Szatmármegyei Hírmondó, 1916 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1916-10-22 / 43. szám
Nagykároly 1816. október 2~* Vacárnöp. VI. évi oyáral* szám. A VÁRMEGYE“ $íí x Közigazgatási, társadalmi és közgazdasági hetilap. SZATMÁR VÁRMEGYE JEGYZŐEGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részéi érdeklő közleményei; felelős & szerkesztő címére — Éretulrcd — küldendők. R:?.dchivalal: NAGYKÁROLY, SZÉCBKKYl-UTCA 20. SZ. („KÖLCSEY-NYOMDA“ KÉíZVÉNYTÁRSASÁG.) A burgonya requiválása. A m. kir. minisztérium 1916.. nősembe' 1-re elrendelte a burgonya requirá- Icisái. Aki tehát f. év szeptember hó 21-iki hirdetésünk érteimében 1916. október hó 31-ig eladásra kötelezett burgonya mennyiségét nem jelenti be, annak burgonya termését clrequiráfják es burgonyájáért métermázsánként 4 koronává! kevesebbét fog kapni. Országos Burgonya Közvetítő Iroda Szalmás megyei Kirendeltsége. Felelős szerkesztő: NAGY 111 f VAN. n szatmárvánnegyei jégyzőegyesüiet főjegyzője. Munkatársak • BGDOivY ISTVÁN, KÖMORÓCY PÉTER. kismajtényi körjegyző. kapnikbányai jzo, e. jző. Előfizetési árak: E/ész évre — — — Félévre1 — — — — Mvilttér sora 40 fillér-- — — 8 korona. — — — 4 korona. E; yes szám 20 fillér. A legkülönfélébb Cikkek közéit is, miknek magasra vitte isten a dolgát, a degszé- dületesebb karrierek egyikét csinálta a cipő. AL ára folyton felfelé megy“ ügy látszik nincsen is határa. Egyike a iegnclkülüzíieíetle- nebb cikkekneknek s igy meglehetős hatalom is van a lábbeli készítő iparosok kezében. Igen tanulságos volna egy kissé a mélyére vérni annak a szövevénynek, melynek mélyén rejtőzik a megközelíthetetlen, a drága cipő. Nagyon tisztában kellene azonban lennünk a tényleges viszonyokkal és nem azokkal, amiket rémmé ókképen a suszterek adnak be a vevőknek a saj t drágaságuk igazolására. ügy látszik t-lég illetékes forrásból származó véleményeket ismertetünk, amikor egy cipész termelő csoport és eg' iparkamara ármegállapítás határozatait közöljük. Az ár megállapítására a következő eset adott alkalmat. Mócz Péter aradi cipész mister ötvennégy koronát számított föl T r ;; Elek honvédő, mesternek egy pár férfi- és egy pár n".»cipő meg- talpalásáért. A hoiivédönnestemek kellett a cipő, tehát fizetett, mint a köles, de egyúttal följelentette a cipészt az ottani rendórbiróságon. A rendőrbiróság fölhívta a kereskedelmi és iparkamarát, hogy állapíts" meg, mit kérhetnek a cipészek ilyen munkáért.- A kamara az Aradi Cipészek Termelőszövetkezetének kalkulációja alapján megállapította, hogy a talppal, minden hozzávalóval s a segédnek fizetendő mtinka- dijjal együtt egy pár cipő megtalpalása kilenc korona ötven fillérbe kerül. Ezek alapján Weil Károly dr. rendörbiró száz korona pénzbüntetésre, nem fizetés „ ese t- 10 napi elzárásra ítélte a legkevésbé sem szerény cipészmestert s arra is kötelezte, hogy megzsarolt vevőjének fizessen vissza harminc koronát. A cipész csak most jött rá, hogy bizony rossz üzletet csinált és felebbe,:ctt. De , se a tanácsnál, se a belügyminiszternél nem talált irgalomra. Ez az érem egyik oldala. De a másik oldala is érdekes és tanulságos. Az aradi ; kamara, vagyis a legbenfentesebb fórum, ezzel ja konkrét cettel kapcsolatosan megállapította j ugyanis,, hogy a mai bőrárakat és megenged- i Siető tisztességes hasznot számítva. e.-;y pár rendes férficipő nem kerülhet többe harmincöt korona negyvennyolc fillérnél. Ha ez igy van, — s bizonyára igy is : van — milyen jogcímen követelnek a cipő- I kereskedők, cipészinesíerek és a többi féléi- i metes lábbeli-művészek országszerte 50. 