Szatmármegyei Közlöny, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)
1900-12-09 / 50. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY Számos-Becs és Dara községek 1901. évi háztartási köllségvetése. 480—517- Hirip, Tőke-Terebes, Kraszna- Béltek, Alsó-Homoród, Szinfalu, Gyöngy, Piskárkos, N.-Szokond, Lophágy, Kis-Szokond, Felső-Boldád, Sándorfalu, Alsó-Boldád, Szakasz, Oroszfalu, Réztelek, Páczafalu, Ivácskó, Géres, Kir.-Darócz, Erdőd, Dobra, Nántü, Rákos- Terebes, Erdőszáda, Oláh-Újfalu, Farkasaszó, Balotafalu, Oláh-Tótfalu, Tománya, Bajfalu, Dióshalom, Győrkefalu, Kis-Bánya, Laczfalu, Nyegrefalu, Pusztatelek, Alsó-Fernezely, Felső- Fernezely, Giródtótfalu, Felső-Újfalu, Hidegkút, Feketefalu, Kékes-Oroszfalu, Misztbánya, Zazar, F.-Sándorfalu, Szakállas-Dombó, Magyar-Kékes, Lénárdfalu, Kis-Sikárló, Tőkés, Avas-Újfalu, Misztótfalu, Misztmogyorós, Buság, Olák-Kékes, Monostor, Vetés, Tyúkod, Ura, Cs.-Ujfalu, Csenger, Ököritó, Rápolt, Szamos-Dob és Cs.- Bagos községek 1901. évi közmunka költség- vetése. 548—572. Gyöngy, Géres, Erdőd, Kir.- Darócz, Giródtótfalu, F.-Újfalu és Hidegkút községek 1901. évi mezőbirtokossági költség- vetése, Szakasz, Sándorfalu és A.-Boldád 1900. évi birtokossági pótköltségvetése, Kir.-Darócz szegény és vámoshid pénztári alap 1901. évi költségvetése, Hirip és Géres községek 1900. évi háztartási pótköltségvetései. Nagy-Károly, 1900. deczember 3-án. Összeállította: Ilosvay Aladár, — vm. főjegyző. 823—1900. e. b. sz. A debreczeni kir. Erdőfelügyelőnek 164—1900. számú véleménye ügyében határozat: Folyamodó Filep Imre kérvényében felhozottakra tekintettel az erdőüzemtervek és iratoknak közigazgatási irattárban való pontos kezeléséért jutalom czimen 90 azaz kilenczven korona engedélyeztetik, s ezen összegnek az erdőőri alapból leendő kiutalására vármegyei alispán felhivatik. E határozat a hivatalos lapban közhirré teendő és a felebbezési határidő eltelte után hajtható végre. Miről e határozat: 1. Filep Imre folyamodónak, 2. a „Szatmármegyei Közlöny-“nek legközelebbi lapja hivatalos részében közzététel és a lappéldány beterjesztése végett, 3. a kir. erdőfelügyelőségnek Debreczenben és 4. a vm. alispánnak kiadatik. Kelt Nagy-Károlyban Szatmár vármegye közig, erdészeti bizottságának 1900. évi decz. hó 6-ik napján tartott ülésében. Nagy László, alispán, mint elnök. Közigazgatási bizottsági ülés. Vármegyénk közigazgatási bizottsága f. hó 7-én tartotta deczember havi ülését. Jelen voltak: Gr. Hugonnai Béla főispán, Nagy László alispán, Ilosvay Aladár főjegyző, Domahidy Sándor, Kende Zsigmond, N. Szabó Antal, Böszörményi Sándor, Balázsy József, Jékey Zsigmond bizottsági tagok. — Kováts Béla, dr. Serly Gusztáv, Kemény Alajos, Ilosvay Ferencz, Kacsó Károly, Dénes Lajos, dr. Schönpflug Richárd és Luby Béla szakelőadók — Nagy Béla, Szuhányi Ödön, Luby Géza és Isaák Dezső biz. tagok elmaradásukat kimentették. Az alispán havi jelentése szerint október hóról átjött 636, novemberben bejött 3305 ügydarab, a melyből a múlt hó folyamán elintéztek 2625 ügydarabot. Az alispán felemlítette jelentésében a kapnikbányai járványt is. Ugyanis Kapnik-Bányán a hasihagymáz oly nagy mérvben lépett fel járványszerüleg, hogy a rendelkezésre álló normális eszközök a járvány pusztításának mérséklésére nem elegendők, miért is a kiküldött főorvos jelentése alapján az alispán a belügyminiszternél két járvány orvos kiküldését, a betegek megfelelő élelmezése czéljából segélyt, s a bánya kincstártól megfelelő kórházi helyiséget kért. A bizottság előtt dr. Serly Gusztáv főorvos szóbelileg is ecsetelte a járvány nagyságát és részleteit. Az alispán Budapesten léte alkalmával személyesen is referált a belügyminisztériumban a nagy mérvű járványról. A belügyminiszter Várkonyi Ignácz hírlapi czikkében foglaltak megvizsgálása végett Ilosvay Endre főszolgabíró ellen fegyelmi vizsgálatot rendelt el. A kiküldött vizsgáló-biztos N. Szabó Antal bejelentette, hogy Várkonyit ki nem hallgathatta, mivel a kisvárdai főszolgabíró bizonylata szerint az illető ismeretlen helyre eltávozott. Daczára ennek ő a vizsgálatot Ilosvay Endrével megtartotta s ennek minden egyes vádpontra vonatkozó bizonyítékait a jegyzőkönyvhöz csatolta. Ily körülmények között, minthogy a panaszló fel nem található, a vizsgálatot befejezetnek tartja. A bizottság is ily véleményben volt, s kiadta a vizsgálati iratokat véleményezés végett az ügyészségnek s az ügy állásáról a belügyminiszternek jelentést tett. A törvényhátósági ipartanács tagjainak megválasztotta a bizottság Wagner Lajost, Vetzák Edét, Nonn Gyulát, Nonn Ferenczet rendes tagoknak, Hadnagy Ignácz, Janitzky György, Kinál József és Ősz Jánost póttagoknak. A főorvos referádája alkalmával felszólalt Kende Zsigmond és felhívta a bizottság figyelmét azon körülményre, hogy azon hozzájárulási összegek, a melyet a f.-gyarmati járás községei, a t.-gyarmati kórház létesítésekor magukra vállaltak, a jövő évre is ki vannak vetve, daczára annak, hogy most már fizetik az országos 3 százalékos betegápolási adót is és a kórház forgalma különben is kielégítő. Úgy tudja, hogy ez a kérdés eldöntése a minisztériumnál feneklett meg, helyén volna tehát megsürgetni a döntést, any- nyival is inkább, mert a miniszter a vármegyénél levő ügyek elintézését nagyon lelkiismeretesen szokta szorgalmazni. Intézkedést kért annyival is inkább, mert az, hogy ők hozzájárulási összeget és betegápolási adót is fizessenek, nem igazságos. Az alispán megígérte, hogy utánna néz az ügynek és az in- terpelláczióra a jövő ülésen ad érdemleges választ. A kir. tanfelügyelőhöz kérdést intézett N. Szabó Antal a nagykárolyi polgári leányiskola gondnoksági ügyében. Ugyanis az iskola felállításakor a felügyeletre és domesztikai ügyek vezetésére szervezett gondnokság mandátuma a múlt év végén lejárt. De mert a gondnokságra, az újabban megnyirbált hatáskör mellett is szükség van, a gondnokság kebelében azon megállapodás jött létre, hogy továbbra is teljesíti kötelességét s átír e tekintetben a kir. tanfelügyelőhöz, hogy ez irányban intézkedjék. Most ezen kérelmet szóbelileg is megújítja. A kir. tanfelügyelő válassza oda ment ki, hogy igaz, hogy a gondnokságokat 6 évre szokták szervezni, de újabb kinevezés nélkül hallgatólag megujitottnak veszik. Most már megállapították ez intézmény uj szervezetét s s épp azért késtek az újabb mandátum kiadásával, hogy a kinevezendő tagok tudhassák hatáskörüket. A kir. államépitészeti hivatal főnökének havi jelentéséből felemlítjük a következőket, A dunaföldvár—szolnok—debreczen—máramaros- szigethi Ill-ik alföldi transversalis