Szatmármegyei Közlöny, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1901-06-23 / 25. szám

s z harmincz év előtt is a magyar középosztály zömét képezte, egyes vidékeken csaknem töké­letesen elpusztult, másutt feltartóztatlanul hanyat­lik. Ez az osztály a föld felszabadulása idején és még igen sokáig azután is, nem ismerte fel megváltozott helyzetét s annak a hivatásnak élt, melynek apái. S ez már tévesztett hivatás volt, a világ megváltozott, a pénz lett az ur s mert ur volt a gentry is, a pénz által akart ur maradni. De dolgozni, pénzt szerezni nem akart, nem tudott, elszegényedett tehát és szerepét elját­szotta. Most ellepi az állami és megyei hivatalo­kat és zúgolódik. S miután a dúsgazdag mágnások és dús­gazdag egyház pénze nálunk nem szerepel a közforgalomban, egy uj osztály lépett a gazda­sági élet előterébe, a vállalkozók, a kereskedők, a gyárosok osztálya, amely birtokában van a világ mozgató erejének, a mozgó tőkének. S az uralkodó szabadelvű irányzat vezérei, látván, hogy ez az ország legmodernebb és legpraktikusabb osztálya, látván, hogy a haladó kor eszméit ez az osztály valósítja meg leg­hamarabb, természetes szövetségesüket látták benne. Nem elfogultság szól belőlem, midőn azt mondom, hogy ennek az osztálynak válik leginkább hasznára a liberális rendszer. Egy hibája volt azonban ennek a rend­szernek : teljesen hiányzott belőle a demokrata szellem. Hasztalan a szabadsági törvények sokasága, ha nem a demokratizmus forrasztja egybe a népet az ő kormányzóival. És ez a hiba érthető. Magyarország soha nem lesz demokrata ország, abban az értelem­ben, ahogyan a bankettek frázisaiban szokták hangoztatni nálunk. Az érzék a politikai demok- raczia iránt, úgy amint az Amerikában vagy Francziaországban megvan, hiányzik a mi népünkből. A gazdasági demokracziát, amely Angliában oly gyönyörűen kifejlődött, még megcsinálhatták volna nálunk, de nem csinál­ták meg. Csak törvényeket csináltak, a társa­dalmat, a népet magára hagyták. Eltekintve attól, hogy a földadó képében óriási terhet rónak a nép vállára, e népet választói jogának gyakorlásában demoralizálták, s lusták és urak voltak ahoz, hogy rokonszenvét megnyerjék. Keztyü volt a kezükön, mikor paroláztak a paraszttal. Igaz, adtak neki iskolát, vasutat és még sok egyebet, de nem férkőztek a leikéhez, nem emelték fel magukhoz, szóval nem voltak demokraták. És demokraczia nélkül szabadelvű rendszer nem állhat meg. Az utóbbi években jöttek kemény gazda­sági válságok. Rossz termések, alacsony buza­Ragayné: Hidd el, úgy van ! Csupa hamis a méltóságos tanácsosné gyémántja, akár csak. . . . Ragay : (mint előbb) No, te kis hamis. . . Ragayné: Jól mondom én, akár csak a fogai. Ragay: No szép kis menazseria lesz ma ott. Ragayné: Valóban jól montad : szép kis menazseria. (hirtelen): De, hány óra van ? Nem késünk el ? Ragay : (higadt bürokrata-hangon) El nem késünk, de mehetünk. II. Estély a miniszteri tanácsoséknál. A teremben egy csomó csinosan megfésült fiatal fogalmazócska, ezek a tanácsosnéknak csinálják a hönőröket. Lány kevés van. A tanácsos sorba jár mindenkit és agyon­beszél mindenkit. A társaság már együtt van, csak Ragayék hiányoztak eddig. Ezek is belépnek. A tanácsos (Ragay elé siet) : Ah, hozta isten kedves barátom. . . Ragay (kifogástalan meghajlással): Tanácsos ur!. . A tanácsosné: Igazán már megijedtünk, hogy talán nem jöhetnek. Ragayné : O, méltóságos asszony, semmi sem tartott volna benünket vissza. . . . A tanácsos: Valóban, hízelgőén nyilatkozik a nagyságos asszony. . . Ragay : Csak a tiszta igazat mondja. . . . Istenem hisz az embernek boldognak kell, hogy érezze magát ily díszes társaságban . . . S a ház úrnője. . . . A tanácsosné : Nos nem szabad, — itt van ám a felesége is, aztán majd lesz nemulass. . . . Ragayné (mosolyogva): Férjem is csak a száraz igazságot mondta. Bizony izgatottak voltunk már pár nap óta. . Alig tudtuk bevárni a mai estét ............ Ér thető is. . . . Hogyne örülnénk, ha ebben a meg­tisztelő és rokonszenves társaságban tölthetünk né­hány órát. Ami csak természetes. . . . Fáy Nándor. árak, a kereskedelem és ipar hanyatlása. Álta­lános lett a panasz, a sopánkodás és a szomorú hangok eme káoszában erőteljesen emeli fel szavát az elpusztuló gentry. Szavuk viszhangra lel a társadalom minden rétegeiben, a keres­kedő a konkurrencziát, különösen a külföldit perhorreszkálja, az iparos a külföldben, a gyárakban és a szabad iparban keresi bajának okát, a hivatalnok a kis fizetés miatt zúgoló­dik, az önálló értelmiség a nehéz megélhetés, a diploma tulpródukczió miatt. A panaszkodók egybehangzó véleménye: — A rendszer, a rendszer az oka min­dennek ! A rendszernek tehát buknia kell, illetve átalakulnia. Az átalakulás első stádiumán már túl vagyunk, de a teljes átalakulástól még messze. Az uj alakulás : a konzervatív rendszer, melynek most vagyunk a hajnalán. A hatvanas évek konzervativizmusa föl­tárnád, diadalmoskodik, de nem a politikában, hanem a közgazdaságban és a társadalomban. Konzervatív Magyarország! Nem kell megijedni tőle! Ha jobb nem, rosszabb semmi esetre sem lesz, mint a libe­rális Magyarország. Egy czikkben majd el­mondom róla a véleményemet. HÍREK. — Személyi hir. Gr. Hugonnai Béla főispán és neje a tegnap esteli vonattal városunkba érkeztek. A főispán kedves nejéhez ez úttal huzamosabb ideig lesz szerencsénk körünkben. — Kinevezés. A pénzügyminiszter Kardos László zilahi pénzügyi segéd-titkárt, a helybeli pénzügyigaz­gatósághoz titkárnak nevezte ki. — Előléptetés. Jancsó Gyula helybeli kir albirót magasabb fizetési osztályba léptették elő. Gratulálunk ! — Hivatalvizsgálat. Köcsön Lajos pénzügy- miniszteri titkár a napokban fejezte be a helybeli m. kir. pénzügyigazgatóságnál a szokásos ügykeze­lési vizsgálatot, s az ügykezelést, némi csekélyebb szabálytalanságoktól eltekintve, rendben találta s ennek kifejezést is adott. — Ez alkalommal ugyan­csak vizsgálat tárgyát képezte az Orel Géza h. pénzügyigazgató által Kemény Alajos kir. pénzügy­igazgató ellen a pénzügyminiszterhez beadott felje­lentés is, azonban értesülésünk szerint a feljelentés minden komoly alapot nélkülöz s igy reméljük, hogy a köztiszteletben és közszeretetben álló pénzügyigaz­gató az alaptalan vádaskodásokkal szemben méltó elégtételt fog nyerni. — Fényesen sikerült tánczmulatságot rendezett f. hó 16-án Domahidán ae ev. ref. egyház. A „Csaba“ kú­rián avatott kezek oly tündéries báltermet varázsoltak elő, hogy az ember egy kicsi képzelettel a város­ligetben, vagy a Margit-szigeten képzelte magát. A vármegye előkelő családai közül sokan jelentek meg, s mulattak oly fesztelen jókedvvel a Veres Tóni debreczeni jeles bandája pompás zenéje mellett, hogy a rövid éj úgy elrepült, mint egy röpke pilla­nat. A jelen volt hölgyek névsorát — bár hézagosán — a következőkép sikerült összeállítani: Asztalos Györgyné, Baran.yi Gézáné (Nagy-Károly), Bodoky Béláné (K.-Majtény), Bodoky Gyuláné (Börvely), Bokor Gyuláné (N.-Károly), Csaba Adorjánná, Csókás Lászlóné, (N.-Károly), Csőkör Ferenczné (N.