Szatmármegyei Közlöny, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-13 / 2. szám

SZATMARMEGYEI

rr

L*.

Ö Z L Ö N Y

összeütközés előidézésében. Kérelmezték nálam a román culturális gyűlés megtartásának engedélyezését. De mikor a járás főtisztviselője, a főszolgabíró nem vállalta el a felelősséget arra nézve, hogy a rendet fentarthatja, megakadályozhatja a súrlódást és összeütközést, akkor én mint alispán a járási tiszviselő véleményével szemben nem járhattam el másként, jóváhagytam a főszolgabíró határozatát. Hisz azon a gyűlésen nem játszhatott közre a nemzetiségi kérdés s attól a közgyűléstől nem omlott volna össze a magyar állam. De mert ha ezen a gyűlésen véletlenül meglöktek volna egy papi embert vagy más valami ösz- szeütközés állott volna elő a közgyűlésre nem alkalmas talajon, minő vádakkal léptek volna fel és kürtölték volna azokat világgá? Azzal vádolták volna a hatóságot, hogy tudva ennek a lehetőségnek bekövetkeztét, készakarva engedélyezte a közgyűlést. Ez volt az indoka annak, hogy a szaniszlói gyűlést nem engedélyeztük. Csak kötelességünket teljesilettük. Ellenben P.-Hidegkuton, a hol a maguk körében voltak, ott nem gördítettünk akadályokat a gyűlés megtartása ellen, mint Nagy-Bányán, a hol először akarták a hangversenyt és gyűlést megtartani, mert Puszta- Hidegkuton magukban voltak, ki volt zárva a provokálás, összeütközés mint ez Nagy-Bányán fenforgott volna. (Lukács Konstantin : Ott összesimulni akartunk. Nevetés) Nagy-Bányán előállottak egy olyan kérvénynyel, a hol az aláírók 3/4-ed részéről azt sem tudtuk, hogy ki és hová való. Ekkor azt mondtuk, hogy ha a járás román intelligencziája garancziát vállal a gyűlésért, megadjuk az engedélyt. Nem vállalt kezességet s igy kellett a hangversenyt P.-Hidegkuton megtartani. Visszatérve a biz. tag beszédére, kijelentem, hogy a szaniszlói eset nem illett be a biz. tag beszédébe. Mert a mit később mondott a magyar és román nemzet közös érdekeiről, ez kizárja és meg nem engedi azt, hogy a szaniszlói specziális esetre hivatkozzék. Ha azzal kezdi beszédéi, a mivel befejezte, beszéde magasabb nívón állott volna. Különben magasabb álláspontról kell e kérdést megbírálni. Az osztrákmagyar monorchia mindig barátja és védője volt Romániának, az ő akaratával létesült ott a királyság. Ha nincs ez a védelem, Románia Oroszország zsákmányául esik s a nálunk lévő románok a lengyelek sorsára jutnak. Azért a románoknak addig, mig Németország és monarchiánk Románia védője, nincs okuk panaszra. Sőt tovább megyek. Németország könnyen megváltoztathatja politikáját, könnyen kárpótolhat egy Honhenzollernt, de ha a mi monarchiánk megváltoztatja politikáját s kiegyezik Oroszországgal, Romániának vége van. Mi vagyunk tehát Romániának tulajdonképeni védői. Ez a helyzet súlypontja, a melyet önök nem akarnak megérteni. Románia fenál- lásának biztosítéka Németország és az Osztrák-magyar monarchia jóakaratában van. Azért nem helyes politika az az önök részéről, hogy szükkörről, kisszerű eseményekről, Szaniszlóról beszélnek és nem fontolják meg azt, hogy mi történik Budapesten, Bécsben és Berlinben. Az ilyen nem nemzeti politika, csak lármázás, kicsinyeskedés. A miért mi magyarok egymás közt önmagunkat vádoljuk, vádol érte a külföld, mi ma is ragaszkodunk Szent István azon nemzetiségi politikájához, a mely egy ezredéven át fentartotta nálunk a nemzetiségeket. A mi politikánk tehát nem változott, hanem változott az önök, a románok politikája. Perhorrescalom azért előttem szóló azon állítását, hogy a nemzetiségekkel szemben a mi politikánk változáson ment volna át, sőt ellenkezőleg a nemzetiségek politikája és magatartása változott. Igen a nemzetiségek 1848—49-ben változtatták meg politikájukat velünk szemben és ha visszatérnek az ezen időt megelőző maguktartásához, politikájukhoz, az be fog illeni a Szent István nemzetiségi politikájába

T Á R C Z A.

Jules Gaulois párisi hirlapiró levele Domahidáról, főszerkesztőjéhez Párisba.

Domahida, 1901. január 7.

Kedves Főszerkesztő Ur!

