Szatmármegyei Hírmondó, 1917 (7. évfolyam, 1-8. szám)
1917-02-04 / 5. szám
5-ik szám. SZATMÁRMEGVEl HÍRMONDÓ 3-ik oldal. gyakori házi szóváltásaink során tányérokat szoktunk érveken kivül egymás fejéhez vagdosni. A régi jó időben megcselekedtük ezt naponta, újabban azonban kénytelenek vagyunk úgynevezett tányérnapokat tartani. Hiába, olyan drága a porcellán, hogy hetenkint csak kettőt engedhetünk meg magunknak. Manci sokáig Timánkodott egy harmadik napért, nagy nehezen mégis sikerült jobb belátásra birni. A harmadik alkalommal egy antik gyertyatartó játsza a főszerepet. — Vegyünk tányért! — hagytam helyben nőmet és az indítványt egyaránt. Nem is volt drága, ötven forintból megtöltöttük a ruhaszekrényt, mely üresen áll, mióta fehérneműinket zálogba csaptuk. Áprilist ezek szerint huszonöt forinttal huztuk ki. Nehezen ment, de megérte a szórakozás. Szegény embernek úgy sincs egyebe Májusban eszembe jutott, hogy zsírt keltene összehalmozni, — arra költöttem az egész fizetésemet, továbbá a beszerzési előleget. Júniusban vettem három métermázsa sót és egy liter petróleumot. Amint a következmények igazolt, k, helyesen jártam el. Mikor láttak önök utoljára petróleumot? Én tartogatom arra az esetre, ha rövidzárlatot rendez a vil- Janytelep, mert meglepni nem engedem magam. Akkor aztán kölcsönkérek egy lámpát a szomszédból. Júliusban kézalatt kilencven forintért kínáltak egy utazó koffert. — Nem tudhatja az ember mikor kél útra! Előnyös volt az üzlet, megvettem. Augusztus is elérkezett mészre költöttem •a pénzemet, mert azt hallottam hogy nem lesz. Ami piacra kerül, annak felszalad az ára. — Hát, kérem, nem szaladt fel? Szeptembert és októbert összevonom. Ezt a két hónapot alapos tanulmányok után kiaknáztam, a kiskereskedőknél összegyűjtöttem a borsót, szereztem aránylag olcsón (120 K) egy mázsás mérleget, vettem tyukültető gépet — mert hallom, hogy újakat már nem csinálnak, — tiz kiló szöget, novemberben pedig megrendeltem a sírkövemet. Ha egyszer meghal az ember, ne aggodalmaskodjanak miatta a hátramaradottak. A márvány úgyis fogytán van. Lapunk barátja szünetet tartott, azután folytatta. — Mit szólnak mindezekhez az urak ? — Tudja az Isten! — feleltük lanyhán. —• Arra ne tessék bízni, ordítozott a barát. Inkább mondják meg, miből veszek, lisztet, krumplit, meg fát télire? Hol fogunk ruhátlanul megfagyni? Ezekről a melléktermé- nyekröl ugyanis megfeledkeztem nagy beszerzési munkámban. Vagy azt hiszik, hogy elég egy intelligens egyén táplálkozására dugóhúzón kivül a paprikázott zár ? Nőmet, Mancit, pedig helyezzem a tyukültető gépre, mint nemzeti pie- desztálra? He? — Miért nem vett inkább repülőgépet ? — válaszoltunk szintén kérdésben. — Nevetséges! Hát tudok én röpülni? Tanúnak hívjuk fel az utcánkban sétáló közönséget annak bizonyítására, hogy a következő percben tudott. Sz. N. HÍREK. Meghívás. Nagykároly r. t. város képviselőtestülete tagjait 1917. évi február 4-én délelőtt 10 órakor a városháza tanácstermében tartandó rendes közgyülére tisztelettel meghívom. Nagykároly, 1917. évi január hó 30-án. Debreczeni István, polgármester. Tárgysorozat: 1. Polgármester jelentése a képviselőtestületben beállott változásokról. 2. A városi jogügyibizottságba egy képviselőtestületi tag megválasztása. 3. A városi gazdasági és pénzügyibizottságba egy képviselőtestületi tag megválasztása. 4. A legtöbb adót fizető városi képviselők 1918. évi névjegyzékét kiigazító választmány megalakítása. 5. Az esküdtképes egyének névjegyzékét összeállító bizottság megválasztása. 6. A városi pénztárvizsgáló-bizottság tagjainak megválasztása. 7. Egy szavazó árvaszéki ülnök megválasztása. 8. A városi közkórház alapszabályzata kormányhatóságilag jóváhagyott második módosításának kihirdetése. 9. Vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter ur Vili. a. számú rendelete a polgári leányiskolái ösztöndij-alapitvány alapitó oklevelének kiegészítése iránt. 10. Marcsa Benő városi kertész kérelme végkielégítés iránt. 11. Révainé Jármi Ilona óvónő kérelme nélkülözött természetbeni konyhakertért évi 100 K kárpótlás iránt. 12. Özv. Griszháber Albertné kérelme a városi szegények részére szállított koporsók árának emelése iránt. 13. Adóösszeirást teljesítő városi alkalmazottak kérelme fizetéspótlék iránt. 14. Az izr. nőegylet kérelme a népkonyha fokozot- tab segélyezése iránt. 15. Csíkszereda r. t. város kérelme anyagi támogatás iránt. 16. Ifj. Stérnberg Sándor kérelme néhai id. Sternberg Mór és neje jótékonycélu alapítványa értékpapírjainak őrizetbe vétele iránt. 17. A városi gyepmester kérelme fizetésjavitás iránt. 18. Papp Emil adóhivatali főtiszt és családja illetőségi ügy:. 19. Kiskorú Csontos János illetőségi ügye. 20. 1916. november havi pénztárvizsgálat eredményének bejentése. 22. Polgármester indítványa a nőegylet által létesítendő fatalpu cipőket készítő háziipari tanfolyam segélyezése iránt. 23. A közgyűlést 24 órával megelőzőleg beadható indítványok tárgyalása. Meghívó. Greger Györgyné, ének- és hegedümüvésznő növendékeivel 1917. évi febr. hó 10-én, a nagykárolyi hadiárvák javára a megyeház nagytermében hangversenyt tart, melyre a város minden polgárát tisztelettel meghívja. A hangverseny kezdete este 7 órakor. Jegyek ára: az első hét sor egy-egy helye 3 K, a többi hely és állóhely ä 2 K. Az ülőhelyek sz’ámozottak. Előadás napján pénztárnyitás fél 7 órakor. Felülfizetést, tekintve a nemes célt, köszöhettel fogadunk és hirlapilag nyugtázunk. Jegyek előre válthatók Braneczky József, kegyesrendi tanárnál. Műsor: 1. a) Beethoven: Mignon, (dal) b) Tarnay: A réteken járok, c) Weber: Aria „Der Freischütz“ c. operából. Énekli Gáspár Magda. 2. Beriot: Scene de Ballett. Hegedűn játsza Krausz Andor. 3. a) Halévy: Aria „Die Jüdin“ c. operából, b) Noszeda: Piros rózsák. Énekli Dániel Mici. 4. Kallivoda : Terzett. Énekel Dániel Mici, hegedűn játszik Greger Györgyné és zongorán Hübner Richárdné. 5. a) Loewe: Az óra. (Ballada.) b) Loewe: Csak titkofi jó a csók. Énekli Gábor Vili. 6. a) Loewe: Der Nöck. (Manó, ballada.) b) Brahms: Von ewiger Liebe, c) Mayerbeer: Aria a Hugenották c. operából. Énekli Greger Györgyné. Az öss/es ének- ás zeneszámokat zongorán Hübner Richárdné, zongoratanárnő kiséri. Nyugdíjazás. Barta Károly kölesei körjegyzőt Szatmárvármegye törvényhatósági bizottságának legutóbbi közgyűlése betegségéből származó munkaképtelensége folytán saját kérelmére nyugdíjazta. Gyászeset. Mélységes gyászba borította a Filep-családot s a nagykiderjedésü rokonságot az övéi részéről imádón szeretett hitves és családanya s a mindenki részéről általános nagy tisztelettel környezett nemes matróna: Lompérti id. Filep Istvánná szül. nagydobai és marosdécsei Décsey Kornélia úrnőnek, élete 67-ik, boldog házasságának 42-ik évében rövid szenvedés után f hó 27-én történt gyászos elhunyta. Az elhunyt úrnő temetése a rokonság s az előkelő közönség nagy részvételével folyó hó 29-én d. u. 3 órakor ment végbe. A gyászháznál Kürthy Károly ref. h. lelkész tartott az elhunyt ' úrnő nemes jószívűségét s fenkölt erényeit gyönyörűen méltató, mélyen megható gyászbeszédet. A sírnál Gacsályi Zsigmond s. lelkész megható imában búcsúztatta el az elhunyt családanyát, amely gyászba és bánatba merült családtól s áldó szavakkal helyezték a földi porrészt a föld porába csendes édes nyugalmat kérve a drága tetemekre. A főgimnázium ünnepélye mit a hagyományos és kegyeletes emléknap, a Kalazanti szt. József, a