Szatmármegyei Hírmondó, 1916 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1916-10-08 / 42. szám
Nagykároly föl6. október 8. Vasárnap. VI. évf oyaml* — 42. szám* „A VÁRMEGYE« 9K; \ ** Közigazgatási, társadalmi és közgazdasági hetilap. SZATMÁR VÁRMEGYE JEGYZŐEGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét érdeklő közlemények felelős & szerkesztő címére — Érendréd — küldendők. Kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENY1-ÜTCA 20. SZ. („KÖLCSEY-NYOMDA“ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG.) Felelős szerkesztő: NAGY ISTVÁN, aszatmárvármegyei jegyzőegyesület főjegyzője. Munkatársak: BODOKY ISTVÁN, kOMORÓCY PÉTER, kismajtényi körjegyző. kapnikbányai jzö, e. jzö. Előfizetési árak: Egész évre — — — — — — — S korona. Félévre — — — — — — — — 4 korona. Nyilttér sora 40 fillér. Egyes szám 20 fillér. A háború romlásaiban mutatja a jövő munkáját, azt a munkát, amely a romok eltakaritóira, az állami és társadalmi élet ujjáépitőire vár. De a tétien ábrándozás és nagyhangú levegőverde- sés e legkevésbbé sem kielégítheti azokat a szerveket és egyéniségeket, akik komoly és lelkiismeretbe vágó dolognak tartják a magyarság erkölcsi és gazdasági helyzetét a háború után. Nemzeti létünk nagy kérdéseinek oly megoldása hangzott el a magyar királyi tudomány- egyetem falai között, amelynek különös hatással kell lennie mindenkire, akinek érzéke van a magyarság legfőbb érdekei iránt. A budapesti egyetem uj rektora: Mihályi! Ákos dr. prépost székfoglaló beszéde a népmentésnek azt a prog- rammját állította a magyar papság elé, amely országszerte és felekezeti különbség nélkül megérdemli a lelkek őszinte érdeklődését és ami még ennél is több: gyors cselekvést, a gondolatokban, tettekben megnyilvánuló elfogadását és megvalósítását. A beszéd a papságnak a háborút követő, különleges misszióját, és feladatait körvonalazta abból a nézőpontból indulva ki, hogy az állami élet újjáépítésének munkájából vegye ki részét a papság, megértve teljesen a nagy idők intelmét: hogy felekezeti különbség nélkül, félretéve minden kicsinyességet, kezetnyujtva egymásnak kiaknázzák a vallásuk nyújtotta összes erőket és energiákat, hogy a világ- katasztrófa után méltóan foglalják ei az első helyet a restauráció munkájában. A népmentés oly munkatér, amelyen a papság közreműködése nemcsak kívánatos, de elkerülhetetlen szükség. Ezekben az időkben a magyar papságnak utánoznia kell a hithird.efjpket, akik először szántani és vetni, kaszálni és kapálni tanítják a népet. A magyar papságnak a nép anyagi segítségére keli sietni, nem mintha ez volna a legnagyobb szükség, de ez fáj a legjobban, ezt érzi az ember, a társadalom és a nemzet is elsősorban. — Az anyagi bajok enyhítése által a lelki sebek is könnyebben hozzáférhetőbbek lesznek. A háború nagy vérveszteségének anyagi pusztításának helyrehozatala, a romok eltakarításának munkája csak a magyar papság iránytadó állás foglalásával lehetséges. Az erkölcsi téren a családi élet tisztaságának megbecsülése, a keresztény elvek szerint való élet, a gazdasági téren pedig minden társadalmi osztály több munkája és kevesebb igénye biztosítja a fejlődést. A papok javarésze földbirtokban kapja illetményét és ez teszi lehetővé, hogy példaadás és szakképzettség által legyen a falu első gazdája. A nemzet gerincét, a kisbirtokosi tanítsa meg a pap többet termelni, észszerűen gazdálkodni, legyen apostola a szövetkezeti eszmének, vesse meg az egészséges, munkából élő gazdasági élet alapját, hogy a nemzeti lelkipászíorko- dás által istentől hivatott mestere vezetője legyen a népnek, nehogy a már prédára leső illetéktelen kezekbe jusson ismét a nemzet legfőbb java, a magyarság szellemi és erkölcsi iránya. Szaímárvármegye közigazgatási bizottsága í hó 13-án d. e. 10 órakor tartotta rendes ülését Csaba Adorján főispán elnöklete mellett. A központi előadókon kívül jelen voltak: Jármy Andor, Madarassy