Szatmármegyei Közlöny, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1901-01-06 / 1. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY Adler Adolf, dr. Serly Gusztáv, Dienes Lajos, Dienes Dezső, N. Szabó Antal, Herskovits Miksa, Kaufmann Miksa, Klein Andor, Sárközy Andor, Bernáth István, Baudisz Jenő, Damokos Ferencz, Almássy Ignácz, Lővy József, szavazatával tehát51 szavazattal egyhangúlag az 1901. évre az összes adó nemek után 1 százalék vármegyei közművelődési pótadó kivetése elhatároztatott, vármegyei alispán pedig utasittatott, hogy ezen határozatot szabályszerűen tegye közhírré, s közhírré tétel után az esetleg beérkező fellebezésekkel együtt jóváhagyás végett a nagyméltóságu m. kir. belügyminiszter úrhoz terjessze fel s jogerőre emelkedése után a kivetés és behajtás iránt saját hatáskörében megfelelően intézkedjék. Kiadta: Ilosvay Aladár, s. k. vmegyei főjegyző. Alispán helyett: Ilosvay Aladár^. k. vármegyei főjegyző. Az év programmja. Nem a legkedvezőbb körülmények, de annál kedvezőbb auspicziumok között kezdődik az uj esztendő. A gazdasági helyzet évek hosszú sora óta nem volt ilyen nyomott. Minden időben panaszkodtak az emberek, ez már benne van ennek a pénzzel és pénzért élő korszaknak a pszichológiájában, de olyan közvetlen közelből tapasztalható nagy oka már régóta nem volt a panaszoknak. Hisz ínség dúl az ország számos részében! Hogy mi mégis kedvező auspicziumokról merünk beszélni, arra is nagy okunk van. Erősen bizakodunk gazdasági állapotaink kedvező változásában. Jobb búza árat várunk. A két világrészben dúló nagy háború fölemésztette az amerikai gabonaraktárak nagy részét s ha a háború még tart, aratáskor már nem lesz buzafölöslege a világnak. Nem kell tehát prófétai tehetség annak megjósolására, hogy az idén, de még jövőre is drágábban fogják fizetni a búzát s ebből kifolyólag a többi terményeket is. A másik nagy ok, amiben bizakodunk az, hogy az idén mégis sikerül majd valahogy nyélbe ütni a kiegyezést — vagy pedig széjjel- szakitani. Nagyon ártalmas mezőgazdasági, kereskedelmi és ipari életünkre ez az ideiglenes se ide, se oda állapot s joggal várhatja az ország, hogy ebben az esztendőben véget érjen. Nem tartozunk azok közé, akik kigyót- békát kiáltanak a gazdasági kiegyezésre, mégis örvendeznénk a fölött, ha Magyarország mint önálló vámterület vehetné fel a harczot a nemzetközi tőke viaskodásaiban. Meg vagyunk győződve arról amit tiz-tizenöt év előtt még nem mertünk volna hirdetni, hogy Magyar- országnak nem lesz kára az önálló vámterületből. Tudunk már járni a magunk lábán, csak hajtsuk el a mankót! De készek vagyunk azért meghajolni a magas szempontok előtt, melyek a politikai kiegyezés megalkotói előtt lebegtek és belemegyünk ismét a gazdasági kiegyezésbe, persze csak olyan föltétellel, ha az előnyös. De akárhogyan is lesz, az az egy föltétlenül bizonyos, hogy a kiegyezés válsága tovább már nem halasztható. Mert ez az ideiglenes állapot megbénítja az ország gazdasági erőit. Sem uj pénz nem jön be hozzánk, se vállalkozási kedv nincsen — mert kiegyezés nincsen. Az idén azonban előre láthalólag el fog dőlni e nagy kérdés jobbra vagy balra s akkor a rendes kerékvágásba kerülünk. Inségtörvény volt az utolsó, melyet az elmúlt esztendőben a törvényhozás elfogadott. Szól pedig ez a törvény egy 400000 koronás kölcsönről, melyen közutakat fognak építeni. Nem égető állami szükség