Szatmármegyei Közlöny, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1901-05-19 / 20. szám

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY

tett a javaslaton, azon tévedést követte el, hogy az előbbi tervezet nehézségeit fejtegette. Kijelentette mindenek előtt, a félreértés kikerülése végett azt, hogy ő sem látja kielégítőnek a jelenlegi úti állapotokat és azokon segíteni akar; továbbá, hogy tisztelettel és méltánylással veszi az alispánnak azt a zseniális tervét, hogy egy csapásra az utakat kiépíteni akarja. És ha meg volna győződve arról, hogy az utak kiépítése a 3 százalék pótadó nélkül nem lehetséges, ezt mégis szavazná. De minthogy a most felolvasott miniszteri leiratból arról győződött meg, hogy a 3 százalék pótadó nélkül is kiépíthetjük utainkat, ezt a pótadót nem szavazza meg. Meg próbálja ezt bebizonyítani. Alapul veszi a tervezetbe felvett utakat. E szerint törvény- hatósági, viczinális és a lápi útra összesen 1,992,000 korona van előirányozva, mondjuk 2 millió korona. Ennek évi törlesztéses kamata 101 ezer korona, a mit fedezne az 50 ezer korona állami segély és az utaknak állami kezelésbe leendő átvétele folytán a vármegye javára eső 35 ezer korona. Tehát a hiány 16 ezer korona. Minthogy pedig az 1 százalék pótadó összege 17 ezer korona, 1 százalék pótadó kivetésével az egész hiány eloszlatható volna. O a viczinális vasutakat nem veszi számításba, mert ez a kérdés nem aktuális, a felvett vonalak még csak a kezdeményezés stádiumában vannak. Tehát olyan szükségletre, a mi még nincs, nem akar kölcsönt felvenni. Ő nem fog elzárkózni az elől, hogy ha kiépülnek a vasutak, segélyezze a vármegye, de akkor sem kölcsönpénzből, de évenkénti pótadóból. De mielőtt a szükséges 1 százalék pótadó megszavazását indítványozná, rámutat arra, a mi talán még ezt is feleslegessé tenné. Lesznek a 10 százalék útadóra felveendő kölcsön összegnek időközi kamatai, jövedelem lesz a vasúti hozzájáruló utakon szedendő vámból, továbbá ép most hallotta az alispán úrtól azt, hogy a lápi útnál is megtakarítanak 78 ezer koronát. De meg a miniszter is azt mondja, hogy ne menjünk bele a 3 százalékos pótadóba, mert ő tovább is segélyezni akarja a vármegye úti alapját, esetleg a hadügyminiszter kiépíti a vállaj—vásárosnaményi utat mint hadászati utat, tehát itt is megtakarítás érhető el. Kérdi továbbá azt, hogy a mennyiben azt a 3 százalék pót- adót évről-évre ismét meg kell szavazni, mi lesz akkor, ha akad egy párt, a mely meg nem szavazza? Azok fogják fizetni, a kik most megszavazták. (Zaj. Kende Zsigmond: Tessék nyugodt lenni). De nem szavazza meg a 3 százalék pótadót e czélra azért sem, mert a vármegye által igénybe vehető pótadók maximuma ezzel ki lesz merítve, ha szükség lesz rá, nem tud magán többé segiteni, akár mint akarná. A kiket nem tud meggyőzni, figyelmükbe ajánlja a jelenlegi pótadók mennyiségét. Van közmüv. pótadó 1 százalék, beteg ápolási pótadó 3 százalék, tisztviselői nyugdíj 1 százalék, jegyzői nyugdíj egy és fél százalék, útadó 10 százalék, összesen 15 és V2 százalék. Ez már pótadónak sok. Felemliti ezután, hogy a viczinális vonalakra eddig összesen 600 ezer korona segélyt adott a vármegye. De ezenkívül sem néz ki a törvényhatóság pénzügye valami rózsás színben. Elköltöttük a nemesi pénztár 50 ezer korona alapját, nyugdíj alapra felveszünk 270 ezer koronát, nem akarja kritika tárgyává tenni azt, hogy szükségesek voltak-e ezen kiadások, de konstatálja, hogy ez a pénzügyi helyzet szomorú képe. Elérkezettnek látja azért az időt arra, hogy az adóságcsinálás lejtőjén ne menjünk tovább. Még felemliti azt, hogy a házi pénztár soha sincs abban a helyzetben, hogy a közigazgatás égető szükségeit fedezhesse. Kezelő személyzet kellene az alispánnak s hiába ir fel a miniszterhez, nem kap reá választ, igy nincs elég dijnok. Ő szívesebben megszavazná a pótadót az ilyen közigazgatási czélokra. De nem akarja tovább fárasztani a közgyűlés figyelmét s azzal zárja be beszédét, hogy ő is szívesen hordja össze azt a követ, a melyből az alispánnak emléket akarnak emelni azért, hogy az úti bajokon egyszerre segiteni akart s csak arra kéri a közgyűlést, hogy ne fűzze ezen emlékhez annak a tudatát, hogy 50 évig álljon fenn az adófizetők megterheltetése. — Végül indítványt tesz az iránt, hogy adassék vissza az előirányzat az alispánnak oly czélból, hogy olyan tervezetet készítsen, miszerint a 10 százalék pótadóra felveendő kölcsönből építtessenek ki a tervbe vett utak s a két vasút segélyezése mellőztessék. (Éljenzések, nagy zaj).

