Szatmármegyei Közlöny, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1901-09-01 / 35. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY osztályfőnöknél jelentkeznek a felvételi lappal. Minden osztálytanár a saját osztályában végzi a beirást, kivéve az első osztály főnökét, a ki a rajzteremben ir be. A szeptemberbe jelentkező ifjak először az igazgatónál jelentkeznek az első osztály termében, kitől — a vett értesülések után — az osztályfőnökhöz mennek beiratkozás végett. Szeptember 4-én reggel 8 órakor lesz Veni Sancte, 5-én pedig osztályrendezés. Az 1-ső osztály főnöke Woggenhuber Oszkár, II. oszt. Hauns- tádter József, III. oszt. Kummergruber Emil, IV. oszt. Majoros Béla, V. oszt. Nádor Béla, VI. oszt. Rózsa István, VII. oszt. Schuhltheisz Vincze, VIII. oszt. Csóti Márk. — Honpolgári eskü. Kluger Henrik, a helybeli fürészgyár igazgatója a tegnapi napon tette az alispán előtt a magyar honpolgári esküt. — Az állami polgári leányiskolában a beiratások az 1901—1902. tanévre szeptember 2., 3. és 4-én délelőtt 8—12 és délután 3—5-ig tartatnak az iskola hivatalos helyiségében. A polgári leányiskola I. osztályába szabályszerűen csak oly növendékek léphetnek be: a) ki életének legalább 9-ik évét betöltötte ; b) kinek az elemi népiskola negyedik osztálya számára kiszabott tantárgyakban elegendő jártassága van s ebbeli ismereteit elemi iskolai bizonyítvány által igazolja. A polgári leányiskola bármely osztályába bevehető minden oly tanuló, ki koránál fogva az általa kijelölt osztályba beillik s az előző osztályok tananyagából magánvizsgálatot tesz, vagy valamely nyilvános polgári iskolából rendszeresen kiállított iskolai bizonyítványt mutathat fel. Az elemi iskola V. VI. osztályából csak azou esetben vétetnek fel a növendékek a polgári leányiskola II. illetve III. osztályába, ha az előző polgári osztályok tananyagának megfelelőleg a felvételi vizsgálatot sikeresen kiállják. Némely helyen szokásban levő VII. s Vlll.-nak nevezett felső népiskolai osztályból is csak a megfelelő felvételi vizsgálat alapján léphet át a tanuló polgári iskolába. A telvételi vizsgálatnál, a tantervkülönbözet esetén minden tantárgyért 4 kor. fizetendő. A felvételnél minden tanuló szülője, gyámja, illetve . azok megbízottjai kíséretében tartozik megjelenni. A beiratásnál felmutatandó: a) bizonyítvány az előző tanévről; b) keresztlevél, illetve születési bizonyítvány; c) 12 éves korig himlőoltási, azontúl ujraoltási bizonyítvány. A tanítási dij egész évre 20., beiratási dij 4 kor. A behatási díjban a könyvtár használatáért, értesítőért járó dij is benfoglaltatik. A tandijat a tanuló két részletben fizeti, még pedig 14 koronát a behatásnál, 10 koronát pedig január hóban. A mely tanuló a tandíjjal valamely okból hátralékban marad s azt október 1-ig, illetve a II. félévi tandijat márczius 1-ig be nem fizeti az iskola pénztárába, az intézetből kilépettnek tekintetik. Kézimunka, rajzolás és testgyakorlat alól csak oly testi gyöngeségben vagy fogyatkozásban szenvedők mentetnek fel, kik eme felmentés szükségességét tiszti orvosi bizonyitványnyal igazolják. Ezen orvosi bizonyítványok lehetőleg már a beiratás alkalmával nyújtandók be. — Akik a jelen iskolai év bizonyítványában egy vagy két tantárgyból elégtelen osztályzatot kaptak, folyó évi szeptember 6-án javitóvizsgálatot tehetnek. Ha valaki a javító vizsgálatot a kitűzött időben letenni elmulasztja, a következő osztályba nem vehető fel, sőt ha a