Szatmármegyei Közlöny, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1899-04-30 / 18. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY versenyképes lesz a külföldi nyaraló helyekkel, de felül is múlhatja azokat, mert a természet maga egy nagyértékü kincset teremtett itt a vidék szépségében, melyet csak megművelni és értékesiteni kell. De ugyan ezen férfiak, kik az idegen forgalmat kezdeményezték, tudatában vannak annak is, hogy Felső-Bánya mindenek előtt magyar város és itten keleten, mint a magyarság végvárosának nagy nemzeti missziója van az idegen tenger dühöngő hullámai közt; Felső- Bánya komoly nehéz munkásság által tért akar nyerni a nemzetiségek közt, hogy a vidékét is megnyerhesse a hazának. Ezen önfeláldozó munkában erőre van szüksége; azért újra összeállótok a város lelkes polgárai és az országos nemzeti szövetségnek tagjaivá lettek; egy nagy erős egyesülethez csatlakoztak, hogy biztosabban működhessenek a város és vidék felvirágoztatására; uralkodóvá akarjak tenni azt az elvet, hogy pártpolitika, nemzetiségi, vallási és osztálykülönbség nélkül az ember csak az embert lássa embertársában, mert minden ember hivatva van arra, hogv boldoguljon s hogy czéltudatos munka által elősegítse hazánk s abban a vidék javát. Oly számosán léptek be ezen egyesületbe, hogy ma délután 4 és fél órakor a felsőbányái Hunyady János téren megtartják az alakuló közgyűlést az országos központ nagynevű kiküldötteinek részvételével, kikhez szeretett főispánunk is csatlakozik. Szép lélekemelő ünnepély lesz. Az ünnep után pedig a dologhoz látnak, mert munkát akarnak adni a vidéknek, a munkával pedig kenyeret a népnek. A becsületes munka legjobban fűzi még az idegen ajkút is a hazához. Azért felhívjuk a megye közönsége figyelmét, ezen végvidékre, mert szent, nemes, magasztos e czél, a melyet ott kitűztek, és biztosra vesszük, hogy hathatós támogatást fog nyerni iparkodásában ezen előre törő magyar város. m. s. I Majoros Endre. A városi iskolák épületein lengő fekete zászlók jelentették f. hó 26-án reggel, hogy a magyar tanügy egyik munkását elveszítette. Majoros Endre, k. r. fő- gymn. tanár, kedden este 8 órakor, rövid, egy pár órai szenvedés után, rendtársai karjai között örökre lehunyta szemeit. Betegsége körülbelül másfél hó— Tudom, tudom ! A fővárosi urfiak ilyen üres bókokkal szokták megzavarni a szegény falusi leányok fejét. — Hát oly képmutatónak tart engem, Ilona nagysád ! Higyje el, hogy végtelenül szeretem, imádom. Az ön kedvéért kész volnék lemondani a fővárosi életről! Az ön kedvéért falusi magányban tölteném életemet. — Ki tudja, hogy nem bánná-e meg e szándékát ? — Soha! Érzem, hogy örök az a szerelem, mely szivemben lobog, többé einem múlhat, mert igy még nem szerettem senkit. — Lássa, lássa! — Én önt elkísérem az oltárhoz és ha éppen kívánja még arra is ráállok, hogy az ön oldala mellett itt maradjak a kis faluban. Ilona nem felelt. De Géza a hallgatást úgy magyarázta, hogy beleegyezés. Vissza utazott Budapestre, de a bájos leány arczától nem tudott szabadulni. Folyton előtte lebegett a szép angyal. Búskomorságát észrevette anyja, aki nagyon féltette egyetlen flát. Vallatni kezdte Gézát, aki őszintén meggyónt. — Ha csak az a baj, szólt Fehérné, akkor segítünk a bajon. Majd megkérem számodra a leány kezét és ha odaadják, a mibe nem kételkedem, elveszed feleségül. Én pedig veszek ott a közelben valami kis birtokot és falura megyünk valamennyien. — Igen anyám, falura! kiáltott Géza lelkesülten. Hiszen csak falun él az ember igazán. A boldogság, mezei virág, a főváros üvegházaiban nem terem meg. — Ej, de megváltozott az ízlésed, gondolta magában Fehérné, de azért nem szólt, mert nem akarta fiát megbántani. Géza óhajtása teljesült. Az