Szatmármegyei Közlöny, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1901-07-21 / 29. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY zárólagos tulajdonossá a vmegye közönsége, kivéve 2. §-ban és a 15. §. 2. pontjában megjelölt eseteket, midőn a múzeumi tárgyak csak megőrzés végett vétetnek át. 21. §. A vármegye közönsége az 1. és 2. §-ban megjelölt feladatok megvalósithatása czéljából az évenként megszavazandó vm. közművelődési pótadó-alap terhére évenként 2000 koronát a vm muzeum és könyvtár czéljaira a 20. §. értelmében szervezendő muzeum-alap javára rendel fordítani oly kikötéssel, hogy az évenként megszavazandó 2000 korona hozzájárulási összeg egyik felerésze a muzeum és könyvtár gyarapítására fordítandó, másik felerésze pedig tőkésítendő és gyümölcsözőleg kezelendő. 22. §. A 19. §. szerint szervezendő muzeum- alapnak jövedelmét képezik : 1. A 21. §. szerint megszavazott vármegyei alapítvány. 2. Egyesek és testületek által fizetett adományok, alapítványok és hagyományok. 3. Tudományos czélu társas összejövetelek rendezése alkalmával elért bevételek tiszta fölöslege. 4. Az egyesületi kiadmányok és évkönyvek kiadásából befolyó jövedelmek. 5. Többszöri eredeti és másolati példányok értékesítéséből befolyó jövedelmek. A 21. §-ban megjelölt és tőkésítendő vm. alapítványok, valamint az egyesek által teendő alapítványoknak csakis évi kamatjai használhatók fel. 23. §. A muzeum és könyvtár érdekében teljesítendő kiadásokat és bevételeket a múzeumi pénzalap pénztárára a költségvetés keretén belül, a múzeumi bizottság meghallgatásával az alispán utalványozza. IV. A muzeum feloszlásáról. 24. §. Ha idők folytán előre nem látható körülmények következtében olyan helyzet következnék be, hogy a vármegye törvényhatósága múzeumának fen- tartásáról és tulajdonáról bármi okból lemondani kényszerülne, akkor a muzeum összes gyűjteményei és ingatlan vagyona az állam tulajdonába mennek át azon már most előre hangsúlyozott óhajtással, hogy a Múzeumot alkotó összes gyűjtemények úgy a mint az átadáskor találtatnak, az állam kezelésében is mindenkorra a vármegye székhelyén meghagyassanak; a muzeum alapban található készpénz pedig a vármegye tulajdonába megy át mely azt, közművelődési czélokra lesz köteles fordítani. V. Rész. Végrehajtás. 25. §. Jelen szabályrendeletnek felsőbb jóváhagyás után történendő végrehajtásával a vármegye alispánja bizatik meg. 326—1901. bjkvi sz. Megállapittatott Szatmár vármegye törvényhatósági bizottságának Nagy-Károlyban 1901. évi április hó 12. napján tartott rendkívüli közgyűlésében. Jegyzetté: Ilosvay Aladár, Nagy László, vm. főjegyző. alispán. Állami tisztviselők ésaszoczialismus. Maholnap már alig lesz város Magyarországon, ahol az állami tisztviselők, tekintet nélkül arra, hogy melyik minisztérium szolgálatában állanak, ne csatlakoztak volna a mozgalomhoz, melynek czélja helyzetük javítása. Mintha valami régi szükséget pótoló és a polgárság által epedve várt uj politikai párt bontotta volna ki zászlaját, olyan hatalmas hullámokat ver ez a mozgalom és olyan lelkesedéssel sereglenek a kibontott zászló köré. Az ország értelmiségének színe java, államiságunknak kipróbált és erőteljes oszlopai egy olyan jelszóért lelkesednek, melyet eddi- gelé nálunk csak a proletárius hangoztatott: kenyeret. A szocziáldemokratáktól szoktuk csak meg eddig, hogy a nép egy rétegének