Szatmármegyei Közlöny, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)
1900-05-27 / 22. szám
Nagy-Károly, 1900. május 27. 22. szám. XXVI. évfolyam. «/ ___ SZ ATMÁR VARMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE.-3# MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. *=SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: Nagy-Károlyban, megyeház-utcza 46. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett 5 korona. Egyes szám ára . j fillér. «=Hirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Bólyegdij minden beigtatásórt 60 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek, csak rendes levele zőktől fogadtatnak el. HIVATALOS RÉSZ. 1115—1900. sz. Szatmárvármegye főispánjától. Pályázati hirdetmény. Szatmár vármegye törvényhatóságánál kinevezés utján betöltendő föszámvevői állásra pályázatot hirdetek. Évi javadalmazás : 2400 korona fizetés és 500 korona lakpénz. Minősítés tekintetében az 1883. 1. t.-cz. I. s 17. §-ai irányadók. Pályázati kérvényeket f. hó 29-ig átveszek. Megjegyzem, hogy a törvényhatóság márczius 23-án tartott rendkívüli közgyűlésében a főszámvevői fizetés 11'5 százalékkal emeltetett, ,e joatárcmi,azon- ban még nem jogerős. Nagy-Károly, 1900. évi május hó 17-én. Gróf Hugonnai Béla, főispán. 94 ■■'( ein. szám. Szatmár vármegye alispánjától. I uUU. A vármegyei központi tisztviselő, főszolgabíró és polgármester uraknak. Tudomásvétel és miheztartás végett értesítem, hogy a vármegyei bizottsági közgyűlés f. évi 211. bjkvi sz. alatt kelt határozata folytán a várni, központban alkalmazott fogalmazói személyzet (főjegyző, aljegyzők, fő és alügyész) hivatalos órái május hó 16-tól kezdve szeptember hó 30-ig délelőtti 8 órától délutáni 1 óráig egy folytában tartatnak, egyúttal azonban utasítom a várm. főjegyzőt, hogy az előfordulható sürgős ügyek sürgős elintézhetése tekintetéből akként intézkedjék, hogy a fogalmazói személyzet egy tagja a vármegyei szabályrendelet, szériát előirt délutáni hivatalos órákban is hivatalában legyen, s a fogalmazói személyzet ezen beosztására nézve saját hatáskörében intézkedjék. Nagy-Károly, 1900. május 14-én. Alispán helyett: Ilosvay Aladár várm. főjegyző. Uj törvények. Bármit mondjanak is az uj aera ellenségei, annyi bizonyos, hogy az uj aera megalkotója ígéreteit beváltja. A törvényhozás egymásután alkotja meg az uj törvényeket, melyeket már évek óta sürget a magyar közvélemény és sürgettünk mi is. Az uj és jó törvényektől várjuk hazánk gazdasági életének fellendülését. S erre nézve biztosítékot nyújt nekünk az, hogy az uj törvényeket, melyeket részint letárgyalt már a kepviselőház, részint még a Ház asztalán feküsznek: a merkantilis és agrárius érdekek kiegyeztetésének szelleme lengi át. A törvényhozás uj alkotásai valamennyien gazdasági érdeküek. Első sorban érdemel fel- emlitést a százhét milliós koronajáradék kibocsátása. Beruházási kölcsön lesz ez, mely- lyel az állam az érezhető hiányokat fogja íedezni. Az a kérdés most már, mit értenek az intéző körök az érezhető hiánjmk alatt? Tán azt, hogy nincsenek legújabb felfedezésü ágyúink, hogy a hadihajóinkon nem elég masz- sziv a pánczél ? Avagy, hogy Kinában nincsen- nek kellően megvédve az osztrák magyar monarchia érdekei, minélfogva keletázsiai gyarmat kell a magyarnak ? — Ha ezen „hiányok“ pótlására fordítják a kölcsönt: bizony nem lesz boldogabb a magyar. Ezer és egy a pénzzel való tennivaló Magyarországon. Gyárosnak, iparosnak kereskedőnek támogatás kell és százezernyi dolgos kéznek munka. Az életképes de kezdő vállalatok egyre másra folyamodnak