kegyestanitórend alapítójának emlékezetére évente tart a iőgimnázium, az idén is igen sikerült. A már híressé vált ifjúsági zenekar nagyszerű nyitánya után Halniágyi i László helyesen, ügyesen előadott szavalata következett. Különösen szépen sikerült Führer Ave Máriája az énekkar zenekisérettel adott elő nagy hatás mellett. Az ezüst fátyol legendáját Medvey Béla nagy sikerrel szavalta. Egy aktuális énekszámot, az uj királyt üdvözlő dalt a férfi kar adott elő precíz bemutatással. Vidá- kovich Dániel igazgató tartalmas, tanulságos és lelkesítő beszéde után a zenekar egy hangulatos darabbal fejezte be az anyagilag is sikerült ünnepséget, melynek rendezéséért Braneczky tanárt illeti az elismerés. Gyászeset. Merts Imre városunk törzsö- kös polgára, városi képviselőtestületi tag, a helybeli magyar görög katholikus egyház egyik vezető embere 66 éves korában, január hó 31-án váratlanul elhunyt. Temetése f. hó 2-án d. u. ment végbe óriási gyászoló közönség részvéte mellett. Dr. Merts László ügyvéd édesapját gyászolja az elhunytban. Birtokváltozások. Deutsch Bernát és neje Weiszmann Berta nagykárolyi lakosok megvették Riesenbch Mór és neje Rózner Róza nagy károlyi lakosoknak a nagy károlyi 2166. sz. betétben felvett házasbelsősegét 13000 koronáért. — Becsky Sándor és neje Várday Mária vállaji lakosok megvették Weisz Jakab és neje Wohl Sarolta nagykárolyi lakosoknak a nagykárolyi 1649. számú betétben 425. és 426. hisz. a. foglalt házasbelsőségét 26500 koronáért. — Török Mihály és neje Keresztesi Ilona nagykárolyi lakosok megvették Dr. Sornossi Ignác és neje Weisz Hermina budapesti lakosoknak a nagykárolyi 1447. számú betétben 553, 554, és 2221. hrsz. házasbelsőséget 32000 koronáért. Gyászeset. Iván Kálmán krasznarécsei tanító fia, Iván Zoltán joghallgató, egyéves önkéntes, megerőltetés folytán szerzett betegségében hosszas szenvedés után elhunyt. A rendkívül szolid, sokoldalú, tehetséges ifjút szülei s négy testvére gyászolja. Felhívás. Felkéretnek azon hölgyek, kik a katonák karácsonyára szóló gyűjtő-iveket kaptak, hogy a gyujlő-ivet — akár eszközölte- tetett arra gyűjtés, aKár nem — nyolc nap alatt a vármegyeházánál levő irodánkba beszolgáltatni szíveskedjenek. A Vöröskereszt nagykárolyi fiókjának elnöksége. Gyászeset. Keszler Sámuel helybeli mészáros-mester — kinek neje csak két héttel ezelőtt halt meg — f. hó 23-án hosszas szenvedés után 66 éves korában elhunyt és 24-én délelőtt nagy részvét mellett tétetett örök nyugalomra. Az elhunytat három fia, úgymint: Keszler Mózes és Keszler Lajos helybeli mészárosok és a harctéren levő dr. Keszler Herman segédorvos, valamint Nagyváradon lakó Hungeri Róza és Gizi gyászolják. Nemzetközi Halottszállitási Iroda Budapest, VI., Andrássy-ut 11. Exhumál gyorsan és olcsón. — Minden felvilágosítást készséggel ad. „Százados alap“. A nagykárolyi evang. egyházközség legutóbb tartott közgyűlésén az 1917. évi költségelőirányzat tárgyalásával kapcsolatosan elhatározta a reformáció négyszázados ünnepi éve emlékére „Százados alap“ létesítését akként, hogy ennek alapját a folyó évi költségelőirányzatba felvett 100 koronával megveti s a takarékpénztárban gyiimölcsözőleg elhelyezendő alaphoz száz éven át évenként 100—100 koronát s amely években az egyházi anyagi helyzete tálán meg nem engedné, legalább is 50—50 koronát csatol. A „Százados alap“ felett az egyház csak a reformáció ötszázadik ünnepi évfordulóján rendelkezhet. A „Százados alap“ alapitó levelét az egyház a reformáció ez évi négyszázados emlékünnepén tartandó közgyűlésén olvassa fel és állapítja meg. HALOTTSZÁLLITÁSI IRODA I Budapest, VI., Andrássy-ut 11. Telefon 167—30. I Exhumál gyorsan és olcsón. i Minden felvilágosítást készséggel ad.