Szatmármegyei Közlöny, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)
1900-08-26 / 35. szám
Nagy-Károly, 1900. augusztus 26. 35. szám. XXVI. évfolyam SZATMÁR VÁRMEGYE HÍVA TÁROS KÖZLÖNYE. he* megjelen minden vasárnap, mSZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL hová a lap szellemi és anyagi részét: illető közlemények küldendők A..'U, ’ : Nagy-Károlyban, megyéház-uteza 40. sz. ___ ___ ___________■:>. _______ EL ŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett 5 korona.-H* Egyes szám, ára 20 fillér. ífeHirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. ' Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levélek, csak rendes levele zőktől fogadtatnak el. H 1 V A T A L 0 M S Z. 1900. bjkv. szám. Gorzó Bertalan levéltárnok, Gáspár Pál árvaszéki ülnök nagykárolyi lakosok mint a „Szatmárvármegye nemes családai“ czimü munka szerkesztői ezen munka megvalósításához erkölcsi és anyagi támogatást kérnek. Tekintettel arra, hogy a tervezett munka kiadása által folyamodók közczélt óhajtanak szolgálni, s ezen munka megjelenése által a vármegye monographiájának mintegy kiegészítő részét fogja képezni, — az állandó választmány véleményével megegyezőleg a törvényhatósági bizottság folyamodókat anyagi segélyben részesíteni hajlandó, s e czélra a közművelődési pótadó alapból, mint a jelzett munkához hasonló közművelődési intézmények létesitésére rendelt pénzből négyszáz koronát szavaz meg s feljogosítja vmegyei alispánt, hogy ezen összeget e határozat szabályszerű kihirdetése és kormányhatósági jóváhagyása után nevezetteknek fizettesse ki továbbá felhívja a vmegye alispánját, hogy az irodalmi vállalat erkölcsi támogatása czéljából a bemutatott felhívás közzététele utján a közönséget előfizetésre buzdítani igyekezzék. Miről e határozat. 1—2. Vármegyei alispánnak az iratokkal. 3. Gorzó Bertalan levéltárnoknak. 4. Gáspár Pál árvaszéki ülnöknek kiadatik. Kelt mint fent. Alispán helyett; Kiadta ílosvay Aladár, Mangu Béla, vm. főjegyző. vm. aljegyző. sitésénél ajánlja, hogy hazai forrásból szerezze be a gyár szükségeltető anyagait. De hiszen nem ez kell a magyarnak. Kereskedelmi miniszterünk és az ipari ügyek legfőbb letéteményese Szterényi József miniszteri tanácsos, mindent elkövetnek, hatáskörükben, hogy gyermekéveit élő magyar iparunk erősbödjék, nagyobbodjék, gyarapodjék. Meg is látszik áldásos tevékenységüknek a nyoma, de nem abban1 a mértékben, a melyben joggal elvárhatnék, s ennek oka nem fent- emlitettek tevékenységében keresendő, hanem sokkal mélyebben fekszik. Lajtántuli szomszédaink, hogy látták meginduló üveggyáraink működését, azzal feleltek, hogy leszállították üveggyártmányaik árát olyan olcsóra, hogy egy fillérnyi hasznuk sem maradt mellette. Czéljukat — a magyar üveggyárakat tönkre tenni — el is érték, mert nem voltak képesek, a kezdet nehézsége mellett, még az anyagiakkal is küzdeni, beadták a derekukat. Alig pusztult el a sok becsületes tőke, melyet vállalkozó iparosaink üveggyárakba fektettek, az osztrákok tetemes áremeléssel feleltek. Papírgyárunk nincsen. Az újságok, melyek fennen hirdetik, „a magyar ipar, igy meg amúgy“ osztrák papiroson találják elénk iparpártoló czikkei- ket. Volt óragyárunk is, ez is a múlt históriájába tartozik. így vagyunk sok egyébbel sajnos és szégyenszemre mondva. Hazánk iparának egyik legnagyobb gátja azonban, mely a fent felsoroltakon és a magyar ember vétkes indolencziáján, nemtörődömségén kívül, távolabb fekszik, a nagy tőke, az arisztokratia, a nemesség, a vagyon visszavonulásában kereskedő. Nem mondom, hogy a katonáskodás, az ügyvédi, orvosi, mérnöki, papi, vagy hivatalnoki pálya nem szép, nem hasznos, nem szűk21097—1900. sz. Vármegyei fő- és aljegyző, főszolgabíró, polgármester, vármegyei és városi állatorvos uraknak. A nagyméltóságu földmivelés- ügyi m. kir. miniszter urnák f. évi julius hó 25-én 47718. sz. a. kelt rendelete folytán felmerült különféle esetek és panaszok alkalmával a marhalevél kezelők és kirendelt szakértők megfelelő utasítása végett figyelmeztetem a czimet, hogy mivel az 1888. évi VII. t.