Szatmármegyei Közlöny, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1901-07-07 / 27. szám

Melléklet a Szatmármegyei Közlöny 1901. évi 27-ik számához. sen megfehéredtek. Az üszög helyenkint szintén sok kárt okozott. Aránylag legjobban állanak a vetések a Duna jobb- és balpartján, kevésbé jól, de azért még mindig eléggé tűrhetően a Duna-Tisza közén, a Tisza bal­partján és a Tisza-Maros szögén, leggyengébben fej­lődik az erdélyi vármegyékben és a Tisza jobbpartján. A búzával bevetett terület 5.877,378 kath. hold területről várható búzatermés mennyiségét ezúttal is mintegy 36—37 millió mázsára lehet becsülni, va­gyis a junius hó 10-iki állapottal szemben a termés kilátás alig változott. A múlt évi búzatermésnél tehát az idén mintegy 2 millió mmázsával számíthatunk kevesebbre. Az országos átlaghoz viszonyítva aránylag leg­jobban állanak a vetések vagyis kát. holdankint 6 mmázsa és azonfelüli eredményre van kilátás: Bars, Esztergom, Hont, Nógrád, Nyitra, Pozsony, Trencsén, Baranya, Fejér, Moson, Somogy, Sopron, Tolna, Vas, Veszprém, Zala, Bács-Bodrogh, Csongrád, Heves, Jász- Nagy-Kun-Szóinok, Gömör, Szepes, Békés, Bihar, Hajdú, Szilagy, Arad, Krassó-Szörény, Temes, Torontál, Alsó- Fehér, Brassó, Fogaras, Háromszék, Nagy-Küküllő, Szeben és Torda-Aranyos vármegyékben. A többi vármegyék átlagai alkalmasint alul ma­radnak az országos adagon, sőt egynémelyikében kát. holdankint 5 mmázsa termésre is alig van kilátás. Az őszi rozszsal és kétszeressel be­vetett terület tesz 2.001,896 kát. holdat. Az őszi rozsvetések, ámbár a kalászok igen sok helyen ablakosak és a hőütéstől is szenved­tek, mindezen körülmények ellenére, főleg minőségileg elég jó termést ígérnek, miután a szemképződés na- gyobbára elég jói, sőt néhol igen jól sikerült. Az őszi rozs aratása helyenkint már megkezdődött. Országos átlagban kát. holdankint mintegy 6 mmázsa, és igy az egész országban mintegy 1P5—12 millió mmázsa kielégítő, sőt részben jó minőségű rozstermést remélhetünk. Tavaly termett 11T3 millió mmázsa és igy az idei rozstermés a múlt évi eredményt valószínűleg felül fogja múlni. Kát. holdankint 5—6 mázsa és azon felüli termés remélhető. Az őszi árpa aratása az ország déli részei­ben, sőt néhol a felsőbb sik vidékeken is megkezdő­dött. Az eredmény — miként előre látható volt — nem mindenütt kielégítő, mert az árpa szeme néhol megszorult és a normális átlagsulynál is könnyebb. A tavaszi árpa fejlődésének a legutóbbi idő­járás, különösen a hol eső volt, eléggé kedvezett, mindazáltal ez a termény is messze mögötte áll a rendes középtermésü évek átlagának. A rozsda és üszög a tavaszi árpában, tehát az ország egyik legfontosabb terményében szintén sok kárt okozott; néhol pedig kétéretü az árpa is, a mi mindenesetre a minőség rovására lesz. A tavaszi árpa — kiterjedése 1.790,940 kát. hold, a melyről várható összesen mintegy 10 millió mmázsa, tehát országos átlagban kát. holdankint körülbelül 5-82 mmázsa. A zabvetések fejlődése az utóbbi időszak­ban különösen az Alföldön, a hol eső esett, elég jó volt, és helyenkint szépen javultak; sőt itt-ott helyre is állottak a vetések. Mindazáltal sok helyen és talán az ország túlnyomó nagy