Szatmármegyei Hírmondó, 1917 (7. évfolyam, 1-8. szám)

1917-01-28 / 4. szám

2-ik oldal. SZATMÁRMEGYEI HÍRMONDÓ 4-ik szám. Főispán szavai után főjegyző felolvasta a felfüggesztő rendeletet. Ezután dr. Falussy Árpád szólalt fel. Az előadottakból — úgymond — meglehet állapí­tani, hogy alispánt még a múlt évben történt rekvirálásoknál észlelt mulasztások miatt füg­gesztették fel. A most folyó rekvirálások alkal­mával alispán mindent meg tett, hogy a 480 waggon meglegyen, konstatálhatja ezt mindenki az általa kiadott rendeletből. S mint értesült, a rekvirálás jó eredménnyel kecsegtet, mert a kivetett kvantum megközelitőleg már is megvan. Köztudomás szerint egy alispán felfüg­gesztése országos csodálkozást kelt, mert hisz’ a közönség csak a hírlapokból értesül róla és aszerint itél. A hírlapokban pedig igaszságtala- nul hurcoltatok meg akkor, amidőn ott vissza­élésekről és a szatmármegyei gazdák panaszá­ról van szó. Ezen vádak ellen, mint gazda tiltakozik és kéri ezen tiltakozásásának jegyző­könyvbe való felvételét is. Végül pedig a maga részéről is szüksé­gesnek tartja a fegyelmi eljárás elrendelését és sőrgős lefolytatását, hogy az alispán tisz­tázza magát. Tóth Mór és Nemestóthy Szabó Antal hozzászólása után dr. Péchy István megjegyzi, hogy az iratokból az tűnik ki, hogy az Erdélyi Zoltán által adott adatok alapján történt a felfüggesztés. Végül a bizottság határozatképen kimon­dotta, hogy a felfüggesztést tudomásul veszi, a fegyelmi eljárás megindítása iránt intézkedett és annak foganatosítására Nemestóthi Szabó Antal bizottsági tagot küldte ki. Egyéb tárgy hiányában az ülés berekesz­tetett. Ilosvay Aladár. Mikor e nevet felírjuk, a hivatali köteles­ségtudás, puritán jellem, a legrokonszenvesebb úri egyéniség megtestesülését képzeljük magunk elé. Ilyennek ismeri Ilosvay alispánt mindenki. A vármegyei közigazgatás tisztakezü vezetője, kinek személyében mindenki örömmel látta a vármegye életenek rátermett vezetőjét. Azok közé a hivatalnokok közé tartozik, akik nem akadnak fenn a részleteken, mert minden dolgot nagyvonalúságban fognak fel, a lényegi és a fontosság szerint. Érthető mély benyomást keltett tehát a megyében, hogy az országos közélelmezési J hivatal elnöke alispánunkat a rekvirálás körül j tanúsított mulasztások miatt állásától felfiig- j gesztette. Ily szigorú és kíméletlen mérték al­kalmazása á megye első tiszt visel jé vei szem­ben aligha talál helyeslésre még azokelőtt sem, akik a rend érdekében jogosnak és szükséges­nek tartanak minden s/igort. Ám nem befolyásolhatjuk az intézkedése- ) két, esik mint a közhangulat sugallatát nyil­váníthatjuk, hogy a mi becsületes munkában megősz ih alispánunk visszaélést semmilyen formában el nem követetett- Legfeljebb aj requirátási teé«TiLrh olva.ntérfólmezése képezheti mulasztásit.-amelyik nem feléd liíeg a 'közöld - mezési hi atal felfogásának. Hogy ő a megyé­nek mindenkor atyai gondosságit vezet je | volt, azt mindnyájan tudjuk. Munkabírása, széleslátóköre, jelleme értékessé tették őt a megyének, melytől hogy most ideiglenesen elvették az ő munkáját, nagyon nehezen nél­külözheti. Rendíthetetlen a bizalmunk, hogy a vizsgálat gyors lefolytatása után méltóképen rehabilitálva kapjuk vissza a mi páratlan alispánunkat. HÍREK. Uj báró vármegyénkben. Amint lapunk múlt számában közöltük a király a koronázás alkalmából Kende Zsigmond cs. és kir. kama­rás, istvándi nagybirtokosnak a magyar bárói méltóságot adományozta. Az uj báró a legré­gibb nemesi család egyikének sarja, a Szente —Mágocs nemzetségből származik, első okmá- nyilag kimutatható őse Kölese ispán 1181-ben kapott királyi megerősítést. Szoros rokonságban