Dezső és Nemestóthy Szabó Antal. Főispán megnyitó szavai után az alispán tette meg havi jelentését, melynek főbb adatai a következők: A vármegye területén ezidő szerint vagy 80—100 erdélyi menekült tartózkodik, kiknek napi segélye 1 K. Az arra szorulóknak ruhával való ellátása folyamatban van. A megye közélelmezésében figyelemre méltó zavar nem jelentkezik. Az ellátatlan Disputa. Irta Tömörkény István Nem lehet mondani, hogy az ne volna nagy öröm, mert csakugyan az amikor aféle vén ötvenesztendős célszerű agg szentségek találkoznak egymással, akik harminc évvel ezeknek előtte együtt szolgáltak, különösen pedig nem is itthon, hanem oda alá messze a Törökországban, ahol olyan tornya van a templomnak, hogy a harang lejár belőle esténkint aludni. Es más kiilönféleségek is vannak ott lent, a jó Isten háta mögött. Ül hát a vén népfölkelő féldecije mellett, nézi a kis kotyogtatósnyaku üveget, benne a törkölyt s mondja neki magában, de fölmönt a dolgod, de fölmönt a dolgod hogy igy mög- drágultái. Te is fölmásztál, mint az uborka a fára. Akkor jön egy másik rettentő módón vén csatár a pirosszalagos medáliával és nézi amannak a ruháján a pirosszalagos medáliát, aztán nézik egymást, előbb kissé idegenkedve, aztán bizalmasabban, végzetül mind a kettő ezt mondja. — Nini. Azután mondja az egyik. — Hát kend az? Mondja amaz. — Hát kend is csak az? — Hát. Sekszumfircik, firte batalion. — Hát. Drájcente kompánia, firte cukk, cvájte kamarájcsaf. — Kend akkor a Szécsi Márton. — Nem, a Vőneki illés. Kend mög a Borsodi Bálint. —• Az. De a Borsodi Bálint cváj, mert vót Borsodi Bálint ájnc is. — Tudom, tudom — int jóváhagyólag Vőneki — de az a fircentnél volt az italos kapitán keze alatt. Aki mikor hazagyüttünk, örö- inibe úgy berúgott, hogy éjjel kiesőit a ka- szárnyaablakbul, aztán möghalt ott a kaszárnya falánál. Odale nem halt mög hanem ha- zagyütt a városháza fala mögött möghalai. A másik emlékezik rá ez csakugyan igy volt. — De — mondja — nem a városháza fala mellett törént ez. Hanem odaki a Mars- térön a Normálba, Csakugyan. Az öreg kaszárnya is fiatal volt még akkor úgynevezett minta-laktanya, minélfogva normál-kaszárnya volt a neve. — Hát igen — feleli a másik vén csont a Normál fala mellett. De hát azt is a város csináltatta hát az is csak a város háza. — Nono — hagyja rá Bálint No. li — hát hiszen ha igy keressük. Mindegy azonban ez most már, akárkié volt is a fal, a fődolog, hogy az öreg kapitány bácsi kiesett íz ablakon éppen az utcai fabe- hányö vasrácsra s ott is maradt, semmit sem szólván. A szomorú esemény ezúttal csak arra jó, hogy a kél vén csont megtudja egymásról hogy ők csakugyan régi cimborák. Nem aféle messzirül gyütt emberek, akik hazudhatnak óssze-vissza mindent, hogy erre jártunk, meg amarra jártunk, még halat is láttak a tengeren repülni, meg miegyébb bolondság. Most már lehet beszélni, egyik sem bolonditja el a másikat. — Nem állítjuk egymást a falhoz — mondja Bálint. Kend most hun szolgál ? — Krakkóba fönt a Galíciába. — Az nagy város lőhet. — Még nem értem a végit pedig ide-oda mászkálunk őrségre. Hát kend? — Én mög oda alá a Pólába, az is messze van, úgy a tengör szélin van, hogy majd bele esik. A kuk fersztungferpéknél. Most idehaza vagyok két heti űrlapon. — Az én lapom is csak tizennégy napra szól, de hat nap ráadás van utazásra. Illés ellelja Bálint elől a pálinkásüveget, mondván : — Ne igya kend ezt a mérget. Igyunk bort. Bálint védekezik. — Könnyű kendnek. Odalen van cérna vina. Krakkóban nincsen, vagy ha van is, ahhoz nem juthat a mienk fajta embőr. — Hát hiszen éppen azért — mondja Illés. — Itthon ne éljőn kend vele. Étel után tót iszik pálinkát. (Az ám, jó emberek. Meg az urak pat- kolják meg a jó ebédet snapsszal, mert az úgy finom, pedig voltaképen a tót szokása ez.) Azonban ez is mindegy, A pálinkás kara- fina félretolódik és bort szipolyoznak őfelsége Nemzeti ielkipásztorkodás. ' bizottság lése.