tanulását megszakítja, később az elégtelen osztályzat nem javítható ki, hanem az egész osztályról köteles a tanuló magánvizsgálatot tenui, vagy az osztályt ismételni. A javitó-vizsgálat letehe- tését kérő folyamodványok lehetőleg e hó végéig benyújtandók az intézet igazgatójánál. A javitó vizsgálat díjmentes. Ha a javitóvizsgálatot kérő folyamodvány a meghatározott időben be nem nyujta- tik, javító vizsgalatra az illető tanuló nem bocsátható hanem köteles az osztályt ismételni. Az igazgatóság. — Nagy népünnepély Nagykárolyban, 1901.szept. hó 1-én vagyis ma vasárnap a Lövölde helyiségében az országos-szinészegyesület nyugdíjalap javára Deák Péter színtársulata és saját zenekarának, valamint Jónás Gyuri újonnan szervezett zenekarának közreműködésével. Az ünnepély délután 3 órakor veszi kezdetét és másnap reggelig tart, különféle versenyekkel, szinielőadások, hangverseny, konfetti és szerpetin- dobálás, óriási léghajó, tűzijáték és tánczmulatsággal lesz egybekötve. A szinelőadások, hangversenyek és egyéb mutatványok az ünnepély területén felállított szabad színpadon mutattatnak be. Az ünnepélyen 3 zenekar működik.Az ünnepély kezdetét 3 taraczklövés jelzi. Két nagy Variete előadás a színtársulat összes személyzetének és saját zenekarának közreműködésével. Délutáni műsor: Kezdete 4 órakor. 1. Kerékpár- virágkorzó. A kerékpáros-egylet tagjai által. Részt vehet mindenki. 2. Deák Péter színházi zenekarának séta hangversenye külön műsor mellett. 3. Nagy énekelőadás a Lövelde helyiségében épített nyári színpadon : a) A mucsai dalkör hangversenye. Tarjagos Illés vezetése alatt előadja a színtársulat férfikar személyzete. b) Kettős ének, a Czigánybáró operettéből, énekli Békefi és Békefiné. c) Hazafias költemény, előadja Krasznay E. d) On Girl, angol dal. Angolul énekli Ladiszlay. e) A részeges suszter, tréfás párjelenet. Személyek: A suszter Marosi Géza. Neje: Molnár Gizella, f) Oh mily bohó valék, keringő a „Lili“ operettéből, énekli Pálfi Nina, g) Couplék, énekli Szalóki Dezső, 4. Tánczmulatság. 5. Deák Péter szinházi zenekarának sétahangversenye újabb műsorral. 6. Szépségverseny. Dij: egy értékes aranygyűrű. 7. Nagy orrok versenye. Dij: egy értékes tárgy. 8. Dijbirkózas. Díj: egy finom tajtékpipa. 6. Tallér a lisztben. Dij: egy tallér. Igen mulatságos játék gyermekeknek. 10. Zsákfutás. Dij: egy korona. 11. Sujdobás. Dij: a betét összege. 12. Kötélhúzás. Dij: egy csomag szivar. 13. Versenyfutás. Dij : egy értékes tárgy. 14. Szerencse- kerék, Késdobálás, Világposta, Gyors árverés, egész nap. 15. Deák Péter szinházi zenekarának sétahangversenye uj műsorral, lő. Tekeverseny. Dij : egy arany, 3 dobás ára 20 fillér. 17. Léggömbök feleresztése a Rákóczy-induló hangjai mellett. Az esti előadás előtt egy órai szünet, mely alatt a két zenekar szórakoztatja a közönséget és tánczmulatság. Barnum-kiállitás. 1. Szakálas hölgy. 2. Borneo vadai, Naino és Plutanó, a 90 éves törpék. 3. Billia Wels, a vasfejü ember, fején egy követ tőinek szét. 4. Gonoier, erőmüvész. 5. Jó, az, uszkárfejü ember. 6. Masin, a moszathaju hölgy. Esti műsor: Kezdete este fél 8 órakor. 1. Deák Péter szinházi zenekarának sétahangversenye újabb műsorral. 