Szatmármegyei Közlöny, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1899-01-29 / 5. szám
Nagy-Károly, 1899. január 29. 5- szám. XXY. évfolyam. 8ZATMÁR YÁBMB6TE; HIVATALOS KÖZLÖNY MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. *sSZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: Nayy-Rárolyban, meyyeház-utcza 46. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 4 frt. Félévre 2 Irt. Negyedévre I frt. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett 2 frt 50 kr.-=* ügyes szám ára ÍO kr. *sHirdetósek jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 20 kr Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek, csak rendes levele zóktől fogadtatnak el. HIVATALOS RÉSZ 81—1899. SZ. Szatmárvármegye főispánja Pályásait hirdetmény. Szatmár vármegye törvényhatóságánál kinevezés utján betöltendő másodosztályú i r n o k i állásra pályázatot hirdetek. Minősítés tekintetében az 1883. évi I. t.-cz. 1. s 19. §-ai irányadók. A kiszolgált altisztek alkalmazásáról szóló 1873. II. t.-cz. 5. §-a értelmében az esetre, ha ez állásra kebelbeli hivatalnokok nem jelentkeznek, teljes képességüket igazolt igénynyel biró altiszteknek más pályázókkal szemben elsőbbséget adok. Évi javadalmazás: 500 frt fizetés s 50frt lakpénz. Pályázati kérvényeket február 25-ig átveszek. Nagy-Károly, 1899. január 13. Gróf Hugonnai Béla, főispán. A Széchenyi Társulat mult évi működése A vármegye közönsége által segélyezett, helyesebben fentartott közművelődési egyesületnek, a Széchenyi társulatnak múlt évi működését feltünteti azon elnöki jelentés, a melyet a társulat ügybuzgó elnöke, Szuhányi Ödön terjesztett be a társulat közgyűléséhez. Adjuk azért ezen jelentést, mint megyei közérdekűt egész terjedelmében: Társulatunk múlt évi munkásságáról s az előfordult nevezetesebb mozzanatokról a következőkben van szerencsém jelentésemet előtér- jeszteni. Igazgatói tisztem elfoglalásakor volt szerencsém a tek. választmány előtt működési programmomat kifejteni. Most működési evem befejeztével mindenek előtt is kijelentem, miszerint legfőbb igyekezetem volt programmomat, mely az alapszabályokban lefektetett elvekkel azonos, ha egyes legyőzhetetlen akadályok miatt egészében nem is, de legfőbb körvonalaiban, és pedig a választmánynyal egyetértve és segélyével megvalósítani. Nevezetesen az igazgató tanácsot választmányi ülésekre, az ügyek elintézése végett mindannyiszor egybehívtam, a hányszor erre szükség volt. Tartottunk 9 választmányi ülést; az alapszabályok módosítása végett pedig l re dkivüli közgyűlést. Ezen választmányi üléseken állapítottuk meg a segélyezéseket, jutalmazásokat, gyermek- menhelyek, esti tanfolyamok szervezését, s minden fontosabb folyó ügyeket. Társulatunk működésének súlypontja mint eddig a^ jelen évben is a kisdedóvó intézetekre esett, És pedig nemcsak a magyar vidékek községeiben tettük lehetővé a gyermek men- helyek fennállását, hanem jól tudva,' mily hatalmas tényezői a kisdedóvó intézetek a magyar beszéd terjesztésének, a t;r tán nemzetiségi és vegyes ajkú községekben is folytattuk ezek szervezését. És pedig mindazon helyeken, hol államiiskola is van, hogy ennek segélyével s ezzel karöltve legyen emeltyűje a magyar nemzeti szellem terjesztésének. Fentartottunk különben 66, részint állandó részint nyári gyermek menhelyet. Ez évben újonnan szerveztünk 6-ot. A fentartásra fordítottunk összesen 6310 frtot. A menhelyek működésének ellenőrzése végett úgy magam, mint Majos Károly igazgató társam és a jegyzők több menhelyet meglátogattunk, tapasztalatainkról a választmányi üléseket informáltuk. Jutalmaztunk egyenkint 25 forinttal, a kir. tanfelügyelőség ajánlatára 10 olyan tanítót kik ■ idegen tannyelvű iskoláknál a magyar nyelv és beszéd tanításában kiváló eredményt mutattak fel. Ugyancsak 250 frtot osztottunk ki a legszorgalmasabb óvónők között, személyes tapasztalataink alapján jutalomképen. Aranyos-Medgyesen, Patóházán, Apában Vamíaluban, Avas-Felsőfaluban, Hagymás-Lá- poson, Dengelegen az idegen ajkú felr.