Ilona falujában ép egy kis birtok volt eladó, melyet özvegy Fehérné megvásárolt. Az Ilona kezét csakugyan nem tagadták meg Gézától és az őszszel meg.is ülték a menyegzőt. Boldogan élt az ifjú pár falun és ha özv. Fehérné néha incselkedve kérdezte fiától, hogy nem vágyik-e a fővárosba, ez rajongva ölelte meg kis feleségét, s igy felelt : — Nem adom én egész Budapestért az én kedves Ilonámat! nappal ezelőtt kezdődött, de nagyobb fokú szenvedései egészen az utolsó órákig nem voltak. Jó kedélye mindvégig megmaradt, jó barátai és ismerősei, kik gyakorta meglátogatták, nem is hitték, hogy ilyen hamar el fogják őt veszíteni. De nem gondolta ő maga sem, hogy azon a napon, melyen Budapest valamelyik szanatóriumában kellett volna lennie, ott fog majd nyugodni a fekete ravatalon. Életrajzi adatait egy pár szóval lehet összefoglalni. A korán árvaságra jutott, élénk szellemű fiú, a gymnasiumi hatodik osztály-elvégzése után a kegyesrendbe lépett, tanult és tanított, élete legutolsó perczéig. Aminő csendes volt élete folyása, éppen olyan maradandók a nyomok, melyeket maga után hagyott. Valámi sajátságos vonása volt jellemének, mely kiváló határozottságot és nyugodtságot kölcsönzött neki. Ez a határozottság nála a tanítás' és nevelésben, mint kiváló fegyelmező erő, a nyugodtság pedig az ismeretek közlésében a tudásnak azt a biztosságát tünteté ki, mely föltétlenül meggyőz, mely nélkül alapos oktatás nem képzelhető. A társadalmi érintkezésben eredeti sajátságai oly eleven erővel hatottak a környezetre, hogy első pillanattól kezdve lebilincselt mindenkit, s ez a rokonszenv annál, ki vele többször érintkezett, nem fogyott, sőt határozott szeretetté erősödött. Neki nem volt egy ellensége sem, de jóbarátainak száma légió. És hogy ez a barátság tartós volt, mutatja az, hogy távol vidékről, a kik idejekorán tudomást vettek haláláról, koszorút küldtek ravatalára. Pálmai Miklós, a rózsahegyi főgymnasium igazgatója, a Fichtner család Székelyhidáról, a debreczeni kegyesrendiek koszorúikkal, nagyon sokan a kegyesrendiekhez intézett részvétirataikkal, mások személyes megjelenéssel tisztelték meg az ő emlélékét. Eljöttek a temetésre Sátoralja-Ujhelyről Boross Antal, Máramaros-Szigetről Malonyay István igazgató, Harkay István tanár, Debreczenből Vas Károly házfőnök igazgató, Mácska Lajos tanár, Szatmárról Válton Róbert, Krompaszky Béla, Fölkel Béla, Sarmaságh Géza, tanárok. Tanítványai, tanártársai, ismerősei és jóbarátai, valósággal elárasztották szebbnél szebb koszorúkkal a ravatalt melyek közül a következőket sikerült feljegyeznünk: Szerzetes társaid — szeretete kisér, (Nagykárolyi piaristák). A Hőn szeretett kartársuknak — a főgyim- nasium tanárai, (nagykárolyi piaristák.) A feledhetlen jó barátjának — Manieite és családja. Szeretett tanárának — a nagykárolyi főgyimuasium V. oszt. tanulói. Majoros tanár urnák — a VI. oszt. Szeretett tanáruknak — a Vili. oszt. növendékei. Kereskedő tanoncz- iskola. Lengyel E. Papp E. és Maniette E. — szeretett volt jó tanárunknak. A felejthetlen tanárnak — a róm. kath. főgymnasium ifjúsága. Szeretett osztály- főnökünknek — a VII. osztály. A kedves barátnak — Miklós (Pálmai Miklós kegyesr. házfőnök Rózsahegy.) Kedves testvéremnek— Lajos. Szeretett tanárjuknak — volt tanítványai (ügyvédjelöltek.) Szabó Pál, István és Tibor. Szeretett rendtársának — a debreczeni kegyesrendi társház. Élővirág koszorú — Táby Elek és családja. Zanathy Mihály — jó barátjának. Majoros tanár urnák — a IV. osztály (élővirág.) A jóbarát emlékének — Fichtner Gyula. Állami polgári leány iskola testületé. Az örökvilágosság fényeskedjék neki — (Makai József.) Felejthetlen jó tanáruknak — a II. osztály. Sikolya István élő koszorút küldött. A temetést