenvednek és fürdőket s különféle szereket eredménytelenül használtak, e szer néhányszori használata által meg­gyógyultak. Üvegje 2 kor. Zoltán Béla gyógyszertá­rában Budapest, V. Sétatér-utcza. — Jótékonyság. A nagykárolyi Önsegélyző Nép­bank, 1901. február 10-én tartott közgyűlés határo­zata folytán a jótékony czélra megszavazott összeget következőképen osztotta szét. Rótn. kath. egyház, görög kath. román egyház, görög kath. orosz egy­ház, ev. ref. iskola, izraelita iskolának szegény tanu­ló gyermekeknek könyvekre, népnevelési egyesület, iparos tanonez munka kiállítás, kereskedelmi iskola, gymnáziumi önképzőkör részére egyenkint 20 koronát a Népkonyha részére 40 koronát és igy összesen 240 koronát. — Pártold hazád iparát! Van szerencsém a n. é. közönségnek szives tudomására hozni, hogy kizá­rólagosan hazai gyártmányú férfi-, fiú- és gyermek posztó kalapokat a tavaszi idényre legnagyobb válasz­tékban tartok raktáron és azokat a legolcsóbb árak­ban bocsátom a n. é. közönség rendelkezésére ura- ságí kocsiskalapok szép strucz tollal 1 drb 5 korona ; valódi egyiptomi czigaretta hüvely 1 doboz 13 kr; gallérok 5 szőrös 17 kr., 4 szeres 13 kr. darabja ; kézellők párja 5 szőrös 28 kr., 4 szeres 23 krajczár; továbbá nyakkendők, séta-botok, szappannok, valódi prágai bőr kesztyűk, a legolcsóbb árakban beszerez­hető : Stern József, „Koronás Áruházában“ (Deák-tér.) — Kerekes Ödön helybeli füszerkereskedő lapunk mai számában közölt hirdetésére felhívjuk olvasóink figyelmét. 37-Ilttór. (E rovat alatt közlőitekért a szerkesztőség nem felelős.) Szép SIRKOSZORUK, szalag* és szemfedelek legjutányosabb árban mindig csak RESZLER SIMON urnái kaphatók, saját házánál bent az udvarban, Nagy-Hajduváros-utcza 2. sz.___________1—2 Jelen számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. Felelős szerkesztő: B A U D 1S Z JENŐ. Lap tulajdonos: R Ó T H KÁROLY. ___ A k ispiacz-téren levő házamban eddig Friedl János és Csipkés által bérelt mészá rszéü-helyiség folyó évi április hó 24-ik napjától haszon­bérbe kiadó. _________________Slsoholovszhy MjuJos. Ki adó esetleg eladó. Özv. Gőnyei Gáborné tulajdonát képező nagykárolyi fényi-utcza 5-ik számú háznál négy szobás lakás megfelelő mellékhelyiségekkel és nagy ker­tel; továbbá egy raktár helyiség 1901. évi május 1-től bérbe esetleg egész belsőség elő­nyös feltételek alatt örök áron eladó. Értekezhetni ifj. dr. Farkas Antal ügyvéd úr­ral (Szatmáron), vagy helyben Fülöp Imre úrral (a vármegyeházánál).__________________1—3 El adó egy jó karban levő Riesz-féle fedetlen kocsi és ugyanott két pár szerszám jutányos árban. (Czim a kiadóhivatalban megtudható.) i-i Siadó ház. Nagy-Károly ban, Diófa (most Tompa) utczai HÁZAM kedvező fizetési feltételek mellett eladó. Értekezhetni a vármegyeházánál: Erdőhegyi Gyula úrral. 1—1 Erdőhegyi Irma.

Next

/
Oldalképek
Tartalom