Szatmármegyei Közlöny, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1899-11-12 / 46. szám

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY tős, Puszta-Hidegkut, Szappanpataka, Tölgyes, Varalyu. Harmadik zóna 14—21 km. Fericse, Gyökeres, Hagy- más-Lápos, Jóháza, Karulya, Kis-Bozinta, Kolczér, Koltó-Katalin, Oláh-Kékes, Oláhtótfalu, Szakállasfalu. Negyedik zóna 21—28 km. Kékes-Oroszfalu, Mező- Aranyos Ó-Bozinta, Szakállas-Dombó. Ötödik zóna 28 km. felül. Alsó-Kapnik, Dióshalom, Felső-Kapnik, Felső-Sándorfalu, Györkefalu Nyegrefalu, Pusztatelek, Baj falu. Közigazgatási bizottsági ülés. Vármegyénk közigazgatási bizottsága f. hó 10-én tartotta november havi ülését. Jelen voltak: gr. Hugonnai Béla főispán, Nagy László alispán, Ilosvay Aladár főjegyző, Nagy Béla, Kende Zsigmond, Isaák Dezső, Domahidy Sándor, ifj. Böszörményi Sándor, Jékey Zsigmond, Balázsy József és Szuhányi Ödön biz. tagok. Kemény Alajos, KovátsBéla, dr. Fekete Sámuel, Ilosvay Ferencz, Luby Béla, Kacsó Károly, Nyárády László, dr. Schön- pflug Richárd és Zsiga Miklós szakelőadók. Az alispán jelentése után nagy és elke­seredett vitára adott alkalmat az alispán fe­gyelmi ügye. A belügyminiszter ugyanis több állítólagos szabálytalanság miatt elrendelte Nagy László alispán ellen a fegyelmi eljárást megelőző vizsgálatot. Ez a bizottsági tagok kö­rében nagy visszatetszést szült és ennek töb­ben kifejezést is adtak. Lapunk, mint a vármegye és igy az összesség lapja tudósítói tisztéhez képest, mint máskor, úgy ezúttal is, minden megjegyzés nélkül hozza az ülésen történteket, szigorú tárgyilagossággal. Végül megjegyezzük, hogy lapunk mint a vármegye hivatalos lapja, tartozik azzal a a vármegye első tisztviselőjének, hogy a fegyelmi ügye feletti tárgyalást részleteiben is hozza. Különben azt tartjuk, hogy ez ügy részletes, tárgyilagos ismertetése minden irány­ban megnyugtatóbb lehet, mintha egyszerűen agyon hallgattuk volna, s ekként az ülésben történtek felől a találgatásnak és mende-mon- dának tág teret engedtünk volna. A fegyelmi ügyet Kende Zsigmond biz. tag hozta szóba. Ugyanis szerinte nincs benne az alispáni jelentésben egy olyan esemény, a mely a bizottságot nagyon is komoly oldalról érdekli. A vár­megyét a napokban olyan féle hír járta be, hogy az alispán ellen fegyelmi vizsgálatot rendeltek el. Utána tudakozódott maga is és ép ezért szerette volna, ha az alispáni jelentés ez ügyre is kiterjeszkedett volna. Arra kéri azért a főispán urat, hogy hozná tudo­másukra, hogy mi igaz e dologban. Mert ha igaz, tekintettel arra, hogy a vármegye megakarja most jubilálni az alispánját, egyéni gondolkozásával össze- férőnek nem tartja azt, hogy mielőtt megismernék a fegyelmi eljárás tárgyát, okát, belemenjenek a jubileum ünneplésébe. Különben ez a titkolódzás, halasztás úgy jönne ki, mintha eltusolni akarnák az ügyet. T Á R C Z Ä. Húzd rá. Húzd rá, czigány, húzd csendesen, szépen! A kedvesem dalát sírjad nékem. Remegjen a hang a húron, így szereti ő azt, tudom: Ábrándosán, elhalóan, szépen. Mig muzsikálsz másfelé jár gondom, A nótát csak néha-néha mondom. Ő van velem, ő egyedül, Gondolatom hozzá repül . . . Miért is tart tőle távol sorsom ! Óh, de édes hang cseng a fülembe! Hallgasd czigány, nyirettyűdet tedd le. . . . Amig ébren álmodoznám, Mintha szálló szellő szárnyán, Az Erzsikéin hangja ide zengne. Soós Jenő. Feledő szerelem. Huszonöt éve már, hogy nap-nap után ott ül az irattárban s a kollégái most jubilálják. Szomorú jubi­leum : ez után a huszonöt év után, a mit a minisz­térium irattárában töltött. Mi az irattár? A ki csak egyszer-kétszer fordult meg benne, nem tudhatja. Ro­kona a börtönnek, talán a temetőnek, katakombának is. Nagy ott a csönd, elhal a beszéd hangja. Egy­forma rendben egymás mellett nagy szekrények állanak. Sírboltok, a