Szatmármegyei Közlöny, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1899-04-30 / 18. szám

Melléklet a „Szatmármegyei Közlöny“ 1899. évi 18-ik számához. — Adóügy. A kir. pénzügyigazgatóság által az 1899. évre szerkesztett III. oszt. kereseti adó valamint a tőke kamatjövedelem után kivetett adóra vonatkozó lajstromok a városi adóhivatalban 8 napon át köz­szemlére ki vannak téve, miről az érdekeltek azzal értesittetnek, hogy adójukat a hivatalos órák alatt a városi adóhivatalban megtekinthetik és a netalán! sérelmes kivetés ellen 15 nap alatt felebbezéssel élhetnek. Kirilla, adóügyi tanácsos. HIRDETÉSEK: 5209—1899. sz. HHrdLet3so.en.3r. A szatmárnémetii kir. törvényszék által közhírré tétetik, hogy Kovács József ügyvéd mint az Ecsedi-láp lecsapoló és Szamos-balparti ármentesitő és belvizszabályozó társulat jogi képviselőjének ifj. Reich György és társai Kap- lonyi birtokosok elleni kisajátítási kártalanítás iránti ügyében az eljárás megkezdésére határ­időül 1899. év junius hó 5-ik napjának d. e 9 órája és szükség esetében a következő napokra Kaplony községbe a község házához kitüzetett, mely helyre és időre összes érdekeltek, vala­mint a távollevők vagy ismeretlen tartózkodá- suak részére hivatalból kinevezett ügygondnok Almási Ignácz ügyvéd szatmári lakos az eljá­rás vezetésével megbízott Szoboszlay Sándor kir. törvényszéki biró elébe a törvényes követ­kezmények terhe alatt azon figyelmeztetéssel idéztetnek meg, hogy az érdekeltek elmara­dása a kártalanítás felett a határozathozatalát nem gátolja, s hogy az egyéni értesítés, vagy az érdekelt félnek a tárgyalásról elmaradása miatt igazolásnak helye nincs. Szatmárnémetii kir. törvényszék 1899. évi ápril hó 15-én. Scneller Károly, 1—3 jegyző. 1691—1899. sz. Pályázati hirdetmény. Szatmár vármegye fehérgyarmati járásban Kölese székhelylyel rendszeresített és lemon­dás folytán megüresedett körorvosi állasra pályázatot hirdetek és felhívom mindazokat kik ezen évi 500 frt fizetéssel és az egyezsé­giig megállapítandó látogatási dijakkal java­dalmazott állást elnyerni óhajtják, hogy az 1883. évi 1. t.-cz. 9. §-a illetve az 1876. évi XIV. t.-cz. 143. §-ában körülirt képesítésüket igazoló okmányokkal felszerelt kérvényeiket hozzám folyó évi május hó 14-ig annyival inkább is adják be, mivel a később érkező folyamod­ványok tekintetbe vétetni nem fognak. A választás folyó évi május hó 15-én d. e. 10 órakor fog Kölesében a község házánál loganatosittatni. Fehér-Gyarmat, 1899. ápril hó 19-én Jékey Sándor, 1—1 főszolgabiró. 164—1899. E. b. szám. Pályázat erdö-öri állásra. Szatmár vármegye közig, erdészeti bizott­sága két II. oszt. erdőőri állás betöltésére pá­lyázatot hirdet. Ezen állás mindegyike 200 frt évi bér és 207 frt mellékjárandósággal van javadatmazva, székhelye Avas-Újváros ésJánk községe, melyek azonban szükségszerűen meg is változtathatók. A pályázók felhivatnak, hogy 1. az 1879. évi XXXI. t.-cz. 37 §-ában követelt erdőőri szakvizsga letételét. 