közút kiépítésére vonatkozó műszaki előmunkálatokat a kir. államépitészeti hivatal két műszaki tisztviselője nov. 9-én megkezdte, annak kétharmad részét már elvégezte s e hó közepe táján e munkálatok bejezést fognak nyerni. A múlt hó végéig befolyt 35,228 kor. 64 fillér útadó, hátralékban maradt 158,174 kor. 54 fillér. A kereskedelmi miniszter a csengerbagosi postahivatal felállítását nem engedélyezte. A kir. pénzügyigazgató havi jelentése szerint befolyt november havában 473,690 kor. 32 fillér egyenes adó. A múlt év nov. havával összehasonlítva, a befizetés 32,519 kor. 14 fillérrel kedvezőtlenebb. T Á R C Z A. Vörösmarty. Irta Strohmájer József. Hallgasson el a hétköznapi lárma. Szent érzés járja által lelkeinket. Magasan szárnyaljon köztünk az ihlet : Ünnepnap van ma szerte a hazába. Sok század évig rab volt a magyar. A szolgaság elzsibbasztá erőit Már-már késziték gyászos szemfedőit, A szemfedőt, mely mindent eltakar: Világra szóló régi dicsőséget A tespedő, a haldokló jelent. . . . . . E korba cseng fel lantja a dicsőnek És megtörött a temetői csend. Lant, a mely elmúlt időt magasztal Sir, zokog, korhol, mért vesztettük el! ! Reménynek mécset gyújt, vigasztal, Bátorít, buzdit, újra érjük el! A nemzet mozdul, föleszmél a dalra. Előtte fényes, ragyogó a kép. Roskadt keblét sóhaj dagasztja, Áhit’tal hallja a dalnok énekét. Lelkesedik, szent lángra gyűl a lelke. A költő zengi énekét tovább. Kardot övezve harczba száll a nemzet Kér életet vagy — nagyszerű halált! . . . És életet nyer. — A régi dicsőség Gazdagon ontja arany sugarát. . . . . . S a költő zengi énekét tovább ! A költő lelke megszakadt a dalba; Halálán nyert csak újabb életet, Az eszme, mely keblében ébredett. Legyen áldott emléke a dicsőnek! Gyújtsunk lángot a haza szeretetnek Szent oltárán a századfordulókor, Mikor kegyét megnyertük az Egeknek! Hallgasson el a hétköznapi lárma Szent érzés járja által lelkeinket Magasan szárnyaljon köztünk az ihlet Ünnepnap van ma szerte a hazába. A nemzeti szellem fentartásáról. Irta: Nagy László. (Felolvasva a Nagykárolyi Kölcsey-Egyesületben 1900. decz. 2.) „Emlékezni régiekről“ ! ez az emberi lélek legdicsőbb adománya! A gyermek és az agg emlékezete csak a kezdet és a vég; az élet delén álló, a testi és lelki tehetségek teljében élő egyén képes csak az emlékezet homálytalan, ragyogó napját élvezni. Az emlékezet tisztaságának foka az ember értelmi tehetségének mérője. A ki képes életének mozzanatait az elfogultság színező köde nélkül látni, értelmének és érzelmeinek mélységéről tesz bizonyságot. Az ilyen emlékezet az, mely a lelket felemeli, de egyszersmind bocsánatra, részvétre képessé teszi. A jelen lehet az állat tulajdona, az emlékezet az emberé, a jövő látása nem földi tulajdon. Az a pa- rány, melyet a józan értelem ebből a földön magáénak hihet, csak az emlékezet reflex fénye. Az emlékezet tehet képessé megjósolni, hogy a magból tölgyfa lesz, de ki meri állítani, hogy az daczolni s fog az idők viharával, s nem semmisül meg idő elölt ?! A mit a jövőből előre látunk, oly kevés teljesül, de a ki egy parányt is előre lát, mint hatalmas érzelmi erő emelkedik ki embertársai közül, s úgy tűnik fel, mint a ki Isten különös adományát nyerte. „Emlékezni régiekről“ ! a nemzeti lét egészséges lüktetésének