melyekben annyi ember ügyes-bajos dolga van eltemetve örökre. Egy-egy aktaszám olykor az életboldogság sirfölirata. A számok lélekölő egyhangú­sággal következnek egymásután, esztendőről-eszten- dőre; mint a halottak a temetőben. És a búcsúztató Gróf Hugonnai Béla főispán : Jól tud­juk azt, hogy csak azok a tárgyak tárgyalhatok itt, a melyeket az előadók előadnak. Ez az ügy nem tár- gyaltatik most, tehát ahhoz hozzászólni sem lehet. A felvetett kérdésre nem ad választ, mivel a bizottság ülései nyilvánosak. Ha berekesztjük az ülést és csak a bizottsági tagok lesznek jelen, szívesen ad felvilá­gosítást. Különben megjegyzi, hogy az ügyek elővé­telének sorrendje elnöki jog. Kende Zsigmond nem veszi tudomásul a nyert felvilágosítást. A főispán ur csak a bizottsági tagok előtt akar felvilágosítást adni. Hisz ez az eljárás kompromittálóbb volna mint maga a hir, mintha olyan­ról volna szó, a mit a tisztviselőknek megtudni nem lehet. Hogy venné ki magát az, hogy a biz. tagjai is részt vegyenek az alispán jubileumán, mikor nem tudjuk, hogy mivel van vádolva. Ha pedig megtudjuk azt, hogy nem valamely komoly indokból rendelték el a vizsgálatot, hanem p. o. valamelyik miniszteri hiva­talnok hajszájáról van csak szó, egész nyugodtan jubi­lálhatunk. Ismételten kéri a miniszteri leirat felolvasását. Isaák Dezső: A tisztviselők elleni fegyelmi eljárás oly mindennapi dolog ma már, hogy számba sem veszik, de meglepte őt Öméltósága nyilatkozata, mert csak sejttett valamit. Ebben a teremben eddig a nyíltság volt gyakorlatban. Meg különben is, ha meg­kapják a felvilágosítást ők, a bizottság tagjai, az nem maradhat titokban, hisz köztisztviselőről van szó. — Nincs megelégedve azért a válaszszal, annyival is in­kább, mert ő, a ki nem barátja a jubileumoknak, ez úttal szívesen meghódol a vármegye azon óhaja előtt, hogy megünnepelje alispánja 10 éves szolgálatát, a ki mindig híven, tehetségesen és tisztességesen szolgált, de előbb tudni akarja azt, hogy mivel van vádolva az alispán, nehogy a megye olyanba menjen bele a mit megbánhatna. Az alispánt ő nem védi, de védi a vár­megyét s azért kéri a miniszteri leirat felolvasását. Luby Géza: Egy a vármegyében népszerűt­len, erőszakos főispán eltávolítása után kellemetlenül hatott reánk az, hogy a vármegye jelöltjeit mellőzték a főispáni szék betöltésénél. De megnyugodtunk, mert a főispán székfoglaló beszédében azt Ígérte, hogy a békés együttműködésre törekszik és hogy ott fent oda fog hatni, hogy a vármegyéről, alispánjáról táplált rósz véleményt a felső körökben megszünteti. És mit ta­pasztalt ? azt, hogy az alispán csak arra volt jó, hogy a főispánt a bajból kihúzza. Csalódott azért. De bármilyen szerénynek tartja is magát a főispán, azt nem hisszük el róla, hogy véleménye kikérése nélkül rendelték vol­na el az alispán ellen a fegyelmi eljárást. Azért ebben az elrendelésben a rosszakarat rejlik, a mikor az előbbi fegyelmi ügyet másfél évig ott fent tartogatják a minisz­tériumban s akkor állnak ismét elő vele, mikor a vár­megye jubileumot akar rendezni. Ha elhalasztjuk most az ügy tárgyalását, úgy fogja kivenni magát, hogy csak azért teszik, hogy a jubileumkor agyonüssék vele az alispánt. Tessék a leiratot felolvastatni. Főispán: Itt a fegyelmi ügy nem tárgyalható, a vizsgálat nem foganatosítható. Ifj. Böszörményi Sándor: Sok szépet hallottunk erről a dologról s ezért kénytelen hozzá szólni, mert szerinte nem az egyenes utón haladunk. Mikor a főispán is elismeri, hogy a leirat lejött, be van igtatva, a referens kezében van, a közigazgatási bizottságnak joga van megtudni azt, hogy mi akadá­lyozza meg az előadást. A főispán ur azt mondja, hogy az ügyek elővétele az ő joga. Ám jó, ráhagyja, de aztán viselje a főispán ur a felelősséget azért, hogy megakadályozta ez ügynek a