2. ép erős testalkatukat, különösön jó látó, halló és beszélő képességüket vármegyei főorvosi legújabb kelettel ellátott bizonyítványai, 3. életkorukat, illetőségüket anyakönyvi kivonattal s hatósági bizonylattal, 4. a hivatalos magyar nyelvnek szóban és írásban való tökéletes bírását s egyéb nyelv- ösmeretüket igazoló bizonyítványai, 5. erkölcsi magaviseletüket igazoló ok­mánnyal felszerelt s sajátkezüleg irt 50 kros bélyeges kérvényeiket folyó évi május hó végéig alólirott erdészeti bizottsághoz nyújtsák be. A kellően fel nem szerelt kérvények figye­lembe nem vétetnek. Kelt Szatmár vármegye közig, erdészeti bizottságának Nagy-Károlyban, 1899. ápril hó 8 án tartott ülésében. A'agy Mjászló, 1—1 érd. biz. elnök. i%S!Í gyümölcsfa-permetező szer. Az észszerűen és szorgalommal nevelt gyümölcsfa-tenyésztés busásan jövedelmez gondozójának: ezért szükséges, hogy a termelők figyelme első sorban a fát és gyü­mölcsöt egyaránt pusztító rovar és féreg ellen irányuljon. Több hírneves pomulógus szakértő tanácsai nyomán sikerült a gyümölcsfa­permetezéshez szükséges alkatrészek birto­kába jutnom. Ezeket az előirt módozat szerint össze­állítván, vegyileg megvizsgáltattam és TANADOW‘ (gyümöicsfa- 99 •**■*■' XVXm.w J3I permetező szer) néven hozom forgalomba, egyidejűleg a szabadalom elnyerése czéljából S. 754. szám alatt a be­jelentést megtettem. Úgy az összeállítás, de különösen a vegyi vizsgálat kitűnő eredménye azon határozott kijelentésre bátorítanak, miszerint a ,,Tanáron“ egyike a legjobb gyümölcs-féreg- irtó szereknek, feltétlenül biztos eredménynyel jár és nincs semmi káros hatással sem a fa, sem pedig annak gyümölcsére. A fecskendő darabja I frt. — Egy doboz ára 60 kr. Kizárólagos eladási raktár: Tisztelettel: KEREKES ÖDÖN füszerkereskedésében Nagy-Károlyban (Nagy-piacztér). Számos elismerő és köszönő levelek közül kiemeljük: Beretvás Pál szálloda- és szőlőtulajdonos Kecskeméten, Hordos Ferencz szőlőtulajdonos B -Füred, Simonfy Jakab földbirtokos Pa.-Tornyos, Fischer Vilmos keres­kedő Császártöltés, Vass Ádám vendéglős és szőlőtulajdonos Szabadkán, Medveczky György I. jegyző R.-Palota, Ferenczy gyógyszerész Petrovácz, Braun Károly birtokos Eger, dr. Klein Adolf osztályorvos Szabadkán, Bacarcich Sándor altábornagy Nagy-Écs, Soos Elemér erzedes Péczel. 1—3 mir Hí ü p Sugár Manó, gyártelep: SZABADKA, I. kör, Bercsényi- utcza 351., saját ház. Satmareana“ takarék- és hitelintézet Részvénytársaság Sziny ér-Váralján. 5 • FELHÍVÁS. ■J* #iL P1 Az intézet 8., 78., 79., 80., 188., 275., 398., 406., 564., 585., 602., 608., 615., 721., 722., 742., 743., 744., 763., 863., 864., 876., 936., 940., 941., 942., 943., 944., 945., 946., 947., 948., 949., 950., 963., 969. és 973. számú részvényeinek birtokosai az alapszabályok 9-ilc §-ának értelmében ezennel felhivatnak, miszerint ezen rész­vények hátralékos részleteit folyó évi junius hó 15-ig annál inkább befizessék, mivel ellenkező esetben a kereskedelmi törvény 169—171 §-ai értelmében az aláírásból eredő jogaik elvesztése mellett részvényeik megsem- misittetnek s a már befizetett részletek az intézet tartalék-alapja javára fognak elszámoltatni. Szinyér-Váralján, 1899. ápril hó 22-én. i-3 Igrs-zgra/tósáig:. 1®. »di® giG ~ Jvswbhsj _ _, («hg) @4® gis) @4® @4® T T T V V T T

Next

/
Oldalképek
Tartalom