Szatmármegyei Hírmondó, 1916 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1916-12-03 / 49. szám
Nagykároly 1916. december. 3. Vasárnap. Közigazgatási, társadalmi és közgazdasági hetilap. = SZATMÁR VÁRMEGYE jEGYZŐEGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. = VI. évfolyam* — 49. szám. A tap szellemi részét érdeklő közlemények felelős szerkesztő címére — Érendréd — küldendők, -»g Kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENY1-ÜTCA 20. SZ. („KÖLCSEY-NYOMDA“ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG.) A nagy gyász. November 30-án egyszerre szólott Magyarország minden harangja. Egyszerre zárultak be a forgalom és a vigasság kapui. Egy időre rnegáliott minden, ami a mozgalmas élet nyilvánulása, hogy alkalmat adjon a belső élet, a lélek életének nyilvánulásához. A már napok óta tompított élet egyszerre a csend legmélyebb fokára szállott, a már napok óta sajgó fájdalom egyszerre a legmagasabb fokra hágott. November harmincadika sok évtizeden át lesz a királytisztelő magyar nemzet gyásznapja. A reánkszakadt világháború szomorú dátumai között is kiemelkedő jelentőségű lesz e nap, mikor több mint félszázad óta urunk és királyunk sírba száll. Amikor zuknak a harangok szerte a hazában, ünnepi feketébe öltözve megy templomába a gyermek, ki még csak misztikus tájékozatlansággal rebegve, félve ejti ki a király nevet és a felnőtt, ki e nagy szó súlyának tudatában vért és életet áldozni képes érte. Szószékekről, az iskolák katedráiról szól ma a beszéd a nagykirályról, ki nagy müvét itt, hagyta befejezetlenül és annyi hatalmas eredményhez nem fűzhette hozzá a legméltóbbar, a tartósan meghötöít béke áldásait. Az ő emlékéhez Emlék. Irta: Jácint. Amikor a szemhatáron Feltűnik egy kislak, Hej, be’ fájón megsiratlak Virágos, kis ablak . . . Felzokog a lelkem mélyén Annyi édes emlék . . . Mintha nem is vérmezőkön, Mintha otthon élnék . . . Hej! az estét ... azt az estét Sohasem felejtem . . . Amikor az ablakodnál Búcsúm elrebegtem. Amikor egy kis leánynak Szeme könyben ázott, Amikor egy kis leány-ajk Bucsucsókot váltott . . . Hervadó, szép rőzsaszálom . . . Muskátlis kis ablak . . . Csak az a jó Isten tudja Hányszor megsiratlak. vt Felelős szerkesztő: NAGY ISTVÁN, a szatmárvármegyei jegyzőegyesület főjegyzője. Munkatársak: BODOKY ISTVÁN, KOMORÓCY PÉTER, kismajtényi körjegyző. kapnikbányai jzö, e. jző. méltó mélységes fájdalom járja át ma a sziveket és fogja össze az együvé tartozó lelkeket. A hazának minden városában, minden falujában gyász és kegyeletes emlékezés ünnepét ülik. Népének fájdalmas bucsukönyei között száll le a sírok világába I. Ferencz József. A varmegye gyásza. Istenben boldogult királyunk elhunyta alkalmából Csaba Adorján főispán november 29-én délelőttre rendkívüli közgyűlést hívott össze, melyen a mostani abnormális közlekedési viszonyok folytán idegenből csak kevesen jöttek el, de azért a gyűlés a gyászesethez méltóan folyt le. Csaba Adorján főispán pontban fél 11 órakor a közgyűlést megnyitván, annak megnyitása után felállott és a következő beszédet mondotta el: Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Szomorú és fájdalmas feladatot teljesítek, midőn a mai rendkívüli közgyűlésen hivatalosan bejelentem, hogy hódolattal szeretett urunk Első Ferencz József Ausztria császárja, Magyarország Apostoli királya 68 évi uralkodása után november 21-én átadta nemes és nagy lelket az Örökkévalóságnak, fáradt testét az enyészetnek. Halálával a történelem egyik tragikusabb, de egyúttal a legfenségesebb életpályája nyert befejezést. Nagy alkotásai élni fognak, inig a nemzet él, életpályájához fűződik a Művész n öh ős ! Drága Művésznő! Ma is, mint mindig magácskáról álmodtam