Szatmármegyei Közlöny, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1901-07-28 / 30. szám
V Nagy-Károly, 1901. julius 28. 30. szám. XXVil. évfolyam. SZATMÁR VÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE. ^ MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP, ^ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : Pi'agy-Kór oly ban, Jókay-utcza 2. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Megyei községek egyházak, iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett 5 korona.-sa* Egyes szám ára 20 fillér. ngsHirdetósek jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el. ___ Képviselő választás előtt. Budapest, 1901. julius 25. Nagyon csalódnak azok, akik azt hiszik, hogy a küszöbön álló választások jelentősége és hatása csak ugyanolyan, mint azok a képviselőválasztások, melyeket húsz és egynéhány esztendő óta csinált az ország. Nem! Az idei őszön megtartandó választás sokkal nagyobb jelentőségű, mondhatnók korszakos, mert kiinduló pontja lesz a legközelebbi évtizedeken keresztül uralkodni hivatott társadalmi és politikai szellemnek. Valamennyien észleltük már, hogy egy uj rendszer szerint, uj szellemben kormányozzák az országot, de igazi fundamentuma az uj rendszernek a képviselőválasztás lesz. És nincs kétségünk az iránt, hogy az is lesz. Bevégződött egy korszak, mely tartott 1875-től 1900-ig. Az ipari és kereskedelmi fellendülés, a felekezeti problémák törvényes megoldásának és a magyarosodásnak korszaka volt ez. De egyúttal az adósságcsinálásé, az adóemelésé és a gazdasági és társadalmi érdekek kiélesedése is volt. Az utóbbi években különösen az utóbbi volt a szőnyegen és nem járunk messze a valóságtól, midőn azt állítjuk, hogy a gazdasági és társadalmi érdekek folytonos erős súrlódása morzsolta össze a rendszert, mely Tisza Kálmántól Bánffy Dezsőig tartott. S jön most az uj korszak, uj czélokkal, és uj eszközökkel. Csak a mai nemzedéknek újak ezek, mert a múlt század huszas évei óta, midőn fellendült az alkotmányos élet Magyarországon, gyakran keresztül ment hazánk a korszellem változásain. Olvassuk csak el annak a kornak a történetét, mely a pozsonyi országgyűléshez, Széchenyi Istvánhoz és Kossuth Lajos nevéhez fűződik. Erősen folynak az uj korszak előmunkálatai. íme itt az összeférhetetlenségi törvény, melyet a lassúbb felfogású vidék, mely nem tudja magát oly gyorsan beleélni az uj helyzetbe, nem tart a legszerencsésebb alkotásnak. Pedig lehet, hogy nincs igaza. Egyébként nem reális dolog e törvény helyes vagy helytelen voltáról igy, elméletileg vitatkozni. Csakis a gyakorlat fogja megadni a választ arra a kérdésre, hogy szükséget pótol-e ez a szigorú törvény, vagy alkalmatlan nyüg-e. Az azonban már is bizonyos, hogy az a törvény nagy behatással lesz a választási mozgalom kialakulására. Mert sok olyan érdek, mely egy bizonyos személy köré tömöritette a választók érdekelt hányadát, mondom, sok olyan érdek nem nyerhet többé kielégítést az összeférhetetlenségi törvény szerint. De meg van szorítva az egy kerület választóinak összességét érdeklődő lokális érdek is, aminek következménye az, hogy a lokálizmus kevésbbé fog belejátszani a választásba, mint eddig. Nem hallgathatjuk el, hogy ez a körülmény sok keserűségre fog okot szolgáltatni. Mert bizony akár melyik választó polgárnak voltak már olyan ügyes—bajos dolgai, vagy akár anyagi érdekei is, melyeket a kerület képviselőjének hathatós .árnogatásával rendeznie sikerült. Mig a nélkül nem sikerült volna. Vagy voltak akármelyik kerületnek is olyan érdekei, melyeket képviselőjük utánjárása juttatott érvényre. S mi volt ebben rossz ? Mi volt ebben tisztességtelen ? Mondhatjuk, hogy ilyen képviselői ténykedések foglalták le sok képviselő működésének nagy részét s úgy a kerület, mint a polgárság, jótevőjét, támaszát látta benne. S igazuk is volt. Nem mondhatjuk, hogy az uj törvény az ilyen képviselői ténykedést egyenesen lehetetlenné teszi, de mindenesetre megszorítja s a képviselő, aki kerületének vagy választóinak szívességet tesz, gyakran fog drukkolni, hogy nem követett-e el összeférhetetlenséget. Ennek a törvénynek tehát hatása lesz a választási mozgalomban a jelölt személye körüli megállapodásban. A lokálpatriotizmus nem lesz már olyan nagy faktor mint eddig volt. Tiszta választás! Ez a jelszó, melylyel Magyarország belemegy a küzdelembe. El kell ismernünk, hogy az összeférhetetlenségi törvény megfelel e jelszó szellemének és bízvást reméljük, hogy ez a szellem kárpótolni fog bennünket azokért az áldozatokért, melyeket az úgynevezett purifikáczióért esetleg hozunk. Az idei képviselőválasztási mozgalom egyúttal az ellentétes gazdasági erők mérkőzése is lesz. Egy pártban vannak mind a ketten: merkantilisták és agráriusok s az utóbbiak már évek óta hathatós agitácziót fejtenek ki, készülvén egyúttal a választásokra is. Csak sajnálkozni lehet a fölött, hogy a választó polgárság