e közutak építése, nem azért készült a törvény. Hanem azért, hogy ezen munkálatoknál azoknak a munkásoknak adjanak tisztes kenyér- keresetet, akiket máskülönben az éhtífusz tizedelne meg. A javaslat —Hegedűs Sándor müve — egyhangú lelkesedéssel szavaztatott meg. Nem szabad elsiklanunk e tény felett, mert aminő nemes és humánus az okadatolása ennek a 400000 koronás uj kölcsönnek, messze kiható jelentősége van nálunk munkáspolitikai és nemzetgazdasági szempontokból. A törvényhozás ezzel elismerte, hogy egyik kötelessége a munkanélküliekről való gondoskodás. Nem uj igazság ez. Franczia, Angolországban, sőt még Oroszországban is régóta ismerik a — köznyomor enyhítésének eme törvénybe iktatott módját. A humanizmus és a polgárjog szempontjából csak örvendetes, hogy a munkanélküliség jogának elismerése tekintetében is utolértük a müveit nyugatot. A most megszavazott Ínség munka egész télen át fog tartani s ha elfogy a 400)00 korona, valószínű, hogy megbővitik az összeget. A kezdődő esztendőnek ez az inségmunka elsőrangú eseménye a proletárok joga és a humanizmus tekintetében. Csak az a fő, hogy most már minél hamarább, néhány nap alatt induljon meg az éhes emberek foglalkoztatása. Amikor a törvényhozás uj humánus alkotásairól van szó, nem szabad megfeledkezni a gazdasági munkások pénztáráról, mely a megfelelő törvény értelmében most újévkor lép életbe. Eredeti magyar alkotás ez a nagyszabású reform, mely hivatva van jótékonyan átformálni a mezőgazdasági munkásoknak, ennek a legnépesebb magyar munkásosztálynak, sorsát. Sehol a külföldön nincs példa egy ilyen intézményre, mely ha beválik, milliók válláról fogja levonni a szegénység súlyosabb gondjait. Minden város és község hatóssága és lakossága a legmelegebben pártolja a helyi pénztár szervezését, mert ritkán nyilik alkalom hazafiasabb és közhasznubb munkálkodásra, mint ezen alkalommal. Minden attól függ, hogyan vezetjük be ezt az újítást, a siker abban rejlik, hogy bizalmat tudunk-e kelteni a népben a gazdasági munkáspénztár iránt. Ez lesz az egész nagy munkában a legnehezebb részlet, mert a nép természeténél és sanyarú sorsánál fogva gyanakvó és bizalmatlan. S ha nem tudjuk a bizalmat fölébreszteni, jó időre eldőlt a pénztár sorsa. ; Ilyen szép reményekkel és nagy tervekkel indul Magyarország az uj év felé. Meghivó A vármegyei egészségügyi bizottság tisztelt tagjait van szerencsém a folyó évi január hó 8-án d. u. 3 órakor a vármegyei székház tiszti-főorvosi hivatalban tartandó egészségügyi bizottsági gr 37"Tä. lésre tisztelettel meghívni. Nagy-Károly, 1901. évi január hó 4-én. N. Szabó Antal, a vm. egészségtgyi bizottság elnöke. HÍREK. — Újév a vármegyeházán. A szokásos újévi tisztelgések és szerencse kivánatok az idén is megtörténtek a vármegyeházán. A főispán ur távol lévén, csak az alispán üdvözlésére gyűlhetett egybe a tisztikar a főjegyző hivatalos helyiségében, a hol a főjegyzőt a tisztikar nevében dr. Serly Gusztáv főorvos üdvözölte. Innét az alispán termébe vonultak, a hol Ilosvay Aladár igen tartalmas beszédben üdvözölte az alispánt. Az eszme gazdag beszéd jelentőséget adott az újévi tisztelgésnek. A főjegyző körül-belül a következőket mondta: Tekintetes alispán ur! Szatmár vármegye központi tisztikara egyikét legkedvesebb kötelességének jött ma teljesíteni, midőn testületileg megjelent boldog újévet kívánni. A legkedvesebb mert a legőszintébb szeretet