Szatmármegyei Közlöny, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1899-05-21 / 21. szám

szavával jön közénk. Korbácscsal üzzük el, mert hamis próféta, mert nem eszmét, glóriával övezett, fényben ragyogó eszmét hirdet, hanem a visszavonásnak sötétségében tenyésző magvait akarja széthinteni. Ezer éven át megmaradt itt a magyar nemzet, mivelhogy nem hallgatott a gyülölség sötét lelkű embereire. És meg fog maradni időtlen időkig, számtalan támadója ellenére is, ha az eszmét fogadja be csak a szivébe azok­ban a csatákban, a melyeket napról-napra meg kell vívnunk; ez az eszme a legfőbb fegyve­rünk, s csak a szeretet igéje viheti zászlónkat győzelemre. Szent gyönyörűséggel, nyugodt szívvel ünnepelhetünk pünkösd napján. Mivelhogy megértettük, szivünkbe fogadtuk az eszmét, a szeretet világmegváltó eszméjét és kitartottunk mellette zivataros seculumokon át. És szivünkben evvel az eszmével nyu­godtan nézhetünk a jövőbe is, mely küzdel­met bizonyára hoz, de bukást semmi esetre sem, ha kitartunk amaz eszménél, a mely­nek terjedése megkezdődött ezen a gyönyörű­séges szent ünnepen: pünkösd napján . . . HIRE k. — Lapunk tisztelt olvasóinak és mun­katársainak boldog pünkösdi ünneplést kívánunk. — Személyi hir. Gr. Hugonnai Béla vármegyénk főispánja a tegnap esteli vonattal Budapestre utazott, a honnét í. hó 25-én Szatmárra érkezik, hogy jelen legyen József főherczeg fogadtatásánál. — Nagy László alispán egy heti távoliét után, a mely idő alatt Budapesten volt és a vidéken vizérdekeltségi tárgyalásokon vett részt, a tegnap esteli vonattal székhelyére érkezett. — József főherczeg a honvédség főparancs­noka f. hó 25-én este 6 óra 57 perezkor Szatmárra érkezik, hogy szemlét tartson másnap a honvéd hely­őrség felett. A megérkezésnél, tekintettel a főherczeg fárasztó kőrútjára, minden ünnepség mellőztetni fog. A főherczeg délben ebédet ad s délután Nagy-Vá­radra utazik. A nagykárolyi zászlóalj felett nem tart szemlét az idén a főparancsnok. — A szatmári püspök a nagykárolyi kerületben a jövő héten fejezi be körútját. Eddig Öméltósága elé minden községből diszbandérium jött s mindenütt nagy ünnepségekkel lett fogadva. — Nagy-Károly város képviselő-testülete f. hó 14-én közgyűlést tartott. Elnöklő polgármester beje­lentette, hogy néhai Jelinek Rozália a Serly-telken a vasúthoz vezető utcza költségeire 2000 frtot, a helybeli jobb osztályhoz tartozó 5 szegénysorsu nő­nek minden évben karácsonykor leendő segélyezésére 1000 frtot, a szegény alapnak 200 frtot, a kórház­nak 1000 frtot, az óvoda és gyermek menhelyeknek 500 frtot hagyott végrendeletileg. A kegyes adako­zó emlékét jegyzőkönyvileg megörökíteni rendelte a közgyűlés. Jóváhagyták a Vetzák Ede és neje által a főgyimnasium részére tett 1000 frtos alapít­ványról kiállított alapitó levelet. Elhatározták, hogy a szatmármegyei nőipariskolától átvett 14018 frt 42 krból 3291 frt 22 krnak a polgári leányiskola építési czéljaira leendő felhasználása iránt felírnak a kereskedelmi miniszterhez s a fenmaradó összegen regálekötvényt vásárolnak, a melynek kamataiból fedezik az