szépet . . . gyönyörűt! Ködlruhában volt a színpadon . . . tapsolták s bohó lelkem úgy örült. Drága Művésznő! Én is ott voltam ám és hallottam a zugó tapsok viharát Boldog voltam, mert ünnepelték, lelkem az örömmámor hatotta át! Drága Művésznő! Ez most már nem álom, magácskától én kérek ám valamicskét Nem gondolja, potyára töröm fejem és irok magához versikét. Jávor Antal. Kovács Pista levele. Irta: Léber János. Levelet ir a Kovács Pista. Lassan, bizonyos ütemszerüséggel szedi elő bornyujából a foltos gyűrött levélpapírt, melyet valamikor régen — még a leutazás közben — vásárolt. Nyugalom van a fronton, pár órai pihenés. Odaátról nem szólnak az ágyuk. Úgy látszik, gondolkozik a sógor, nem-e volna jobb biztosabb tanyát keresni. Előfizetési árak: Egész évre — — — — — — — 8 korona. Félévre — — — — — — — — 4 korona. Nyilttér sora 40 fillér. Egyes szám 20 fillér. nemzet újjászületése és tüneményes fejlődése s elmúlásával önkéntelenül tolul lelkűnkben előtérbe az a kérdés, miért nem adta meg a sors ennek a sokat szenvedett uralkodónak, hogy nagy müveit Ö juttathassa tető alá egy dicsőséges háború befejezése után egy mindenkorra szóló áldást hozó béke megteremtésével. A Mindenható bölcs intézkedése ellen azonban zúgolódnunk nem szabad s vallásos megnyugvással kell fogadnunk a változ- hatatlant. Soha uralkodó népeivel szeleteiben jobban összeforrya nem volt, mint Ő s ez a szeretet csak most, halála után nyilvánult meg teljes nagyságában. Tudta ezt és érezte a magasztos lelkének utolsó megnyilvánulásában ezt a sze- retetet végső intézkedésében kérte átruházni utódára. Emlékét úgy őrizzük meg legméltóbban, ha ez utolsó rendelkezését szivünkbe véssük. Áldozzunk mindent a hazáért, ruházzuk át hűségünket, szeretetünket az utódának. Most pedig mielőtt őseihez megtérnék örök pihenésre, ravatala előtt rójjuk le a kegyelet adóját. Indítványozom, hogy magasztos emlékét jegyzőkönyvünkben örökítsük meg s ezen jegyzőkönyvet díszes példányban levéltárunkban helyezzük el megőrzés végett; fejezze ki a törvényhatóság Urunk és Királyunk Ö Felsége IV. Károly király előtt mélységes gyászát és részvétét a m. kir. Kormány utján; képviseltesse magát a temetésen küldöttség utján, ravatalára helyezzen koszorút, emlékét pedig zárja szivébe és őrizze meg minden magyar ember. Ilyenkor aztán van idő a hazagondolásra. Van idő arra, hogy a katona lelke hazaröppenjen a családi tűz melegéhez, ahol aggódó szülői szivek gondolnak reá. Kovács Pista is hazagondol. Már kiterítette felforditott csajkáján a papirt. Kezében már a plajbász is .. . csak írni kell . . . mig a lelke száll messze ... túl a Visztula hullámfodros vizén ... túl a Kárpátok véráztatta bércein ... A magyaralföld kellős közepébe. — Vájjon mit csinálnak otthon ?! Bizony már egy éve is elmúlt, hogy eljött hazulról. Emlékszik rá jól. Hullottak a fák levelei. Őszbe hajlott az idő. Azóta bizony már újból lombosodtaic a fák koronái, hogy most újból hullassák sárgult levelüket. Talán épen az alattuk pihenő hősök sirhantjára! Mennyi minden történhetett azóta otthon?! Mennyi fájó sóhaj szakadhatott fel azóta édesanyja kebeléből ? ...! Mennyi forró, titkon letörült könny buggyanhatott ki őszapjának dacos férfi szeméből ?! Nem Írják meg neki, de ő sejti, kiérzi a levelük soraiból, hogy fájó, nagyon fájó emlékek fűződnek ahhoz a naphoz, amelyiken ő is beállt a rukkolók közé s rázendítette a nótát: „ ... mindnyájunknak el kell menni...!“ Csípős szél süvít végig a lövészárok felett Meg-meglebbenti a sapkákratüzött, fonnyadt cserfagalyat s száguldozás közben diadalmas nótát muzsikálva lángpirosra gyújtja a fiuk szép, férfias arcét. Kovács Pista is magához tér. Lassan, meggondoltan közeledik ceruzája
