Szatmármegyei Hírmondó, 1916 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1916-12-10 / 50. szám
50-ik szám. SZATMÁRMEGYEl HÍRMONDÓ. 3-ik oldal. alakítását. Szelényi Ilonka eleven, jókedvű játékával tette kedvessé a Zozó szerepét. A darab excentrikus alakját, Huckot, sok jó ötlettel és fáradhatatlan jó kedvvel játszotta meg Győri. Aránylag jó volt Erdélyi Lili is. Kisebb szerepekben Jávor Antal, Váradi és Marosi nyújtottak jó alakításokat. Hétfőn Istenben boldogult Őfelsége elhalálozása alkalmából tartott requiemre való tekintettel nem volt előadás. Kedden zsuffolt ház előtt a Wallerstein tart. hadnagy szerepében lépett a nagykárolyi kis színpadra a Vígszínház országos hírű komikusa, Sarkadi Aladár. A nagy komikus karrierjének épen ebben a szerepben felmutatott alakítása adta a legnagyobb lökést. Már ezzel sokat mondunk. Játéka tökéletes alakítás, ami egy szerepnek 2—300-szor való eljátszása révén egy külön, második egyéniséget, a Wallerstein félszeg egyéniségét fejlesztette ki benne. Minden mozdulata, szava, mosolya egy ügyetlen, de szinpatikus kénysze.-katona nevettető alakját domborítja ki a néző előtt olyan erővel, mely túlmegy az illúzió keltésen és a valóság benyomását kelti. A Gieswetter tanárból lett kutyamosó figurája sok tekintetben a Wallerstein sarju hajtása, az uniformisos alakításban vannak is hasonló vonások, ami nem egészen harmonizál sem az első felvonásbeli ügyetlen, jámbor tanár alakjával, sem az u'tolsóbeíi gigerliskedövel. Itt azonban az operett következetlensége, felszínes hatásvadászata a hibás, melynek csak figura kel! és nem lélektanilag megokolt fordulatok. Az operettben úgy van, hogy ha tanár, legyen mafla, ha kutyamosó, legyen tökfilkó és szemtelen s az ilyen kivánalmaknak akkor is meg akar felelni az iró ha 2—3 figura egy lélek is. A társulat igyekezett méltó keretet adni a nagy vendég játékának. Szép volt az a figyelem, hogy senki sem akart feltűnni, hanem diszkréten játszott. A Tatárjárásban Szelényi Ilonka volt a legmegfelelőbb személyiség a neki jutott szerepre. Riza bárónét játszotta igen kedvesen és finoman. Pompás alak volt Neményi mint ezredes. Marossi kissé nyersebb volt, mint kellett volna. Béhr Matild igen helyes volt a Treszka szerepében, jávor Ervinnek kellemes hangja van, amint kitűnt. A Túri szakaszvezető szerepében előadott bakanótái igen tetszettek. A Vagy ő vagy senkiben a primadonna volt igen kedves. Síilszerü alak volt Neményi, a vizsgázott csata- és cégfestő. Marossi a hadnagyot jól alakította. Erdélyi Lili mindig egyforma. Csütörtökön a Bájos ismeretlen ment igen kevés közönség előtt, ami bizony méltán nem tüzelte a színészeket odaadó játékra. Pénteken este ismét zsuffolt ház előtt ment a Névtelen asszony, melyben Sándor Julia ragyogtatja erőteljes tehetségét és tudását, Jávor Antal szépen fejlődő művészetét. Nagyon jók voltak még ebben a darabban Jávor Ervin, Neményi és Győri. Színházi iroda hírei. E hó 10-ére hirdetett Csárdás királyné bemutatóját — a közbejött vendédszereplés miatt — a jövő hét szombatjáig halasztotta el az igazgatóság. Ezt megelőzve kerül bemutatóra Gábor Andor „Szép asszony“ cimü vig- játéka, amely a Nemzeti Színházban óriási sikert aratott. Címszerepet Sándor Julia játsza. Előkészületen van a „Kis alamuszi“ cimü bájos régi operett. Meghívó. Nagykároly r. t. város képviselőtestülete 1916. évi december hó 10 napján délelőtt 10 órakor a városháza tanácstermében renekivüli közgyűlést tart. — Tárgysorozat. 1 Az 1917 évi házi és községi közmunka pénztári költségvetés megállapítása. 2. Előterjesztés az 1916 évi költségvetés keretében hitelátruházás engedélyezése iránt. 3. A városi képviselő választó kerületek megalakítása. 