Szatmármegyei Közlöny, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)
1900-09-23 / 39. szám
Xagy-Károly, 1900. szeptember 23. 30. szám. XXVI. évfolyam SZATMÁR VÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE.-5* NIEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. *t=SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: Nagy-Károlyban, megyeház-utcza 46. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett 5 korona.-=» Egyes szám ára 20 fillér. *=Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek, csak rendes level zőktől fogadtatnak el. HIVATALOS RÉSZ. 71193—1|4. sz. Hirdetmény. A folyó 1900. évben megtartandó erdőőri és vadőri szakvizsgák ügyében. Az erdőőri szakvizsgák folyó évi október 22-én és az erre "következő napokon Budapesten, Pozsonyban, Beszterczebányán, Miskolczon, Kassán, M.-Szigeten, Debreczenben, Kolozsváron, Székely-Udvarhelyen, Brassóban, Nagyszebenben, Temesváron, Zomborban, Pécsett és Szombathelyen, a vadőri vizsgák pedig az erdőőri szakvizsgákkal kapcsolatosan Budapesten, Pozsonyban, Szombathelyen és Kolozsváron a vármegye székházéban délelőtt 9 órakor fognak megkezdetni és folytatólag megtartatni. Felhivatnak mindazok, akik az erdőőri szakvizsgát vagy a vadőri vizsgát letenni szándékoznak, hogy hiteles bizonyítványokkal felszerelt folyamodványaikat a vizsgák székhelyére nézve illetékes kir. erdőfelügyelőhöz folyó évi október 10-ig nyújtsák be. Budapest, 1900. szept. 5-én. M, kir. földmivelésügyi miniszter. 24728—1900. sz. A múlt hó 3l-én virradóra Szecse Gábor ököritói lakos kárára 2 darab ló és pedig az egyik világos pej, heréit, két hátsó lába hajlott s mind a kettőn gyűrűs kapta van, 150 korona, a másik fekete kancza jobb hátsó lábán vágási seb forradás látható 150 korona összesen 300 korona kár értékben elbitangolt. Nagy-Kát oly, 1900. szept. 10. 18667—1900. sz. Szakasz községben junius 29-én délután t darab barnapej, közép magasságú homlokán csillagjegyü ?-éves kancza csikó bitangságban felfogatott ; igazolt tulajdonosa a tartás dij lefizetése mellett a nevezett község elöljáróságától átveheti. Nagy-Károly, 1900. augusztus 14. Nagy László, alispán. Törvény a nép egészségéről. Nincsen sem kolera, sem tífusz, sem egyéb gonosz járvány — s csodálatos! egyszerre hire kelt, hogy uj törvény készül a közegészségről. Azért csodálatos, mert nálunk csak akkor kerül szóba valamely üdvös reform, amikor nyakunkon van a nagy baj, melytől a reform megmentett volna bennünket. És ha elmúlik a baj, könnyelműen térünk napirendre fölötte és a reform eszméje rohamos gyorsasággal sülyed a feledés tengerébe, ahonnan csak akkor rántjuk elő ismét, amikor már nyakunkon van a baj ! Most azonban nincsen baj, mégis actuális lett a közegészség államosításáról szóló törvény alkotása s ez arról győz meg bennünket, hogy most végre meg valósul egy nagyfontos- ságu intézmény, a melyre már hosszu-hosszu idő óta égető szükség van Magyarországon. A készülő törvény tervezete ez : A körorvosokat államosítják, Alfcörorvosokat nyilvános pályázat utján a belügyminiszter nevezi ki. Fizetésük, melyet az állampénztártól kapnak 1200 korona, ezenfelül működési pótlékot is kapnak, melylyel együtt azonban összjavadalmazásuk a 4200 koronát nem haladhatja túl. A körorvosi látogatások rendelési, valamint fuvardíjait a miniszter állapítja meg. A körorvos, ha székhelye a legközelebbi gyógyszertártól 7 kimnél nagyobb távolságra esik, kézi gyógyszertárt tartani köteles. Minden községben, melynek 4000-nél több lakosa van körorvosi állást rendszeresítenek, 6000 lakost meghaladó községben minden 6000 lakosra 1 kSrorvos alkalmaztatik. 4000 lakosnál kevesebbet számláló községekből a helyi viszonyok tekintetbe vételével közegészségügyi körök alakíttatnak, mely körök lakossága azonban a 12000-et meg nem haladhatja. Oly községek, a melyek a helyi viszonyoknál fogva a szomszédos községekkel közegészségi körben nem csoportosíthatók, a községi orvosi szolgálat ellátása tekintetéből, kivételesen a hozzájuk legközelebb eső 4000 lakosnál többet számláló mezővároshoz, vagy községhez csatolhatok. — Meghatározza a tervezet, hogy a törvényben kreálandó körfőnöknek, melyek az egészségügyi s egyéb teendői. A körorvos községi segédszemélyzete a szülésznő és halottvizsgáló, megjelölésénél a körorvost előzetesen meg kell hallgatni. A községek kötelesek a körorvos részére alkalmas lakásról gondoskodni és azt esetleg uj építés által létesíteni. Mint látjuk ez a tervezet igen helyesen és okosan gondoskodik arról, hogy mindenütt mindenkinek orvosa legyen Magyarországon. Az orvosi kar, mely mind hangosabban panaszkodik méltánytalan és sanyarú helyzete fölött, bizonyára örömmel üdvözli ezt az uj törvényt, mely egy csapással végét fogja vetni az orvosnyomornak. De az ország közegészségügye nem csak az orvosok kellő ellátásáról és alkalmazásából áll. A czél megvalósítása még számos nagy feladat kivételét igényli. Első sorban áll ezek között a köztisztaság, úgy az utczán, mint a lakóházakban. Szigorú, precziz ellenőrzést igényel nem annyira az orvosok, mint inkább a hatóság részéről a köztisztaság fentartása. Gyökeres reform segíthet csak ezen a téren. Itt vannak aztán a kórházak, ezek között elsősorban a közkórházak, melyeket — dicséretökre legyen mondva — sok törvényhatóság, város és község a legnagyobb erőfeszítések árán tud csak föntartani. A közkórházak annak a néposztálynak állnak szolgálatára, a melyik elsősorban igényli a közegészségügy államosítását, a szegény embernek. S éppen azért alig lehet közegészségügy államosítását elképzelni anélkül, hogy az állam, ha nem is államosítja, de mindenesetre hatalmas támogatásában részesíti a közkórházakat. Ez egy nagy fontosságú tétele a kérdés megoldásának. A közkórházak 80 százalékának hiányos a helyisége, berendezése, ápoló és orvostestülete, s ezenfelül a napi ápolási dijak oly annyira fel vannak már csi- gázva, mint akár Budapest egyik, másik magánjellegű kórházába. Ez nagy hátránya a közT Á R C Z A. Az okos leány. Hevesen ragadta meg a leány kezét és úgy nézett szeme közé, mintha forró lelkének egész tüzét abba a kialvó szívbe akarná átönteni. — Utolsó szava volt ez, Berta ? Visszavonja nekem tett szent fogadását ? Képes összetörni a lelke- met, semmivé tenni az életemet? — Ne végleteskedjék, édes Gyula. Én mindig nagyon szerettem magát és ha nem volnánk minda- ketten annyira szegények, soha se lennék a más felesége, csak a magáé. De lássa, saját tapasztalatom tanított meg rá, hogy a szerelemből nem lehet megélni. Apám és anyám is szerették egymást, de pótol- hatja-e ez azt a sok nélkülözést, a melyet évek során szenvedtek ? — Maga nem fog nélkülözni. Azt mondják van tehetségem s e mellett munka kedvem, lankadatlan munka erőm. A maga kedvéért léptem a mérnöki pályára, mert ez ma nem csak biztos kenyér, de fényes jövő ösvénye. — Fényes jövő?! S mikor érünk el ahhoz a fényes jövőhöz, mire megöregszünk. Legyen egy kicsit okos, Gyula; tegyen úgy, mint én : kössön ész- házasságot. — Hát maga egy lelketlen teremtés! Ezt azonban csak egy ember mondta. A többiek nem győzték ismételni, hogy Kövesdy Berta okos leány, a miért szakított a gyermek ábrándokkal és elszánta magát, hogy a dúsgazdag Bárody Bertalannak nyújtsa kezét a ki hatvan éve mellett Krőzus hírében áll. Micsoda fényes háztartás volt az, melyet Bárody Bertalan tartott, keretül ahhoz az élethez, melyben kizárólag az övé lesz a csodaszép teremtés. A mennyasszony remek öltözéke, a pompás ékszerek, mind-mind a vőlegény ajándéka. Bizony nem csoda, ha ilyesmi láttára megkáprázik egy nélkülözéshez szokott leány szem. A leány öntudatosan mondta el, hogy szereti ezt a férfit és az agg férj száraz, fakó ajkain kéjes mosoly vonagíott végig, mikor kijelentette, hogy holta- iglan hü társa marad. A két arany karika összefűzte életüket, s pap áldást mondott a frigyre. Határozottan lépdelt át a templom hajóján. Ezer és ezer gyertya lángja szórt fényességet a boltíves falakra. Egyszerre a sorban mintha kioltottak volna mindent, sötétség támadt. Mintha annak a két feketeszemnek sötét sugara éjszakába borította volna a díszes kíséretet, a fényesen világított templomot. Két fekete szem, Számossy Gyula szemei. Ott húzódott meg egy oszlopnál s úgy nézett, mint a ki nem hiszi a mit lát. De azért Bárody Bertalan száraz, csontos karjaival magához szorította, a puha kart, mely rátámaszkodott. A kapuhoz értek, ahol fényes fogatok vártak a násznépre. Az elsőbe a férj segítette fel fiatal feleségét. Nehéz fehér atlaszszal volt kipárnázva. Szin uj szerszám ragyogott a két fehér lovon. Pompás lakoma, rekesztette be a fényes szertartást. Mielőtt nászutra keltek, Bárody elvitte leendő otthonába a szép asszonyát. Tündér kastély, mesebeli kincsek tárultak Berta szemei elé. Ilyen gazdagságot még álmában sem látott. A fiatal asszony szemei megkápráztak. Látó érzékké vált még a lelke is,_ úgy szívta fel azt a soha nem látott fényt, pompát. És ez mind az övé, cserében azért, hogy megtudott alkudni szivével. Milyen előnyös csere ! Nászutjuk remek volt. A férj figyelmes, tán túlságosan figyelmes is volt. Rabszolgai alázattal leste minden pillantását. Az öreg ember fakó, kihamvadt szeméből egy-egy szikra pattant ki mikor elmerült asszonya nézésében. Magához, fonnyadt mellére szívta az üde, kívánatos teremtést. Tehette. Az övé volt. Minden nagyobb városban drága ajándékot vett ifjú feleségének a vén férj. Berta már egészen belefáradt a nagy gyönyörűségbe, amit az az érette sovárgó ember szerzett neki az egyetlen eszközzel, a mivel rendelkezett a tenger sok pénzével. Olyan volt az élete, mint azé a virágszálé melyet a partról szakit magával egy csoda hullám. Kábult, szédült és oly jól esett neki ez az önkívület. Kinek lehet az övénél fényesebb élete ?! Esős nap volt. Velenczéből egy gyönyörű fekvésű kis olasz városkába rándultak, de rossz idő áthúzta számításokat. A szobába rekedtek. Berta a kis szálló ablaknál állt és czéltalan révezedés után a szemköztes házra esett tekintete. Egy fiatal közép osztályból való nő állt az ablaknál, karján parányi gyermekkel. Mellettük az asszonykánál alig öregebb férj, aki hol a kis babával gyügyögött édesen, hol az asszonyhoz látszott szerelmes szavakat intézni. Az asszonyka mosolygott, ledobva válláról a kis selyem kendőt, mintha melege lenne. A férj hosz- szu csókot nyomott a fedetlen válra. Berta összebor- zongott. — Fázik ? kérdezte Bárody. Nem felelt. Átölelte reszketeg karjaival. — Mégis fázik ? Most még jobban. — Nézze milyen szépen ég a tűz a kandallóban. Nem fordult vissza. Mozdulatlanul tapadtak szemei az előbbi irányba. Nézett, nézett . . . Nézte az okos leány a — boldog ásszonyt. E. 1.