2. Nagy énekelőadás. A helyiségben épített nyári színpadon, a) Nagy népdalegyveleg, éneklik a szintársulat összes tagjai, b) Kupiék, énekli Deák Péter, c) Aria, a „Czigánybáró“ operettéből, énekli Békefi és az összes férfiszemélyzet, d) Egy boldogtalan asszony, monológ. — Elmondja Marko- vics Margit, e) „Oh női szív“, keringő a „Gárdisták“ operettéből, énekli Pálfi Nina, f) Falkai, egy postás kalandja, bohózat dalokkal, 3 képben. írták: Marossi Géza és Szabó Dani. g) Couplettek, énekli Szalóki Dezső, h) Carmen opera, Escamilló belépője, énekli a társulat összes férfi-személyzete. Nagy tűzijáték, rendezi : Thanhoffer Pál. — Végül: Nagy tánczmulatság. A műsorok kezdetét három harangkongás jelzi. Confetti, szerpetin, étel, pezsgő, bor, sör, czukrász és pezsgős pavillonok az egész területen. (Konfetti, szerpetin és képes levelező-lapok árusítási jogát az igazgatóság magának tartja fenn, a más által árusítottak elko'ooztatnak.) Belépődíj személyenkint 60 fillér. Gyermekek és katonáknak 40 fillér. Kellemetlen idő esetén a Kaszinó színkörben szinielőadás tartatik. D. u. 3 órakor Barnum-kiállitás, tréfás egyvelegek. Este 8 órakor A muzslai bankó, legújabb népszínmű. A jegyeket kérjük kitűzve viselni. Az ünnepély kezdete 3 órakor. Műsor kapható a pénztárnál, ára 10 fillér. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. A mulatságon személyválogatás nélkül mindenki résztvehet. Olcsó ételek és italokról Szalóky József vendéglős gondoskodik. Kiváló tisztelettel Deák Péter, színigazgató. — Automobilon a Krimibe. Kováts Géza nagybányai birtokos és bánya-mérnök a Krimibe tervez egy utat automobilon. Emeli e ritka sportvállalkozás érdekességét az, hogy a 3500 klmnyi hosszú útra elkíséri őt neje szül. Domahidy Ida úrnő is. Az utazás tervezett útvonala, a melynek szebb pontjairól fénykép felvételeket is vesz, Szatmár, Sziget, Kőrösmező, Kolónia, Czernovitz, Botosanti, Jassy, Kiszini- erd,Odessa,Perzekop.Eupatoria, Simferopol, Sebastopol, Livadia, Jalta és végül Fudosia. Innét Odeszát érintve térnek vissza Bukaresten Brassón és Kolozsváron át Nagy-Bányára. Az oroszhatóságokhoz előkelő egyéniségektől már ajánló leveleket szerzett be s igy az utazást misem fogja zavarni. Késlelteti az elindulást az, hogy az automobil most javítás alatt van. — Sírkő leleplezés. Spitz Dezső ecsedi nagybérlő, nejének szül. Bergel Reginának, kit múlt év november hóban oly általános nagy részvét mellett helyeztek a helybeli izr. sirkertbe örök nyugalomra — díszes síremléket állíttatott. Aug. hó 29-én d. e. 11 órakor lett az emlék a kegyeletnek ünnepélyesen átadva, mely alkalommal a család, rokonság s nagyszámú résztvevő közönség gyűlt egybe s csendes ima után Fürth Ferencz helybeli rabbi tartott tőlle megszokott ékesszólással egyházi beszédet. Megemlékezett a síremlékek ókori eredetéről s annak magasztos vallásos jelentőségéről ; megemlékezett továbbá az elhuyt kiváló erényei s lelki jóságáról, könyekre fakasztva a hallgatóságot. A beszédet a kántor megható szép éneke s ima követte melylyel a kegyeletes actus véget ért. — A szatmármegyei 1848/49-iki honvédek egylete aug. 28-án Szatmáron tartott közgyűlésén elnöknek dr. Fekete Sámuel vármegyei főorvost, közegészségügyi tanácsost választotta, meg Jegyző lett Szerdahelyi László és pénztáros: Joó Ferencz. — Szerencsétlenség. Aug. hő 19-én reggel a Szatmár felé menő vonat állítólag nem állott meg a domahidai állomásnál, bár a vonaton volt Kerekes Mariska kismajtényi óvónő, a ki idáig váltott jegyet. A kedves kis leány, a ki vasárnap édesanyja látogatásán volt városunkban s a ki sietett hétfőn ismét megjelenni az óvodában, mikor látta, hogy a vonat nem áll meg Domahidán, leugrott a kocsiból, de oly szerencsétlenül, hogy agyrázkódást