f. hó 27-én, d. u. 4 órakor Kosztra Ignácz kerületi esperes-plébános végezte, a helybeli kegyesrendiek segédletével. Csóti Márk tanár a következő szép beszéddel búcsúzott el a kedves kollegától: Czimbora! Drága jó barát! Hát csakugyan itt hagysz bennünket!! Ne menj el! Mert távozásodnak már puszta gondolata is megrémíti barátaidat. Vagy ha már csakugyan el kell menned, legalább szó nélkül ne távozzál! Nem szólsz ?! Engedd meg hát nekem, nemes lélek, hogy én zokogjak egy pár szót . kihűlt tetemed felett ! Tisztelt gyászoló közönség! A magyar nevelésügynek egy ifjú bajnoka fekszik e ravatalon, a ki lemondva a világ nyújtotta örömekről, egyedül a hazai ifjúság vallás-erkölcsi nevelésének szentelte életét. Már kora ifjúságában sokat tűrt és szenvedett, éjjelt és nappalt egygyé olvasztott, hogy nemes hivatására kellőképen előkészüljön. Hosszas fáradozását siker koronázta. A tanári kathedrára jutott, s oly be- hizelgően hirdette onnan a rideg mathematikai igazságokat és megdönthetetlen természeti törvényeket, hogy tanítványai a legnagyobb lelkesedéssel vésték lelkűkbe a boldogult szavait. És most, a mikor hosz- szas fáradozásainak gyümölcseit élvezhette volna ő is, meg a társadalom is: egyszerre csak megjelenik a kegyetlen kaszás és irgalom nélkül metszi ketté élete fonalát, teszi semmivé a legszebb reményeket. Kegyetlenül rabolja őt el forrón szeretett öcscsétől, tanítványaitól, rendtársaitól és tiszelői nagy seregétől. A halál e kegyetlen munkáját szemlélve, lelkünk minden húrja rezeg a fájdalomtól, és mi mégsem zúgolódunk a Te akaratod ellen, jóságos Istenünk ! Mert szenvedni látnunk, kit véghetetlenül szeretünk, s érezni egyszersmind hogy fájdalmát enyhíteni nem lehet, van-e ennél a világon kínosabb érzés ?! Bizonyára nincs. Testvér! te sokat, véghetetlenül sokat szenvedtek Mi láttuk azt. Szivünk vérzett a kínos látványtól és még sem segíthettünk rajtad. A halál tehát reád nézve csak megváltás. Porhüvelyedet megsemmisítette a fájdalom, de szellemed és emléked örökké élni fog közöttünk. Lángoló szavakkal szeretném ecsetelni az ő kiváló erényeit : szerzetesi egyszerűségét, rendkívüli tanári buzgóságát, lángoló hazaszeretetét, és testvéri odaadását, de a nagy fájdalom megnémitja ajkamat, leköti nyelvemet. ... és ezzel csak megnehezíteném a tőle való megválást. Ne késleltessük tehát hideg tetemének az anyaföldbe való jutását, hanem forduljunk a mi Urunkhoz Istenünkhöz ! Uram ! Kegyes Atyám ! a Te felszentelt szolgád, rendünk büszkesége, a szerető bátyja és az ifjúság jóságos atyja, gyenge lön bár a döntő ütközetben, meg- győzetett bár az utolsó harczban ; azért szent a mi meggyőződésünk, hogy mint győztes viador, mégis diadalt aratott a kegyetlen halálon. Nagy Istenünk! Emeld fel őt Magadhoz, tedd teljessé az ő diadalát az egekben. Es még mi — szerető testvérei, tanítványai és jó barátai — az ő emlékének hűséges megőrzésében adunk neki földi halhatatlanságot, lelkének Tenmagadnál adj örök halhatatlanságot az egekben. Amen. Az ifjúság gyászdalt énekelt; ezenkívül a helybeli dalárda énekelte az összes részeket. A sírnál Makoldy Sándor Vll. osztály tanuló intézett megható búcsúszót a kedves tanárhoz. Mily nagy szeretetnek örvendett a boldogult a városi közönség részéről, a temetése iránt való meglepő érdeklődés bizonyítja. A résztvevők töméntelen sokasága között ott láttuk a városi hatóságot, a honvéd tisztikart, járásbíróságot, vasúti tisztikart, a pénzügyigazgatóságot, nagyobbrészt testületileg megjelenni. Testvére és tanártársai a koporsót követve kisérték ki a temetőbe. Mondanunk sem kell, hogy a gymnasiumi ifjúságon kivül a helybeli polgári leányiskola növendékei, a róm. kath. elemi fiú- és leányiskola, szintén kivonultak. Az ifjúság