és ragaszkodásnak kíván kifejezést adni. A legkedvesebbet, mert bármennyire legyen is közülünk bárki kizárólag hivatásának élő hivatalnok, mi megyei tisztviselők egyéniségünket a hivatalnokban még teljesen elenyésztetni nem tudjuk, — lehet érdemünk, lehet hibánk, nem vitatom, — de egyéni érzelmeink kifejezésére még jogot tartunk s arra az alkalmat keressük is. A legkedvesebbet, mert a tekintetes alispán ur részéről tapasztalt barátságos jóindulat a magánélet érzelemvilágába is behatolt és nem csak rideg hivatalos udvariassági forma testületi megjelenésünk, de alkalom arra, hogy együttesen igaz, őszinte érzelmeket tolmácsoljunk. A legkedvesebbet azért is, mert lehet, hogy a folyó év tisztujitása, csonkított sorokban engedi e század második évében megjelenni azokat kik ma itt vagyunk, s ez utolsó alkalmunk, hogy mint szeretve tisztelt főnökünket üdvözölhessük. Szokásos dolog újévi beszédeknél s általában üdvözleteknél, évek, századok sőt évezredeket csak úgy nyomtalanul tüntetni a múlt homályába. — Tény, eltűnnek, alig léteztek, mert a végtelenséget mérni idővel sem lehet; — és mégis nem lehet nem mondani, hogy letűnt ismét egy század és átléptünk egy újba, szerintünk a XX-ikba, épen mint a hogy elkeli ismernünk, hogy rozogán döczczent át közigazgatási rendszerünk idők tépte szervezete is, s benne mi törvény- hatósági alkalmazottak ig átjutottunk a XX-ik századba. — Szép múltat jegyez a történelem e rendszer alapját képezett intézményről, a megyéről. — Nemzeti és igazán magyar volt, g ha majdan leszáll a közelmúlt köde, alighanem csak úgy fog igazat mondani a történetiró, ha majd tanítja jövő nemzedékeknek : megtartotta a magyar alkotmányt, megtartotta a má- gyarságot a magyar nemzetben. Bármenyire szép emlékek fűznek is hozzá mégis a mikor az ujszázad minden oldalról toldó-foldó törekvésekkel indul javítgatni, örömmel kell üdvözölni e törekvést, mely reményt ad, hogy e század nem meddő törekvés, de talán eredményeknek lesz a százada. — Hogy az erédT A R C Z A. A Gárdonyi Géza havi részletei. Most, hogy a piaczon már javában árulják az egyetlen kelendő magyar könyvet: a kalendáriumot, érdekes elmondani azt a vidám történetet, mely pár évvel ezelőtt Gárdonyi Gézával, a kitűnő novellistával megesett. Gárdonyi Géza tudvalevőleg afféle enciklopédikus elme: elbeszéléseket és költeményeket ir, szenzációt kelt egy történeti regényével, természettudományi megfigyelései sok szakbeli tudóst megszégyenitenek ; gyermekmeséi, tréfás mókái általános népszerűségnek örvendenek a kis emberek világában. Göre Gáborját pedig a legutolsó magyar faluban is szeretik, olvassák és megkaczagják. Senki sem csodálkozhatik hát, hogy Gárdonyi Géza egy szép őszi napon szenzációs könyvvel lepte meg a magyar olvasóközönséget: egy olyan kalendáriumot fundált ki, melyet mindenki kétezer esztendeig használhat. Nem kicsiség, t. olvasó, ha az ember ötven krajczárnyi kiadás után elégedetten Így szólhat magában: — A kalendáriumnak tehát elvetettem volna a gondját. Istennek hála, kétezer évig nyugodt lehetek. . A naptárt nagyon megbámulták a könyvesboltokban, a publikum szivesen leszúrta az ötven krajczárt s Gárdonyi Géza derülten élvezhette zseniális munkája hatását (ámbár akadt egy-egy skeptikus elme, aki a könyv lapozgatása közben megvakarta a fejebubját s aggódva igy morfondált magában: Hátha előbb halok meg, sem mint a kalendárium lejár!) mikor