Szatmármegyei Közlöny, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)

1900-08-26 / 35. szám

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY — Közutak átvétele. Tudvalevőleg a kövezetvám terhére Nagy-Károly város utezáin 112 ezer frt költ­séggel 8 kim. hosszú köves utakat építettek a nyár folyamán és pedig a következő utczákon : Nagy-utcza, külső és Nagy-Somos-utcza, ref. templom; Weselényi, szőlő, Kossuth, lakatos, n.-árokpart, hadház, zsinór és tábla, mezőteremi, róm. kath. temető, Kálmánd, Kaplony, Börvely utczákon és a császársoron. Az utak a napokban elkészültek s átvételük f. hó 22—24-én ment végbe. A kir. államépitészeti hivatal kiküldötte és a városi építészeti bizottság az utakat kiépítve és a forgalomnak átadhatónak találta. — Beiratások a róm. kath. fiú- és leányiskolában. A róm. kath. elemi fiú- és leányiskolában a beiratások az 1900—1901. tanévre folyó évi szeptember hó 3-án veendik kezdetüket s bezárólag szeptember hó 11-ig tartatnak. Délelőtt irattatnak be a fiuk, délután a lá- hyok. Fölvételre a tanulók szülőikkel vagy gyámjaik­kal a róm. kath. fiúiskolában jelenjenek meg az igazgatónál, ezenkívül a fiuk az osztálytanítónál, a lányok a zárdafőnöknőnél; a tanév ünnepélyesen a szentlélek segítségül hívásával szeptember 11-én nyittatik meg s szeptember 12-én a tartitás megkez­detik. Az igazgatóság. — Próba bál M.-Szalkán. Klein Henrik, jóhirü okleveles táncztanitó hat heti tánczfolyamát bevégez­vén Máté-Szalkán, e hó 19-én a Hungária Szálló he­lyiségében kitünően sikerült tánczpróbát, illetve próba­bált tartott. Klein a táncz művészetnek, különösen pedig a tanításnak valódi mestere. A magyar szólót, udvari négyest, román tánczot, de általában minden tánczot oly gyönyörűen lejtették a tanulók, hogy szebbet e nemben produkálni alig lehet. — Ismét halál a sínek alatt. Úgy látszik váro­sunkban rögeszmévé kezdi kinőni magát a 14—15-éves gyermekek között az öngyilkosság és annak az a neme, hogy a robogó vasút elé vetik magukat. A múlt héten Lépi Jenő 15 éves fiú lelte halálát a sínek alatt, ezen a héten pedig ismét egy borzasztóan meg­csonkított leány hulláját lelték a Somos erdő szélén a sínek között. Ugyanis az őr este 10 órakor meg­vizsgálva a pályatestet ott találta a 15 éves Krizbai Mária holttestét a sin mellett. Fejét egészen összezúzta a kerék. Krizbai Máriát, Krizbai István volt városi rendőr leányát valószínűleg a Debreczen felé menő esteli vonat gázolta el. Állítólag szerelmi bánat vitte az öngyilkosságba. Sajnos jelenség, hogy ilyen gyer­mek emberek oly könnyen meg válnak az élettől. — A jövő heti műsor. Ma vasárnap délután zóna előadásban Sobri, este Sulamith, másodszor. Hétfőn: zóna előadásban Kurucz furfang, másodszor. Kedden: Arany kakas, a vígszínház műsor darabja. Szerdán : Görög rabszolga, hires angol oporette. Csütörtökön: Napoleon öcsém, vígjáték a Vígszínház műsor darabja. Pénteken: zóna előadásban : Arany Kakas másodszor. Szombaton : Asszony regiment. — Az állami polgári leányiskolában a beiratások szept. 3. 4. és 5-ikén délelőtt 8—12 óráig, délután 2—5-ig tartatnak meg az iskola hivatalos helyiségében. A polgári leányiskola első osztályába szabályszerűen csak oly növendékek léphetnek be: a) ki életenek leg­alább 9-ik évét betöltötte; b) kinek az elemi népiskola negyedik osztálya számára kiszabott tantárgyakban elegendő jártassága van s ebbeli ismereteit, vagy elemi iskolai bizonyitvany által, vagy iskolai elöljáróság előtt felvételi vizsgálat utján igazolja. A polgári leány­iskola bármely osztályába bevehető minden oly tanuló ki koránál fogva az általa kijelölt osztályba beillik, s az előző osztályok tananyagából magánvizsgálatot tesz, vagy valamely nyilvános polgári iskolából rendszere­sen kiállított iskolai bizonyítványt mutathat fel. Az elemi iskola V. és VI. osztályából csak azon esetben vétetnek fel a növendékek a polgári leányiskola II. III. oszlályába, ha az előző polgári osztályok tananya­gának megfelelőleg a felvételi vizsgálatot sikeresen kiállják. Némely helyen szokásban levő VII. Vlll.