Szatmármegyei Közlöny, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)

1900-03-04 / 9. szám

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY zetünk és miveltségünk mindig megtalálja azt a határt, melyen erről maradni durvaság, melyen túl menni elbizakodottság lenne s hogy a kölcsönös tisztelet különböző osztályok érintkezését is kelle­messé és szívélyessé teszi Lehetetlen volt e gondola­tok kifejezése nélkül búcsút vennie a lemondó elnök­től, azon férfiútól, kit hosszú időn át a vármegye szeretele és tisztelete övezett s mely tisztelet meg nem fogyatkozva fogja kisérni ezután is. Mind e gondolatokat az alispán szépen kidolgozott beszédé­ben kifejtvén, közgyűlés együtt érezve az elmondot­tak igazságával fájdalmasan vette tudomásul a lemon­dást, s br. Vécsey Józsefet közfelkiáltással tiszteletbeli elnökévé választotta meg. Az elnöki megnyitó jegyző­könyvben fog megörökittetni. Közgyűlés ezután a disz- elnöki állásra dr. Schlauch Lőrincz bíboros püspö­köt választotta, ki a Társulat iránt eddig is érdemeket szerzett. Az igazgatói jelentés a társulat múlt évi mű­ködéséről örvendetes tudomásul vétetett, a pénztári számadásra a fölmentvény megadatott. Ezután Bodnár Gáspár képezdei tanár tartotta meg emlékbeszédét Jandrisics János és Tabajdy Lajos elhunyt alelnökök felett. A kiváló szónoki hévvel előadott szép és mag­vas beszéd mély hatást tett. — Tárgyaltatott ezu­tán a jelen évi költségvetés és a segély kérvények. Közgyűlés a választmány határozatait minden részben helybenhagyólag veszi tudomásul. A Nemzeti Casinó alapítványának kiadása tárgyában, — mely egy disz serleg, — közgyűlés akkép határozott, hogy annak elfogadására dr. Schlauh biboro.s kéressék fel. Az üre­sedésben levő elnöki állásra közgyűlés egyhangú lel­kesedéssel Nagy László alispánt választotta meg, az alelnöki állásokat pedig Kováts Béla és id. dr. Farkas Antal tagokkal töltötte be. Nagy László alispán, most már mint elnök röviden jelezve még a választmány elé terjesztendő eszméit a kör működésének intenzi­vebbé tételére, az ülést általános éljenzés közt berekesztette. — A helybeli protestáns társaskör február 25-én ismét felolvasó-estélyt tartott olyan nagy közönség je­lenlétében, hogy az egylet összes helyiségei szűknek bizonyultak be ezúttal. Elsőnek Nagy Elek kórházi gondnok szavalta el Sárossy Gyula „Számadás“ czimü költeményét a nála megszokott értelmes és vonzó előadásban. Ezután Csillag Aladár lépett a felolvasó asztalhoz. Humoros felolvasást tartott ily czim alatt „Fiuk meg ne nősüljetek“. A felolvasásban sok humor volt. Majd Keszy Etelka k. a. szavalta el „A nándori fogolynőt“, Tárkányi Béla költeményét. Sok tapsot aratott. Ismét felolvasás élénkítette a műsort. Veres Gusztáv „A hajhászók természetrajza“ czim alatt igen sikerült felolvasást tartott, a mely többször megnevettette a hallgatóságot. Majd monolog következett. Tóth Lá- lika k. a. „A Férjhez menjek-e“ czimü monológot adta elő, igen kedvesen. Az utolsó szám volt Szabó István szavalata. Ábrányi Emilnek „Hang Petőfi sír­jából“ czimü költeményét adta elő. Ä változatos felol­vasó estélyről mindenki megelégedetten távozott. —r Gyászeset. Tóth Gyula gyógyszerész f. hó 