és számos jóbarát részvétele mellett tartatott meg 28-án reggel 9 órakor az ünnepélyes gyász- isteni-tisztelet a boldogult lelki üdvéért. És most napirendre tér a világ fölötted, te derék, igaz ember, az a kőkripta bezárult fölötted, de szellemednek szikrái fogékony lelkekre pattantak, már annyi sok léleknek világossága gyűlt ki azoktól, tanítványaid lelkének lobogó lángja lesz a haza oltárán az áldozati láng, a melynek érdekében oly igaz szívvel szolgáltál! * * * Rendtársai a következő gyászjelentést adták ki : „A kegyestanitórendiek nagykárolyi testületé legbensőbb fájdalommal tudatja szeretett rendtársának Nt. Majoros Endre áldozópap s oki. főgyimnasiumi tanárnak, f. hó 25-én esti 8 órakor a halotti szentségek ájtatos felvétele után korának 37-ik, szerzetes életének 18-ik évében rövid szenvedés után kekövétkezett elhunyták A megboldogultnak hült tetemei folyó hó 27-én délután 4 órakor fognak beszenteltetni s a Mesterészi temetőben levő társházi sírboltba a feltámadás reményében elhelyeztetni. Az engesztelő szent miseáldozatok a kegyestanitórendiek plébániai templomában f. hó 28-án reggel 9 órakor fognak a Mindenhatónak bemutattatni. Nagykárolyban, 1899. ápril hó 26. Nyugodjék békében !“ HÍREK. — Személyi hir. Károlyi István gróf, kerületünk országgyűlési képviselője f. hó 26-án városunkba érkezett. — Gr. Hugonnai Béla vármegyénk főispánja a ma reggeli vonattal Nagy-Bányára utazott, a honnét Felső-Bányára megy át. — Védnökség. Gróf Hugonnai Bélánét, főispánunk kedves nejét a budapesti szegény egyetemi polgárok javára rendezendő jótékony bazár védaszo- nyának kérte fel az egyetemi ifjak küldöttsége. — Számonkérö széket tartott a vármegyei központban a tegnapi napon vármegyénk főispánja. Ő méltósága a tisztviselők munkássága felett megelégedését nyilvánította. — A vármegye közigazgatási bizottsága a tegnapi napon délután 5 órakor rendkívüli ülést tartott gróf Hugonnai Béla főispán elnöklete alatt. Az ülés egyedüli tárgya volt a Nagy Ákos főszolgabíró fegyelmi ügyében leérkezett belügyminiszteri határozat folytán szükséges intézkedések megtétele. — Gyászeset. Szerdahelyi Ágoston, vetési nagy- birtokost. a vármegyei élet e kiváló és közkedvelt alakját, súlyos családi gyász érte. Neje, szül. Szunyogh Olga, f. hó 22-én, élte 52-ik, boldog házasságának 31-ik évében Vetésen elhunyt. Temetése f. hó 25-én ment végbe óriási, ezrekre menő közönség jelenlétében. Hogy mennyire tisztelik és szeretik megyei körökben Szerdahelyi Ágostont, a lovagias, jószivü embert, a kit a szó szoros értelmében úri embernek, a dzsentri osztály nemes képviselőjének lehet tekinteni, mutatta ez a temetés, a melyre százakra menő úri fogat érkezett a vármegye minden részéből. Képviselve volt ott a Jékey, Domahidy, Kováts, Ilosvay Kölcsey, Isaák, Szeőke, Böszörményi, Svaitzer, Szentiványi, Luby, Madarassy és Pongrácz család számostagja, Szunyogh Gencsy és Szögyény rokon családok. Szóval az egész vármegye intelligencziája megjelent a temetésen, ezen kivül Vetés község és a szomszédos Sz.-Dob, Dara, Óvári, Csenger-Ujfalu községek lakosai, úgy, hogy a halottas gyülekezet legalább is 2500-ra ment. Szatmárról képviselve voltak a hatóságok fejei, a pénzintézetek, az ügyvédi kar és a kir. törvényszék több bírája által, Galba Lajos elnök vezetése alatt. Ott volt városunkból Nagy László alispán, Ilosvay Aladár főjegyző, Ilosvay Ferencz árvaszéki elnök, N. Szabó Antal és még számosán. A ravatalt a család, a roko- konok, jó barátok kegyeleté, 60-nál több koszorúval borította el. A temetési szertartást Meszlényi Gyula szatmári püspök végezte fényes segédlettel. Az éneket a növendékpapok 16 tagból álló kara szolgáltatta. — A koporsót a halottas háztól a másfél kilométerre — nyi.
