Szatmármegyei Hírmondó, 1916 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1916-07-23 / 30. szám

30-ik szám. SZATMÁRMEGYEI HÍRMONDÓ. 3-ik oldal. lását a fővonalon egy gyorsvonatpár forga­lomba heivezése tárgyában. A vármegye terü­letére vonatkozólag az őrlési vám nyolc szá­zalékban állapittalott meg. Miskolc város áti­ratára elhatározta a közgyűlés, hogy a tényle­ges katonai szolgálatot teljesítő hadbavonult katonák családtagjainak segélyezése tárgyában felír a miniszterhez. Kitüntetett orvos. Dr, Popovits Kornél nagykárolyi orvost, aki főorvosi rangban az olasz harctéren teljesit szolgálatot, Őfelsége kiváló érdemei elismeréséül a koronás arany érdemkeresztet, Ferenc Szalvátor pedig a Vörös­kereszt 11. osztályú tiszti jelvényével tüntette ki. Lelkészbeiktatás. Körösi Károly volt szakaszi lelkész, akit a megyéspüspök Kálmánd plébánosává nevezte ki, a napokban foglalta el uj állását. Fogadtatása lelkes ünnepségek között ment végbe. A plébánost a község nevében szívből jövő, keresetlen szavakkal dr. 'Scheffler János theológiai tanár üdvözölte. Ülés. A vármegyei központi választmány julius hó 25-én az alispáni kisteremben ülést tart. A 10 órakor kezdődő ülés tárgysorozatán az országgyűlési képviselőválasztók ideiglenes névjegyzéke ellen benyújtott felszólalások elintézése szerepel. Mikor Ivánka Imre Nagykárolyban járt. A pozsonyi pör főhőse: Ivánka Imre hat évvel ezelőtt látogatásával szerencséltette Nagy­károlyt. Akkor nem üzleti ügyben járt, hanem mint politikai kortes tűnt fel Nagykárolyban. Az 1910. évi általános választások idején Papp Béla támogatására érkezett Nagykárolyba Ivánka Imre, aki akkor a békési kerület függetlenségi képviselője volt. A választás napján a szim­patikus megjelenésű Ivánka kocsin járta be a várost s igyekezett szavazókat verbuválni. Agi- tációjának meg is lett a kellő eredménye, — a néppárt jelöltje N. Szabó Albert dr. kisebbség­ben maradt Papp Bélával szemben. Kitüntetés. Csengeri Mártont városunk fiát, 6-ik vártüzérezredbeli tűzmestert a had­seregparancsnokság a vitézségi érem szalagján a koronás ezüst érdemkereszttel tüntette ki. Pro patria! Komódy Pál a 12-ik hon­védgyalogezred zászlósa, Komódy Lajos pol­gártársunk fia, az északi harctéren megsebesül­vén, a kassai helyőrségi kórházba szállíttatott, ahol rövid szenvedés után f. hó 13-án elhunyt. Holttestét hazaszállították s f. hó 16-án helyez­ték a református sirkertben örök nyugalomra. — Fisch Sándor, a 12-ik honvédgyalogezred zászlósa, az I-ső és ll-ik oszt. ezüst vitézségi érem tulajdonosa — ki a háború kiütésekor önként jelentkezett a haza védelmére, 14 havi szakadat­lan harctéri szolgálat után 21 éves korában junius 30-án az északi harctéren hősi halált halt. Az elhunytban Fisch Lajos nyifcsászári földbirtokos és neje gyömörői Áldor Tekla fiukat, Fisch Erzsiké férjezett Nagy Zoltánné, Fisch Ella és Miklós testvérüket, özv. gyömö- rői dr. Áldor Adolfné szül. Rooz Lujza unoká­ját gyászolja. — Schön Gyula városunk fia, a szatmári 12-k népfölkelő gyalogezred zász­lósa, a harctéren szerzett betegségében 38 éves korában f. hó 12-én hő i halált halt. Az öregek sorozása. A 37—50 éves B. alosztályu népfölkelők Ifl-ik pótszemléje váro­sunkban a nagykárolyi illetőségüekre szeptem­ber hó 12—13 napján, a járásbeliekre pedig szept. 