24-én élte 38-ik, boldog házaságának 1 '-ik évében Debreczenben elhunyt. A megboldogultban Debreczeni István városunk polgármestere sógorát vesztette el. A család a közetkező gyászjelentést adta ki: A. B. F. R. A. A legmélyebb fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk a felejthetetlen jó gyermek, férj, vő, testvér, sógor és rokon néhai hernádnémethi Tóth Gyula gyógyszerésznek életének 38-ik, boldog házasságának 12-ik évében, folyó hó 24-én délután 1 órakor hosszas szenvedés után bekövetkezett csendes el­hunyták Kedves halottunk földi részei folyó hó 26-án délután 2 órakor fognak az ev. ref. vallás szertartása szerint az Arany János-utcza 42. sz. a. házunknál tartandó rövid ima után a hatvan-utczai temetőben elhelyeztetni. Mely végtisztesség tételre a boldogult rokonait, ösmerőseit, barátait s általában a mély gyászunkba osztozó közönséget bánatos szívvel meg­hívjuk. Debreczen, 1900. február 24. Özv. Tóth Györgyné mint édes anya. Özv. Tóth Gyuláné szül. Biró Mariska, mint neje, Özv. Biró Károlyné, mint anyós. Özv. dr. Kiss Dánielné, mint testvér gyerme­keivel. Valamint sógora: Debreczeni István és neje Biró Klára és gyermekeivel. Úgy a számos rokonok nevében is. Béke poraira ! — Fátyol Károly, az országos hirü gordonka művész síremlékére évekkel ezelőtt gyűjtést eszközöl­tek városunkban, a mely gyűjtés úgy tudjuk a taka­rékpénztárban gyümölcsözik. Minthogy pedig a napok­ban újabb adomány folyt be e czimen, azon kérdést vetjük fel, hogy nem lehetne-e már a síremléket fel­állítani? Maholnap meg se találjuk a gordonka király sírját a helybeli ev. ref. temetőben. — Iparosok közgyűlése. A helybeli ipartestület f. hó 25-én tartotta évi közgyűlését a városháza nagytermében Serly Ferencz elnöklete alatt. A köz­gyűlés tudomásul vette az elöljáróság évi jelentését, a melyből kiemeljük a következő számadatokat. A testület vagyona a múlt év végén "1,258 korona 42 fillérre rúg. A múlt évi számadás szerint az ösz- szes bevétel volt 5852 kor. 80 fillér, a kiadás 43 kor. 72 fii. s igy az évi maradvány 5852 kor. 80 fii. A köz­gyűlés a felmentvényt a számadások alapján megadta a pénztári személyzetnek. Elfogadták az 1900. évi költségvetést. Végül közfelkiáltással a következő előljárósági tagokat választották: Steib Antal, Kiss József (tímár), Bordás Imre, Tóth Lajos, Nagy Lajos (mészáros), Bába Ferencz, Ember József, Kirilla Adolf; számvizsgálók: Szedlák Antal, Hadadi István és Komáromi István. Legvégül dr. Adler Adolf ügyész hozzászólalása után a behajthatlan tagsági dijak leírá­sával az előjáróságot bízták meg. — Farsangi mulatság. A helybeli kath. legény- egylet február 26-án tartotta meg farsangi mulatságát és pedig ezúttal először átalakított saját helyiségében. Szép számú közönség gyűlt össze s bár belépti dij nem volt, de azért 57 frt gyűlt be önkéntes adomá­nyokból. A mulatság programújának első száma volt Sallay Lajos szavalata. Petőfinek „A szerelmes tenger“ czimü versét adta elő igen sikerültén, Ezután Luczay János egy vig monológot adott elő „Történet a buda­pesti színházak műsorából“ czim alatt, sok derültsé­get keltve. Ezután Czilli Veronka szavalta érzéssel és hatással Arany: Tetemre hívását. Befejezte a prog­ram mot Lang János és Dienes István szavalata. Mind­kettő igen sikerült volt. Ezután tánczrakerekedett a fiatalság s járta jókedvvel majdnem hajnalig. — Gyászeset. Ifj. Péchy István, sáros-magyar-ber- keszi földbirtokos, megyebizottsági tag február 26-án élte -12-ik, boldog házasságának 4-ik évében S.