-cz. 9. §. értelmében a marhalevelet azon község állítja ki, melyből az állat elszállitatik vagy el- hajtatik, s mivel a körjegyzőséghez tartozó kis községek mindegyikében külön marhalevél iktatókönyv vezetendő, ennélfogva a marhalevél kezelésével netán megbízott körjegyző által kiállított marhalevelek mindenkor azon kis községek pecsétjével és iktató számával látandók el, melyből az illető állat tényleg származik vagy elhajtatik, továbbá, hogy a mennyiben a marha levéikezelők a marhalevelek iktató számán (folyó számán) keltén, vagy a marhalevélbe jegyzett állat darab számán netalán javításokat eszközölnek vagy azt helyesbítik, az esetre az illető marhaleveleken egyszersmind mindenkor azt is igazolják, hogy a javítás hiva: tálból történt. Figyelmeztetem a czimet, hogy ezen rendelet pontos végrehajtása iránt a legszigorúbban haladéktalanul intézkedjék, mert az e tekintetben való mulasztásokat a nagyméltóságu földmivelésügyi m. kir. miniszter ur a legszigorúbban megfogja torolni, s a mulasztásokból a felekre háruló károkért a mulasztó hivatalos közegeket anyagilag felelőssé teszi. Nagy-Károly, 1900. aug. 10. Nagy László, vm. alispán. 22837—1900. sz. Hirdetmény. A vármegye közönségének f. évi augusztus hó 9-én s folytatva tartott közgyűléséből 532—1900. Bjkv. sz. alatt kelt határozatát a 15 napi felebbezési határidőre figyelmeztetéssel teszem közhirré. Nagy-Károly, 1900. augsztus 20. Alispán helyett: llosvay Aladár, vm. főjegyző. Szatmárvármegye közönségének N.-Károlyban 1900. évi augusztus hó 9-én s folytatva tartott rendes bizottsági közgyűlésének jegyzőkönyvi kivonata 532— Veszély a késedelemben. Tetszeleg magának minden toll abban, hogy lángoló betűkkel váljék tolmácsolójává nemzeti iparunk fellendül:sértek, megerősödésének. Szép, nemes cselekedet, talán hasznos is egyben, mely kötelessége minden magyar embernek. Garmadában ontják a sok betűt — betű mellé ezernyi bombasztikus, nagyhang- zásu frázis durrog el — de minden csak írott szó marad — Jó ha egyáltalán olvassák. Szegény magyar iparunk ezalatt elcsene- vész a hatalmas, évszázados, osztrák szomszéd erős ipara mellett. Azok még ankéteznek, gyüléseznek, feliratoznak, ha egy egy magyar miniszter megengedi magának azt a hallatlan merészséget, hogy magyar iparvállalatok léteT Á R C Z A. Boulevard regény. Bűbájos szép világ! Mintha az álmok ragyogó világa elevenedett volna meg, ahogy először róttam boulevardjaid, te szépséges, te csodálatos, te egyedül- való Páris! Én most, mikor már csak az emlékek ködén szűrődik át a sugaras képed, nem a mesés, fényes világot látom. Egy leány, egy édes szőke lány emléke lázitja fel véremet. Édes aranyos kis Lisette, szegény szenvedő kis kedvesem ! Ott láttalak meg a Buillier izzó levegőjében. Meleg augusztusi estén, szerelemre csalogató grisettek közt. Hogy kerültél te oda, a te egyszerű, félelmesen megejtő szépségeddel a hivalkodók, a szerelemvásár világába? Ugy-e a gyönge bogár is berepül a nyitott ablakon a gőzpárás szobába és megbódul a fojtó, kellemetlen levegőtől és kifáradt szárnyakkal hull le egy sarokba, ahol széttapossák. De lásd édes Lisette, én szeretem azt a csúf bogárkát is. Ha utszélen találom, fölveszem és elviszem oda ahol fű, fa, virág van. Hadd éljen, hadd röpködjék az ő világában. A Buillier kéjteli levegőjéből igy vittelek ki téged is, Lisette. Egyszerű kis karton ruhádban egy sötét sarokban álltái és a tánczolók közül nem akadt párod. Festett hajú, kipirolt arczu kokottok