Szatmármegyei Hírmondó, 1916 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1916-06-18 / 25. szám
Nagykároly 916. junius 18. Vasárnap. VI. évfolyam. — 25* szám. Szatmár „A VARMEGYE“ Közigazgatási, társadalmi és közgazdasági hetilap. SZATMÁR VÁRMEGYE JEGYZŐEGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét érdeklő közlemények felelős gf szerkesztő címére — Émídréd — küldendők. Kiadóitivalal: NAGYKÁROLY, SZÉGfiffiiniTCA 20. SZ. („KÖLCSEY-NYOMDA“ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG.) Felelős szerkesztő: NAGY ISTVÁN, a Szatmárvármegyei jegyzoegyesüiet főjegyzője. Munkatársak: BODOKY ISTVÁN, KOMORÓCY PÉTER, kismajtényi körjegyző. kapnikbányai jző, e. jző. Előfizetési árak: Egész évre — — Félévre — — — — Nyilítér sora 40 fillér. — — — d korona. — — — 4 korona. Egyes szám 20 fillér. A m. kir. honvédelmi miniszter ur leiratára a következő tájékoztató felvilágosításokat magában foglaló felterjesztés állíttatott össze s fogadtatott el az egyesület választmány által. Szatmárvái megye községi és körjegyzőinek egyesülete a központi egyesület által hozzájuttatott kérdő pontokra tapasztalatainak eredményét az alábbiakban összefoglalva adja elő: 1. Hadi szolgáltatások, katonai requirálá- sok, beszállásolások, lovak és jármüvek szolgáltatása, hadi célokra szükséges munkások kirendelése, térítési és kártérítési igények. Személyes hadi szolgáltatások (hadi munkák) végzésére kirendelés egyike volt háborús feladataink legnphezebbikének. E kötelezettség a magán érdekek súlyos korlátozásával járván, különösen a háború elején voltak az egyesek zúgolódásai és ellenszegülései hangosabbak és komolyabbak. Minél több ember került kirendelés alá, annál nagyobb lett a megértés és a türelmes engedelmesség. Az 1912. évi LXVIII. t.-c. és a kiegészítő 1914 L. és az 1915. évi • XHI. t.-c. intenciója óv. rendelkezései alapján a kirendeléseknél, azok sorrendjénél a kor, foglalkozás s egyébbméltánylást érdemlő szempontokra kellő figyelemmel voltunk, mégis a dolog természete miatt nehézségeink voltak. A 13—50 évesek szolgálati kötelezettsége, bár kirendelésük a hadi szolgáltatási törvény alapján történt, a népfölkelési törvényen alapulván, 1915. II. t.-c. és a kiadott bevonulási utasítások szerint az 1912. t-c. 5. §-ában felsorolt mentességi igények általában a 17 és 59—55 évesekre, egyébként csak részben bírnak gyakorlati jelentőséggel, holott ezek alapján | sokszor hallottunk zúgolódást, kaptunk feljelentést s sok iratváltás és eljárás keletkezett. Különösen az „önálló mezőgazdák“ címén keresték a mentességet, jó lehet a háború hosszadalmassága és a falusi lakosság túlnyomó mezőgazdasági jellege mellett már más anyag rendelkezéseinkre nem állott. Gyakran igazolták testi alkalmatlanságukat orvosi bisonyitvánnyal egyesek : természetesen orvosuk nem tudva, hogy minő szolgálatra s mily szempontok melleit történt a kirendelés, el nem fogadható ’módon adták igazolásukat. Általában a mentességi igények újra meg- állapitandók, a mezőgazdák mentessége a felmentési szabályok szerint benne elbírálandó akkor, amikor a községben már más szolgálat köteles nem áll rendelkezésre. Testi és szellemi alkalmatlanság tiszti orvosi vélemény alapján vehető beigazoltnak. Nehéz a jegyző helyzete a kirendeléseknél. Mai közjogi helyzetünk és hivatali pragmatikánk, a néphez való viszonyunk és köztük élésünk a legkényesebb helyzet elé állítanak