szenvedett s másnap a helybeli közkórházbau meghalt, anélkül, hogy egy perczig is visszanyerte volna eszméletét s igy kihallgatható lett volna. A vizsgálat lesz hivatva kideríteni a részleteket. De minden esetre példás büntetést érdemel a kalauz, ha tényleg az ő hanyagsága volt a szerencsétlenség oka. A kis óvónőt a ki édesanyjának egyedüli támassza lett volna öreg napjaira, csütörtökön temették el városunkban. Mikor meghallották a jó óvónéni halálát a kismajtényi óvodás gyermekek, mind keserves sírásra fakadt. A gyermeki szem hamar szokott sírásra fanyarodui és mégis most az egyszer az az egypár könycsepp volt egyedüli jutalma egy egész élet jóságának, a túlhajtott kötelesség érzet marti- romságának ! — A helyheli róm. kath. elemi fiú- és leányiskolánál a beiratások az 1901—1902. tanévre szeptember hó 2-án veendik kezdetüket és tartatnak 9-ig bezárólag. Délelőtt irattatnak be a fiú, délután a leánytanulók. Fölvételre mindkét nembeli tanulók szülőikkel vagy gyámjaikkal a róm. kath. elemi fiúiskolában jelenjenek meg az igazgatónál; ezenkívül a fiútanulók még az illető osztálytanítónál, a leánytanulók pedig a zárdafőnöknőnél is jelentkezzenek. A tanév ünnepélyesen a Szentlélek segítségül hívásával szeptember hó 8-án nyittatik meg s 10-én a tanítás megkezdetik. Az Igazgatóság. — Gyászeset. Mint részvéttel értesültünk Eöt- j | vös Róbertné szül Ujfalussy Otília úrnő, néhai Eöt- | vös Róbert főszolgabíró özvegye aug. 30-án élte 61-ik évében Sz.-Váralján elhunyt. Benne Eötvös Róbert szolgabiró édes anyját és Papp Kálmán várnagy anyósát gyászolja. Béke poraira. — Értesítés. Az ev. ref. elemi fi- és leányiskolába a beiratások a következő 1901—1902. tanévre f. évi szept. 2-án kezdődnek és bezárólag szept. 8-ig tartatnak, naponként d. e. 7—11-ig d. u. 2=4-ig. Fölvételre a tanulók szülőikkel vagy gyámjaikkal a tandijkezelő-tanítónál és osztálytanítónál jelenjenek meg. A tanév szept. 8-án, vasárnap a templomban ünnepélyesen megnyittatik s szeptember 9-én a tanítás kezdetét veszi. Fölkeretnek azért a szülők és gyámok, hogy tanköteles gyermekeiket, illetve gyá- moltjaikat a jelzett idő alatt Írassák be, hogy a rendes tanítás a későn jövetel által ne akadályoztassák. Tanköteleseknek csak azok a gyermeke^, tekintetnek, kik a 6-ik életévüket a folyó év szept. 1-ig már betöltötték s 13-ik évükbe még nem léptek- Évi tandíj úgy a fiú-, mint a leányiskolában 6 kor. 30 fillér, melyből 4 korona 30 fiilér a beiratáskor, 2 korona pedig a Il-ik félév kezdetén, február 1-én Lukács Mihály tandijkezelő-tanitónál fizetendő, de könnyebb kezelés végett a beírás alkalmával az egész évi tandíj kiegyenlithető. Más vallásuak vagy vidékről jövő tanulók, — ha fölvehetők — a tandijt kétszeresen fizetik. Nagykárolyban, 1901. au. 27. Asztalos György, iskolaszéki elnök. Lukács Mihály, iskolaszéki jegyző. — Az Éjfélkor czimü újság, a mely a Polgári Olvasókör nagytermében tegnap este megtartott mulatságon jelent meg éjfélkor, kapható Csókás László könyvkereskedőnél. Az ügyesen és szellemesen össze állított kis lap ára 20 fillér. — Felhívás a szőlősgazdákhoz. A boritaladó kedvezményes fizetése czéljából az 1892. évi XV. t. ez. 3. §-a alapján felhivatnak a Nagykárolyban lakó szőlőbirtokosok, hogy a borital adó kedvezményes fizetésének elnyerése czéljából szőlőterületük nagyságát, remélhető termését és a fogyasztásra vagy eladásra szánt mennyiségét folyó évi szép. hó 1-től kezdődőleg 30 napon át Andó Ferencz