-M.-Ber­keszen elhunyt. Korai elhunytét gyászolja bánatos özvegye Káli Nagy Ilona, három kis fia és testvére Péchy Imre zsibói főszolgabíró. — Kimutatás. A folyó évi február hó 18-án tartott Kölcsey-estély összes jövedelme 73 korona 20 fillér volt. Belépőjegyekből bejött 66 korona, diák­jegyekből 1 korona 20 fillér, felülfizetésekből 6 korona. Felülfizettek: Demidor Ignácz 1 koronát, Dr. Aáron Sándor 2 koronát, Lang Margit 3 koronát. Az összes bevételt a régi kaszinó felszerelésére ajánlotta fel a Kölcsey-Egyesület, némi viszonzásul azon szívesség és áldozatkészségnek, melyet a felolvasó-estélyeken a kaszinó részéről annyiszor igénybe vett. Nagy Sándor pénztárnok. Maresch Emil ellenőr. — Hazánk fejlődése függ a magyar ipar támo­gatásától. Mindenki használja tehát fogainak tisztítá­sára, szájának frissítésére a Thymol fogcrémet, mely világhírű magyar gyártmány a legkellemesebb fogtisztitószer, fehéríti és konserválja a fogakat. Felül­múlja az összes ily készítményeket, igen olcsó, üdít és mindig friss. 1 tubus 60 fillér. Kapható mindenütt. 6 tubus díszes dobozban 3.60 korona bérmentve. Egye­düli készítő és főszétküldési raktár: Schwartz illat­szergyára, hygien, kosmet, laboratórium. Budapest, Damjanich-utcza 28. — Hazafi Veray János, mint magát nevezi: népköltő, a hazafiság úttörője s a hölgyek tisztelője stb. a közelmúlt napokban két ízben is tartózkodott váro­sunkban s árulta verseit, melynek jövedelméből a városi szegény alapra 4 koronát adományozott. Az itt kiadott verseiből úgy látszik, hogy jól találta magát nálunk, mert nem „megrovási kaland“ hanem „Írtam örömöm­ben“ jelzéssel látta el. — A Népbank adománya. A Nagykárolyi Önse­gélyző Népbank igazgatósága folyó év február 24-én kelt határozatával következő jótékony adományokat állapította meg. Szegény tanulóknak tankönyvek be­szerzésére : a római kath., görög kath., román és orosz, ág. ev. és izraelita egyházak részére 20—20 koronát. Az ev. ref. iskola építésére 20 koronát; a népnevelési egyesületnek 20 koronát, az iparos tanoncz kiállításra 20 koronát, a kereskedelmi iskolának 20 koronát, a gimnáziumi önképzőkörnek 10 koronát, gimnáziumi zongora vételre 10 koronát, a népkonyha részére 40 koronát, továbbá Báró Eötvös József ösz- szes müvei egy kötött példányát 104 koronáért miáltal egyszersmindt az országos Eötvös-alap tanítók házá­nak pártoló tagjává lett, ezen diszkiadást az igazgató­ság a nagykárolyi főgyimnasiumi ifjúság könyvtárá­nak ajándékozta, összesen 344 korona. — Fontos háziasszonyoknak! A lakás csak ak­kor lehet tiszta és pormentes, ha a padló mázzal van bevonva. Puha padlóknál ez akkor érhető el legjob­ban, ha azt az Eisenstádter-féle Linoleum padló zo- mánczczal kenik be. Ezen kitűnő és elismert legjobb fénymáz gyorsan szárad, tartós és gyönyörű fénynyel bir, nem terjeszt kellemetlen szagot, olcsóbb minden más fénymáznál, mert kiadóbb és tartósabb. Értékte­len utánzatoktól óvakodjunk és kérjen mindenki kizá­rólag Eisenstádter-féle „Linóleum padló zománcz“-ot törv. bejegyzett „vaslovag“ védjegygyei. — Póttartalékosok. A póttartalékos ujanczok 8 heti kiképeztetésre f. hó 15-én vonulnak be a helybeli honvédzászlóaljhoz. — Nyilvános számadás. A múlt hó 17-én meg­tartott kereskedelmi bál alkalmával felülfizetni szí­vesek voltak : Serly Móricz Ilka 100 koronát, Janitzky Albert, Schuszteritsch Ferencz 10—10 kor., Brázay Kálmán, (Budapest) 6 kor., Kaufmann Jenő Kaufmann Izidor 7—7 kor., Bing Mór, Pucser Károly, Dr. Serli Sándor (Mohács) 5—5 kor., Spitz Mór, Markovits Mór, Weisz Jakab, Singer Lipót, Sarkadi N. Zsigmond, Kaufmann Ignácz, Hensb Virginia (Igló) 4—4 kor., Fitos Ferencz, lfj. Matolcsy Sándor, Briehta Miksa, Berger Lajos (Budapest) 3—3 kor., Strohmájer Ferencz, Ludescher Gáspár, Margitics Gyula, Sternberg Jenő, Kaufmann Adolf, Petz János, Jeney Géza, Varga Imre, Deutsch Mór, N. N., Singer Márton 2—2 kor., N. N., Tóth Ferencz, Sziki János, Debreczeni István, Klein Ignácz 1 — 1 koronát. Összesen 222 kor. 34 fillér, mely összeg a kereskedő ifjak könyvtára javára fordittatik. Fogadják úgy a nemeslelkü felül- fizetök, mint a bálon megjelent közönség, az egylet háláját. Varga Imre, pénztáros. — Felhívás színművészünk id. Lendvay Márton emlékének szülőföldén állítandó mellszobor költsége­inek fedezésére. Azon magasztos eszmétől indíttatva, hogy a nemzeti öntudat és becsvágy csírázó eleme­inek sorvadását a hazafiu emlékek iránt tartozó hálaérzet eltompulása által kivált határszéli városaink polgárságának nem szabad engedni, Nagybánya szab. kir. bányaváros közönsége elhatározta, a kebelében született id.Lendvay Márton nagy színművésznek kül­alakban is látható emlékét megörökíteni. Jeles szülöttje az egykor a legfelsőbb körökből kizárt nemzeti nyelvünk százados holt idénye alatt, midőn a latin nyelv hivatalos használata még tanintézete­inkben is elhatalmaskodott, és az árván hagyott magyar nyelv csak a középosztály és a földmivelő nép száján élősködött, mint vándorszínész minden­napos nélkülözésekkel és sanyarusággal küzdve, a a magyar színészetnek szentelte életét és ezen akkor nagyon sivár pályán felküzdötte magát azon polczra, melyen a természettől nyert kiváló tehetségével folytonos tanulmányozás által dicső feladatához híven őseink legdrágább hagyományát, a magyar nyelvet elvégre jeles pályatársaival együtt a fővárosi nemzeti színházban diadalra juttatta. Emez elévül- hetlen érdemének elismeréséül és mint a magyar színészet egyik megalapítójának sokoldalú művészeté­hez méltó hódolatunk jeléül a dicsőült nagy művész emlékének létesítésére kiküldött bizottság a in. kir. Belügyminiszter által f. é. okt. 13-án 102, 165 VII. sz. a. nyert engedély folytán gyűjtő-iveket küld szét azon hazafiui kérelemmel, miszerint e nemes czélból adakozásra felkért hatóságok, egyesületek, intézetek és egyes nagylelkű adakozók neveiket és adományai­kat a csatolt gyüjtő-ivre feljegyezni és azzal a pénz­összeget akár a gyűjtéseket elfogadó hírlapok utján, akár közvetlenül a létesítő bizottság alólirt elnökéhez postán elküldeni kegyeskedjenek. Nagybányán, 1899. évi november 21-én. Törökfalvi Pap Zsigmond, szoborlétesitő bizottság elnöke. Szerkesztőségünk a hozzánk beküldött gyüjtőiven szívesen elfogad e nemes czélra adományokat Jelen számunkhoz féliv melléklet van csatolva Felelős szerkesztő: B A U D I S Z JENŐ. Laptulajdonos: ROTH KÁRÓL Y. ____ HI RDETÉSEK: Eladó szőlővesszők. 12000 darab nemes fajokkal beoltott egy éves gyökeres ripária Oltvány, lOOdrb 16 korona, átvehető Nagy-Károlyban. 120000 darab, gebei szőlőmben termelt, kiválóan nemes fajú gyökeres SZŐ1Ő- vesSZŐ, 1000 drb nemesfaj 20 korona, 1000 drb bort aj 16 korona, átvehetők N.-Károlyban vagy gebei szőlőtelepemen. Dr. Serly Gusztáv, 3—3 7249—1899. tk. sz. Árverési hirdetmény. A nagykárolyi kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy Jasztrabszky Irmának és illetve Kinczel Julianná­nak végrehajtatónak ösmeretlen tartózkodásu Bállá György elleni 150 frt és 70 frt tőkék és jár. iránti végrehajtási ügyében a szatmárnémetii kir. törvény­szék, (a nagykárolyi kir. járásbíróság) területén levő Reszege községi 229. sz. tkvi A. I. 85., 138., 475., 507., 285., 233., 360., 199., 401., és 561. hrsz.birtoknak Bállá György nevén álló 4 hatodrészére az árverést 455 frt kikiáltási árban elrendelte, s hogy ezen birtok az 1900. évi ápril hó 5-én d. e. 9 órakor megtartandó nyilvános árverésen a meg­állapított kikiáltási áron alul is eladatni fog. Árverezni szándékozók a birtok kikiáltási árának 10°/o-át készpénzben vagy az 1881. évi LX. törvényczikk 42. §-ában, s a 3333—1881. igazságügyminiszteri szabályrendelet 8. §-ában körül­irt papírban a kiküldött kezéhez letenni avagy az idézett t.-cz. 170. §-a értelmében eljárni tartozik. Kelt Nagy-Károly, 1899. decz. 27-én. A kir. j bíróság mint tkvi hatóság. Jancsó, kir. aljbiró. 6923—1899. tkv. sz. Árverési hirdetmény. A nagykárolyi takarékpénztár egyesület végrehaj ­tatónak előbb özv. Papp Zsigmondné most férj. Fráter Gáspárné mint kisk. Papp Sándor t. és t. gyámja végrehajtást szenvedő elleni ügyében a végrehajtási árverés 282 frt 29 kr tőke, ennek 1898. évi szept. hó 29-től járó 6 százalék kamatai 11 frt 65 kr eddigi 9 frt 50 kr árverés kérési költségek, továbbá a csatlakoztatott nagykárolyi önsegélyző népbank vég­rehajtató javára az 1694—94. tk. sz. végzéssel be­kebelezett 1000 frt tőke s ennek 6 százalék kamatai erejéig ezennel elrendeltetik s ennek határidejéül 1900 évi ápril hó 3 napjának d. e. 9 óraja a szat- marnémetii kir. törvényszék területén fekvő Körtvé- lyes község házához kitüzetik, az árverési feltételek pedig a következőkben állapíttatnak meg : 1. Elárvereztetik szükség esetére a kikiáltási áron alul is a körtvélyesi 304 sz. tjkvi A -j- 990/a hrsz. a. foglalt ingatlannak a B. 7|a bejegyzés szerint néhai Pap Zsigmond nevén álló 2 hold 1256 Q-öl része 320 frt kikiáltási árban. 2. Árverezni szándékozók tartoznak a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben vagy óvadékképes ér­tékpapírban a bírósági kiküldött kezéhez bánatpénzül előre letenni, avagy az annak előzetes letétbe he­lyezéséről nyert elismervényt átadni. Kelt N.-Károlyban, 1899. deczember hó 12. A kir. jbiróság mint tkvi. hatóság. Jancsó, kir. aljbiró.

Next

/
Oldalképek
Tartalom