közvéleménynyel való megismertetését. Mert mi nem mint közigazgatási oly rövid : ad akta. A nyomtalan enyészet e csöndes előcsarnokában Bozóth Éerencz is temetni jött valaha. A bánatot akarta eltemetni és önmagát temette el, miközben keserves sóhajtása gyakran vegyült össze az akták suhogásával . . . Sok év suhant el azóta, megöregedett meggörnyedt. És a kollégái most jubilálják. A diszebéden egy­mást érik a felköszöntők. Mind azt hangoztatja huszonöt év, huszonöt év! . . . Bozóth szinte fölriad. Valóban ennyi volna már? Alig tudja hinni. S miköz­ben az ebéd vége felé estébe hajló délután megszökve a társaságtól, hazafelé ballag, eszébe jut a múlt, az a régi fájdalom, mely huszonöt év előtt költözött szivébe. Másodéves jogász volt. Szegény özvegy asszony egyetlen reménye, mindene. Hazulról kevés tellett hát instruktorságot vállalt egy miniszteri tanácsosnál. Bol­dogul irta az édes anyjának, hogy itt mennyire meg­becsülik, nem is tekintik afféle közönséges instruktor­nak. így esett aztán, hogy magukkal vitték a jogászt majálisra is, a hol a délczeg Bozóth nagyon sokat tánczolt a tanácsos ur leányával Ilonkával. Szép, szép nagyon szép volt ez a leány. Bozóth beleszeretett és viszontszerelemre talált. Komolyabb volt ez a szerelem, mint bárki hitte volna, akár maga Bozóth maga is. A tanácsosék azonban mosolyogtak rajta, mikor a lányuk egy meghitt téli estén pirulva bevallotta, hogy mennyire szereti a üatalembert, az meg őtet. Hogy ha majd Bozóth évek múlva végez, hozzámegy, máshoz soha senkihez. Tizenhat éves múlt hadd ábrándozzon, mondotta a tanácsos ur nejének, a ki jóváhagyólag bólintott. Eltelt egv esztendő. Bozóth szivében megerősö­dött a szerelem. A leányból pedig csodamód bájos teremtés lett. Körül is rajongták a bálokon, különösen ha Bozóth nem volt ott. A fiatalember bizalommal te­kintett a jövőbe. Sokszor ült nehéz munkába merülve, miközben a leánynak élethalálra udvaroltak a bálterem­ben. A legkitartóbb udvarló Bács Jenő császári és ki­rályi kamarás, földbirtokos volt. A farsang után a ház­hoz is járt, de Ilonka azt mondta ki nem állhatja. El­következett a nyár. A tanácsosék ilyenkor rendszerint bizottsági tagok, de mint bizottsági tagok azért felelős­ségre fogjuk vonni. Gróf Hugonnai Béla főispán: Mindenek előtt válaszol Isaáknak. Ő nem dolgozik suba alatt, ő is a nyíltság embere. Mikor elfoglalta a főispáni szé­ket, akkor azt mondta, hogy legyenek iránta bizalom­mal, mint ő is bizalommal viseltetik, mert csak úgy érhető el az, a mit óhajt, a gyors jó és megbízható közigazgatás. Megtámadják őt azért, mintha a suba alatt dolgozott volna, rósz indulat vezette volna e kérdésben és a minisztert is, beigazoltnak vették azt, hogy készakarva vették elő a jubileum előtt. Nagy tévedésben vannak. Mert ő megmutatta már, a múlt­ban, hogy őt mindig a megye érdeke vezette, és hiába nem idevaló, még az idevalóknál is jobban a szivén viselxe a vármegye javát, ezt igazolják összes tényke­dései. Kende Zsigmond kifogásolta azt, hogy miért nem kerül tárgyalás alá e kérdés ma. Hát erre csak azt jegyzi meg, hogy nincs tudomása az ő intézkedé­séről. A főjegyző tudja az elhalasztás okát. Mert mi­kor ellenakczióról, rósz akaratról beszélnek, akkor úgy áll a kérdés, hogy ő ép azon baráti viszony által ve­zetve, a melyben az alispánnal van, nem akarta most elővétetni a fegyelmi ügyet, mert ezt kellemetlennek tartotta a jubileum előtt. Ezen eljárásában tisztán az alispán iránti rokonszenve vezette. Beigazolta ezt azzal is, hogy felutazott és a minisztériumban kiesz­közölte a fegyelmi ügy előadásának elhalasztását. De minthogy a közigazgatási bizottság tagjai ezt roszra magyarázzák, ezennel elrendeli a fegyelmi ügyben leérkezett miniszteri határozat felolvasását. Luby Géza: Megvallja őszintén, hogy nem örült a főispán