közigazgatási kiadónál jelentsék be. Nagykároly, 1901. aug. hó 19-én. Debreczeni István, polgármester. — Pisztolypárbaj. Dr. Korbai Károly szatmári főkapitány, (segédei Tinschmid százados és Horváth főhadnagy, orvosa Dr. Gőbl) és Faragó Dezső nagykárolyi m. kir. honvéd hadnagy (segédei Egey hadnagy, másik segéd állítólag Eötvös főhadnagy, orvosa szintén állítólag Szijjártó ezredorvos) a múlt szerdán reggel 9 órakor a Körtvélyesen pisztolypárbajt vívtak. Föltételek: 30 lépés távolság és I golyóváltás. A felek sértetlenek maradtak. A párbaj oka egy sértőlevél, melyet Faragó Dr. Korbaihoz intézett. — Az esküdtek kisorsolása f. hó 22-én történt meg a szeptemberi ülésszakra. Rendes esküdtek: Tóth Móricz földbirtokos Patóháza, Szilágyi Dénes földbirtokos Királydarócz, Polyánszky Miklós pénztárnok Szatmár, Sándor Vilmos mérnök N. Somkut, Szikorák Gyula iparos, Szatmár, Szakái Ferencz iparos Szatmár, Kaposi Jőzseí iparos Szatmár, ifj. Kovács József birtokos Piskolt, Luby Zsigmond birtokos Fülpös-Darócz, Kolozsváry István iparos Szatmár, Jeney Endre ügyvéd Szinér-Váralja, Istvánfy Bertalan magánzó Atya, Kovács Jenő földbirtokos Homok, Kerner György földmives Nagy-Majtény, Papp Béla ügyvéd Nagykároly, Papp Kálmán nyug. törvényszéki biró Sima, Komoróczy Lajos földbirtokos Hodász, Komka Alajos pék Szatmár, Hájtájer Pál festő Szatmár, Németh Lajos földbirtokos ükőri- tó, ifj. Markovics Pál földbirtokos Győrtelek, Kani- zsay Jenő földbirtokos Lázári, ifj. Losonczy József kereskedő Szatmár, Szabó Antal ügyvéd M.-Szalka, Nagy József ügyvéd Halmi, dr. Lengyel Márton földbirtokos Szatmár, Nagy Béla földbirtokos Lázári Nyilván Miklós ügyvéd N.-Somkut, Olsavszky Gyula ügyvéd N. Somkut, Pótesküdtek: Koós Gábor, Hirsch Miklós, Helmeczy József, Germárz Tivadar, Cholnoky Imre, Bakay Géza, Bodnár György, Bossin József, Jakab Mihály, Horváth Ágoston, Szatmárról. — Értesítés. Az 1901. évi adók az adófőkönyvben már előiratván íelhivatnak mindazon adózók, kik adókönyvecskéiket a folyó évi adónak bevezetése végett még be nem mutatták, miszerint folyó évi angusztus hó végéig adótartozásaik beírása végett a városi adóhivatalban jelentkezni elnemu- lasszák, minthogy különben a fennálló törvény értelmében 2 koronától 10 koronáig terjedhető birsággal fognak megrovatni. Nagykároly, 1901. aug. hó 9-én. Debreczeni István, polgármester. — A szülök figyelmébe. Az iskola év beálltával a gyermekek részére nemcsak tankönyveket szükséges beszerezni, hanem egyéb apróságokat is. A Stern József koronás áruházában nagy választók van gyermek-, leány- és fiuezipőkben, továbbá ingek, gallérok, kézelők és nyakkendők, fiú kalapok és sapkák, fiú és leány ruhákban és kötényekben stb. stb. itt mind fel nem sorolható czikkekben, melyek bámulatos olcsó árban árusittatnak el. — Margit-krém. Kevés hölgy van az országban, ki a Földes Kelemen hírneves aradi gyógyszerész ezen kiváló arczkenőcsét no ismerné. Ugyanis az összes szépítő szerek között a Földes-féle Margit-krém örvend a legnagyobb kelendőségnek, mert teljesen ártalmatlan, sem higanyt, sem ólmot nem tartalmaz, a bőr mindennemű tisztátlanságát, szeplőt, pattanást stb. néhány nap alatt eltávolítja és az arezot széppé, üdévé varázsolja. Nagy tégely 2, kicsi 1 korona. Kapható a készítőnél és minden gyógyszertárban. Utánzatoktól óvakodjunk.__________________________3—5 Jelen számunkhoz féliv melléklet van csatolva. Felelős szerkesztő: BAUD1SZ JENŐ Laptulajdonos: ROTH KÁROLY.