70, 80 koronái, rőt ennél is nagyobb pénzösszegeket egy pár cipőért! Mindenfele a tisztes lábmüipar azzal biztatja a palit — és melyikünk nem az ma? — hogy most tessék cipőt j csináltatni, mert most még csak száz korona, de a jövő héten már százhúsz lesz! Hát most mar mit szólnak az érdemes polgártársak az aradi szakvéleményekhez? Itt említjük meg, hogy végre az első hatósági cipötalpaló üzem is megnyílt Magyarországon. Még pedig — mert az energia nem függ a város nagyságától — i.ip jzentmikiós nyitott elsőnek műhelyt s abban a szakszerű talpalási műveleteket már meg is kezdették. Aki oh akarja a cipőjét rendbehozatni, annak utalványt kell beszerezni, amit hétfőn, szerdán és pénteken délután adnak ki a városházán. A talpalási dijakat az utalvány kiváltásakor kell lefizetni. Ezek a dijak a következők: férfi cipő talpalása sarokkal 8, sarok nélkül 6 50, férfi sarok 2, női- és fiutalp sarokkal 7, sarok . nélkül ö korona. És f^^vsxfaBmOiiBaKR73£&zxss»aijrjsnr£aii reg katonák.' Elhagyott kis hely. A kis vendéglő udvarát ugyancsak belepte az akácfalevél. Nem igen söprik, mivelhogy minek és leinek. Az asztalok félre 'fordítva' állnak, egy-egy szék alájuk dugva, hogy lecsurogjon róluk a viz, ha esik az eső. A kuglizóban egymás tetején hevernek a babák, ahogy valamikor az utolsó kuglipárti ott hagyta, de azok is elmentek már mind eleven bakákkal kuglizni. A gazda is elment, az udvaros is elment, csak az asszony maradt otthon, mint a görög az üres boltban. Egymaga vár, de nemtudja mit nem tudja kit. A kilincset nem igen nyitják rá. Néha egy-egy iíhonma- radt, de az is csak ritkán betekint. De hamar el megy az is, a bornak hallatlan ára van, a sörét is ugrasztják napról-napra, dohány nélkül nem is Ízlik a cigaretta pedig már légen kifogyott a fiókból Elhagyatott világ ez, a macska az asztalon, kutya az asztal alatt alszik, a toronyból néha szól az egyedülmaradt kisharang s az ereszek alatt olykor ver a kanári. Ugyan kinek dalolsz kis ártatlanom ? Kérdezi az asszony. Talán éhös vagy? Lehetséges. — Ugyan beszéli neki az asszony csak gyünne már valaki, hogy elmehetnék a botba. Jó hogy mondta, mert meg van az úgy hogy kívánni kell az ilyesmit s akkor megtörténik. Öreg katona nyitja be az ajtót, benéz az udvarba nem lát ott senkit, megint csak visszahúzza, az asszony odakiált. — Vagyunk itten hé! A katona bejön. — Adjon Isten. Magának is. Messzirül-e? —' Lengyelországbul. Hát iijön már le. —Éppen azt akarom, mert már majd elszakad a lábom. Mi van benne,? Golyó ? — Ménkű mondja a katona. — Ha golyó volna bönne ki lőhetne vonni de aroma van benne aztán jár kél benne a fájdalom Aztán azt nem vöszi ki belőle sömmi. Hát magyar katona maga talán. — Hát-persze hogy az vagyok. Hát nézze mán ott a kanári madaram a kalitkában annak hoznám el a botbul az öni- jét hát addig csöszködjön egy kicsit. A katona brummog. — Hát mi közöm néköin ellő a verébhő mit tartja kalitkában miért nem ereszti ki, nem való a madarat rabságban tartani. Az asszony összecsapja a kezét, hát mekkora értetlenség ez már megint. De hát nem veréb e hanem kanári. Ménkű, mondja a katona. Úri huncutság veréb csak be kenték sárgára. Jaj, az én kanálimra még ilyent mondani is. hiszen ha észt ki eresztöm elpusztul. Hát lelkire vönné a halálát? A katona nézi a kanálit, az asszonyt, a szomorú udvart. Halál. Játszott vele eleget s ha jól keressük a lelkire sok halált vehetne Uzsoktól mostanáig de ki törődik most azzal a ménkü. Azonban a madár. Hát mégis. Kaiickába ja madár-miegymás .............. Há t hát mönnyön a madár önuijiert, majd addig itt maradok. Az asszony elmegy, a katona s-átnéz. Hát biz ez a telek io eí van hagyatva nagyon. Milyen lehet az otthon való? No, majd meglátja nemsokára, estére hazaér. Ráér itt csöszködni, a vasút úgyse indul hamarább. Csak ráne nyissa valaki az ajtót mert mit tudna neki szólni, hogy mi járatban van itt. A kutya fölkel és a térdére teszi a fejét, a katona a kutya fejére teszi a tenyerét. A macska megirigyli a kutya sorsát, a katona vállára mászik. No mondja a katona még az kéne csak, hogy még a veréb is- idegyujjön kalickából, Azonban jól van ez igy, bizonyosan otthon is igy lesz a kutyával meg a macskával. A kanáli élete most ő rajta állt. Hány ellenség élete álhatott rajta s bukott el, ki tudná ? Egykettőre emlékszik az a vörös milyen nagyot kiáltott, hát a golyók járását ki tudja, belőlük hány találhatott? Jön vissza az asszony a papiroszacskóval no mondja köszönöm is, hogy igy megsegített csak most már le tudnám vonni a kalickát. Hát álljon székre mondja a katona— En — kérdezi a terjedelmes néni. — evvel a 120 kilóval. Az ám a katona odabiceg a kalickához, a botot a falhoz támasztja s leemeli a madárházat. No igy jól van. Akkor mondja az asz- szony, az eszéhez hapván. Ä drága cipő.