van a Kölcsey-családdal. Kende Zsigmond évtizedek óta nagy szerepet játszik vármegyénk közéletében, mint törvényhatósági bizottsági tag hosszú idő óta állandóan tagja a közigaz­gatási bizottságnak, állandó választmánynak, bíráló és más bizottságnak a candidációnális bizottságnak mindenkor tagja volt, mert sze­mélyét az ellenzék is mindenkor tiszteletben tartotta, amennyiben kormánypártisága mellett is, mint igazságos, puritán gondolkodású egyén volt ismeretes. Mint gazda mintaszerű gazdál­kodást folytatott, alantasaival mindenkor humá­nusán bánt, miért is alantasai is mindenkor tisztelték, szerették. Vármegyénk vasúti politi­kai irányításában is nagy irányadó és kiváló tevékenységet fejtett ki. Méltó társa hitvese: szül Boér Ilona, kit a fehérgyarmati járás szegényei és gyámolásra szorultjai közül kiváló jó szivéről igen sokan ismernek. A rangemelés tehát ez alkalommal arra érdemes családot ért. Gyászeset. Kiss Elemér pénzügyi föld­adó nyilvántartási biztos f. hó 21-én hosszas szenvedés után 51 éves korábban elhunyt és f. hó 23-án d. u. nagy részvét mellett tétetett örök nyugalomra. Á temetésen a helybeli pénziigyigazgatóság és az adóhivatal Plachy Gyula kir. tanácsos, pénzügyigazgató vezetése alatt testületileg jelent meg. Nyugdíjazás. Becski Géza érdengelegi jegyző 45 évi jegyzői szolgálat után nyugdí­jazását kéri. Fiatalkorúak bírája. A igazságiigy- mimszter Balázs János szatmári kir. törvény- széki bírót 3 évi időtartamra a szatmári kir. törvényszék területére a fiatalkorúak biiájává kinevezte. Gyászeseí. Ö/.v. Kóródi Katona Jánosné, szül. C/árich Irma, a varosunkban előnyösen ismert K. Katona János volt főispáni titkár, tb. szolgabiró édesanyja 52 éves korában f. hó 23-.in Budapesten elhunyt. Holttestét Nagy­bányára szállova f. hó 27-én helyezték önök n .Ligalomra Podgyászvizsgálaf a vasútállomásnál. A vasútállomásnál már régebben bevezetett podgvas-vizsgálat a legszigorúbban kezeltetik, amennyiben a közélelmezési hi atal elnöke a vizsgálat vezetésével dr. Falussy Alajos alka- pitányt bízta meg. A nagt károlyi „Szt. Antal“ persely­ből a 1916-ik évben a következő segélyezések történtek : l m hóban 272 t enyér 140-08 K, 37 egyén kp-s. 202 12 K Felír „ 2 '2 16— „35 „ „ 19 24,, Má c 2 2 136-— „ S0 „• „ 149—,, Ápr „ 340 170 —,, 33 „ „ 179 12,, Május „ 272 „ 136’-,, 35 „ „ 17712,, Junius . ^72 n 136— „ 31 „ „ 142 12 „ Julius „ 340 170— „30 „ „ 144-12 Aug „ 272 V 136-,, 13 „ „ 146.12 Szept. „ 340 „ 19) 4.) „32 „ „ 2J3 — „ Okt „ : 72 » 152 32,, 33 „ „ 197 12, Nov „ 2' fi n 143 36 „37 „ „ 137 22 “ Dec. „ 2-S6 » 159.04 „ 41 „ „ 194-—,, Az egész évbe n kiadott kenyerek száma : 3465 drh, az ezekre fordított költség 1895 20 K. A készpénz-regé yezés összege 2120-30 K. A ke íycet áll. rndóa i 68 egyén élvezte, inig a készp cnzsegélv ezésb en 30—40 egyén részesült havon kint. Az egész évi segélyezés tehát: Kei vérbe n : ! 815'20 K Készpénzben: 2120 30 „ ehhez járul a szegénygyerhlékek fel­ruházására adott 203'— „ Összesen : 4125 50 K a tavalyi 339702 K-val szemben. Récsey Ede, házfőnök-lelkész. A Gregertié-hangverseny iránt nagy érdeklődés nyilvánul. Két sor jegy előjegyzés­ben már elkelt. A hangverseny február 10-én este 7 órakor (és nem 5 órakor, mert villany egészen 10 óráig lesz) a megyeháza nagytermé­ben. Jegyek Braneczky József kegyesrendi tanárnál előre válthatók. Az első hét sor egy- egy helye 3 koronás, a többi 2 koronás. Áz ülőhelyek mind számozottak lesznek. Az összes ének és zeneszámokat, amelyekről lapunk múlt számában tettünk említést, Htibnerné, zongora- tanárnő fogja kisérni. Részletes műsort leg­közelebb hozunk. Meghívó. A helybeli főgimnázium ifjú­sága 1917. február 2-án d. u. 5 órakor a tornateremben Kalazanti szt. József, a kegyes­rend alapítójának emlékére, a Vöröskereszt és a helybeli hadiárvák javára ünnepet rendez, amelyre a város minden polgárát tisztelettel meghívja az igazgatóság. Műsor: 1. A Tittl: Mamons Zauberpalast, nyitány. Előadja a főgimn. zenekara. 