Nagy László alispán : Csak röviden akar válaszolni előtte szólónak. Meg van győződve róla, hogy ha egy csodás véletlenség folytán az összes köves utak a föld alá sülyednének, a közgyűlés óriási többséggel még egy 5 milliós előirányzatot is szívesen megszavazna, olyan szükség van az utakra. Mindig büszkesége lesz az, hogy bár áldozatok árán, vármegyéje javát akarta a javaslattal elérni s azért nem érti a kicsinyes ellenzést. Ha bele vette volna az előirányzatba a tiszaujlaki utat is, bizonyára ez a vidék érdekeltsége is pártolná most a javaslatot. Sajnálja, hogy a tiszaujlaki érdekeltség még a miniszternek sem hisz, a ki az ut kiépítését megígérte. Ez iránt a vidék iránt megmutatta jóakaratát mint alispán, mert különben most még annyi utjok sem volna, mint a mennyi már van. De visszatér azokra, a mit Doma- hidy Sándor mondott. Meglepte a közgyűlést azzal az állításával, hogy a 3 százalék nélkül is kiépíthetik a tervbe vett utakat. Hát azt hiszi előtte szóló, hogy ha ez igaz, akadna csak egyetlen bizottsági tag is olyan könnyelmű, a ki megszavazná ez esetben a 3 százalékot. De hát a beszédből még azt sem tudta kivenni, minő javaslatról beszél. A vasúti hozzájáruló ut vámjövedelmét, nem lehet a vármegye jövedelmének tekinteni, mivel abból csak is ezeket az utakat lehet fenntartani. — A hadügyminiszterre pedig számítani nem lehet, mert a vásárosnaményi ut kiépítésének követelésétől csak azért állott el, mivel a helyett vasú- tat fognak építeni s igy menekülünk a kövesut kiépítésével reánk rótt kötelezettség alól. A mi a viczinális

vasutak építése elleni szokásos vádakat illeti, azzal is könnyű elbánni. Hisz a köves utak sokkal drágábbak mert azok évi fentartási költsége nagy teherrel jár, mig a vasútra többé nincs gondunk. Tessék ezért felhagyni ezzel az örökös váddal. Most is hibásnak tartja, hogy ki nem építették a szatmár borhidi vasutat, mert ennek a révén megmenekülhettünk volna a szatmár—nagysomkuti ut fentartási költségeitől. Meghajol más részről az előtt a követelmény előtt, hogy a^ ki fizeti az útadót, annak joga van utat kövételni. Ő volt az, a ki a mostani útadó törvény hibáira rá mutatott annak idején a miniszterhez