az állam támogatásáért, mert enélkül nem bírnak túljutni a kezdet nehézségein. Folyóink még mindig nagyrészt szabályozatlanok, vasúti hálózatunk meg messze van a teljességtől, az utaink rosz- szak, humanitárius intézményeink szegényesek, iskoláink tökéletlenek, tanítóink nyomorognak, a városok és községek nyögnek az állami íunkcziók elvégzésének terhe alatt, szőlőgazdáink, földmiveseink olcsó kölcsönért epekednek — ó de nagyon kell mindezekre a pénz! Ha abból a százhét millió koronából csak hatvanat fordítanak e bajok orvoslására : tizenöt esztendőre segítve van a magyar ipar, kereskedelem és munkás bajain. A másik külön törvény az állatorvosi szolgálat állámositásáról szol. Egész a legutóbbi évtizedig, mondhatni, mostoha gyermeke volt közigazgatásunknak az állategésszégügy. Csak amikor a sertésvész réme, milliónyi károkat okozva száguldott végig az országon: kezdtünk annak tudatára ébredni, hogy tulajdonképpen mi is az az állategészségügy. Ezóta rohamosan fejlődik a közigazgatás ezen szerve. Egymást érik a hasznos és jó rendeletek s állatorvosi karunk úgy tudás, mint szám tekintetében megfelelő. Az államosítás csak be tetőzi a müvet. De nemcsak a közérdeknek, az állatorvosoknak is nagy előnye az államosítás, az anyagi helyzetüket illetőleg. Mert bizony sok járási állatorvos a szó szoros értelmében küzdeni kénytelen a mindennapi betevő falatért. Ennek a méltatlan állapotnak immár vége lesz. A kereskedelmi megrendelések gyűjtésének szabályozását, illetve megszorítását tartalmazó törvényt is örömmel lógja üdvözölni minden tiszteséges kereskedő és iparos. A szabadversenynyel való leghatártalanabb visszaélés volt az, amelyet a tisztességtelen verseny az utazó és helyi ügynökeivel elkövetett. S ennek a visszaélésnek gyakran látta kárát a vevő. Az uj törvény szerint csakis a szakember foglalkozhatik valamely czikkben megrendelések gyűjtésével. Ezzel lejárt a mindenre alkalmas ügynökök kora. Sokan még a nemérdekeltek is, idegenkedéssel fogadták a szeszkontingens rendezéséről szóló törvényt. Pedig nincs igazunk. Végét kellett egyszer már vetni annak az állapotnak, hogy a nagy gyárosok, az ipari szesz- gyártás foglalkozzék csaknem kizárólag egy olyan közhasználatú czikknek előállításával, melyet minden birtokos előtud állitani. Sokan az agrárizmusok diadalát látják ebben a törvényben, pedig ez csak egy monopólium megszüntetése. Monopóliumok megszüntetésének pedig mindig csak hasznát látja a lakosság. Itt van még a tőzsdeadó. Ez is nemsokára uj törvény formájában fog életbe lépni. Micsoda elkeseredett harcz folyt éveken keresztül ennek a törvénynek az érdekében. De úgy hisszük, ez a harcz nem volt ősszinte. Csak hangulatkeltés volt. Mert hogy micsoda nagysummákkal fog megnövekedni a kincstár bevétele, ha a budapesti tőzsdén történő kötéseket megadóztatja arra igazán kiváncsi mindenki, aki a mi kicsinyes vérszegény tőzsdénket ismeri. Jó lesz, ha kitesz majd a tőzsdeadó nehány tízezer forintot. És ha a tőzsdeadó barátai ettől várták azt a korszakos eseményt, hogy az ujadó fejében a földadót leszállítják — akkor alaposan csalódtak. Nem lesz bizony ezért kisebb a földadó, mely számos millió forintra rúg, de lesz ismét uj adó. Arra azonban még jó lesz ez a törvény, hogy a vakmerő, és tisztességtelen kötéseket amennyire lehetséges, kiküszöböli a tőzsdéről, melynek forgalma immár szigorú állami ellenőrzés alá kerül, mivelhogy ez a forgalom adóalany lesz. A Kölcsey-Egylet évi közgyűlése. A Nagykárolyi Kölcsey-Egylet folyó hó 20-án tartotta meg évi rendes közgyűlését a vármegyeház nagytermében, Nagy