bennünket. Mivel a kirendelés bizonyos össze irás alapján a főszolgabírói hivatalból egyenesen nem végezhető, nagyon helyes lenne, ha a jegyző a kirendelésre javaslatát terjesztené be, amelynek alapján a szolgálat kötelesek az I. fokú hatósághoz való behívás, vagy onnan való kirendelő jegy utján szólittatnának hadi munkára. Ezen eljárás megfelel a törvényes rendelkezéseknek és sok kellemetlenséget hárítana el mit oktalanul annyiszor szenvedünk. Tekintettel, hogy végső szükségben a katonaság kirendelést is eszközöltet, a mentességi igény expressis verbis k terjesztendő volna a községi kisbiróra, (hajdú stb.) akire a jegyzőnek a mindennapi kézbesítés, behívás, liirdet- ményezés, dobolás, előrendelés mellett feltétlen az esküdtek s más elöljáróknál nagyobb mértékben szüksége van s akiket a mai viszonyok mellett pótolni lehetetlen. A hadi célokra dolgozó gyárak, vállalatok, műhelyekhez kirendelt munkásaink gyakran és sokszor panaszkodnak nem alaptalanul, egészségtelen elhelyezés és a rassz élelmezés miatt, holott a katonai teendőkre kirendelt hadi munkások ily panassza nagyon ritkák. Ugyanezen hadimunkások panaszkodnak, hogy a ruhakoptatás és a szerszámaikért járó térítéseket nem kapták meg. Ez irányban nagyobb ellenőrzést kérünk, hiszen ők nemcsak honvédelmi kötelezettségeiket teljesitik, de a vállalkozó jövedelmét is gyarapítják s rendesen erős munka alatt állanak. Kivált eleinte többször találkoztunk a kirendelésnél ellenszegüléssel s ez esetben előfordult, hogy a foganaiitásra kellő idő nem állván rendelkezésünkre az 1912. évi 68. t.-c. 30. §-a alapján a közvetlenül kért csendőri támogatást, vagy .--~*hezen, "agy kéeede!-niesen sem kaptuk meg. Dologi szolgáltatásokra vonatkozó felhívásainkat a kötelezettek általában engedelmesen és sürgősen teljesitik. E nemű szolgáltatások közül a lovak és jármüvek körül vannak kínosabb nehézségek és panaszok. Különösen az 1912. évi t.-c. 10. §-a alapján kirendelt s az 1914. évi 50. t.-c. 16. §-a alapján végleg átvett fogatos jármüvek becslése aránytalan volt a valódi értékkel, a hosszadaimas kifizetés sérelmes volt s ezért orvoslandó. A becslést legtöbbször csak egy becslő végzi ami ellentétben van a 87471/1915. Hm. sz, eljárási szabályokkal. A községi elöljáróság küldöttje szóhoz sem jut ami pedig a szolgáltató tulajdonos jogos érdekeinek meg- óvhatását jelenti, t öbbször nem kap elismervényt az átadó, amivel aztán a hosszadalmas sok dolgot adó mégis felületes utólagos eljárások idéztettek elő. Az 1912. évi 69. t.-c. általában nagyon bevált rendszerrel intézi a lovak és jármüvek szolgáltatását. A becstárra vonatkozó 6. §-be!i rendelkezésnek kormány rendelettel a forgalmi ár szerint való becsültetést megengedő magyarázata sok jogos panaszt szüntet meg, tehát ez állandósítandó lenne törvényhozásilag. A becs- árnak a 7. §. szerint 6 héten belül való kifizetése igen fontos, mert a lótulajdonosok legnagyobb része a beadott ló árából pótolja a legtöbbször nélkülözhetetlen igavonóját. Kisebb anyagi sérelem, az olykor megtörténő eljárás, hogy a jármüvek, illetve fogatokkal adni kötelezett takarmány és kisebb szerelvények nem térhetnek meg. Helyes felfogásunk szerint a körjegyzők azon lovai melyeket hivatalos utazások teljesítésére tart, az 1912. évi 68. t.-c. 13. §. b. és az 1912. évi 69. t.