tett jelentésében. De hát az adott helyzetet

kell tekinteni s ennek keretében segiteni az úti miseri- ákon. Ő e javaslattal akart segiteni. És ha azt elfogadják mi lesz a helyzet? Az hogy egy birtok a mely 100 frt adót fizet, az ezentúl 103 frtot fog fizetni, ami az eredményhez képest nem oly nagy megterheltetés. Ketten vannak, a kiknek nehéz lesz fizetni a 3 százalék pótadót, t. i. először azoknak a kiknek már van ütjük és a kiknek most sem lesz ütjük. A kiknek nem lesz ütjük, azoknak érti némileg a panaszukat, de ezekre nézve is nagy külömbség lesz ezentúl az, hogy rövid ut után feljuthatnak a köves útra. A kiknek pedig már van ütjük, nem szabad elfelejteniük azt, hogy már évek óta köves utón robogott a kocsijuk, mig a többiek az útadó fizetése mellett is a jár- hatlan utakkal küzködtek. Tehát a javaslatban előirányzott utak kiépítése, a vármegye tisztesség kérdése. A mi azt a megjegyzést illeti, hogy inkább közigazgatási czélokra szavazzunk pótadót, erre csak azt feleli, hogy az állami feladat, segítsen e bajon az állam. Hogy mi lesz akkor, ha az 50 éven át megszavazandó pótadót meg nem szavazzák, megnyugtatja előtte szólót azzal, hogy az esetben az elvállalt kötelezettségnek a kormány a törvényben előirt jogánál fogva rendeleti utón fog érvényt szerezni- Talán többet is beszélt mint akarta, lenne stilaris módosítása, de ezeket most elhagyja, s azzal fejezi be beszédét, hogy ő nem mint alispán, de mint Nagy László megvan győződve arról, hogy az előirányzattal Szatmár vármegye jól felfogott jövőjét akarta biztosítani, csak kötelességét teljesítette s a vármegye közönsége akkor fog hivatása magaslatára emelkedni e kérdésben, ha az előirányzatot mennél nagyobb többséggel elfogadja. (Éljenzés, taps.)

Szuhányi Lajos: Arról győződött meg, hogy a 10 százalék pótadóból is kilehet építeni az utakat. Ők, a kik a szabályozási költséggel úgy is megvannak terhelve, több terhet el nem vállalhatnak. Ragaszkodik azért a miniszter javaslatához, mert még az is kérdéses, hogy a 3 százalék pótadót igénybe lehet-e venni utak építésére.