kineveztetésének, mert mikor ez állásra helybeli is van, ezt inkább óhajtá. Különben az ő állí­tását igazolja az, hogy bizonyára meg kérdezték a főispánt ez ügyben, mielőtt a miniszter határozott volna. Gróf Hugonnai Béla főispán: A kik szolgáltak valaha a minisztériumban, igazat fognak adni neki abban, hogy az ilyen ügyekben nem szok­ták megkérdezni a főispánokat. Kende Zsigmond: Ő azt hiszi, hogy nem történhetik az meg, hogy ilyen kérdésekben ki ne kérjék a főispán, a kormány bizalmi férfiénak vélemé­nyét. Mert vagy bizalommal viseltetik a kormány a főispán iránt és akkor megkérdezi, vagy nem és akkor csak sajnálják. Gróf Hugonnai Béla főispán: Az a kormány dolga, hogy bizalommal viseltetik-e a főispán iránt. Ez nem tartozik a közigazgatási bizottságra. Ezután felolvasták a miniszteri leiratot. Kende Zsigmond: Meghallva a miniszteri határozatot, kimondhatja azt, hogy jóakarattal egyál­talán nem lett megfogalmazva. De hát meg kell hajolni előtte. De megjegyzi, hogy akkor, midőn a feltevések még nem bizonyultak be igaznak, azokról ilyen stílusban Írni, nem is illő. Ezt különben nem a miniszternek, de az irat fogalmazójának lehet betudni. Ezután reflektálva a leiratban foglaltakra, konstatálja, hogy tisztviselői előlegek adásában az alispánt csak a jószívűsége vezette. Végül minthogy a miniszter is az ügy mielőbbi megvizsgálását kívánja, a megye érdeke is, hogy a vizsgálat még e hó folyamán foganatosítva legyen. Ajánlja vizsgáló biztosul N. Szabó Antal bizottsági tagot. Isaák Dezső: A leirat azt igazolja, hogy itt egy erős, kákán is göböt kereső kéz kezd működni. A leiratban nagy bünéüi van betudja az alispánnak, hogy a szegény szorult tisztviselőknek előlegeket adott. Ott fent nagyobb előlegeket adnak, ezt példá­lementek két-három hónapra Balatonfüredre. Velük szokott menni Bozóth is, de most már egy hónapja nem látták, mert hazautazott az anyjához, a ki nagy beteg. Ezalatt Bács Jenő udvarolt Ilonkának és egy forro nyári délután vallomást tett: — Nem szeretem szólt Ilonka. Soha sem leszek a felesége. — El voltam készülve erre a feleletre is, Ilonka — szólt Bács. Tudom, hogy Bozóth Ferenczre gondolt. Fedig hát nem jól teszi. Ez a derék fiatalember még nagyon fiatal. Most szereti, de ki tudja szeretni fogja e akkor is, ha évek múlva átlép a komoly férfi korba. Nem akarom őt megsérteni, de hiszen maga Bozóth sem tudhatja még, hogy mi történik a szivével évek múlva. Különben ha szeretni fogja és maga hozzá megy, mi lesz ebből ? Maga nem született Ilonka annak a problémának a gyakorlati megoldására, hogy mi­kép lehet a fogalmazói, vagy albirói fizetésből megélni, három, talán négy embernek. Ezzel viszont nem akarom magát megsérteni, de az első mámoros hetek után nagyon boldogtalan lesz. Nap-nap után érezni, látni fogja, hogy az ura nélkülöz, magáért, maga nél­külöz az uráért, egy szegény özvegy asszony mind a kettőjükért és mégis annyi mindene hiányzik vala- mennyiőjüknek. Gondolkozzon a szavaimon Ilonka. Igazat fog nekem adni és nem fog eltaszitani engem, a ki annyira szeretem. Ilonka gondolkozott, gondolkozott és mikor Bács megkérte a szüleitől: „igen“-t mondott. Egy hét múlva már egy sor más irás nélkül aranyszegésü kártya vitte meg az eljegyzés hírét egy kicsi faluba, a hol a kicsi földön, a kicsi fehér házban utolsó perczeit élte, egy szegény öreg asszony. — És ha majd én nem leszek fiam, beszélt a haldokló, ne sirass, ne gyászolj túlságosan. A rózsás arczu szép szőke leány majd pótol engem, hiszen te mondtad, hogy ő is szeret téged. Mondd meg neki édes fiam, hogy a te szegény öreg anyád a halálos ágyán áldását hagyta neki. Legyetek boldogok . . . Legyetek áldva . . . Bozothné meghalt. Miközben a fia áldólag kiter­jesztett kezét keresztbe vette mellén, megjött az arany-

Next

/
Oldalképek
Tartalom