évenkint kifizetendő 480 frt ösztöndíjakat. Ezen kívül több magán kérvényt és ügyet is elinté­zett a közgyűlés. — Jászai-Somogyi művész estély. Tervbe van véve, hogy Jászai Mari, Somogyi Mór és Somogyi Carola művész estélyt ad városunkban. A nagyraüvésznő Jászai szavalná a Három darut és Radótól: Szent Pél er és a hegedűs czimii költeményeket, Somogyi 1 Mór pedig zongora játékával, Somogyi Carola éne­kével töltenék ki az estét. A művész estély létrejötte attól függ, hogy lesz-e kilátás a költségek fedezé­sére. Talán a Kölcsey-Egyesület vehetné kezébe a művész estély rendezését. — A helybeli fögymnasiumban a múlt héten voltak az írásbeli érettségi vizsgálatok s a szóbeli vizsgá­latokat jun. 21. és 22-én tartják meg. — A bikszádi vasút ügyében a napokban egy tekintélyes bizottság járt akereskedelmi miniszternél, a melyben részt vettek a vármegye részéről Nagy László alispán, Szentiványi Gyula képviselő. Szatmár város részéről Hérmán Mihály polgármester, Papp Géza főjegyző, Pethő György gazdasági tanácsos, Fogarasi Sándor mérnök, ifj. dr. Farkas Antal ügy­véd stb. A küldöttség vezetője dr. Choriu Ferencz képviselő volt. A küldöttség sikeresen járt el külde­tésében. — A helybeli szinügyi bizottság f. hó 15-én Nemestóti Szabó Antal elnöklete alatt ülést tartott. Játszási engedélyért két kérvény érkezett be, Csóka Sándor és Kunhegyi Miklós igazgatók kérvénye. A bizottság egyhangúlag Csókának fogja vélemé­nyezni a játszási engedély kiadását aug. és szept. hónapokra. A bizottság fentartja magának a jogot, hogy a heti műsor az ő közreműködésével állittas- sék össze. Páholyok is lesznek az idén. Végül az igazgatónak kilátásba helyezte a bizottság erkölcsi támogatását. — Eljegyzés. Mikcsa János técsői m. kir. adó- tiszt. f. hó 14-én eljegyezte Papp János nyug. tanító kedves leányát Lujzát. — A szatmári Kölcsey-kör május 28-án küldött- ségileg megkoszorúzza a csekei Kölcsey szobrot. A résztvenni szándékozók jelentkezhetnek dr. Böször­ményi Emil előadónál. A küldöttség reggel a f. gyar­mati vonattal indul s Penyigétől Csekéig kocsin megy. A szobornál elénekelik a Hymnuszt és Szóza­tot s alkalmi emlékbeszéd és szavalat lesz. Innét ebéd után a társaság F.-Gyarmatra rándul, a hol csekély belépődíj mellett este változatos műsorral a társadalmi szakosztály hangversenyt rendez. Ezt táncz követi. Mulatság. A nágykárolyi kereskedő ifjúság által f. hó 13-án a polgári olsasókör dísztermében rendezett tánczmulatság nem volt oly népes mint az előző években. De a kik ott voltak, igen jól mulattak, mert a derék fiatalság mindent elkövetett arra nézve, hogy ha nagy közönség nincs is, de legalább jó kedv legyen. A négyest Iß pár tánczolta. — Eljegyzés. Algay Ödön a nagykállói posta hivatal főnöke f. hó 16-án Nyíregyházán jegyet vál­tott Sztárek Krisztina kisasszonynyal, Papp Béla helybeli ügyvéd és szerkesztő sógornőjével. — Kirándulás. A szatmári kerékpár egyesület 20 tagja kedvező idő esetén pünkösd első napján vagyis ma kirándulást rendez Bikszádra. Városunk­ban annyi már a kerékpáros, hogy ezek is rendezhet­nének hasonló kirándulásokat. — Esküvő. Zsarolyáni Márton Béla erdődi kör­jegyző folyó hó 14 én vasárnap esküdött örök hűsé­get Erdőhegyi Erdőhegyi Irmának, Erdőhegyi Gyula vármegyei Írnok és a régi casinó könyvtárosa leá­nyának ! Sok szerencsét kívánunk ! — Óvoda-megnyitás. A „Hungária“ telken levő központi ovoda folyó hó 23-án megnyílik. Az óvó dijak jövő hó 1-től fognak szedetni. — Meghívó A nagykárolyi iparostanoncziskola f.