Kende Zsigmond: Szeretne röviden foglalkozni e kérdéssel, a melyet már tárgyalt a közgyűlés kétizben, a közig, bizottság és értekezletek foglalkoztak vele, hogy minél előbb túl essenek rajta. De minthogy Domahidy Sándornak akar válaszolni, tart tőle, hogy rövid nem lehet. Domahidy Sándornak már kiindulási pontja is hibás. Olyan javaslatot támad, a mely itt bemutatva nem lett, mert az előző javaslatról beszél, pedig e közt és az áll. választmány javaslata közt nagy külömbség van s most csak az utóbbihoz lehet itt hozzá szólni. Hogy meg nem szavazza a 3 százalék pótadót, erre nézve csak egy érvet hozott fel Domahidy, azt t. i. hogy a tervbe vett utakat e nélkül is ki lehetne építeni. Ha ez úgy volna, ki volna itt olyan könyelmü, hogy ok nélkül terhet venne magára ? De hát érvelésében nagyon könnyű módot választ, kihagy egyszerűen a tervezett utak közül kettőt. Ha többet hagyott volna ki, akkor még kevesebb összegre volna szükség. De tévedésben van a miniszteri leirattal is s igy téves a concluzioja is. Azt mondja, hogy a Nagy-Károly—m.-szálkái és bikszádi vasút nem aktuális. Mi ez? Szerinte tehát csak akkor aktuális egy vasút, ha végig robog az első vonat. Így nem lehetne egyetlen vasutat sem létre hozni, hisz előbb biztosítani kell a törzsrészvényeket. Aktuális valamely vasút akkor, a mikor a konczessziót kiadták és éhes a vidék arra a vasútra. De hogy a nyíri vasút helyesen vétetett be a javaslatba, utal arra, hogy a miniszter csak akkor hajlandó a nyíri törvényhatósági ut építésétől elállani, ha a vasút biztosítva van. A vasút mellett megtakarítva lesznek a törvényhatósági ut fentartási költségei. Czélja az volt az alispánnak, hogy ily utón minden vidéket ellásson úttal a lehetőségig. Hivatkozott Domahidy egyik közig, bizottsági ülésen arra is, hogy a Nyíren nem rosszak az utak. Az nem osztó igazság hogy az a vidék a mely 53 éven át fizette a közmunkát és útadót, csak ezért ne kapjon semmit. Ez fontosabb kérdés, mint az, hogy Csenger felé két irányban is utat kapjon a láp vidéke, mikor ez az érdeleltség eddig soha sem fizetett útadót. Szatmár vármegye soha sem volt szűkkeblű. Elismeri, hogy a lápi érdekeltség nagy területet hóditott meg a kultúrának, nagy befektetést tett s ezt azzal honorálja, hogy a lápi utat is felveszi a többi utak sorába, s csak azt kívánja, hogy a többinek létre jötte is biztosíttassák, mert ezt kívánja a jog, törvény és igazság. Ne tessék akkor olyan javaslattal elő állani, hogy kilehet építeni az utakat a 3 százalék pótadó nélkül is és ugyanakkor két vasutat ki hagy a tervezetből. A bikszádi vasutat sem tartja aktuálisnak, holott már 12 éve nem tud kiépülni, mert hiányzik a tőke. Mikor lesz akkor aktuális. A bizottsági tag ur számokra hivatkozik s ugyan ekkor a felveendő kölcsön évi törlesztési részletét 101 ezer koronára teszi, holott az 110 ezer korona s igy 9 ezer koronában téved. Egy ilyen meghányt-vetett javaslattal szemben a kétszerkettőnek stimolni kell. Még csak egyet jegyez meg. Domahidy ki kelt az 50 évi pótadó fizetés ellen, de elfeledte azt, hogy a vármegye igen sok vidéke 53 éve hiába fizeti az útadót s minő kulturális haladást tettek volna, ha lett volna egy viczinális vasútok. Domahidáról belehet jönni az államvasutak vonalán, mig az elátkozott vidékekről ki sem lehet sokszor mozdulni. Elfogadja a javaslatot. (Zajos éljenzés, taps),

Szuhányi Ferencz: Elfogadja az előirányzatot s csak is a lápi útra nézve akarja kimondani azt, hogy ha műszaki nehézségek nem fordulnak elő előbb is kiépíthető legyen. A második indítványa az, hogy az utakra nézve ne legyen virement, vagyis az egyik útra előirányzott összeg, a másik útra felhasználható ne legyen.

Ezután óriási többséggel elfogadta a közgyűlés az 1901—1902. évi úti előirányzatot és a 3 százalék pótadót. A javaslat mellett szavazott 203, ellene 24 bizottsági tag.

H I E K.

— Személyi hir. Gr. Hugonnai Béla vármegyénk főispánja kedves neje társaságában a múlt csütörtökön városunkba érkezett, a honnét másnap este Szatmárra utaztak, a gr. Zichy Géza konczertjére.