-Károly), Domahidy Istvánná, Domahidy Elememé, Éles Ferenczné, Fiók Antalné (Nagy-Károly), Havas Gyuláné, (Börvely), Ilosvay Aladárné, Jancsó Gyuláné, Jeney Istvánné, Kacsó Károlyné (Nagy-Károly), Kovács Károlyné, (Szent-Miklós), Maár Istváné (Nagy-Károly), Rácz Sándorné (Csomaköz,) Sárváry Mihályné, Szabó Lajosné, Szeszics Gyuláné (Olcsva), Uray Istvánné, Uray Károlyné, Varga Józsefné (Nagy-Károly), Ve­res Ferenczné. — Leányok : Asztalos Juliska, Bodoky Szeréna (Börvely), Bodoky Mariska (K.-Majtény), Bokor Zsorzsin, Csőkör Erzsiké Fiók Irénke (Nagy- Károly), Fogarassy Jolánka (Ér-Körtvélyes), Jancsó Jolánka (Nagy-Károly), Kovács Ilonka (Ér-Körtvélyes), Király Mariska (Nyíregyháza), Kovács Jolánka (Tyú­kod), Kovács Jolánka (Nagy-Ecsed)), Kacsó Erzsiké, Kovács Klárika Kövér Ilonka (Nagy-Károly), Maróthy Anna (Gacsály), Rácz Juliska (Csomaköz), Sikolya Erzsiké, Tőtős Ilonka, Uray Erzsiké, Veres Juliska, Veres Klárika, Varecska Giziké (Nagy-Károly), Sziebert Mari és Eliza (Poroszország.) — Miniszteri elismerés.A földmivelésügyi minisz­ter Jeszenszki Béla, Gerber Ödön, Széli György, Be- szedics Vilmos, Óvári Szeőke Barnabás, Buda László, Bay Mihály, Szaitz Mihály, Török András, Ruszka Ist­ván gazdasági tudósítóknak, a múlt év foíyamán telje­sített buzgó munkásságukért elismerését fejezte ki. — Választási mozgalmak. Mint említettük is már, ma lesz Mező-Teremen és Csanáloson az a nagy nép­párti gyűlés, a melyre lejönnek a központból gr. Zichy Nándor, továbbá Molnár János, Buzáth Ferencz és Kálmán Károly országgyűlési képviselők is. Mint értesülünk városunkból is többen kirándulnak az em­lített községekbe, hogy kielégitség kíváncsiságukat. Y — A „Nagykárolyi Torna- és Vivó-Giub“ saját pénztára javára a régi kaszinó termeiben 1901. évi junius hó 30-án vasárnap házi vivó-versenynyel egybekötött tánczmulatságot rendez, Belépti-dij: Személyjegy 2 korona. Család-jegy 5 korona. Kez­dete este 6 órakor. Rendező-bizottság : Dr. Schön- pflug Richárd, elnök. dr. Adler Adolf, ifj. Andrássy Jenő, Bagossy László, dr. Blum József, Bodnár Ká­roly, Bubregh Béla, Buttyán Ferencz, Csillag Aladár, Domahidy Elemér, Elbel Béla, Gallasz Ödön, Gózner Elek, Ifj. Hahn János, Holéczy Gyula, Illés József, Ilosvay Aladár, Ilosvay Gusztáv, Kacsó Károly, dr. Kovács Dezső, Kovács László, dr. Kő- szegliy Andor, Maresch Emil, Nagy László, Nonn Ferencz, Nonn Gyula, Péchy István, Péchy László, dr. Péchy Péter, dr. Roóz Elemér, dr. Schönpflug Béla, dr. N. Szabó Albert, N. Szabó Antal, N. Szabó István, N. Szabó Pál, N. Szabó Tibor, Szegő Ödön, Tóth Zoltán, Vagács János, Ifj. Dr. Vetzák Ede, Wagner István, rendező-bizottsági tagok. — Érettségi vizsgálat. A helybeli róm. kath. fő- gymnasiumban tegnap végződtek a 3 napig tartó érettségi vizsgálatok, melyeken Géresi Kálmán kir. tankerületi főigazgató elnökölt. Az eredmény a követ­kező: jelesen érettek: Fok Ferencz és Schiff Móritz; jól érettek : Panovits Jenő, Róth Lajos, Ruff Ferencz és Zwillinger István ; egyszerűen érettek : Balajti Béla, Berger József, Borody Béla, Csilléry András, Demel Hugó, Fekete Lajos, Gönczy Pál, Gufárt János, Ko­szorús Lajos, Medvey Lajos, Rencz Antal, Schmack István, Serly István, Suták István, Taub Ignácz és Weinberger Hugó. Az írásbeli vizsgálaton buktak ket­ten, a szóbelin pedig hatan. Érett ifjainknak szívből gratulálunk. A népnevelési egylet választmánya ma d. e. 11 és fél órakor a városházán a polgármesteri hivatalban ülést tart, a melynek tárgya egy menházvezetői állás betöltése. — Uj doktor. Ifj. Vetzák Edét a jogtudományok doktorát f. hó 22-én avatták fel az államtudományok doktorává a budapesti tudomány egyetemen. Az uj doktor az első a Nagy-Károlyban érettségezett ifjak közül, ki a jogegyetemen megszerezhető mindkét doktorátust