évi május 21-én, pünkösd első napján, ma délelőtt 11 órakor a városháza nagytermében munka- és rajz- kiállitással kapcsolatosan ezredéves ünnepélyt tart, melyre az érdeklődő n. é. közönséget és iparosain­kat van szerencsém ez utón tisztelettel meghívni. Az ünnepély sorrendje: 1. Megnyitó-beszéd tartja : Dr. Lucz Ignácz bizottsági elnök. 2. Hazám. Lévay Mihálytól. Szavalja: Merszki Antal III. o. tanuló. 3. Magyarok Istene. Petőfitől. Szavalja: Szilágyi György III. o. tanuló. 4. Emlékbeszéd. Tartja: Lu­kács Mihály iskolai igazgató. 5. Ébresztő. Bajza Józseftől. Szavalja: Nagy Bertalan III. o. tanuló. 6. Beszéd a tanulók nevében. Tartja: Silimon János III. o. tanuló. 7. Bezáróbeszéd. Tartja: Dr. Lucz Ignácz biz. elnök. 8. A kiállított munkák és rajzok megtekintése* A munka és rajz kiállítás május 21. és 22-én (vasárnap és hétfőn) lesz a nagy közönség előtt nyitva. A munka kiállításban mintegy 70—80 tanoncz vesz részt. A kiállítandó tárgyak nagyobb­részt házieszközök s jutányos árban megvásárolha­tók lesznek; azért kérem is a n. é. közönséget, hogy szükségletét a tanoncz-munkakiállitáson beszerezni s ez által az igyekező tanonczokat munkáságukért jutalmazni szíveskedjék. Nagy-Károlyban, 1899. má­jus 15. Lukács Mihály, iparos tanonczisk. igazgató. — A „gencsi zeneteslület“ f. hó 22-én vagyis holnap Récsey Sándor házánál zártkörű tánczmu- latságot tart. Belépődíj: férfiak részére 40 kr, nők részére 30 kr. Kezdete este 7 órakor. — Meghívó. A Szatmármegyei általános tanító­egyesület í. évi május 25. napján d. e. 11 órakor Nagy-Károlyban a megyeház termében rendes köz­gyűlést tart, melyre az egyesületi tagok és tanügy- barátok tisztelettel meghivatnak. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Hatósági leiratok. 3. Jelentés az egyesület múlt évi életéről, Wienerberger Géza egyl. jegyzőtől. 4. Az előző közgyűlés által a körök­höz utalt ügyekről beterjesztett vélemények felolva­sása és tárgyalása. 5. Felolvasás. Ányos Miklós sz.- váraljai állami elemi igazg. tanítótól. 6. „A tanítók háza“ tárgyában, előadó Székely Árpád nagybányai közs. tanító. 7. Jelentés Doroghy Ignácz által kitű­zött pályakérdés tárgyában. 8. Kisebb ügyek s a kö­vetkező gyűlés helyének megállapítása. 