őttek részére magyar nyelvi esti tanfolyamot szerveztünk, melyeket a beérkezett jelentések szerint az idegen ajkúak nagy számmal és dicséretes buzgalommal látogatnak. Az ezen tanfolyamok által felmutatott eredmények megfigyelése czéljából a jövő hó végén tartandó vizsgálatokon a társulat képviseltetni fogja magát. így a megyétől nyert 7ü00 frt és csekély tagsági s egyéb jövedelmeink hasznos felhasználása mellett az alapszabályokban kitűzött czélokat nagyobbára megvalósítottuk. Csak a könyvtár gyarapítását nem eszközölhettük, bár e czélra is áll költségvetésünkben fedezet. Nem gyarapithattuk, mert úgy tapasztaltam, hogy központi könyvtárunk holt tőke, talán egyatalan nem vétetik igénybe. Ennélfogva szándékom, a tek. választmányhoz előterjesztést tenni az iránt, hogy a központi könyvtár gyarapítása helyett ott, a hol megbízható egyének állanak rendelkezésünkre nép- és vándor könyvtárakat állítanánk fel. A mi már most jelen 1899. évi működésűnket illeti az a bemutatott költségvetés keretéből kiviláglik. Folytatjuk a menhelyek szervezéséta nemzetiségi vidékeken. Társulatunk működéséhez az anyagi erőt legnagyobb részben a megye szolgáltatja az l°/o cultur adóból, a melyhez a nemzetiségi községek is hozzájárulnak filléreT Á C Z A. Ötven év múlva. Úgy elmosódva leng előttem egy kép, Ha lelkem a jövőbe révedez, Midőn ifjúságom, álom, vagy csak emlék, £>,a szerelemnek vége, vége lesz. Tán sorsunk akkor együvé vezérel, És elsiratjuk a letűnt időt : „Emlékszik még? így ültünk kéz a kézben, Tegnap . . . vagy pardon, ötven év előtt!“ „Virág nyílott és suttogó fa lombján Nehány madárka csókokat cserélt. Ön ádta a durczást és duzzogot rám, Én könyörögtem a bocsánatért S aztán, mikor feltüzte azt a szegfűt, A melyért én megloptam a mezőt, A haragot is mindjárt elfeledtük Tegnap . . . vagy pardon, ötven év előtt.“ „S én kis kezét megfogtam önfeledten, S megvallottam, hogy szeretem nagyon, Kértem, hogy várjon, hogy el ne feledjen, Mert most az élet hi, most elhagyom, Igent intett, s én mentem összetörve, Mert bár biztatta a reménykedőt, Éreztem, hogy elvesztém önt örökre, Tegnap, . . . vagy pardon ötven év előtt! S mig igy a múltakat elrebegjük, Mig lelkünk rajtuk elmélázva csüng : Ön megmutatja nékem azt a szegfűt, Mely együtt hervadt, s száradott velünk. Könyük, melyek föléje hullanak majd, Nem adnak holt virágnak uj erőt . . . S a lomb felettünk majd susogva sóhajt: Régen volt, régen. . . . ötven év előtt ! Úgy elmosódva leng előttem egy kép, Ha lelkem a jövőbe révedez. Midőn ifjúság, álom vágy csak emlék, S a szerelemnek vége, vége lesz. Tán sorsunk akkor együvé hoz újból, És elsiratjuk majd a tűnt időt: „Emlékszik még? Ez igy volt, ez meg úgy volt, S én Önt szerettem. ... — Ötven év előtt.“ Fehér Jenő. Képek a világból. Berlin, 1899. január hó. Ha elfog a csavargás vágya, menthetetlenül veszve vagyok mindenkire. A hónapokon, éveken keresztül hajszolt, s talán már részben meg is valósított czélok semmi ingerrel sem bírnak rám többé, összeszedek egy kis bőröndre való holmit, s aztán azt se mondom senkinek, hogy befellegzett, megyek a világnak tapasztalatot gyűjteni, de látni egyúttal azt is, hogy mennyire el vagyunk maradva mi. . . . Repül a gyorsvonat hegyen-völgyön keresztül, s mi tagadás, bizony egy kissé nyomott a kedélyállapotom, a mig a határon keresztül suhanunk. Amint azonban a legutolsó óriási alaguton is keresztül törtettünk, s a kocsi nyitott ablakán óraszámra özönlik be az utat szakadatlanul szegélyező fenyvesek édes illata, megenyhülök én is és érdeklődéssel nézem Berlin kibontakozni kezdő körvonalait. A hatalmas körvasút nyitott pályaudvarain egymásután robogunk keresztül, mig végre a város egyik alkalmas pontján, 2\ órai ut után biztos talajra lépünk le. Csodálatosan praktikusak ezek a pályaudvarok. A körvasút Berlinnek, mondhatnók ‘egyik óriási boulevardja, melyet jobbról-balróí 3—-4 emeletes bérházak szegnek be. Az ezek között emelt töltésen robognak folytonosan a vonatok, s minden városrésznél, vagy nevezetesebb forgalmi pontnál nyitott pályaudvar van a töltésbe építve, a melyből lépcsőkön jut az ember az utczára. A hogy a perronra léptem, rögtön jó vélemény vert gyökeret bennem a németek iránt — fináncznak még csak irmagját se láttam. No ez kezdetnek elég jó, — gondoltam magamban, mialatt az üléstől meggém- beredett lábaimat igyekeztem rendes állapotba rázo- gatni. A hordár két perez alatt elhozta bőröndömet, s udvariasan tudakolta, hogy akarok-e taxamétert ? Először nagyot néztem, s csak aztán gyűlt fel bennem, hogy igaz az, hiszen az itt a bérkocsi! No hogyne akarnék, — mondom Göre Gábor honfitársam nyomán, — már ezt csak megtapasztaljuk. Készségesen kapta le a kocsis a fehér viaszos vászonnal bevont kürtőkalapját, (később láttam, hogy valamennyi ilyet visel) elhelyezett a kocsijában, betakart a plaidemmel, s megindultunk. Előbb azonban megindította a bakra helyezett taxamétert, a mi furfangos kis jószág. Mikor a szóllóhoz értünk, a taxaméterről egyszerűen leolvastam, hogy egy márkát és 30 pfenniget kell fizetnem.