részében most is gyengéb­bek mint rendes járású esztendők hasonló időszaká­ban szoktak lenni. Ez okból az idei zabtermés előreláthatólag még a múlt évi szintén eléggé kedvezőtlen termésnél is jó­val kisebb lesz, a mennyiben a zabbal bevetett 1.738,227 kát. holdnyi területről várható mintegy 9*5—10 millió mmázsa termés, a tavalyi 10-3 millió mmázsával szemben, vagyis a kát. holdankint remél­hető ez évi átlagos termés az 5-5 mmázsát is alig üti meg. A r e p c z e aratásával az Alföldön már teljesen elkészültek, sőt a kis termelők már nagyobbára el is csépelték. Az eredmények kát. holdankint 4—8 mmázsa között ingadoznak; a minőség néhol eléggé jó. A felső vidékeken is aratják már a repczet, hasonló eredménynyel. A kukoricza fejlődése nagyon különböző. Helyenkint az eső hatása alatt szépen megerősödött, sok helyütt töltögetését is elvégezték, helyenkint azon­ban — különösen a Tisza jobb- és balpartján — valamint a Királyhágón túli országrészekben még fej­letlen ; állása hiányos, az utóültetések részben csak most keltek és csak most kapálhatok először. A burgonyavetések az esőt nélkülöző vidékek kivételével általában jól állanak. A dohány fejlődése az évszakához képest megkésett. Kapálják, sőt helyenkint töltögetését is megkezdették. Mesterséges takarmányok. A vörös­here- és luczernavetések második hajtása gyenge, vá­gások csekély termést ád és ez is több helyen ren­den ázva, minőségében károsult. Zabosbükköny és csalamádé helyenkint kielégítően állanak; nagyobbára azonban alacsony növésüek. A zabosbükköny kaszá­lását az Alföldön megkezdették. A rétekről az anyaszénát jórészt betakarítot­ták, átlag csekély mennyiségű, de túlnyomó részben jó minőségű eredménynyel. Általában konstatálni le­het, hogy az idén jóval kevesebb anyaszéna termett, mint az előző években. A széna minőségét helyen­kint az eső rontotta meg. A sarju az utóbbi esőkre fakadni kezd. A legelők a tavaszi szárazságot részben még sinylik, a legutóbbi esőzésektől azonban a fűnövés nagyobbára jól kezd ujulni, A szőlők, melyek kedvező körülmények közt virágoztak, szépen fejlődnek ; most végzik a kapálást és kötözést. Peronoszpora ellen mindenütt permetez­ték és a kénezés is nagyobbára megtörtént. A gyümölcstermésnek eleinte kedvező kilátásait a száraz időjárás után beállított erős hullás és férgesedés, valamint helyenkint a viharok nagyon leszállították; úgy, hogy jó gyümölcstermés csak egyes vidékekről várható. A mi vármegyénk termését illeti, a junius 20-iki becslés eredménye szerint várható és pedig: búza 133T94 kalasztrális hold bevetett terület­ről 735772 métermázsa vagyis holdanként 5-52 mé­termázsa általános termés. A tavalyi búzatermésünk 808'960 métermázsa volt, igy tehát a tavalyi termés­nek messze mögötte maradunk ; rozs és kétszeres 43'202 kát. hold bevetett területről 230010 mmázsa, vagyis holdanként 5'34 mmázsa átlagos termés. Tavalyi termésünk 220716 mmázsa volt, s igy a f. é. termés kedvezőbbnek ígér­kezik ; árpa 10412 kát. hold bevetett területről 82‘055 mmázsa, vagyis holdanként 5'45 mmázsa, átlagos ter­més. Tavalyi árpa termésük 67'888 mmázsa volt s igy a f. é. termés kedvezőbbnek Ígérkezik; zab 36’671 katasztralis hold