László egyleti elnök vezetése alatt, Sajnos, ezúttal a közgyűlés nem volt oly népes mint máskor, a mikor matiné jellege is volt. Pedig az elnöki megnyitó beszéd egész kis tanulmányt nyújtott most is, a műgondról, magas irodalmi színvonalon ecsetelve e tekintetben, a mult, a jelen és a jövő irányát, uralkodó eszméit. Érdemes lett volna arra, hogy nagyobb közönség hallgassa végig. A lelkesen megéljenzett elnöki beszéd után dr. Schönpflug Béla egyleti titkár olvasta fel ügyesen és nagy gonddal összeállított jelentését, a melyet, minthogy az egyletnek, melyet immár társadalmi életünk központjának tekinthetünk, egy évi történetét nyújtja, egész terjedelmében közlünk az alábbiakban: Tisztelt közgyűlés ! Egyesületi krónikásnak lenni mindenkép nehéz dolog. Az egyiknek azért, mert az egyesület sok irányú működésének megfelelően sokféle a megörökitendő eredmény, a másiknak ellenkezőleg azért, mert nincs mit feljegyezni az utókor számára, de mert eljött a közgyűlés napja, hát elő kell állani a titkári jelentéssel, a melyben — miután mindenki az elért sikerek felsorolását várja, — mintha bizony kudarczokat jelenteni nem lehetne — negatívumokkal előhozakodni legalább is nem illik. Önök előtt, kik a Nagykárolyi Kölcsey-Egyesület erőteljes nyilvánulásait a legutóbbi évben is jóleső és buzdító figyelemmel kisérték, felesleges magamat bemutatni, hogy én e krónikások előbbi osztályához tartozom, kinek nemhogy beszámolni valója nincs, sőt ellenkezőleg attól fő a fejem, hogy hol is kezdjem ? S ez mindenesetre igen jó jel, hogyha egy egyesület élet- képességét s a népszerűségnek azon fokát akarjuk constatálni, melyet az a müveit nagy közönség körében elért. Filius ante patrem. A fiút emlitém az atya előtt. Önkénytelenül is ez jut eszembe, hisz előbb arra kell felelnem, mely körülményekben kell az okát keresni annak, hogy a mi ifjú egyletünk a legutóbbi őszi és téli idény alatt kitűzött czélját olyan hatalmas lépéssel megközelíthette. Az első ok az, hogy az egyesület elnöke az idén is Nagy László volt, a másik ok az, hogy a felolvasó estélyeket rendező irodalmi szakosztályi tisztet olyan buzgó ember viselte, mint a milyen Poór János, a harmadik pedig a két első következménye, hogy a Kölcsey-Egyesület hatalmas föllendülésével az idén már mintegy társadalmi szükséggé lett, nagy tért hóditott s közönségünk mint kedvenczét zárta szivébe. Nagy' László elnökünk az egyesület és a közönség érdekében az egyesület megalapítása óta soha sem szűnt meg fáradni, tervezni, rendezgetni, s előljárt a jó példával az által is, hogy többször ült a felolvasó asztal elé, amikor is nagy tudásával, mélységes filozofikus fejtegetéseivel oktató s gyönyörködtető tanulmányai az estnek mindenkor fénypontját képezték. Úgy a felmerült ideák megvalósítása, mint újaknak megteremtése, a műsor pompás változatossága Poór János érdeme.Ő, ki typusa a fáradhatlan és leleményes rendezőnek, eddigi czimei mellé ezután bátran odaírhatja, hogy tehetség-bányász. S hogy ezt méltán teheti, arról meggyőz bennünket az elmúlt évadban szerepeltek nagy száma, köztük igen sokan olyanok, kikről sejtelmünk sem volt, hogy azon tehetségek közül egyik-másikkal nagyon is megvannak áldva, melyek lehetővé teszik, hogy valaki egy magasabb — vidéki városban mindenesetre ritkaság számba menő —- szellemi niveaun álló estélyen, fejlettebb müizlésü közönség előtt is, amint bebizonyult, sikerrel felléphessen. Ezeket a tehetséges szerényeket kutatta ki a még szerényebb bányász, s miután csonttá keményedett szereplési iszonyukat rábeszélő-képességének szelíd csá