Utasitásához képest e hó 4-én elindultam Páris- ból a keleti express-vonattal, azon czélból, hogy megszakítás nélkül Dél-Oroszországba utazzam, közvetlen informácziókat szerezni szeretett szövetségesünk, a czár állapotáról. Netaláni félreértések kikerülése okáért azonban sietek már most, reportom elején megjegyezni, hogy utazásomat a szigorú szerkesztői rendelkezés daczára megszakitottam. Mert semmiképen sem tenné helyesen kedves szerkesztő uram, ha azt gondolná, hogy a hely, a honnan irok, a kisoroszországi síkságon, Kiew körül fekszik.

Hogy soká ne kerülgessem a dolgot, kirukkolok vele, hogy én bizony itt, Domahidán, Autricheban, megrekedtem. Az itteniek ugyan váltig vitatkoznak velem, hogy ez nem Autriche, hanem Hongrie, — de ugy-e mi ezt jobban tudjuk.

Úgy történt a dolog, hogy tegnapelőtt Budapestről, a bohémienek fejlődő tartományi székvárosából elutaztam, de egy félnapot Debreczenben töltöttem, ethnografiai tanulmányok eszközlése czéljából. Ezen város környékén ugyanis többnyire tatárok, kirgizek és kalmükök laknak.

Miután pedig a mondott helyen kellően kitanulmányoztam magamat, tegnap, vizkereszt napján, korán reggel elindultam Kőrösmező—Stanislau felé. A sok tanulmányozástól kissé kábult fejjel heverésztem a vasúti kocsiban, midőn egyszerre, reggel 8 óra tájban arra riadok fel, hogy egy közbeeső állomáson mar- czona alakokból álló, fegyveres csapat tör be a coupéba. Két napi tanulmányutam annyi eredménynyel már járt,

Azért nekünk nincs mit javítani, változtatni nemzetiségi politikánkon, mert csak folytatjuk az ezer éves politikát s azért a nemzetiségeknek is vissza kell térni előbbi politikájukhoz. Tizenegy éves alispánságom igazolja azt, hogy soha sem kívántam a nemzetiségeknek nemzetiségét elvenni, erőszakkal magyarosítani, de más részről magyar vagyok s mint magyarban a magyar állam eszme él bennem. Ez az állam eszme a mint Amerikában, a világ legszabadabb államában, az Egyesült államokban, a nemzetiségek gyülhelyén azt parancsolja, hogy az állam hivatalos nyelve az angol legyen, úgy parancsolja hazánkban a magyarnyelvre nézve azt, hogy az, állami nyelv legyen. Hetenkint tapasztalom, hogy szegény oláh emberek eljárnak hozzám elpanaszolni bajaikat s nem tudják magukat magyarul megértetni. Azért e hazában tanítani és érteni kell a magyar nyelvet. A csángó magyar Romániában örvendezne annak, ha olyan támogatással és jóakarattal találkoznék a hatóságok részéről, mint nálunk a román. Ha a vármegye közönsége felír a nemzetiségi törvény megváltoztatásáért, nem vezeti semmiféle nemzetiségi politika, nem akarja a nemzetiségeket nyelvüktől, kultúrájuktól megfosztani. Ezzel az államfentartó akarattal szemben a nemzetiségek fordítsanak egyet maguktartásán, bizonyítsák be azt, hogy nemzeti nyelvük ápolása és fentartása nem kizárólag politikai czégér. Mig Csehországban nem tört a cseh német egymás nyelvhatárába, ott békesség honolt. Magyarországon meg van mindenik nemzetiségnek a határvonala, helyesebben jegeczedési pontja, mi nem akarjuk e határokat áttörni, nem kívánjuk másnak a nyelvét, műveltségét, folytatjuk a Szent István által inaugurált szabad nemzetiségi politikát, de a magyar állam jogait nem adjuk fel. Kérem elfogadni az állandó választmány javaslatát.

A beszéd után felhangzott a szűnni nem akaró éljenzés és taps. Nagy diadala volt ez az alispánnak. E nagy elismerésnek kifejezést is adott Kende Zsigmond, a midőn azt indítványozta, hogy a szép beszédért mondjon jegyzőkönyvi köszönetét a közgyűlés az alispánnak. Ezt az indítványt egyhangúlag elfogadták. A közgyűlés a beszéd hatása alatt fogadta el lelkesedéssel Háromszék vármegye átiratát. Érdekes az egészben az, hogy még Lukács Konstantin is elfogadta az állandó választmány javaslatát.

A tárgysorozat többi tárgyaival minden vita nélkül, röviden végzett a közgyűlés. Ezek közül felemlítjük a következőket:

Elhatározták, hogy az évnegyedes közgyűlések helyett, jövőre csak féléves közgyűléseket fognak tartani s a szabályrendeletet ekként módosítják.