bódult kánkánt jártak, aztán vissza vonultak szeretkezni a zöld gyeplugasokban. Szerelmes, lázas suttogás, megriasztott, elhódított és remegve akartál menekülni. Én nem engedtelek. Akkor jöttem és egyben téged láttalak meg. Melléd szegődtem a csillagos, szerelemre csalogató augusztusi éjszakában. Mintha régi, nagyon régi ösmerősök lettünk volna, úgy álltunk szóba. Kart karba fűzve róttuk a Boul- Michelt és betévedtünk a diákság kedves tanyájára a Gafé d Harcourtba. Idegen volt nekünk az a sok mindenki, akik kíváncsian nézték a kopott diákot a kartonruhás kis grisettel. De azért oly édesen beszélgettünk és nem tudtuk, nem láttuk azokat, akik mosolyogva nézték ami boldog önfeledtségünket. Azok a párisi esték ott a Sorbonne körül! Micsoda világ az! Nappal olyan a Quartier Latin, mint valami más filiszter-városrész. A diákok nem igen is- merszenek meg az utczán. Dekigyulnaka boulevárdok gázlámpái, megnépesülnek a terek. Kart karba öltve csupa mosolygós, vidám párokat látni, akikkel csakhamar megnépesülnek a kávéházak, a vendéglők. Sokan a Buillerba sietnek. Legtöbb ott van a Boule- várd Set. Mihel végén. Nagy mulató kert, ahol a párisi diák a legszívesebben elmulat. Persze sohasem magában. Oh a párisi diák egész más mint a mienk. Ott laknak azokban a magas kőházakban, fönn valahol a hatodik vagy hetedik emeleten. A napok a Sorbonné. Az est a kedvesüké. Milyen szép is az az élet és | milyen diákos ! Nem sorvad el a napi élet harczában időnek előtte, csak vidámságot, szerelmet ösmer, ez az ő világa. A párisi diáknak megvan a maga kedvese, mig diák. Nagyon kedves pajkos kis grisette a legtöbbje, aki nem is kíván egyebet az ő étudiantjától, mint pár esztendei hűséget. Aztán elválnak. A diákból komoly házas ember lesz, a grisette meg uj kedvest keres, akihez pár esztendőre hü maradhasson. A szomszédomban is lakott egy ilyen pár. A concierje beszélte a történetüket. Ez a történet kivételesen szomorú volt, amilyen nem igen szokott itt megesni. A fiú Bretagnebél került Párisba. Valami gazdag kereskedőnek volt a fia. És mert egyetlen fiú volt, bőven került neki hazulról. Szép gyerek, a legvidámabb valamennyiök közt. Örökké lehetett hallani, amint dudorázta azokat a pajkos kis chansonokat amik úgy teremnek a boulevárdok asfaltján, mint a mezőn a vadvirág. Kedvesem, kis kedvesem Minden szavad úgy lesem La, la, la, la, la, la Ugy-e szép a szerelem ? Egyszer csak nem jött meg egyedül. Egy nagyon szegényes, de csudásan szép kis leány jött vele. Lehetett tizenhatéves. Olyan volt, mintha a Louvrebeli Grenzet hires képe a törött korsós kis lány elevenedett volna meg. Sohse láttam olyan selymes szőke hajat és olyan hamvas fehér arczocskát. Párisban ilyen üde teremtés nem is teremhetett. Nem is párisi volt. A fiú künn volt vasárnap délután valahol Auteuille-ben. Csak úgy vasárnapi mulatságból. A lány ott árult az útfélen virágokat. Nagyon hervadt virágok voltak és egészen kimerült szegényke a kinálgatásba. A fiú megvette minden virágját. A lány kezet akart hirtelen örömében csókolni. A fiú megkérdezte miért örül ilyen nagyon. És a leány elmondta, hogy egy csúf vén ember hármójukat tartja kenyéren és vizen és ha nem hoznak esténkint elegendő pénzt, hát csúnyán kikapnak tőle. — Hát eljönnél-e velem, kérdezte a fiú. A lány csak nem is felelt. Letette kosárkáját az ut szélére. Arczocskája kigyult, szemei könybe lábadtak. — Ha elvisz magával. ... Ez az öreg ember senkim, csak úgy szedett föl valahonnan. Hiszen nem ösmerem sem az apámat, sem az anyámat. És eljöttek Párisba. A fiú vett Minonnak — mert igy hitták — úri ruhát, szépet és divatos kalapokat. És a lány hamar bele találta magát az uj életbe. Csodálatos szép volt és a fiú kényezte, beczézte, a tenyerén hordozta. A Minőn nagyon] szerette az ő