boldogulása érdekében erőteljes modorban appelláljon a kormányra és a társadalomra egyaránt. Nem hasonlítom és nem is lehet összehasonlítani egymással ezt a két mozgalmat. A szocziáldemokratának legerősebb ellensége nálunk az állami tisztviselők kara, mely úgy intelligenczia, mint hazafiasság dolgában, a vezető elem hivatását teljesiti, nemcsak gyakorlatai, de ideális értelmében is. De azt elvitatni nem lehet, hogy a két mozgalom között, — ha azokat magasabb szempontból nézzük, — vannak rokon vonások: a két mozgalom egyes frázisai egymással párhuzamosak és ezek előtt szemet hunyni nem lehet, nem szabad. A kérdésnek ezt az oldalát szükséges teljesen megvilágítani, mert az országnak éppen úgy mint a kormánynak tisztán kell látnia e fontos ügyben, Amidőn olyan ténynyel állunk szemben, hogy az ország lakosságának egy hányada, ebben az esetben vezető eleme, intelligenczi- ája, az állam oszlopai, igen sok ezer ember egy közös czél érdekében tömörül, lázas gyorsasággal szervezkedik és a saját jól felfogott érdekében öszhangzó egyesítéssel minden követ megmozgatni igyekszik: ez nem az ő házi ügyök, ez a társadalom, az ország ügye, Vagyis közgazdasági és politikai probléma, amely megoldásra vár. így kell felfogni ezt a kérdést. Közgazdasági és politikai probléma, melynek esetleges rossz megoldása vegzetes következményekkel járhat. A szocziáldemokraczia a mai, a parlamenti rendszerbe beilleszkedő formájában csak ilyen közgazdasági és politikai probléma. Mi az ok, amely az állami tisztviselők ezen gyors és hatalmas mozgalmát létre hozta ? A kcnycr, az ekzisztenczia, a küzdelem a létért. Évtizedek óta állandó a panasz, hogy a magyar állam rosszul fizeti az ő hivatalnokait s kellőleg nem becsüli meg őket. Nem mondom, hogy illetékes helyen nem ismerték el e panasz jogosultságát. Sőt, valahányszor a miniszteri bársonyszékről ebben a kérdésben nyilatkozattételre került a sor, az mindig jóakaró es biztató volt Nem akarok itt rátérni az okokra, melyek miatt a biztatások annyi időn keresztül meg nem tudtak valósulni. Most sokkal fontosabb a tény, hogy a sok ezer állami hivatalnok, összeáll, szervezkedik és az egész társadalom füle hallatára, szeme láttára oda dörgi a magyar állam vezetőinek: kenyeret, fehérebb kenyeret ! Tehát kenyérharcz ez. És kenyérharcz a szocziálizmus is. Ami mégis a két mozgalom között az óriási külömbséget teszi, az azon körülmény, hogy ég és föld a külömbség a két mozgalomban részt vevő emberek egyénisége és jelleme között. Nevelés, életfelfogás, lélek- állapot egészen más a munkás proletáritásnál, mint a zúgolódó hivatalnoknál. De akit magasabb szempontok vezetnek, az úgy találja, hogy ezek a külömbségek a részletek keretébe tartoznak, a czél, a szervezkedés, a jelszavak lényege itt és amott ugyan- egy ! Ne higyjék a magyar állam vezetői, hogy a midőn kezükbe veszik az állami hivatalnokok memorandumait, hogy most egy efemer jelentőségű eseményről van szó! Ledér felfogás lenne ez és súlyos nagy következmenyek- kel járhatna. Úgy kell kezelni a kérdést, mint egy nagy gazdasági és politikai problémát, mert tényleg az is. A szocziálisták már régóta csalogatják a kishivatalnokokat maguk közé. Most ezek szervezkedtek. Ne kergessük az uj szervezetet a szocziálizmus karjaiba. HÍREK. — Személyi hir. Nagyváradi Baranyi Imre honvédezredes, ki közelebb neveztetett ki a 78. honvéd gyalogdandárparancsnokává, pénteken reggel Szatmárra érkezett s átvette a dandárparancsnokság vezetését.