területről 172071 mm., vagyis holdanként 4-69 mm. átlagos termés. Tavalyi zabtermésünk 205-276 mm. volt s igy a tavalyi termésnek messze mögötte maradunk. A Szatmári járásban a búzában az üszög okoz károkat. A szaniszlói határban az őszi rozsvetéseket részben a hő megütötte. A lóherésekben az aranka sok helyen mutatkozik Junius 16-án Nagy-Körtvélyes, Somkutpataka, Törökfalu, Hovrilla, Buttyásza és Berkeszpataka köz­ségek határait a jég elverte s az őszi vetéseket és a gyümölcstermést megsemmisitette. A sályii ev. ref. templom felavatási ünnepélye. — 1901. évi junius 30. — A mindenfelől özönlő közönséget kellemesen lepte meg az ünnepélyes szint öltött kis község. Dia­dalkapuk, lengő trikolorok, a keblekben pedig méltó lelkesedés szent tüze. Hatvanhat évi lassú fáradozás jutott el végre a teljes valósulás zenithjére, midőn a csinos és stylszerü templom és torony várta falai közé egyházkerületünk ősz püspökét, hogy ég felé szálló imájával felavassa magasztos hivatásának. A fent ki­tett napon, délelőtt 9 óra után kondultak meg a ha­rangok, jelezve a Jánkról közeledő főpásztort, kinek kíséretében voltak Biky Karoly esperes, Hajdú Zsig- mond püspöki titkár, s a sályi egyház főgondnoka Zoltán László. A papi lakra megérkező magas ven­déget Szabó Béla lelkész fogadta szívből fakadó beszéd­del, melyre a régi, ismerős pátriába jövő főpap érzé­keny szavakkal válaszolt, mig a fehér ruhás kis leá­nyok vezetője csokorral kedveskedett. Ekkor már a papilak telve volt az odasereglett egyházi és világi fér­fiakkal s azok családjaival, kik örömmel üdvözölték az ősz püspököt, ki kevés pihenés után bevonult a felavatandó templomba s az alkalmi énekversek elzenge- dezése után elmondá könyekre fakasztó felavatási imá­ját. Majd a helybeli lelkész Szabó Béla ment fel a csinos szószékbe s 1. Mózes 28. 17 v. alapján, oda­adó figyelemmel kisértetve, fejtegette az Istenháza bátorító s vigasztaló hatását, úrvacsora osztás előtt s után Kassay Béla istvándii lelkész beszéde s imája fokozta az ünnepélyes hangulatot s daczára a szép számú közönségnek, elég korán befejezést nyert a sakramentom kiszolgáltatása is, mivel négy lelkész fungált két asztalnál. Öt kisded is felvétetett az egy­ház kebelébe a keresztség által, Kazay Gyula gyügyei lelkész figyelmet keltő beszéde kíséretében, melynek elhangzása után a példás rendben lefolyt lélekemelő ünnepélyt a felavatott templom falai között berekesz­tette Biky Károly szatmári esperes fenkölt imája. Egyidejűleg a templomba be nem fért híveknek Gyarmathy Gábor kisnarnényi lelkész tartott egyházi beszédet. Az egyházi szertartás befejeztével versenyre kelt a kis gyülekezet minden tagja az áldozatot nem is­merő vendégszeretet kimutatásában. Ebből az oroszlán részt a lelkész és a főgondnok családja ragadta ki, való­ságos magyar szívességgel tevén feledhetlenné a jelen­voltaknak azt az időt, amit a közebéd és esteli fényes mulatság el nem foglalt. A többfelé szétoszlott díszes társaságot egybe- gyüjtötte a közebéd. Tágas, fedett, díszes helyiség­ben, teljes kényelem, ízletes ételek, Bunkó Vincze pompás klassikus zenéje, kitűnő italok mind csak növelték az öröm és lelkesedés lángját, mely végre