2. Kozma A.: Dal a királyra. Szavalja: Halmágyi László I. o. t. 3 R. Führe: Ave Mária. Zenekiséret mellett előadja az ének­kar. 4. Várady A.: Az ezüst fátyol legendája. Szavalja: Medvey Béla VII. o. t. 5. Zseny J.: Üdvözlő ének IV. Károly királyunkra. Előadja a főgimn. férfikara. 6. Ünnepi beszéd. Mondja: Vidákovich Dániel a főgimn. igazgatója. 7. W. Kienzl: Abendstimung Előadja a zenekar. Belépődíj: az első három sor 2 K, a többi sor és állóhely 1 K. Az ülőhelyek számozottak. Felülfizetést, tekintve a nemes célt, köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz az igazgatóság. Jegyek előre válthatók Braneczky József kegyes­rendi tanárnál. Vyivános nyugta. Dr. Cservenyák Károlyné úrnő, a polgári leányiskola igazgatója, a leányok gondozásé alatt álló kertgazdaság jövedelméből 150 koronát juttatott el pénztá­runkhoz a helybeli liadiárvaház javára. Amidőn ezen összeg átvételét ezennel elismerjük és nyugtatjuk, az adományért hálás köszönetét mondunk. A Vöröskereszt Egyesület helybeli fiókja vezetősége. Megbüntetett árdrágítók. Rendőrkapi­tányi hivatalunk az elmúlt hét folyamán a következő árdrágítókat büntette meg: Béig r Izsák szatmári lakost favilla drágításért 2 napi elzárásra és 200 K pénzbünL'tásre. — Meilender Ignácné és Rótli Ábrahámné nagy- károlyi lakosokat baromfidrágitásért 20—20 K-ra. — Lakatos Mihályné Temető-utcai, A"any Jánosné Térey-utcai lakost tejdrágitásért 40—40 K-ra. Kun Józsefné Térey-utcai lakost 30 K ra. — Lefkovics Sámuel fiiszerkereskedőt szappan drágításért 2 napi elzárásra és 100 K pénzbüntetésre Ítélte. — Barát Istvánná Árpád-utca: füszerkereskedőt petroleumdrágitá- Sért 50 K-ra. A liadiárvaház alapja a kamatokkal egvtitt 8414 K 12 f, melv összeg a Takarék- pénztár- Egyesületnél 28 könyvszám alatt van gyümölcsozőleg elhelyezve. A Vöröskereszt helybeli fiókja elnöksége meg fogja kérni a helybeli pénzintézeteket, hogy zárómérlegük tárgyalása alkalmával a jótékony célokra szánt összegekben a liadiárvaház alapját is része- sit ék. Egy kritika „A koldusdik karácso­nyáéról. (s.) Lapunk hasábjain megjelent és a karácsonyi ünnepélyen előadott egy felvoná- sóst, amit Braneczky József kegyesrendi tanár irt, kritikájára méltatta a Magyar Kultúra c. magasszinvonalu tudományos folyóirat s igen elismerően igy ir róla : „Igénytelenségében is talpr esett, kedves kis ifjúsági darab s mint i I vent azért is melegen üdvözöljük, mert aktu­ális és könnyen előadható ifjúsági színmüvek­ben nincs tulnagy választékunk. Sik Sándor Ébredése és Kovács Lajos darabjai (Diadalok utján) a legkiválóbbak közé tartoznak, de előadatásuk meglehetős nagy feladat. Viszont egv körülmény: a vegyes szerepek, akadályozni fogják a darab használhatóságát; bár a darab gyermekdedsége inkább egészen fiatal, alsó­osztályos szereplőket tételez fel, ahol a vegyes szereposztás kellő felügyelet mellett pedagó­giailag nem hibáztatható. Braneczky darabjában a Hazafias, vallásos cs pedagógiai tekintetben oly jentős multu iskolai drámák elevenednek fel amelyek bár szerény kereteknek készültek, eszmei tartalom tekintetében ma is fölötte állnak a nagy színhazak eszmeszegény s csak mulattatásra szánt tucatáruinak. Mit tett a hatóság az ellen a közvetítő kereskedelem ellen, mely a vidék vadász zsák­mányát a helyi fogyasztástól majdnem teljesen

Next

/
Oldalképek
Tartalom