— Nagy ováczió az alispán mellett. A közgyűlés után a vármegye bizottsága tagjainak színe java felkereste Nagy László alispánt lakásán s nagy óvá- czióba részesítette és vele szemben rendithetlen bizalmának adott kifejezést. A küldöttségben részt vettek a többi között a közigazgatási bizottság összes választott tagjai továbbá: gr. Teleki Sándor, Luby Géza, Domahidy Viktor, Szuhányi F. Szentiványi Gy. és Kende Béla orszgy. képviselők és a vármegye mindazon előkelő bizottsági tagjai, a kik a közgyűlésen jelen voltak, Pedig rég láttunk olyan közgyűlést, a melyen a vármegyei középosztály olyan erősen képviselve lett volna, mint a mostani közgyűlésen. A küldöttség szónoka Isaák Dezső, volt országgyűlési képviselő, közig, bizottsági tag volt. Isaák Dezső körülbelül a következő beszédben magyarázta meg az óváczió és bizalom nyilvánitás indokát. Beszéde elején utalt arra, hogy Szatmár vármegye bizottsági tagjai az alispán szereplését az önkormányzati életben mindig a legnagyobb megelégedéssel kisérték s teljes bizalommal viseltettek iránta. De minthogy a legutóbbi időben olyan események fordultak elő, a melyeket megütközéssel fogadott mindenki, mert az alispán ellen fegyelmi eljárásokat indítottak, Szatmár vármegye közvéleménye, a vármegyei bizottság összessége el volt készülve arra, hogy ezeket a dolgokat a közgyűlési teremben is szóvá teszi. De mert nem akarták azt, hogy a közgyűlés megnyilatkozását a kormány elleni tüntetésnek magyarázzák és mert az alispán is tiltakozott ellene, ebbeli szándékoktól eláliottak. De viszont nem mulaszthatták el azt, hogy magán utón az alispán előtt kifejezést ne adjanak nézetüknek és érzelmeiknek. A megtörténteket meg nem történtté tenni már nem lehet, megnyugodnak azért abban, bár jól tudják azt, hogy ezekben az ügyekben az a férfiú informálta tévesen a minisztert, a ki a minisztérium kebelében a múltakból kifolyólag okot vél formálni a boszura s így az alispán elleni eljárás rossz akarat kifolyása. Ezzel szemben erkölcsi kötelességüknek tartják a bizottság tagjai az alispán iránti törhetlen bizalmuknak és ragaszkodásuknak kifejezést adni. Nagy éljenzés követte a röktönzött, igen sikerült beszédet. Az alispán meg- hatottan válaszolt az óváczióra. O nagyon egyszerű embernek tartja magát arra nézve, hogy érzelmeit hűen tolmácsolni képes legyen. Beigazolta azt közpályáján, hogy a külsőségekre nem ad semmit, de most olyan kitüntetés érte, a mit élte legnagyobb jutalmának fog tekinteni mindenkor. Ez az őszinte ragaszkodás annak a kijelentésére készti őt, hogy legyenek meggyőződve arról, miszerint ő Szatmár vármegye alispánja akar lenni és maradni, a mig csak a vármegye bizalmával őt megtiszteli. Köszöni a nem várt, de ép azért jól eső ovácziót.

— Fögymnasiumi ünnepély. Főgymnasiumuuk ifjúsága f. hó 16-án d. u, 4 órakor a városi torna- csarnokban sikerült záró ünnepélyt rendezett, melyet a nagyszámban megjelenő közönség elismeréssel fogadott. — Első pont gyanánt egy indulót játszott a zenekar melynek ügyes vezetése, a kifogástalan összhang a karnagy érdeme. Káldy és Herzfeld »Régi és ujnóta“ czimü dalsorozatot énekelte utánna az énekkar Hollóssy tanár szabatos vezénylete alatt, mire Papp György VI. 0. tanuló szavalt szép hanghordozással, Kölcsey Parainesiséből az előadott részletet teljesen átérezve, hatásosan. Majd a zenekar játszott el egy fülbemászó juxpolkát, igaz élvezetet szerezve a közönségnek, mely a tapsokkal nem is fukarkodott. Következő pont Csilléry András VIII.

0. t. szavallata volt, ki a „Czilinder“ monologot adta elő; ügyes szavalatával, színpadias megjelenésével számos derültséget szerzett a közönségnek, mely általános, feszült figyelemmel hallgatta a humorban gazdag monologot. — Liszer Emil VI. és Schik Emil V. 0. t. zongoraduettje következett melylyel mindkét szereplő számos éljenzést aratott. A zenekar népdalegyvelegének elhangzása után Czukor István VIII. 0. t. zongorakisérete mellett Szintay Lajos VII. 0. t. adta elő Arany-Révfy „Tetemre hívás“ melodrámát, a pontos, egybevágó zongora kiséret és szavalat, előadó hangja nagyban kiemelték a magasztos melodrámát, melynek nehézségein Szintay és Czukor könyedén győzedelmeskedtek. Ruff Ferencz VIII.0. t. önképzőköri főjegyző tartotta aztán beszámolóját, melyet Suták István köri elnök olvasott fel. Kitűnt, hogy az önképzőkör fokozatosan halad az idealismus és tudomány ösvényén előre, s az ifjúság támogatását, serkentését a vezető nagytudásu tanár: Csóthi Márk nem mulasztja el soha; soronkivül a főgymnasium igazgatója buzdította az ifjúságot, mondott búcsút a maturandusok-