is a pohárköszöntők árjában csapkodott fel. Kiss Áron püspök a királyért, Nagy László alispán a püspökért, Biky Károly esperes az alispánért, Dr. Böszörményi Emil a püspökért, Zoltán László az esperesért, Szabó Sándor a sályii egyházért, Szabó Béla a vendégekért, Berey József Szabó Béláért, Domahidy István a püs­pökért és esperesért, Gyarmathy Gábor az egyház­megye gondnokáért Szegedy Antalért stb. stb. ürítettek poharat, kiken kívül még számosán állottak fel, szelle­mes tósztokkal növelvén a jó kedvet, igy Domahidy Viktor orsz. képviselő s mások, mig Darányi miniszter s többen táviratilag fejezték ki érzelmeiket. Méltó befejezése volt a feledhetlen napnak az esteli fényes tánczmulatság, melyre sokan eljöttek azok is, kik az ünnepély többi részében részt nem vehettek. Az ébredező Aurora gyönyörködhetett a táncztcl piruló arczokban. Sályi előtt meg kell hajolnunk! Berey, HÍREK. — Személyi hír. Lapunk szerkesztője Baudisz Jenő pár hétre a szinyáki fürdőre utazott s ez idő alatt lapunk szerkesztését Nagy Sándor és Fliesz Hen­rik urak, lapunk belső dolgozótársai, voltak szívesek elvállalni. — Kinevezések, ő felsége a király Egry István szatmárnémeti kir. törvényszéki aljegyzőt az erdődi kir. járásbírósághoz albiróvá, továbbá Jörg Endre lippai járásbirósági albirót a karánsebesi kir. ügyész­séghez alügyészszé nevezte ki. — Kinevezés. A hivatalos lap közelebbi száma a következő legfelsőbb elhatározást közli: Ö császári és apostoli királyi Felsége Rohr Ferencz ezredest létszám felett a szatmári 12. honvéd lovas dandár parancsnokává legkegyelmesebben kinevezni, — nagy­váradi Baranyay Imre ezredesnek, a besztercze- bányai. 16. honvéd gyalogezred parancsnokának, ezen ezrednek létszámon felüli vezetése mellett, a 78. honvéd gyalogdandár parancsnokság ideiglenes vezetésével való megbízását legkegyelmesebben el­rendelni méltóztatott. — Hivatalvizsgálat. Főispán ur Öméltósága folyó hó 2-án hivatalvizsgálat végett Szinérváraljára uta­zott, honnan még aznap este székhelyére tért vissza. — Kinevezés. A pénzügyminiszter vármegyénk fiát Péchy Tibort, ki évekig Transvaalban élt, s a búr had­seregben szolgálva az angol búr háborúban ténylegesen részt vett, az országos kataszteri felmérésnél fölmérési növendékké nevezte ki. — A nagykárolyi torna és vivő club mulatsága. Dr. Schönpflug Richárd elnökletével impozáns táncz- mulatságot rendezett vivóegyletünk múlt hó 30-án este az úri kaszinó összes helyiségében. Ritkán volt alkalmunk olyan díszes és előkelő közönséget egy csoportba látnunk. A rendezőség hetekkel előre fára­dozott már a mulatság sikerének biztosításában s az nem is maradt el. Vívással vette az ünnepély kezdetét. Benedek Sándor debreczeni vivómester ér­deme, hogy a tagok feltűnő szép előrehaladásukkal, a közönség lázas tetszését megnyerték. A jury tagjai Dr. Schönpflug Richárd, llosvay Aladár és Péchy László mint legügyesebben és legszebben vívókat, Dr. Péchy Pétert, Kovács László és Gózner Eleket tüntették ki, a többiekről is a legmelegebb elismerés­sel emlékeznek meg. A vívást követő táncz rendkí­vül szép látványt nyújtott. Az első négyest 50, a máso­dikat 30 pár tánczolta. Elismeréssel kell megemlékez­nünk