bizonysága. Ez az emlékezet a nemzeti élet kezdetén lehetetlen, a hanyatlás korában téves fél- szeg és nyomtalanul eltűnő percznyi zsibongás, melyet a divat vagy az unalom szül. Ez a nemzeti emlékezet a nemzeti önérzet teljében legerősebb és bár kétségbeesett harczokat vívjon is, bár per- ezekre a kétségbeesés felhője boruljon a honfi szivére, a múlt dicső küzdelmeinek emlékezete veti visz- fényét a jövőre, hogy a fenn maradás hite tegye egy- gyé, tegye erőssé a nemzetet. „Emlékezni régiekről“ ! gyülénk ma össze, de mielőtt az emlékezet fáklyályát meggyujtanók, akaratlanul feltolul a kérdés lelkemben, ha vajon a mai ünnep a nemzeti lét egésszéges lüktetésének bizonysága-e vagy nyomtalanul eltűnő percznyi zsibongás ? Én, a ki már egy lezajlott küzdelemnek hanyatló korszakán merengek, az emlékezet szárnyain repülök vissza ifjúságom korára és ama korszaknak lelkesedését keresem ma és nem találom sehol. Nem az öregedő kor irigysége zavarja meg az emlékezet tiszta fényét, ezer jel bizonyitja, hogy más volt az a kor, melyben mi éltünk. Az a kor a nemzeti lét nehéz küzdelmeinek kora volt. A nagy nemzeti vérkeresztség harczának hullámai még nem csendesültek le, néha a vihar újra születni látszott, s midőn később egy hosz- szu küzdés után az újra élni kezdő nemzet politikai küzdelmei az alkotmány korlátái közt szabad tért nyertek, érintetlenül találták lelkűkben a ma már csak haldokló politikai hitet. Akkor még élt lelkűkben a nemzeti lét veszedelmének hite, mindenben ennek küzdelmét láttuk, sejtettük, s minden becses, minden drága kincs volt, mely nemzeti létünk bizonysága vagy biztosítéka volt. Ama kornak lelkesedése, hevü- lése nem percznyi lobbanás vala, hanem sokszor nem is sejtve égett a kebelben, s megragadta az alkalmat, hogy jogot nyerjen nyilvánulni és e nyilvánulás mindig maradandót alkotott, mely a nemzeti erő bizonysága lett az utódok előtt. De ez az eredmény csak úgy állhatott elő, hogy az nem csak nehány embert lelkesített, hanem bár csak suttogó óhajként született meg az emlék-ünnep gondolatba, az egész nemzet a tudás lelkesedésével felelt vissza az egész hazában. A mai kor harmincz évi nyugodt alkotmányos élet után elveszítette idegességét, s vele érzékenységét a nemzeti lét veszélyei iránt. Az aggódó próféták hazugoknak bizonyultak, s a költő kétségbeesése a nemzet sorsa felett csak költői fantáziává sülyedt le. A múltak emlékezete elhomályosult, s nem vetheti gyönge fényét a jövőre, hogy aggodalmait felriassza a jövőnek homályos sejtése. A múltak nagy alakjai szobrokká váltak, kiknek érez ajkai nem beszélnek hozzánk, s puszta nevekké lettek, melyeknek jelentése semmi vegy legalább is homályos. Jövünk ünnepelni, mert divat, de a tudás lelkesedése nem él lelkűnkben, többnyire itt akarunk hallani a névről valamit, a lelkesedés perezében felfogadva, a következőben elfelejtve, hogy olvasni is fogjuk müveit. A múlt idők véres harczai után a műveltebb kor békés fejlődése a nemzeti lét veszélyét csak ritkán mutatja már ellenséges hadak alakjában. Akkor a vérmezején veszett el a nemzet, most elsenyved, elpusztul észrevétlenül. A harczi riadó, a politikai élet látható küzdelme nem lophatta úgy meg a szunnyadó nemzetet, mint tehetik ma a nemzeti lét sokasodó, de alattomban működő ellenségei és ha egyszer ezek erőt