valamelyik reggel egy zöldhajtókás pénzügyőr csöngetett türelmetlenül a lakása ajtaján. — Kit keres? — kérdezte Gárdonyi Géza barátságosan. — Gárdonyi Géza irómüvész urat, — felelte a pénzügyőr. — Én vagyok. Es szabad tudnom, hogy miben lehetek a szolgálatára ? A fináncz erre egy hivatalos idézést adott át a kitűnő írónak. Az idézést az adófelügyelőség irta, szigorúan elrendelvén, hogy Gárdonyi két nap lefolyása alatt jelenjék meg az adófelügyelő szine előtt. Az iró kissé megdöbbenve nézett a pipatoriuma felé (nem lehet tudni, hogy nem akadt-e valami gaz denunciáns ?) de a mondott napon pontosan beállított abba a hivatalba, melyet az idézés megjelölt. Rövid másfélórai várakozás után szerencsésen be is jutott a hatalmas ur elé, aki a főváros adóügyeit intézi. Gárdonyi illedelmesen bemutatkozott, mire az adófelügyelő unott arczczal tekintett föl rengeteg irás- csomói közül. — Hja, Ön az? — mondta a szigorú ur ásítva. — Azért hivattuk, mert egy kis fizettséget kell majd teljesítenie az adóhivatal pénztárában. Ha akarja, át is adom a czédulát. ... — Szabad tudnom, hogy micsoda fizetséget ? — A kalendáriumokról van szó, amiket urasá- god kiadott. Az illeték ugyanis több valamivel annál, mint amit uraságod már lefizetett. .... — Hát mennyit kell még fizetnem ? — kérdezte Gárdonyi Géza boszusan. Az adófelügyelő föltette a pápaszemét, egy darabig keresgélt az Írások között, aztán hanyagul, álmosan igy szólott: — Mindössze 479.760 forintot. Gárdonyi megdöbbenve kapaszkodott meg az íróasztalba (egy perczig azt hitte, hogy az adófelügyelő akut idegrohamot kapott) aztán gépiesen dadogta : — Hogy méltóztatik ezt érteni? — A dolog nagyon egyszerű, — felelte az adófelügyelő nyugodtan. Uraságod egy kalendáriumot adott ki, mely a saját bevallása szerint kétezer esztendeig használható. Mint tudja, minden egyes naptár után a kincstár hat krajczárnyi bélyegilletéket szed. Úgy ám, de a naptárilleték csak egy évi használatért van megállapítva; s ha az uraságod naptárát kétezer évig használják, hát mindegyik évért külön jár hat krajczár. És minthogy a naptár négyezer példányban jelent meg. . . Gárdonyi kísérletet tett, hogy közbevágjon, de az adófelügyelő erélyesen folytatta: — 4000X6 az összesen 24000 krajczár, vagyis kétszáz és negyven forint. Szorozza meg ezt a számot kétezerrel s eredményül négyszáznyolczvanezer forintot kap. Minthogy azonban az első évi illetéket szabályszerűen lefizette, a hátralék most már nem több, mint mindössze 479.760 forint. . . — És ön azt kívánja, hogy a pénzt még ma délelőtt lefizessem ? Az adófelügyelő jóindulattal intett; — Ha a fizetés netalán nehezére esnék, — mondta nyájasan — megadom önnek a részletfizetési kedvezményt. Fizessen minden hónap elsején 39.000 forintot s akkor egy év alatt az egész kötelezettségének eleget tesz. . , Gárdonyi, akiben akkor már felülkerekedett az ő ismert, szelíd humora, hálásan meghajolt az adó felügyelő előtt: — Ha szabad egy kis. szívességet kérnem, mondjuk, hogy csak 35.000 forintot fizetek havonként. Többre jelenleg igazán nem vagyok képes. . . Az adófelügyelő elfogadta az ajánlatot (lám, hogy az ördög nem oly fekete, amilyennek látszik.) Gárdonyi pedig nyugodtan távozott. Lefizette-e már az egész illetéket, nem tudom ; de tekintve, hogy az irók már IV. Rhamszesz óta rossz fizetők, az is lehet hogy egy-két részlettel még hátralékban van. Ssomaházy István.