9. Indítvá­nyok. Szatmár, 1899. május 8. Kótai Lajos, elnök. Wienerberger Géza, I-ső jegyző. — Nyilvános elszámolás. A folyó hó 13 án megtartott gyimnasiumi ünnepélyen felülfizettek: Bródy Lajos, Ament János 3—3 frtot; Vanke József, Palczer Ernő, Dr. Láng György 2—2 frtot; Kori- tsánszky László és Szabó István 1 frt 50 krt; Dr. Mdor Adolf, Kosztra Ignácz, Hámon Róbert, Kováts Nándor, Dr. Czukor Lajos, Makai József, Dr. Brán Feliczián, Csilléry Dávid, Tóth János, Üzv. Witt Károlyné, Fényes Jenő, Hirsch Andor, Fábry Albert, és Bródy István, 1 — 1 frtot; Dr. Serly Gusztáv, Kaufmann Izidor, Rock Gyula, Kőszeghy Gyula, Simkó Géza, Brandsch Mihály, Endrédy József, elmúlt és még se a kincstári előadó, se a bizottsági tagok nincsenek itt. Pedig már azóta hány későnkelő adókötelest elmakacsolhattunk volna ! (Kancsukájával suhint.) Különben igy még jobb ! Mennél inkább dühö- sitenek, annál emelkedettebb hangulatban leszek. Köz­ben egyenként besompolyog a bizottság két kincstári tagja. Majd jön az egyik vármegyei tag, a ki védi az adózók érdekeit, de akármilyen rekedtre kiabálja magát, mindig leszavazzák. A másik vármegyei tag állandóan távollétével tündöklik és valószínűleg a távolban kar­doskodik az adózók mellett. Az elnök: Uraim! Midőn a magas kincstár kegye (az emberek öt kilométer távolságon belül felállanak,) engem ezen díszes polczra ültetett, ezt bizonyára azért tette, mivel tudta, hogy én életemben sok mindent fizettem, csak harmadosztályú kereseti adót nem. Épen ebben rejlik elfogulatlanságom garancziája. (Éljen a kincstár, éljen az elnök! Viharos éljenzés.) És most dologra uraim 1 Előadó ur teljesítse kötelességét! A kincstári előadó: Keverő Péter gyógyszerész. Előző évi adója volt 60 frt, most javasoltatik kivettetni az általa fizetett 1200 frt házbér alapján 150 frt. Keverő Péter-. (Beszélne, de az elnök zordul leinti.) Az elnök : A ki 1200 frt házbért fizethet, a magas kincstárnak (az emberek öt kilométer távolságon belül felállanak) is juttathat 150 frtot. Menjünk tovább ! A kincstári előadó: Tégely Pál gyógyszerész. Múlt évi adója 20 frt, most javasoltatik kivettetni 150 frt. Tégely Pál: Kérem, én csak 600 frt házbért fize­tek, hát hogy lehessen az én adóm is 150 frt ? Az elnök: A ki magán a házbéren ilyen sokat megtakarít, — az a magas (az emberek öt kilométer távolságon belül felállanak) kincstártól se sajnáljon egy pár forint adót. Megállapittatik. Menjünk tovább! A kincstári előadó: Dr. Vényi Elek orvos. Dr. Vényi Elek: A kereseti viszonyok és állapo­tok általános rosszabbodása . . . Az elnök: (Közbevág.) Ha az állapotok általános­ságban rosszak, az egészségi állapotok is azok. Már pedig ha ezek rosszak, az az orvos uraknak jó. Ha tehát az orvos urnák jó dolga van, — a ma- (az em­berek öt kilométer távolságon belül felállanak) —gas kincstár zsírján ne akarjon meghízni. Dr. Vényi Elek: De kérem én nem úgy ér­tettem. Az elnök: Sajnálom, majd három esztendő múlva tessék megmondani, hogy értette. A javaslat szerint megállapittatik. Menjünk tovább 1 A kincstári előadó'. Fekete János kereskedő. Tart hat segédet. Javasoltatik adója 350 perczenttel emeltetni. Az elnök: Látja, látja Fekete ur, ha ön hat se­gédet tarthat (az emberek öt kilométer távolságon belül felállanak) a magas kincstárnak is ad—hat segítséget. (Zajos derültség). Megállapittatik. Haladjunk ! A kincstári előadó-. Fehér József kereskedő. Az­előtt négy segédet tartott, de az üzlet pangása miatt hármat elbocsátott. Javaslom, hogy 1'15 perczenttel szállítsuk le az adóját. Az elnök: Még ? Kegyed is, fiam Brutus ? Olyan nincs, hogy adót leszállítsunk! Lássuk csak! Fehér ur bizonyosan azért bocsátotta el a három segédet, hogy megtakaritsa a fizetésüket. Már pedig a ki (az embe­rek öt kilométer távolságon belül felállanak) ennél az egy tételnél is ekkora megtakarítást tud csinálni, ne akarja a magas kincstárt megrövidíteni. 