Szatmármegyei Közlöny, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)
1900-03-18 / 11. szám
Nagy-Károly, 1900. márczius 18. 11- szám. XXVI. évfolyam. nj ______ Sz atmármegyei mÁnciniTUT C7rT)njrinAT "VTT óo VffifJVl TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI és VEGYEST ART ALMU HETILAP SZATMÁR VÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP, WsSZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: Nagy-Kár olybán, megyeház-utcza 46. sz. HIVATALOS RÉSZ. szám. Szatmar varmegye főispánja. Meghívó. Van szerencsém a vármegye törvényhatóságának bizottsági tagjait a márczius hó 23-án d. e. 11 órakor a vármegye székházának nagytermében tartandó rendkívüli közgyűlésre tisztelettel meghívni. Nagy-Károly, 1900. márczius 9. Gróf Jlugonnai Béla, főispán, Tárgysorozat: 1. Alispáni előterjesztés a nmltsgu m. kir. belügyminiszter urnák f. évi 23597. sz. a. kelt leiratával a vármegyei tisztviselők, segéd- és kezelőszemélyzet fizetésének javítására engedélyezett 17240 korona állami pótjavadalmazás miként leendő felhasználása tárgyában. Fj. 2. Alispáni előterjesztés a megyebizottsági tagok pótválasztása ügyében. III. 3. Nagy-Károly város képviselő-testületének határozata a polgári leány iskola ügyében. III. 4. Jekey Sándor főszolgabíró jelentése a fehér-gyarmati közkórház részére megszavazott évi 2000 korona községi hozzájárulási összeg ügyeben. II. 5. Er-Körtvélyes község képviselő-testületének ingatlanság vásárlása tárgyában kelt határozata. I. Nagy-Károly, 1900. márczius 11. Összeállította: Ilosvay Aladár, vm. főjegyző. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett 5 korona.-^3» Egyes szám ára 20 fillér. i*eHirdetósek jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Bólyegdij minden beigtatásórt 60 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek, csak rendes levelezőktől fogadtatnak el. —szám. Szatmár vármegye alispánjától. 1900. 1 Tisztelt bizottsági tag ur! A folyó évi márczius hó 23-án tartandó rendkívüli közgyűlésnek a már közölt tárgy- sorozatához törvényes határidőben a következő tárgyak vétettek fel: Póttárgysorozat Szatmár vármegye közönségének f. évi márczius hó 23-án tartandó rendkívüli közgyűlésére. 1. A Felső-Bánya városi főorvos választás elleni íelebbezés. 2. Alispáni előterjesztés Vállaj község közbirtokosságának szervezési szabályzata tárgyában. 3. Ugyanaz Óvári község gazdálkodási rendszerének megállapítása tárgyában. Nagy-Károly, 1900. márczius 14. Nagy László, alispán. Ad. 277—1899. k. g. sz. Körözés. Állategészségügyi kihágásért jogerős Ítélettel 30 frt pénzbüntetésben marasztalt Bartha Lajos, 51 éves, ev. ref. vallásu napszámos, volt kölesei lakos tartózkodási helye ismeretlen lévén, felkéretnek a hatóságok, hogy nevezettet nyomoztatni és feltalálás esetén alólirottat értesíteni szíveskedjenek. F.-Gyarmat, 1900. február 27. Jékey, főszolgabíró. Márczius tizenöt. Történelmünk legragyogóbb lapját újra elfordítottuk. Márczius tizenötödiken, mint annyi változatos és hosszú esztendőn át, újra áldozati tüzet gyújtottunk az emlékezés oltáránál a szabadság dicsfényes géniuszának. Márczius tizenötödike a honfiú lelkesedésnek szentté koronázott napja. Márczius tizenötödikén sugárzó glóriában kel föl a nap és mikor újra lebukik, csodát látnak a földgömb másik felén lakó népek . . . Itt nálunk virágba borul minden és sebes szárnyú szellők viszik szét a tavasznak, az uj- hodó életnek mámoros leheletét. Mintha a nagy márcziusi nap ébresztené föl a földet mély, szolgai álmából. Nagy ennek a napnak a dicsősége. Nagy minden nemzetek történetében, de legnagyobb a magyaréban. Márczius idusát megünnepelték a rómaiak, ünnep volt a gallok népénél... De vájjon mely nemzet ünnepelhetné inkább, mint a magyar? Az a hasadó hajnal, mely 1848 márczius 15-én Pest utczáin egy zsibongó nagy tettekre készülő, lázas tömegre vetette halvány világát, a nemzet szabadságának hajnalhasadása volt. — És mikor pár órával később a szabadság fölkent apostolának ajkán elhangzott az országrenditő fölkiáltás Talpra Magyar ! megtörtént az, amit csak remegő kézzel mer leírni a krónikás: egy puszta szóra, a láng- lélek egy villanására, mint mágus-igére a rejtelmek zára, fölpattant a szolgaság láncza s a téren ott állott az egy pillanat alatt meg teremtett — szabad nép! Mert az a nép, mely vasmarokkai törte le az ajtóról a bilincseket, amely Budán föl- pattantotta a börtön zárát s mely úgy állott zordonan a reszkető tanács urak előtt, mint maga a kérlelhetlen ítélet, már szabad volt. Szabaddá tette az az őserő, mely lakja minden emberfiának lelkét s amely ideig-óráig tán dermedt álomba sülyedt, de gátat szakítva, romT A R C Z A. Szatmár vármegye a Hunyadiak korában. Felolvasta a „Nagykárolyi Kölcsey-Egyesületben“ 1900. évi márcz. hó 11-én Nagy Sándor. Őseinknek beköltözésekor a mai Szatmár vármegye területét Béla király névtelen jegyzője szerint a Bihar várban székelő Maraúth, a magyarok által Ménmaróthnak nevezett vezér fenthatósága alatt álló kazár nép lakta. Árpád követeket küldött hozzá, hogy az Attila jogán őt illető földet neki engedje át, mit ez megtagadván, Tass, Szabolcs és Tuhutúm vezérlete alatt sereget küldött ellene, mely sereg az Ecsed körül lévő ingoványbán fekvő Saruvárat, vagy Sárvárat elfoglalta, „a honnan Tass és Szabolcs megindulván Zotmár váráig jutának s a várat 3 nap harczolva viván, győzedelmet nyerének s negyednap a várba bemenvén Menumorout vezér vitézeit, kiket ott foghattak, vas bilincsekre verve, a tömlöcz sötét mélyére vetették, a lakosok fiait túszokol vivék, s a várat vitézekkel megrakva hagyták, maguk pedig a meszesi kapu felé indulának.“ Szatmár a honfoglaláskor tehát már lakott hely és erősség volt, s nevét valószínűleg a zsidóhitü kazár lakosaitól vette és Thomász Ferdinánd a XVIII. század végén és a XIX. század elején élt vármegyei főorvos és tudós a Zothmár szót zsidó eredetűnek állítja, s amennyiben Zoth zsidóul áradást, Már pedig szomorút jelent, a zothmár szó jelentése az lenne: áradás miatt szomorú, a mi a tényleg mellette folyó Szamos gyakori áradásai következtében valószínű is. Az oláhok ezzel szemben azt vitatják, hogy Szatmár őslakosai ők lennének s a város nevét ők adták volna, s e szerint a város régi neve Szatumare lett volna, a mi nagy falut jelent. A vármegye őslakosai voltak a kazárokon kivül a mai oláhok ősei a dákok. A magyarokkal pedig betelepültek kevés számú oroszok is. A németek betelepítését Szent István neje Gizella királyné kezdte meg, s IJ. Géza és IV. Béla királyok folytatták. Az 1241. évi tatárjárás előtti időkről igen kevés emlékünk van a vármegyéről, mert a Máramarosból vármegyénkbe átözönlő tatárság a vármegye összes várait és falvait elpusztította. Ily várakról van emlékezet a már említett Sárvár és Szatmár várakon kivül, Bobáldon Szál- dobágyon, Szinyérváralján, Uj-Hután, Nagy-Bányán, Nagy-Ecseden, Jákóváron (a mai Ar.-Megyes,) Gilvá- cson, Erdődön és Kőváron. A vármegye a szatmári vártól vette nevezetét. A vármegyék eredeti szervezete a Szent Istvántól alapított várszerkezet volt, mely szerint az ország várkerületekre volt felosztva, s ezeknek élén a király által kinevezett főispán állt. A várkerületek hadi szervezetüek voltak s hosszú ideig tartott mig közigazgatási és bíráskodási önkormányzattal biró vármegyévé alakultak át. így vármegyénkben, melyet akkor tartománynak neveztek, 1303-ban már négy szolgabirói járást találunk, s törvény- széki üléseit a mohácsi vészt megelőző időkben Szat- máron tartotta; a vármegyei közgyűléseket pedig szabad mezőn hol a gelényesi pusztán, hol a csengeri mezőn tartották. Az 1404-ik évben a csengeri mezőn tartott gyűlésen Zsigmond király személyesen elnökölt. A vármegyék önkormányzati köre a XV. században kezd biztos alapokat nyerni. Vármegyénk régebbi alakja ismeretlen előttünk s a XV. századból ismerjük azt bővebben. Szirmay Antal a vármegyéről irt monográfiájában sok becses adatot gyűjtött össze a régi Szatmár vármegyéről s különösen sok becses adatot köszönhetünk Dr. Csánky Dezső jeles tprténet- tudósunknak, ki a „Magyar Tudományos Akadémia“ megbízásából Gróf Teleki József „Hunyadiak kora“ czimü csonkán maradt nagy müvéhez megirta „Magyar- ország történelmi földrajza a Hunyadiak korában“ czimü müvét. Szirmay és Dr. Csánky említett munkáiban sok oly érdekes dolgot találván, a melyek a laikus közönséget is méltán érdeklik, ezekből szedtem össze azokat az adatokat, melyeket mai felolvasásomban felhasználok. Szatmár vármegye a Hunyadiak korában jóval kisebb területen feküdt, mint mai nap, a mennyiben az 1876-ik évben ide csatolt Kővárvidék akkor a régi Közép-Szolnok vármegyéhez tartozott. — Máramaros és Ugocsa vármegyék felől határai e korban a mai állapotnak megfelelően már véglegesen megállapodtak, s Ugocsa felől csakis annyiban fordul elő némi csekély változás, hogy a flandirai telepit- vényü Batár községet 1474-ben földes urai a Vetéssyek kérésére a király Ugocsa vármegyéből Szatmárba helyezte át. Bereg vármegye felől is megállapodott határai vannak, s e tekintetben csakis Vásáros-Naményra és Tarpára nézve van ingadozás, amennyiben ezek régebben Szatmár vármegyéhez tartoztak, majd pedig Bereg vármegyéhez csatoltattak át. Bihar vármegye felől gyakoribb a határokbeli ingadozás, a mennyiben itt Ér-Mihályfalva környékén változásokat találunk. A mai Biharmegyéből a Hunyadiak korában Gálos-Petri, Piskolt, Ér-Tarcsa, Vasad, Ragáld községek, mely utóbbi ma már puszta, tartoztak várme- gyénkhez. Legnagyobb az ingadozása azonban Szabolcs vármegye felé, a mi annak tulajdonítható, hogy itt természetes határok nincsenek. S e tekintetben felette jellemző, hogy a határos vármegyékkel ott van leginkább ingadozás a határokban, hol természetes határok nincsenek. így Szilágy felé vagyis a régi Közép Szolnok felé Genes, Esztró, Király-Darócz és Irinyre nézve, ami azonban Irinyre nézve csak időleges, mert ezt csakis egy évben 1458-ban számítják Közép- Szolnokhoz. Ellenben e tekintetben ismét sajátságosnak tűnik fel, hogy másfelől a természetes határok figyelmen kivül hagyásával némely mai Szilágy vármegyei községek nem Közép-Szolnok, hanem Szatmár vármegyéhez tartoznak, és pedig Alsó és Felső Berekszó, Alsó, Felső és Közép-Várcza, Gorbonafalva vagyis a mai Szolnok-Doboka vármegyei Garbonácz, i Bazafalva vagyis a mai Ilyésfalva, Bikácza,