4. Jelentés arról, hogy a borital és husfogyasztási adók megváltása iránt előterjesztett pótajánlatot m. kir. pénzügyminiszter ur elfogadhatónak nem találta. 5. Özv. Káldor Ábrahámné kérelme férje városi szolgálata után kegydij vagy végkielégítés iránt. 6. Szatmár város átirata országos vásári napok áthelyezéséhez hozzá- jáiulás iránt. 7. Wagner Mária építkezési üg/é- ben hozott kormányhatósági határozat bemutatása. 8. Jugán Gusztáv és családja illetőségi ügye. 9. A villamos ntü alkalmazottjainak megállapított háborús segély módosítása iránti ja- vaslat. Nagykároly 1916, december 4. Debre-j ' czeni polgármester. Személyi hír. Csaba Adorján főispán hétfőn Budapestre utazott és pénteken tért vissza városunkba. Vármegyei közgyűlés f. hó 14-én fog megtartatni. Melinda árvaház karácsonyfája. A nagykárolyi nőegyesület mint minden évben, úgy az idén is karácsonyfát állit a Melinda árvaház növendékei számára, amikor a bentlakó növendékek közadakozásból megfelelő ajándékot kapnak. Felkéri az elnökség mindazokat, akik e nemes célra áldozni óhajtanak, hogy természetbeni avagy pénzbeli adományokat dr. Schőnpfug Béláné alelnöknö úrnőhöz mielőbb elküldeni szíveskedjenek. Uj királyi tanácsos városunkban. A megboldogult magyar király I. Ferenc József Ü felsége múlt hó 13-án kelt legfelsőbb elhatározásával Madarassy Gyula helybeli lakosnak a Nagykárolyi Önsegélyző Népbank elnökének mint a Szatmárvármegye területére alakított adófelszólamlási bizottság elnökének a pénzügyi közigazgatás terén szerzett érdemei elismeréséül a királyi tanácsosi címet díjmentesen adományozta. E kitüntetést nem csak városun hanem az egész vármegyében széles körben rokonszenvel fogadtatott, mert Madarassy Gyula nemcsak a pénzügyi közigazgatás terén szerzett érdemeket, hanem sok más téren is. A kitüntetett ugyanis évtizedeken át volt a Szamos jobb-parti beivizszabályzó és árvizmen- tesitő érdekeltség vezetője, töbször képviselő- választási elnök, a vármegye többféle bizottsági tagja, a háború kitörése óta pedig a szabadságolásokat és felmentéseket véleményező bizottságnak legtevékenyebb polgári tagja és a Vörös Kereszt Egylet helybeli fiókjának felügyelője. Putirán jellemével, a segélyre szorulók támogatásával és minden téren való igazságos eljárásával nagy népszerűségre tett szert és közkedveltségnek örvend. Jólékonycéiu ünnepet rendeznek f. hó 23-án d. u. 5 órakor a megyeháza nagytermében a helybeli főgimn. és polgári leányiskola növendékei. Az ünnep tiszta jövedelmét a sebesült katonák karácsonyi megajándékozására fordítják. Az ünnepet másnap, 24-én a kaszárnya Vörös Kereszt kórházában a katonák előtt megismétlik. Bővebben legközelebb. Királyi elismerés a magyar románságnak. Vármegyénk főispánja a következő sőbb leiratot kapta. „7184 rés. 1916. M. E. 1. Méltóságos főispán ur! ő cs. és Apostoli királyi felsége Szatmárvármegye román nemzetiségű lakosságnak Románia hadüzenete alkalmából bemutatott hűségnyilatkozatáért legkegyelmesebb köszönetét kifejezni méltóztatótt erről Méltóságodat folyó évi október 16-án 177 ein. szám alatt kelt felterjesztésére további intézkedés végett ezennel értesítem. Budapest. 1916. évi november 27-én. A miniszterelnök rendeletéből Dräsche Lázár s. k. miniszteri tanácsos. A főispán ezen legfelsőbb és legke- gyelmesebb köszönetét a következő leirattal közölte Mardis romulusz szatmárvármegyei gör. kath. főesperes, mint a hűségnyilatkozatot bemutató küldöttség vezetőjével. Szatmárvármegye és szatmárnémeti sz. kir. város főispánja 286-1916. ein. sz. Főtisztelendö Marchis Rö- mulusz főesperes urnák, Nagykároly. A m. kir. Miniszterelnök urnák hozzám intézett 7184 rés. sz. leiratát tudomás és további közlés végett van szerencsém másolatban megküldeni. Nagykároly, 1916. december 1-én Csaba s. k. főispán. Hadi kölcsön jegyzés. Az ötödik magyar hadi kölcsönre szépen