30 perczent emelés! Haladás ! A kincstári előadó : Mérő Gergely korcsmáros. Száz perczent emelés javasoltatik. Mérő Gergely. Tudják jól a tekintetes urak, hogy mostanában olyan nagy a szegénység, hogy még a ki korcsmába jár is, nem bort iszik hanem szódavizet. Az elnök : Ezt a kijelentést tudomásul vesszük és majd felhasználjuk, ha aszódavizgyárosokra kerül asor. Az egyik kincstári tag: (idegesen fészkelődik.) Az elnök : Különben pedig, — öntől Mérő bará­tom, aki (az emberek 5 kilométer távolságon belül felállanak) mint italméréssel foglalkozó egyén, a ma­gas kincstár megbízottja, illetlen dolog az adó ellen felszólalni. Megállapittatik a javaslat szerint. Haladás! A kincstári előadó: Dr. Perfy Dénes ügyvéd Előző évi adójához képest 175 perczent emelés javasoltatik. Az elnök: (zordul leinti Dr. Perfyt, de miután a beszélni akaró fiskálist, még a kivető bizottsági el­nök sem képes zordul leinteni, — ez szólni kezd és mintha végtárgyaláson volna — másfél óra hosszáig allegál.) Az elnök: (szóhoz jutván) 175 perczent emelés megállapittatik. A jelenlevő vármegyei tag: De kérem én . . . Az elnök: Tudom, hogy ön nemmel szavaz és azért nem is kérdeztem. De azt is tudom, (az embe­rek 5 kilométer távolságon belül felállanak,) hogy a magas kincstár részéről kinevezett tagok igennel sza­vaznak; azért tehát ezeket sem kérdeztem. A másik vármegyei tag. (Állandóan távollétével tündöklik.) Dr. Perfy Dénes: Kérem az indokolást. Az elnök : Jegyezze meg magának ügyvéd ur hogy a kivető bizottság csak akkor indokol ha egyéb dolga nincs. Most pedig van. Dr. Perfy Dénes: Felebbezek a határozat ellen. Az elnök: Előadó ur vegye jegyzőkönyvbe, hogy a 437. számú adóköteles felebbez. Egyszersmind írjon át a kir. ügyészséghez, hogy az anarchista tanok ke­rületünkben, sajnos annyira elharapóztak, hogy olyan vakmerő is akad, a ki a kivető-bizottság határozatát, megmeri felebbezni. — Ki következik ? Az előadó: Tudós Borbála,szülésznő.80perczent emelés javasoltatik. Tudós Borbála : (Csípőre tett kézzel a bizottság elé áll.) Hogyis ne ! — majd fizetek én maguknak adót, mikor magam semmit sem keresek. Nézzenek csak utánna a matrikulában, mennyivel kevesebb szülés volt már tavaly is, mint az előtt. Az elnök: (Az emberek öt kilométer távolságon belül felállanak.) Jó asszony, ez igaz lehet, de a ma­gas kincstár érdekeinek sérelmére nem szolgálhat. — Különben, hogy maga se mondhassa, hogy érdekében semmi se történik, — az adókivető bizottság a reá ruházott törvényes hatalomnál fogva — ezennel szigorú felelősség terhe alatt meghagyja a helybeli anyáknak, hogy honpolgárnői kötelességeiket az eddiginél nagyobb buzgalommal teljesítsék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom