Szatmármegyei Közlöny, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)

1900-01-21 / 3. szám

Melléklet aJSzatmármegyei Közlöny“ 1900. évi 3-ik számához. — Tizenöt óra alatt helyes kiejtéssel francziául tanító nélkül megtanulhat. Ez a czime a Wittmann Gyula nyelvmester által irt füzetnek és utitársul irta a Párisba a kiállításra utazók részére. A kis könyv­ben a mindennapi szükségletre szánt szavak és mondatok franczia kiejtéssel is kivannak Írva, úgy hogy ha az illető nem is tanul meg 15 óra alatt francziául, de ha a kiskönyv kezébe van, mégis eligazodhatik a franczia fővárosba, mint mondani szokták, nem adhatja el a franczia. A,füzet Boros J. kiadása Budapesten IV. Deáktér 4. Ara 40 fillér. Országos Zarándoklatok Rómába az 1900. jubiláris évben. Rendezik a magas Clerus fönbaiósága alatt a magy. kir. államvasutak városi menetjegyirodája és Propper N. János keresk. akad. igazgató „Keteti Utazási Vállalata“ (Budapest, IV., Mária Valéria-utcza Hungária szálló.) Az első zarándok utazás indulása 1900. február hóban. amelyre előjegyzések már most elfogadtatnak. Rész­letes felvilágosítással és tervezettel a központi iroda szívesen szolgál. 2—3 Az 1895. évi cairói s az 1896. évi londoni egészségügyi kiállításokon díszoklevéllel s arany éremmel ki- tüntetve. Orvosi tekintélyek által kipróbált s nagyobb koródákban kitűnő sikerrel használt külszer : REÜMÄ-SZESZ biztos s kiváló gyorshatásu a test bárminemű csu- zos bántalmai, u. m.: köszvény, csuz, reuma, iscbiás, asthma stb. ellen. Hatása némely esetben meglepő, amennyi­ben gyakrabban idültebb eseteknél is már egyszeri bedörzsölésnél a fájdalmat teljesen megszüntette. Fog- és fejfájást 5 perez alatt megszüntet. Egy üveg ára használati utasí­tással I korona, erősebb üveg 2 korona 40 fillér. Főraktárak Budapesten: Török József ur gyógy­szertárában, Király-utcza 12. és dr. Egger A. ur gyógy­szertárában, Váczi-körut 17. szám. Úgyszintén a főváros összes, s a vidék csaknem összes gyógy­szertárában, valamint a készítő VIDDER GYULA gyógyszerésznél S.-A.-Újhelyi Vidéki megrendelések pontosan teljesittetnek. Kapható Nagy-Kórolyban : Fitos Ferencz, Koritsánszky László és Hahn János Fehér-Gyarmaton Balika Miklós gyógyszerész uraknál. 12—20 229—-t 900. szám. Szatmár vármegye alispánjától. ffalyázati Hirdetmény. A Nagy-Károly rendezett tanácsú városnál üresedésben levő s alább megjelölt állásokra ezennel pályázatot hirdetek s felhívom mind­azokat kik azok közül valamelyik állást elnyerni óhajtják, hogy szabályszerűen feluzerelt pályá­zati kérvényüket Nagy-Károly város polgár- mesteréhez folyó évi február hó 3-ik napjának déli 12 órájáig annyival is inkább adják be, mert a később beérkező kérvények figyelembe vétetni nem fognak. 1. Városi mérnöki állás. Javadal­mazása: 1600 korona évi fizetés s a szabály- rendeletben meghatározott dijjak szedhetése. 2. I. osztályú irnoki állás. Évi fizetése 800 korona. 3. II. osztályú irnoki állás. Évi fizetése 730 korona. A választás Nagy-Károly város képviselő testületé által f. évi február 4-én fog megtartatni. Nagy-Károly, 1900. évi január hó 5. Nagy László, alispán ÜD ür-»: ::*X (]:♦:£ 3| g | Elsőrendű hazai gyártmány. I iiE Mégis csak legjobb i a mindenütt kapható FIUMEI Csofíoládé 10—20 jflgsfr) »tfrlrToftn- ■■ 3—3

Next

/
Oldalképek
Tartalom