A főispán ur indítványt tett az iránt, hogy a vármegye dotácziójának felemelése és a székház kitatarozási költségeinek kieszközlése végett válasszon a közgyűlés egy küldöttséget, a mely a belügyminiszternél járjon ezen ügyben közben. A közgyűlés a küldöttség névsorának összeállítását az alispánra bízta.

A főispán tb. főszolgabírónak kinevezte Ilosvay Gusztáv szolgabirót. A közgyűlés a főispán éltetésével ért véget.

hogy rögtön megtudtam állapítani, _hogy a betérők anyanyelvükön, tatárul beszélnek. Ők ugyan ezt a nyelvet hongroisnak mondják, de ugye, mi ezt jobban tudjuk ?

A jövevények számosán voltak ; némelyek a nálunk, Nyugoton szokásos vadászöltözetben, mások nehéz szőrcsizmákban ; egyik kalappal, a másik a specziális kirgiz kucsmával; sőt a sok egyforma kurta bekecs közül itt-ott egy-egy bokáig érő, u. n. Überzieher is kivillant.

Fegyvere kivétel nélkül volt minden tatárnak, sőt a legtöbbnek vadásztáskája is, de a tekintetben mégis különböztek a mi hazánkbeli vadászoktól, hogy a vadászjegy egyetlen-egynek sem volt a kalapja mellé tűzve.,

Én persze udvariasan siettem helyet csinálni uj utitársaimnak, mit egyikük azzal hálált meg, hogy ki rántotta butykosát és — ne féljen kedves szerkesztő ur, nem lőtt vele rám, hanem — megkínált, hogy igyam belőle.

Sokszor olvastam a középázsiai útleírásokban, hogy az a leghalálosabb sértés, a mit e nomád törzsekkel szemben az utazó elkövethet, ha a felajánlott ételt vagy italt el nem fogadják tőlük.

Kénytelen, kelletlen nagyot húztam hát a jóféle italból, melynek, mint később megtudtam, papramorgó a neve s igy az első udvariassági aktuson keresztül esvén, a bemutatkozáshoz fogtunk.

Mig a jövevények barbár hangzású neveiket sorban elmondották, alkalmam nyílt meggyőződést szerezni arról, hogy tulajdonképen, ha tatárok nem volnának, európai gentleman számba mehetnének. Volt köztük nehány francziás nevű ur is. Úgy hívják őket Sőle-Gaburean. Ez úgy látszik nagyon elterjedt család, mert legalább négy-öt ur mutatkozott be ezen a néven.

Dictum, factum, mire az első állomáshoz elérkeztünk, úgy összebarátkoztam az embereimmel, hogy — én is kiszállottam velük.

Néhány percznyi szánkázás után egy tágas udvarra érkeztünk. Utitársaim mondották, hogy ez a szives

Közigazgatási bizottsági ülés.

Vármegyénk közigazgatási bizottsága folyó hó 11-én tartotta január havi ülését.

Jelen voltak: gr. Hugonnai Béla főispán, Nagy László alispán, Ilosvay Aladár főjegyző, — Nagy Béla, Domahidy Sándor, Kende Zsígmond, N. Szabó Antal, Böszörményi Sándor biz. tagok. — Kovács Béla, Kemény Alajos, dr. Serly Gusztáv, Ilosvay Fe- rencz, Kacsó Károly, dr. Schönpflug Richárd, Nyárády László, Dénes Lajos és Luby Béla szakelőadók.

Szuhányi Ödön, Balázsy József, Luby Géza és Isaák Dezső biz. tagok, elmaradásukat kimentették.

Az alispán havi jelentése szerint november hóról átjött 1289, decz. havában beérkezett 3511 összesen 4800 ügy darab ; a melyből elintéztek a múlt hóban 2920 ügy darabot, hátralék 1880 ügydarab.

Az alispáni jelentés kapcsán felszólalt N. Szabó Antal és szóvá tette ismét a matolcsi révnél személyesen tapasztalt közlekedési miseriákat. Meleg hangon és meggyőző érvekkel ajánlotta a bizottság figyelmébe azt, hogy Írjon fel ismét a főldmivelésügyi miniszterhez az állandó hid létesítése érdekében. E kérdéshez hozzászóltak Nyárády László, Nagy László alispán, Jékey Zsigmond, Kende Zsigmond, Böszörményi Sándor s elhatározta a bizottság, hogy felir e kérdésben a miniszterhez, a felirat megszerkesztésével az alispánt bizta meg s felkéri azt a bizottságot, a mely a megyei dotáczió ügyében fog eljárni, hogy ez ügyben testületileg kérje fel a földmivelési minisztert is az állandó közlekedési eszköz létesítése iránt, hogy az ottani lakosság régi és jogos kérése végre is teljesittessék.