-nak nevezett felső népiskolai osztályból is csak a megfe­lelő felvételi vizsgálat alapján léphet át a tanuló a polgári iskolába. A felvételi vizsgálat díjmentes. A felvé­telnél minden tanuló szülője, vagy gyámja, illetve azok megbízottjai kiséretében tartozik megjelenni. A beiratásnál felmutatandó :a) bizonyítvány az előző tanévről; b) kereszt- levél, illetve születési bizonyítvány; c) 12 éves korig himlőoltási, azontúl ujraoltási bizonyítvány. A tanítási dij egész évre 10 frt, beiratási dij 2 frt. Beiratási díjban a könyvtár használatáért, értesítőért járó dij is benfoglaltatik. A tandijat a tanuló két részben fizeti, még pedig 7 frtot a beiratásnál, 5 frtot pedig január hóban. — A bikszádi viz ára. A bikszádi forrás bérlői a bikszádi viz árát 6 krról 7 krra emelték fel, a mi nagy visszatetszést szült a közönség körében, úgy hogy Szatmáron mozgalom indult meg az iránt, hogy ezért az indokolatlan áremelés miatt nem isznak többé bikszádi vizet. — A m.kir. állami felső ipariskolában (VIII. Népszin- ház-utcza 8. sz.) az első évfolyamra a beiratások szeptember hó első napján kezdődnek s 5-ik napjáig tartanak. A budapesti m. kir. állami felső ipariskola igazgatósága. — A népünnepélyen kihúzott nyerőszámok és nyeremények jegyzéke pénzszekrényt nyert a 2656, 3502, 2214 és 1548, derékövet 1623 és 1217, fekete kaucsuk hamutartót 1586 és 3927, fehér üveg bors- hintőt 2278 és 139, sárga mosdószappant 1158, 3409, 2848, 1298, 3073 es 3159, fehér kerek pléh kicsi tál- czát 2685, közép nagy 613, nagy 3490, hosszas ki­csiny 2820, közép nagy 2483, kerek pohártálczát, fekete, 1700, 380, 422 és 3301, kulcstartó fogast, fehér az 1587 és H83, milleniumi legyezőt a 3360, 1789 és és 3853, fali gyufatartót, fekete, az 1704 és 1873, fekete tálczát □ 3031 és 2871, tojástartót 1935 és és 1266, zöld reczézett ivópoharat a 3615 és 3197, derejemetszőt az 1511 és 2807, fogpiszkálótartót a 3973 és 3543, fogpasztát (Timol) a 3891, porczellán arany- szélű hamutartót a 2262, 3736 és 2016, üveg czukor- porhintőt a 3702 és 1558, gólya gyufatartót a 3431 és 2581, éjjeli lámpást a 699 és 3053, hustörő kalapá­csot, egyes, a 851, kettőst az 540, 12 drb nyakkendőt a 476, fa czukordobozt a 3727, nicel kenyérkosárt a 3608 és 608, gyermek evőeszközt a 389 és 2390, pénztárczát, sárga, a 3719 és 654, fapipát kupak nél­kül a 429 és 2785, kupakkal a 187 és 3174, dohány- szelenczét a 2120, fekete gyertyatartót, pléh, a 2972 és 3222, nicel gyufatartót az 1405 és 198, egy pár kis virágvázát, majolika, a 3899, tajtékszivarszipkát a 230 és 2983, levélpapírt, kicsi doboz, 2681, nagy do­boz 3297, kék füles üvegpoharat a 2811, zöld füles poharat az 1730, fehér füles poharat a 191 és 2759, lila- szinü vizes emlék poharat a 703 gyermekkosarat, kicsi lapos, az 1568 és 579, nagyobb 1878 és 735, habverő gépet az 1046 és 3585, nicel hamutartót, szögletes, a 262, fali fényképtartót, bambusznád. a 67, gyufatartót zöld porczellán, a 652, gyufatartót, fehér emaéel, az 1859, hamurtó, tilos, a 3080 és 2902, üveg sótartót fedéllel a 3476, 3064, 3808 és 2087, bagoly gyufatar­tót az 539, kakas hamutartót a 2850, vadász fapipát a 3485, 1 pár mogyorós virágvázát, kicsi, a 2121 1 pár üveg sárgás tarka virágpoharat a 221, fehér üveg czukortartót a 3559, színes gummilapdát a 3912 fehér gummilapdát a 126, czitrom likőrt a 33, kék üveg vajtartót az 1747, evőeszköztartót, zöld, az 1658 és 3580, piaczi kézitáskát, fekete, a 2761, kenyérko­sarát sárga aljjal a 830, fehér aljjal az 1252, kék por­czellán virág poharat az 1578, 1 pár fekete virágpo­harat az 1809, fali sótartót a 3616, ugorkafogót, fa, a 2033, salátás kanalat és villát, fából, az 1559, veres, kerek üvegtálczát az 1649, kerek fatálczát a 2889 és 392, piaczi kosorat, kicsi, az 1561, metszett kézi tükört az 1612, krémszínű nagy virágvázát a 2908, fonott üvegpalaczkot, 3 és fél liter, a 2932, üveg konyakot a 3150 és 1306, 1 pár mogyorós virágvázát, nagy, az 1155, kék emaelirozott kávéfőzőt a 3242, mikulást a 2754, női oldaltáskát a 957, pálinkakészletet, zöld hordó, az 1921, üveg füles vizes kancsót az 516, gi- gerli pálinkakészletet (5 pohár fatalppal) a 2295, réz­mozsarat a 2400, szenes vasalót a 3956, piaczi kosa­rat, nagy, a 2773, fonott üveget, 5 literes, 642, torta - talpot az 1249, nagy füies sörös poharat, 1499 nagy sörös kancsót kancsót 2 pohárral, falappal, az 1500, porczellán férfi szobrot a 3826, női szobrot 856 bronz, tintatartót a 3084, majolika kancsót 1371, ébresztő órát a 2529, zománczozott kék vizes korsót a 3587, uj ezüst czukortartót az 1181, uj ezüst kenyértálczát az 1439, habverő üstöt az 1644, ezüst befőttes tálat a 12 személyre való abroszt a 2254, fejős tehe­net a 809. számú sorsjegy. — Tartolcz községben mint Írják lapunknak folyó hó 18-ik és 20-ik napját méltóan és lélekemelőén ünnepelték meg. Mindkét napon ünnepélyes isteni tiszteletet tartott sok hivő jelenlétében Dredeán Eugén gör. szert. kath. lelkész, ki az isteni tisztelet végezté­vel szép szavakban ecsetelte a nép előtt azon napok jelentőségét, majd megható imát mondott Ő Felsé­géért a koronás királyért, szeretett hazánkért. Mindkét napon a munka is szünetelt. — Figyelmeztetés! A népünnepélyt rendező bi­zottság fölhívja a nagyérdemű közönséget, hogy a f. hó 20-án megtartott sorsolásnál kihúzott nyeremény tárgyakat melyek Kerekes Ödön ur üzletében vannak lerakva szeptember hó 15-ik napjáig átvenni szívesked­jék. A ki e záros hátár időn belül a nyeremény tárgyat átvenni elmulasztja az át nem vett tárgyak-az árverésből vissza maradt értékekkel együtt a népne­velési egylet javára szeptember hó 16—ik napján Len- dek Pál ur vendéglőjében d. e. 10. órakor nyilváno­san elfognak árvereztetni. Nagy-Károly 1900. aug. hó 20. A rendezőség. — Adomány az osztrák-magyar chinai csapatok­nak. Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter a követ­kező levelet kapta a Pfau-féle fiumei udvari destillé- riától Kegyelmes Ur! A chinai hadieseményekkel szemben indíttatva érezzük magunkat közös hadse­regünk megsebesült és megbetegedett vitéz katonái számára, kik a keletázsiai kulturküzdelemben hősie­sen résztvesznek, egy szállítmányt, mely 100 ládából á 50 üveg — 5000 üveg cognacból áll, f. é. augusztus 18-án, dicső királyunk 70-ik születés napján hadügy­miniszterünknek Pola hadikikötőből rendelkezésére bo­csátani. Van szerencsénk Nagyméltóságodnak mellé­kelten egy iratot átnyújtani, azon alázatos kérelem­mel, hogy azt a hadügyminiszternek Bécsbe a legközebbi postával — hogy még 16-ika előtt megérkezzék kegyesen átszármaztatni méltóztassék. Midőn Nagy­méltóságodnak szives előzékenységéért alázatosan köszönetét mondunk, vagyunk kitűnő tisztelettel Excel- lenciád alázatos szolgái Pfau és Társa. — A „Nemzeti zenedében“ a növendékek beha­tása f. évi augusztus 30-tól bezárólag szepetember hó 5-éig az intézet helyiségében (Budapest IV. újvilág utcza 14. sz.) naponként délelőtt 9—12 óráig történik. Ezen időn túl csakis külön igazgatói engedély alapján naponként délután 3—5 óráig. Mindkét nembeli növen­dékek felvétetnek az ének, zongora, orgona czimbalom, hárfa az összes vonós- és fuvó-hangszerek, továbbá az összhangzattani, zeneszerzési, zenetörténeti és aesthetikai tanszakokba, a vonósnégyes és zenekari iskolába, valamint az egyházi zene- és lythurgiai tan­szakokba is. Beiratási dij 12 korona. Budapest, 1900. évi augusztus hó 20-án. Bartay Ede kir. tanácsos, a „Nemzeti Zenede" igazgatója. — Szállítás