megszerezte. Gratulálunk. — Érettségesek lakomája. Mint minden évben, úgy az idén is lakomával ülik meg a helybeli főgim­názium érettséget tett ifjai középiskolai pályájuk sike­res befejezését. A lakoma f. hó 25-én vagyis kedden lesz a régi kaszinó nyári helyiségében. Kezdete este 8 órakor. A vacsorát táncz követi. Vacsora-jegy 3 kor. — Szemle. Rohr Ferencz, vezérkari ezredes, dandárparancsnok, f. hó 17-én szemlét tartott a hely­beli honvédzászlóalj felett. A dandárnok elösmerését nyilvánította úgy a gyakorló, mint a lőtéren tapasztal­tak felett. — Záró-ünnepély. Az állami polgári leányiskola f. hó 24-én délelőtt 10 órakor következő műsorral záróünnepélyt rendez; 1. Kardal, éneklik az intézet növendékei. 2. Győry Mariska és barika. Szavalja Kimer Margit I. o. t. 3. Kovács: Mazurka. Zongorán előadja Kacsó Irén II. o. t. 4. Vachot. A gyermek álmai. Szavalja Bakó Zsófia II. o. t. 5. Ketterer: Ro- máncz. Zongorán előadja Péchy Ilona II. o. t. 6. Spindler: Szimfónia gyermekhangszerekre. 7. Lévay: Mikes. Szavalja Andrássy Irén IV. o. t. 8. Smith. La harpe eolinne. Zongorán előadja Adler Margit III. o. t. 9. Tompa. A madár fiaihoz. Szavalja Vechsler Anto­nia III. o. t. 10. Mihályi: Magyar ábránd. Zongorán előadja Stenberg Anikó km. tanf. tanuló. 11. Kardal. Éneklik az intézet növendékei. — A szülőket és a tanügybarátokat tisztelettel meghívja azigazgatóság. — Figyelmeztetés. Ma délután 4 órakor tartja a helybeli nőegylet a városháza tanácstermében évi rendes közgyűlését, a melynek tárgyai lesznek, alaku­lás, pénztári számadások és esetleges indítványok. A közgyűlést megelőzőleg választmányi ülés lesz, a melynek legfontosabb tárgya lesz a Melinda-árvaház- ban egy alapítványi hely betöltése. — Tornaverseny. Főgymnasiumunk jun. hó 16-án d. u. 5 órakor tartotta meg egy futó-zápor által csaknem elvert idei tornaversenyét, ez évben először saját területén, a játéktéren. Három óra után kezdett gyülekezni az ifjúság, hogy adott jelre induljon a versenytérre. Hű kísérőnk, az eső, most sem tagadta meg magát. Az indulásra kijelölt pilla­natban oly erővel tört ki, hogy csaknem lefúvattunk. Szerencsénkre csak átmeneti volt az eső. Öt óra felé annyira felszikkadt, hogy nyugodt lélekkel meg­tarthattuk a versenyt. A fővédőséget mélt. gróf Hugonnai Béla, Szatmármegye főispánja volt kegyes elvállalni. Jury tagoknak Barkóczy Ferencz, zászlóaj- parancsnok, Makay József, honvédszázados, Ilosvay Aladár, vármegyei főjegyző, dr. Schönpflug Richárd, vármegyei tiszti főügyész, Debreczeni István, polgár- mester, Demidor Ignácz főkapitány urakat hívta meg az igazgató, kikhez a tanár-testületből Rózsa és Csóti tanárok, az igazgató és a vezetőtornatanár járult. Az orvosi tisztet dr. Jékel László és dr. Schönpflug Béla, városi főorvos akadályoztatása miatt dr. Blum József látta el. A versenytérre zászlók alatt, doppergés és kürtszó mellett öt óra után érke­zett meg az ifjúság, hol zászló meghajtással vonult el a jury előtt s oszlopokba állva unisono elénekelte a Hymnust, mely után szépen sikerült szabadgyakor­latait mutatta be, a kellemetlen idő daczára ezer­számra összegyűlt nagy közönségnek, melynek sorai­ban ott láttuk városunk szinét-javát. A szabadgya­korlatok után a verseny vette kezdetét. A futásban győztek : Diczig Géza és Hetey Miklós I., Pilcz Sán­dor II., Fejes István és Hirt Gyula III., Hajdú Endre IV., Balogh István V., Ráp J. és Kemény A. VI., Kovács Miklós VII. o. tanulók. Az elsőnek érkezők 4—4 kor. dijat nyertek, Ráp József VI. o. tanuló kivételével, akit tek. Ilosvay Aladár űr 5 koronával, mint kitü-

Next

/
Oldalképek
Tartalom