folynak a jegyzések. A nagykárolyi Takarékpénztár egyesületnél az első ciklusban 200 ezer K-t jegyeztek. A Közgazdasági Banknál 600 ezeret, amivel második helyen áll a megyében. A Hitelbanknál 239.350 K-t, a Nagykároly és Vidéke Takarékpéhztárnál 250 ezer K-t, a Kereskedelmi Banknál 160 ezeret, a Nagykároly Erdődvidéki Takarékpénztárnál 100 ezeret, a Központi Takarékpénztárnál 98 ezeret, az Önsegélyző Népbanknál 84.500 K-át. Tanítónői kinevezés. A vallás- és köz- oktatásügyi miniszter Széchenyi Irén oki. tanítónőt, Széchenyi Lajos kereskedő polgártársunk , leányát a szentlörinczkitai állami ellemi is- í kólához rendes tanítónővé nevezte ki. Jótékonycélu műkedvelő. Csanálos arany ifjúsága f. hó 26. 27-én este 6 órakor Rokk Gizella tanítónő vezetése mellett Erdélyből menekült testvéreink segélyezésére szini- előadást rendez. Színre kerül. „Angyalszívek“ főtiszt. Bodnár Gáspár ismert darabja melyet iskolás leánykák adnak elő. Szereplők. Dorner Matild, Lini Mariska, Temfü Verőn, Mariska és Regina, Csirák Mariska stb. Ezt követi. „Az árva leány“ hatásos és végtelenül kedves a darab. Szereplők. Czier Margit, Tenpflí Mariska Ludeser Giziké, Czier Tériké, Tempfli Terus, Fleischer Julis és Liesz Verőn, mint gazdag család képviselő. Czier Mariska, Juliska, Gizi, Sekk Terus, mint a szegény család képviselői Mellau Nándorka Jézuska szerepében. Ez utón kérjük a szives érdeklődők megjelenését valamint anyagi támogatásukat a fájdalmak eny hítésére a könnyek felszántására. Az iskolák megnyitása. Mint értesülünk, a városunk területén levő elemi iskolákban és óvodákban a tanítások folyó hó 11-én (hétfőn) rendesen megkezdődnek. Halálozás. Káldor Ábrahám, a városi fogyasztási adóhivatal tisztviselője, ki ebben a szakban évtizedeken át működött, a napokban súlyos betegség következtében 64 éves korában elhunyt és nagy részvéi mellett tétetett örök nyugalomra. Tilos az uzsonnakávé vidéken is. A Közélelmezési Hivatal úja ab elhatározása szerint az uzsonnakávét Magyarország egész területére délután 3 órától este 8 óráig betiltották. A tilalom a kávémérésekre, vendéglőkre, szállodákra is vonatkozik. „KATHOLSKUS CÍMTÁR.“ A Katolikus intézmények és egyesületek „címtárának“ megjelenését a magyar püspöki kar nagy melegséggel fogadta és azt körlevelekben a lelkész— kedd papság figyelmében ajánlotta. Csernoch János dr. bíboros hercegprímás XV!!I. körlevélben a következőleg emlékszik meg erről a munkáról: „Az Országos katolikus szövetség a XI. országos katolikus nagygyűlés megbízásából megszerkesztette és kiadta az összes katolikus társadalmi egyesületeink és intézményeink nevét magába foglaló címtárt.“ Az országos jellegű egyesületek és az egyesületi központok ismertetése után a címtár egyházmegyénkint és plébániánkint ismerteti az egyes lelkészségek területén található egyesületeket. A címtár az egész magyar katolikus egyház egyesitett névtára is. Kapható az Országos Kasholikus szövetségnél, Budapest IV. kér. Ferenciek tere 7. Ajánlom a müvet a Tiszt. Papság figyelmébe. Nyál és más mindenféle v.ad magas áron megvétetik. Pats Antalnál FJtty utca 16. scant. Elitéit árdrágítók. A rendőrség legutóbb a következő árdrágítókat ítélte el. óindele Antalnét -(Agoston-u. 64) tejnek maximális árón felül való árusításáért egy napi elzárás 50 K pénzbüntetésre és az Ítélet hírlapi nyil- téri közzétételére ítélte. — Grosz ignáczné fűszerest petroleum drágításáért 20 K fő és 20 K mellékbüntetésre Ítélte. — Tischler Rudolfnét tej uzsoráért 20—20 K-ra Ítélte. HÍREK. A te neved. A te neved csak átok, hazugság . . . Egy zokogó —; síró gyötrelem . . . Egy titokzatos, egy csöndes sejtelem ... A Te neved egy Hk, mely elveszett . . . Csalfa szó... vétek... bűn... hiba . . És — a Te neved egy könnyes szent ima. Farkas Gábor.