a közös hadsereg részére. A keres­kedelemügyi m. kir. minisztérium f. é. 56351. sz. lei­ratával megküldte az alulirt kamarának a cs. és kir. közös hadsereg bőrből készítendő ruházati és felsze­relési, 1901. évi szükségletének szállítására vonatkozó hirdetményt, melyből a következőket hozzuk az érde­kelteknek tudomására: A szállításban csak a magyar korona országainak területén lakó és az illető ipar­hatósági igazolványnyal jogosított mesterek vehetnek részt mint valamely kisiparos szövetkezet tagja. — Azon kisiparosok, kik a szállításban való részvétel czéljából szövetkezetét alkotnak, kötelesek egy meg­hatalmazottat választani, ki az ajánlatot aláírja. A szövet­kezet tagjainak, valamint az általuk választott meg­hatalmazottnak egy és ugyanazon kereskedelmi és iparkamara'területén kell lakniok. Az ajánlathoz, ille­tőleg a szállitásban résztvevő iparosok névjegyzékéhez melléklendő az illető iparág önálló gyakorlására való jogosultságot tanúsító igazolvány, melyet oly helyeken, hol iparhatóság van, e hatóságnál, — más helyeken pedig a községi elöljáróságnál kell beszerezni. Az aján­lati minta és a névjegyzék mintája annak tüzetes köz­lése után, hogy az iparosok alább megnevezett minő czikkek szállításában óhajtanak résztvenni, a kamara által készséggel megküldetik. Az 50. kros (1 korona) bélyeggel ellátott ajánlat alulirt kamarához f. é. Októ­ber 31-én déli 12 óráig mulhatlanul beküldendő, mert a később beérkezendő ajánlatok visszautasittatna k. Próbaminták felmutatása és óvadék letétele nem kíván­tatik. A szállítandó menynyiség az ajánlatot tett ipa­rosok közt 1901. évi január hóban fog szétosztatni s a kész iparczikkek 1901. évi május 1. —julius 31-ike közti időben szállitandók be a budapesti 2. sz. ruha­tárba vagy a meghatározandó átvételi állomásra. A szállítandó czikkek összmenyisége és ára méret szerint: 21852 pár bakancs 9 korona 48 fillértől 10 korona 53 fillérig, 5401 pár könnyű czipő 7 korona 06 fillér­től 7 korona 71 filllérig, 2281 pár félszáru czizma 12 korona 93 fillértől 14 korona 08 fillérig, 2709 pár draganyos csizma 16 korona 89 fillértől 18 korona 10 fillérig, 776 pár huszár csizma 17 korona 13 fil­lértől 18 korona 42 fillérig, különféle szíjak. Könnyű czipők szállítása csak oly ajánlattevőknek fog oda ítéltetni, kik ajánlatukban külön kijelentik, hogy ilynemű lábbelit szállítani akarnak. Az odaítélt szállítást más személynek átengedni, akár díjért, akár díjtalanul tilos s ha megtörténnék, úgy az illető czikkek nem fognak átvétetni. Ha a szállított czikkek, mint mintaszerűek tényleg átvétettek, — a kisiparosokat visszatérítés utján a katonai díjszabás kedvezménye illeti meg. A szállítási egyébb feltételek a kamara hivatalos helyi­ségében a hivatalos órák alatt (d. e. 9—12, d. u. 3—-6 óráig) megtekinthetők, a hol az ajánlat szerkesz­tése felől is bő felvilágosítás nyerhető. Debreczen 1900. aug. 10. A kereskedelmi és iparkamara. Jelen számunkhoz negyediv melléklet van csatolva. Felelős szerkesztő: BAUD1SZ JENŐ. Laptulajdonos: R Ó T H KÁRÓL Y. ___ Eg y jó családból való 13—14 éves ifjú tanulóul felvétetik Strohmayer Ferencz füszerkereske­dósében Nagy-Károlyban. 1—3 Eladó ház. Nagy-Károlyban a Kossuth-(Zöldfa) utczán levő 62. számú házam, mely teljesen jókarban tartott uj téglaépületből áll, előnyös feltételek mellett eladó. 1—3 Návráth Viktor. Gyógyszerész gyakornokul egy 6 gymnasiumi osztályt végzett intelligens fju Cservény ák György gyógyszertárában Balassa-Gyarmaton kedvező teltételek mellett felfogadtatik. Német és tót nyelv elsajátítható. 2—2 Eladó esetleg bérbe kiadó, Nagy-Károlyban a Virágkert-utczán özv. Spitz né tulajdonát képező, leegett állapotban levő MÁZ akár oly állapotban, akár felépítve eladó, vagy bérbe kiadó. Értekezhetni Spitz Mór vas­kereskedővel. 2—3

Next

/
Oldalképek
Tartalom