-c. I. §. c. pontja alapján az átadás alól mentesek. Találkoztunk azonban ellenkező felfogással, tehát a rendelkezések a jegyzőkre nézve — legalább rendeletileg — precizirandók lennének. Még azt említjük meg a lóosztályozásokra vonatkozólag, hogy különösen munka időben igen időtrabló, amikor az osztályozások járásonként, vagy nagyobb csoportonként egy he- • lyen tartatnak, amikor községenként vagy körjegyzőségenként 1—2 óra alatt bevégezhetök. Egyébként a fennálló szabályok beváltak. Nem ütközne nehézségbe, hogy a kisebb módit tulajdonosok a község jótállása és az állampénztártól kapott elismervény biztosíték ’ mellett valamely pénzintézettől, adóhivataltól,, gyámpénztártól stb. lovaik pótlására előleget kaphatnának, ami különösen munka időben jelen- J tős előny lenne. 2. Hadba vonultak segélyezése, rokkant- j sági és ellátási nyugdijjak. A segélyezések körül a panaszok özöne - hangzik úgy egyesek mint a konrekt, hibákat igazoló esetekből általánosító sajtó részéről, j Dacára a kialakult sötét közfelfogásnak, mely mindig a jegyzőt apostrofálja, ki kell jelentenünk, hogy úgy a segélyezés törvényes és utasításokban történt rendezése — mai állapotában — mint segélyezés végrehajtása a nemes cél, a humanizmus, a kötelesség érzet teljes tudatában van keresztül vezetve. Sőt tapasztalatunk s felelősségünk teljes tudatában megállapítjuk, hogy a falusi lakosság jó részének segélyezése a legmagasabb mértékű. Van ezernyi panasz amelynek túlnyomó részét az idézi elő, hogy a katonai hatóságok nem ismerik az egyesek viszonyait és az ide vonatkozó rendelkezéseket s igy téves utasításaikkal akaratlanul is igen sok felesleges munkát, a népben pedig irántunk bizalmatlanságot idéz elő s a legerősebb vizsgálat során van csak néhány hiba Roppant nehéz a segélyezettek ellenőrzése, egyszerileg lehetetlen. De a legtöbb helyen a társadalom által magára hagyott jegyző képtelen is erre. Kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy igenis a pénzbeli segély igen sok, az igény külső formáit igazoló családnál a pazarlás cifrálkodás, erkölcsi magatartás lazulásának forrása. Különösen ál! ez az állandó havi bevételekhez nem szokott nőknél. Természetes ennek a legjobb ellenszere a 134.000/1914. Pm. utasítás 20. §-ában megengedett s a fő élelmi cikkek természetbeni adásával meglenne, ha ezt a kellő községi személyzet hiánya ki nem zárná s élelmi cikkek requirálása centralizálás megengedné. A helyi segélyzö bizottság működése be lenne szüntetendő, mivel célra nem vezet és sajnos azt általában véve meg kell állapítanunk, hogy a bizottsági tagok nem szívesen működnek, de ha kellemetlenségük van, azonnal lemondanak. Működésűk esetén is úgyis a jegyző végzi az összes teendőket. Ami pedig a segélyezési szabályokat illeti a gyakorlat ma kivivóbb hiányait nem bizonyította. A különböző ujjabb intézkedésekkel módosított alap utasítás csupán nagy tömegű, nehezen áttekinthető, szétszórt, de rendelkezéseiben általában bevált. A gyakori panaszok egyik fő oka, hogy a családtagok kora, száma, a bevonult átlagos napi keresete egybevetésével kalkulált napi segély alapján előálló havi összegek a különben egyenlő megélhetési feltételekkel és anyagi követelményekkel bíró családokra fillérekben különböző összegekben jelentkeznek. Csak a gyakorlat embere tudja mennyi vételkedés, irigység és koholt véleményezés indította panasz forrása ez. Véleményünk szerint havi összegekben a megélhetésre kisebb területeken (járás megye) megállapított s a bevonult napi keresetétől füg-