-- Kinevezés. Az igazságügyminiszter Fodor Károly halmii kir. járásbirósági dijnokot a fehérgyarmati kir. járásbírósághoz végrehajtóvá nevezte ki. — Egyházmegyei hir. Ő méltósága a püspök ur Kaisz Józsefet, az alapítványi pénztár tisztviselőjét, ki lábbajával több idő óta betegeskedik méltányos körülmények között nyugalomba helyezte és helyére az alapítványi pénztárhoz a nyugalmazott testvér- öcscsét Lovász (Kaisz) Győző felsőbányái segédlelkészt nevezte ki második könyvelőnek. — Előléptetés és áthelyezés. A m. kir. pénzügy- miniszter Oblatek Béla felsőbányái m. kir. főmérnököt a VII. fizetési osztály első fokozatába léptette elő. — Az igazságügyminiszter Gamentzy János sár- kányi járásbirósági végrehajtót hasonló minőségben N.-8omkutra helyezte át. — Deutsch Aladár m. kir. s. mérnök Felsőbányáról és Fizely Sándor m. kir. mérnök Rodnáról Felsőbányára helyeztetett át. — Uj plébános. Ö méltósága a püspök ur báró Perényi Zsigmond kegyur bemutatása alapján Unger Lajos mármarosszigeti segédlelkészt nevezte ki Királyházára plébánosnak. — Eljegyzés. Rácz Elek köztiszteletben álló kis- majtényi ev. ref. lelkész e hó 14-én eljegyezte Veres Ferencz földbirtokos kedves leányát, Juliskát, Doma- hidán. Gratulálunk ! A siker. Monológ. (Délelőtt. Nelli kisasszony álmosan jár—kel a lakásán. Kezében egy csokrot szorongat. Első debutje a Városi színházban előző este volt.) Istenem, istenem, még most is kavarog velem a világ ! Ah, a tegnapi est! Micsoda láz, micsoda félelem gyötört. Azt hiszem, közel álltam a megörüléshez. Amikor kiléptem a színpadra, mintha a páholyogból a kaszinó sorból, a zártszékekből, sőt még a II. emeleti erkélyről is csupa ágyuk—torka meredt volna rám. Pedig csak a látcsövek voltak. És az első dal. A torkomat úgy összeszoritotta a félelem, hogy azt hittem, megfulok. (Felsohajt és idegesen szagolja a rózsákat.) Na, de aztán meg volt a siker ! Hogy zúgott a taps, szinte belerendült a színház. A kaszinósorból valaki bravót kiáltott felém. Jól láttam, a mülábas báró volt. „Sapristi I“ Haha, igy szokta mondani a báró, ha valami nagyon megtetszett neki. Kaptam is tőle olyan virág- kosarat, hogy hárman vitték el az öltözőmbe. Egy névjegy volt hozzá mellékelve s csak ennyi volt ráírva: — Sapristi! Ah, különösen ennél a dalnál tört ki a taps ! (dudol a Nebántsvirágból) A színháziak majd megpukkadtak. A primadonna, akinek a szerepét játszottam, elájult. Szegény, már erősen hájasodik. Az első felvonás után odajött az öltözőmbe és megcsókolt: — Szépen játszott édes, — mondta nekem — gratulálok ! közben úgy nézett rám, mintha meg akarna folytani. — Fuladnál meg! — gondoltam magamba. Aztán jöttek a kritikusok. Legelsőnek az a savószemű kritikus bolond, a kiről azt mondják, hogy a világ legszellemesebb embere. — Te Nelli — mondta lelkendezve nagyszerűen domborítottál! Adj egy csókot! — Forduljon a mamához! Ha ő megengedi... Oh, az a hebehurgya mama ! Félreértett és ő maga csókolta meg a savószemü Cyranót! (kaczag.) Egészségükre ! A többi kritikus is agyba főbe dicsért. Mindegyiknek adtam egy száll virágot. Egy kóristáné, valami vén meszelő, hallottam, amint epésen jegyezte meg erre : Nini, ez a kis kóficz már tudja, hogyan kell bánni az emberekkel! (kaczér mosolylyal.) No persze, hiszen olyan ostobák az emberek ! Egy mosoly, egy kacsintás, . . és hullnak az ember lábához, mint az őszi legyek. Brrr! (Undorral.) Alapjában utálom őket. Mindegyik az ember erényére aspirál. Na hanem leszerelem őket. A mama ugyan dühös e miatt és otthon sokat veszekszik velem. — Te ostoba, — szokta mondani — nem azért vagy színésznő, hogy apácza légy. Te egy kész vagyon vagy, egy forgó tőke és a befektetés csak hasznodra lehet. így! Oh, a mama nagyon intelligens nő ám Tudja, hogy mi a befektetés! (Sóhajtva.) Oh, csak hogy túl vagyok a tegnapi napon. Sándor, Emil, Ernő mind ott voltak és hogy néztek ? Megértem hát a nagy sikert. Mennyi virág, Istenem ! Mintha egy virágerdő indult volna meg. . . Primadonna vagyok. Az eddigi úgy is elhájasodott, sósfürdőre szorul. Én rólam fog beszélni mindenki. Egy mosolyomért, a lábaimnál halnak meg. egy szemkacsintásomért, egy csókomért háborút viselnek ! Ah! Tán még a lovaimat is kifogják fogni. (Leül és álmodozik) hir. . .kincs. . .dicsőség. . . minden, minden az enyém. Vége lesz hát a vidéki kóborlásnak, unalmas életnek és a koplalásnak ! (Lázasan felugrik.) Nézzük csak a reggeli lapokat. Mit is imák ? Képzelem, hogy dicsérnek, magasztalnak- (Kezébe vesz egy újságot.) Ez a Reggeli Tárogató. Lássuk csak mit ir a kis Tátray. (Olvas) „Tegnap a Nebántsvirág Denise de Flavigni szerepében uj primadonnában gyönyörködhettünk. Szende Nelli kisasszony csakugyan gyönyörködtető látvány. (Ah.) Ami hamis hangot csak összehozni lehetett, azt a kisasszony egy végitéleti szinfoniában mind elénk öntötte, szinte szerettük volna, ha zene- detektiveket küldhettünk volna a színpadra, akik e hamis hangokat mind bekísérték volna.“ Ah, végem van! A nyomorult gazember! Tönkre tett, tönkre tett! (Izgatottan felugrik). És ez mind azérl, mert a múltkor nem hallgattam meg. (Összegyűri az újságot.) Eh, ez is újság! Ki olvas ilyen szemét lapot ? Lássuk a többit. Itt van a „Fővárosi Híradó“. (Olvas.) „Uj Denise de Flavignit láttunk az este a színpadon. Valami Szende Nelli nevű hölgy játszotta ezt a szép, poétikus szerepet; bár ne játszta volna. Csinos, kedves teremtés, jól is tánczol, de nem tud magyarul és előadásról és művészetről nagyon gyenge fogalma van. Úgy mondják, a kisasszony a vidéken primadonna volt. Hát menjen csak vissza a vidékre, ha ott oly türelmesek az emberek. Azt a direktort pedig, a ki a főváros intelligens publikumának ilyen művésznőt ad be, csukják be mihamarabb a bolondok házába. A legbosszantóbb az, hogy a kisasszonynak azért mégis kijutott a tapsból. A taps a siker hirhar- sonája. Ideje volna beszüntetni ezt az abuzust a színházi klakkal. A jó Weidinger bácsi, a derék klakk- nagymestef vonuljon immár vissza a megérdemelt nyugalomba ! “ Ah, elájulok! Káprázik a szemem. Eh, ez nem lehet igaz! (Lázasan.) Ah, lássuk, lássuk a többit. Most már mindegy. (Idegesen kapkodja az újságokat. (Olvas.) „Tegnap a Nebántsvirág czimszerepében, egy vidéki primadonna lépett föl. Szende Nelli-nek hivják. Úgy értesültünk, hogy az igazgatóság azért léptette föl a kisasszonyt, hogy egyszer s mindenkorra vége szakadjon annak a hajszának, melyet a másik primadonna ellen intéznek irodalmi és társadalmi körök már hónapok óta. A czél elérve. A botokud, vagy singaléz hastánezosnő művésznő ehhez a vidéki színésznőhöz képest. Bocsásson meg neki a jóságos Mindenható ! (Kiejti az újságot.) Ah, meghalok. (Elájul.) Aules.