A közigazgatási bizottság az egyes szakbizottságokat a következőleg alakította meg:

I. Fegyelmi választmány. Rendes tag : Nagy Béla, Kemény Alajos, N. Szabó Antal, Kováts Béla; póttag: Ifjv Böszörményi Sándor, Luby Béla.

II. Arvaügyi felebbvileli küldöttség. Rendes tag: Nagy Béla, Domahidy Sándor; póttag: Jékey Zsigmond. A főispán kinevezte rendes tagoknak Kende Zsigmondot és N. Szabó Antalt, póttagnak ifj. Böszörményi Sándort.

III. Erdészeti albizottság. Elnök : Nagy László alelnök : N. Szabó Antal, Domahidy Sándor.

IV. Erdészeti másodfokú kihágást bíróság. Rendes tagok : Balázsy József, Nagy Béla, Luby Géza és N. Szabó Antal; póttagok: ifj. Böszörményi Sándor, Jékey Zsigmond, Kende Zsigmond, Szuhányi Ödön,

V. Pótadó elleni felszólamlást bizottság. Balázsy József, N. Szabó Antal, Kemény Alajos, Kacsó Károly. :'

VI. Évi jelentést előkészítő bizottság: N. Szabó Antal, Domahidy Sándor, ifj. Böszörményi Sándor.

VII. A börtön-vizsgáló bizottságba a főispán kinevezte tagoknak: Kacsó Károly, Kemény Alajos, Szuhányi Ödön és Luby Géza biz. tagokat.

Az árvaszéki elnök havi jelentése szerint nov. hóról átjött 10085 ügydarab, decz. hóban beérkezett 3086 összésen 13711 ügydarab a melyből a múlt hóban elintéztek 3581 ügydarabot, hátralékban maradt előadóknál 3235, felszerelés alatt 6355. Az előadók által a múlt évben elintéztetett 33915, iroda által leíratott 30067 ügydarab. Az árvaszékhez a múlt évben ösz- szesen 37518 ügydarab érkezett be.

A szatmári folyammérnöki hivatal főnöke havi jelentéséből felemlítjük a következőket: A múlt évben a vizszabályozás terén vármegyénk területén történteket a következőleg sorolja fel: Az ecsedi-láp lecsapoló társulat a múlt évben müveinek fentartására és arra szorítkozott, hogy a másodrendű csatornák tervezetét

vendéglátó házigazda udvara. És, kedves szerkesztő ur, ki írja le meglepetésemet, midőn a várt pusztai szerény hajlék helyett egy, kastélynak méltán nevezhető úri ház állott előttem, olyan, amely a Bretagne bármely nemesi birtokára odaillenék. Kívül és belül ellátva minden szükségessel, hasznossal és kellemessel.

A háziak azt se kérdezték tőlem, ki vagyok, mi járatban vagyok ? Együtt jöttem vendégeikkel, tehát én is vendégük vagyok. A háziúr — ritka szép tatár férfi alak — barátságosan megrázta a kezemet és mihamar betuszkolt egy nagy szobába; ahol egy hatalmas asztalon olyan opulens lakoma várta a vendégeket, hogy nálunk egy egész falunak elég lett volna egy hétre.

Innen is, onnan is barátságosan szólitgattak, sőt nemsokára alkalmam nyílt anyanyelvemen is beszélgetni s lassan-lassan mind erősebbé vált bennem a meggyőződés, hogy egy olyan területen vagyok Európa és Ázsia közt, a hol minden Ázsiából hozott jó szokás megmaradt s minden rossz európai hiányzik.

Úgy körülbelül 10 óra lehetett, mikor valaki felvetette azt az eszmét, hogy hát ha mennénk vadászni. Volt ugyan egy kis számú ellenzék, mely nem vadászni, hanem valamerre másfelé akart menni, de hogy hova, nem sikerült megtudnom, csak annyit vettem ki a beszédből, hogy nagyon sűrűn emlegetik Kalábriát. El se tudom képzelni, mit akarhattak ezek a szittyák a nevezett olasz tartományban ?!

Azonban a vadász párt győzött. Nem telt bele több mint egy negyedóra, már kint voltunk a helyszínén. Itt tagadhatatlanul csalódtam egy kicsit tatár barátaimban, mert azt hittem, hogy ezek, mint aféle sivatagon, sátor alatt lakó nép, golyós puskával lövik a nyulat 2500 lépésről. — A tapasztalás az ellenkezőre tanított, arra, hogy egy-két komoly vadász kivételével a többi még a sörétes fegyvert is gyöngén kezeli, sőt egy olyan, sárgacsizmás alak is volt, akinek ezúttal volt először puska a kezében, a mi onnan tudódott ki, hogy a Lancaster fegyverbe mindenáron Lefaucheux patront akart belekényszeríteni.

Különben attól eltekintve, hogy chevreaux czi- pőmben és gyöngyszürke pantallómban kissé kellemet-