a rendezőség minden tagjáról, kika középkor lovag­jait a legszebben személyesítették ez estén meg. A mulatság a korai reggeli órákban végződött. A jelen volt hölgyek névsora a következő : Asszonyok: Balika Sándorné, Benedek Sándorné, Bodó Lászlóné, Boross Jánosné, Domahidy Elemérné, Fógel Kálmánné, Hetey übrahámné, llosvay Aladárné, llosvay Lászlóné, Kacsó Károlyné, Kállay Ödönné, (Erdőd), Kemény Ala- josné, Kovács Dezsőné, özv. Kovács Sándorné, Marssó Lőrinczné, Maresch Emiiné, Mándy Ödönné, Péchy Lászlóné, Serly Gusztávné, N. Szabó Pálné. — Leá­nyok: Bagossy Katicza, Bagossy Mariska, Bagossy Margit, Balika Jolán, Baudisz Janka, Boross Bella, Erőss Juliska, Gaál Berta, Hetey Margit, Hutiray Berta, Hutiray Heti, Hutiray Jolán (Kécz), llosvay Bella, llosvay Margit, Kacsó Erzsiké, Kacsó Mariska, Kemény Gizella, Kerekes Margit (Téglás), Kovács Gizi, Kunics Erna (Margittá), Kurcz Vilma, Marssó Margit, Rácz Ilonka, Ruttkay Jolán, Ruzicska Lujza, Sántha Irén (Tasnád), N. Szabó Magda, Ujfalussy Jolán. (F. H.) — Választás. Debreczen szab. kir. város tör­vényhatósága Bugyi Gyula, nyug. városi számtisztet első osztályú számtisztté választotta meg. Szatmárröl. — Áthelyezés. A pénzügyminiszter Orel Géza nagykárolyi pénzügyigazgatói helyettest szolgálati érdekből a nyitrai pénzügyigazgatósághoz helyezte át. — Uj gazdasági tudósító. A földmivelésügyi miniszter Stróbencz Péter érendrédi földbirtokost a nagy károlyi járás gazdasági tudósítói tisztével bízta meg. — Figyelmeztetés. Felhívjuk olvasóink, különö­sen a lelkészek, néptanítók és községi jegyzők figyel­mét lapunk mai vezérczikkére és a tárczára s kérjük őket, hogy a madarak védelmét lelkesen felkarolni kegyeskedjenek. — Gyászeset. Súlyos és fájdalmas csapás érte Molnár Mihály nagybányai nyomdatulajdonost, a „Nagy- Bánya és Vidéke“ laptársunk kiadóját, szép reményű, egyetlen gyermeke Molnár László joghallgatónak 19 éves ifjú korában történt elhunytéval, melyről a következő gyászjelentést vettük : Molnár Mihály és neje Veress Róza nagy kiterjedt rokonság nevében is a pótolhatat­lan veszteség mély fájdalmával tudatják egyetlen gyermekök Molnár László joghallgatónak életének 19-ik évében, folyó hó 28-án éjjeli fél 12 órakor megadással tűrt hosszas szenvedés után történt csendes elhunytát. A kedves halott hült teteme folyó hó 30-án d. u. 4 fog a gör. kath. egyház szertartása szerint az ev. ref. sirkertbe örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szent-miseáldozat julis hó 1-én reggel 8 órakor fogaz Egek Urának bemutattatni a gör. kath. egyházban. Nagybánya, 1901. junius hó 29-én. Nyugodjék béké­ben drága halottunk! Temetése általános nagy rész­vét mellett junius hó 30-án ment végbe. A bánatos szülők pótolhatlan veszteségükért találjanak vigaszt Isten akaratában. —- Az ecsedi-láp társulat. — Gr. Károlyi Gyula el­nökletével — f. hó 4-éu választmányi s ezt követőleg népes közgyűlést tartott. Mindkét ülésnek tárgyát a 11-sodrendü belvízcsatornák kiépítésére szükséges s a folyó évi május 31-iki társ. közgyűlésen kereken 350,000 koronában megállapított költségösszegnek kölcsön utján leendő beszerzésére kiküldött bízott-

Next

/
Oldalképek
Tartalom