óriási részének nincsen gazdasági közvéleménye, csak politikai. Holott az előbbi már sokkal fontosabb, mint az utóbbi. Gazdasági problémák foglalkoztatják most a kormányokat s a politikai problémákat azoknak rendelik alá. Kívánjon a polgárság nagyszabású, mindent felölelő gazdasági programmot a jelölttől s programbeszédéből lelkiismeretesen vonja le a következtetést. És ez irányítsa akaratát, hogy kire szavazzon, azzal, hogy jelólték-e felülről, vagy nem az illetőt, ne törődjék sokat. Sem felülről, sem alulról nem szabad befolyásolni a választókat: ez a tiszta választás ! Rövid útmutatás a mezei egerek irtására. A mezei egerek, helyesebben mondva a földi poczkok okozta károk meggátlása végett szükséges, hogy e kártevő állatok irtását ne csak akkor (őszszel) kezdjük a mikor kártételük már megkezdődött, vagy T A R C Z A. Biographia. A templomom rég a kocsma, Áldozatom a borocska . . . Unalmamban ittam, ettem, Minden asszonyt megszerettem! Kigyuladt bus, sápadt arczom, Ha rám nézett annyi asszony, S otthonomban szólt a nóta: Születésem napja óta ! Csak a balga, csak a dőre, Vágyik mindig szemfedőre . . . Úgy is rám hull.. de legalább ott Ne sajnáljam a világot! Élek vígan czigány mellett Mig a mámor sirba kerget A szivemen egy pár féreg Örül annak, hogy nem élek! De addig hej! dehogy bánom . . . Ha nem lesz más ideálom, Mint a korcsma, kurta korcsma, A menyecske, a borocska! Fliesz Henrik. A sirás és nevetés művészete. Eredeti adatok nyomán irta Losonczi Sándor. Azt hihetnék, hogy nincs természetesebb a sirásnál vagy nevetésnél. Hogy úgy az egyiket, mint a másikat a kedélynek jó vagy rossz állapota idézi elő. Ha az ember sírni akar, úgy kell, hogy kedélyére egy bizonyos dolog, gyász, bánat, betegség, gond vagy az elmúlt időkre való visszaemlékezés fájó keservei egy bizonyos, legalább is pillanatnyi impressiót gyakoroljanak. És vica versa igy áll ez a nevetésnél, hiszen nem is képzelhető, hogy valaki bánatában vagy gondjai közepette jóízűen nevethessen, kell hogy ezt valami kellemes dolog hozza létre, ajándék, siker, szerencse stb., főképpen pedig a jólét vagy pillanatnyi megelégedettség. Előfordul azonban úgy a sirásnál, mint a nevetésnél, hogy más által idéztetik elő, azonban szintén a legtermészetesebb formában. T. i. a színházban, egy egy megható drámai jelenetnél, illetőleg egy vígjáték, vagy bohózat komikus apróságainál. Ez volna tehát a természetes behatás, mely alatt természetének szabad folyást engedve az ember sírva fakadhat, vagy jóízűen felkaczag. Valójában azonban nem igy áll a dolog. A sírást vagy nevetést éppen úgy lehet hamisítani, mint pl. o. a bankjegyeket, csakhogy amaz még sokkal nagyobb bajok kutforrása lehet, mint a pénzhamisítás. Vannak asszonyok kik tetszésük szerint bármikor és bárhol sirhatnak és oly forró könnyeket hullatnak, hogy a legnagyobb tévedésbe ejtik a (legtöbbnyire) férjeket. Ez az abuzus valósággal modernizáltatott a XX-ik századbeli secessiós házas életben. Ez oly talentum, mely bizonyos tekintetben valósággal művészetnek mondható. Mivel a művészet tényleg ott kezdődik, a hol az utánzás természetté válik s az eredetitől meg nem kölömböztethető. Hires művésznő volt a sirásban a szépségéről hires Pompadour grófnő s még régebben XIII. Lajos udvarában a feltűnő szépségű Saint Claressien marquisse. A márkinő éppen a királynál volt audienczián, mikor egy kegyelmi kérvényt nyújtott át a főhadsegéd a felségnek, melyben egy desertálásért halálra Ítélt közkatona eseng a királyi kegyelemért. A király haragosan dobta félre a kérvényt : Szökevény meghalt előttem úgyis, az nem katona. Lőjétek agyon. Ez a kegyelem ! — A márkiné fölnézett a királyra s lassan peregtette könyeit, melyek szépen folytak végig, mintegy fényes átlátszó ezüst fátyolba takarva a bájos arczot. Kegyelem Sire! Mennyit ér egy ily nyomorult ember élete ? Kérdezte a király a főhadsegédet. Ha százezreket érne, akkor is meglenne fizetve. A labelle Marquisse egy könny-gyöngye milliókat ér. Megvan a váltságdíj fizetve. A halálra ítélt még az nap Lieutenant Premierének neveztetett ki. Később mint Lieutenant Colonell el is vette élete mentőjét, hogy egy bizalmas téte-a téte-nél egy magasrangu udvari személyiséggel rajtakapva tőrével átszurhassa. Meg is kapta érte a már előbb rámért büntetést, melyet most meghalt neje nem sirhatott el fejéről. II. József császár udvarában nem kevésbbé hires volt könnyei révén, a festői szépségű Bertoletti grófnő. Született olasz nő, férje a császári udvarhoz beosztott olasz méltóság volt. Mérvadó volt úgy a divat tekintetében, mint a nagyúri társaságokban, hol érette rajongókkal mindig körül volt véve. Befolyásának és sok tekintetbeni hatalmának élvezetét azonban Il-ik József császárnak a grófnővel szembeni különös antypáthiája nagyban elkeserité, mig végre könnyei és egy véletlen révén azt az atypáthiát a legnagyobb synpathiá-vá tudta átváltoztatni.