14—18 napján fog megtartatni. Halálozás. Teleki Antal nagykárolyi p. ü. számellenőr f. hó 16-án rövid szenvedés ntán elhunyt. A szorgalmas tisztviselő temetése f. hó 17-én ment végbe. Elhunytat neje és hat gyermeke gyászolja. Nvugdijválasztmányi ülés. Szatmár- vármegye jegyző- s körjegyzői nyugdijválaszt- mánya f. hó 21-én ülést tartott, amelyen folyó ügyek kerültek elintézés alá. A vármegye egészségügye. Dr. Schönpflug Béla főorvos jelenti, hygy a vármegyében az egészségügy általában kielégítő. A hólyagos himlő még mindég kisért, hörg hurut és kanyaró is fordult elő szórványosan. A járványos beteg­ségek leküzdésére minden óvó intézkedés megtétetett. A Haditermény R.-T. nagykárolyi kirendeltsége. Mint már lapunk múlt számá­ban jelentettük, Nagykároly rövidesen egy uj közintézménnyel lesz gazdagabb. A Nagykárolyi Kereskedelmi és Iparbank helyiségében rövi­desen megnyílik a Haditermény Részvénytár­saság Szatrnár- és Ugocsamegyei kirendeltsége. Amint értesülünk Magyarországon összesen csak harminchét kirendeltség szerveztetett. Egy- kirendeltség több megyére terjed ki, székhelye pedig az a megyeszékhely, amely gazdaságilag is központja az illető megyéknek. Néhány megyére vonatkozólag, ahol a megyei székhely forgalom lebonyolítása ennek következtében s a forgalom lebonyolítása ennek következtében nehézségekbe ütköznék, nem történt intézkedés. Ma még nem lehet határozottan tudni, milyen lesz a tervezett intézmény. Sem rendelet, sem hivatalos kommüriiké nem jelent meg eddig erről. Annyit azonban már most is tudni lehet, hogy ez a nagykárolyi kirendeltség lesz kor­látlan intézője a két megye közélelmezésének. Jóleső örömmel kell tehát megállapítanunk, hogy az uj közintézmény Nagykárolyban létesül. Jelentősége kétségtelenül nagy lesz s a város közélelmezésére is határozott előnyt jelent az, ha egy ilyen fontos intézmény helyben van. Segitsük az érettünk harcoló véreinket minden jóval. A „Nagykárolyi Takarékpénztár Egyesület“ a negyedik hadikölcsönből jegyzett feleit fölkéri, hogy az adott pénztári elismervények ellenében a végleges hadikölcsön kötvényeket pénztáránál vegye át. Katonatemetés. Horváth Ferenc 32-ik gy. ezredbeli közkatona a nagykárolyi vasúti állomáson hirtelen rosszul lett, beszállították a helybeli közkórházba, ahol 17-én meghalt, 19-én temették el. Szőlőárverés. A vagyonbukott Wagner Lajos cég csődtömege tulajdonát képező két szőlőre vonatkozólag az utóajánlati árverés a nagykárolyi kir. járásbíróság árverési termében élénk érdeklődés mellett f. hó 20-ik napján tartatott meg. A nagyobbik szőlőt 8331 korona vételárért Tóth Ferenc nagykárolyi lakos, — a kisebbik u. n. Máttyus-féle szőlőt pedig 6300 koronáért Akkermann Antal pintérmester, nagy­károlyi lakos vásárolta meg. Körözés. Id. Sternberg Adolf nagyká­rolyi szül. 71 éves izraelita vailásu kereskedő nagykárolyi lakos 1003/915 kih. sz. a. 50 K pénz­bírságra ítéltetett, Miután jelenlegi lakhelye is­meretlen, körözését elrendelem s felkérem az összes közigazgatósági hatóságokat, hogy ne­vezettet körözzék s feltalálása esetén hivata- lamat értesítsék. Nagykároly, 1916. julius hó 17. Csorba Gyula rendőralkapitány. Amikor a menekült cukrot árul. Rendőr­ségünknek tudomására jutott, hogy Szobovits Antal Rákóci-utcai lakásán drága pénzen na­gyobb mennyiségű cukrot lehet vásárolni. Szobovits mester a cukornak kilóját 2 K 40 fillérjével vesztegette. A nyomozás során kitűnt, hogy a cukor Ganz Jankel alsóvisói menekült tulajdona. A rendőrség a 450 kg. súlyú cukrot elkobozta s a legszigorúbb eljárást ,meg indiiotta. ^Készülnek hadj és osztrák kormány figyelmét a középiskolák­ban tartandó katonai előadásokra. Hivatkozik arra, hogy a középiskolai ifjúság körében a hadsereg szervezetére, a háború eszközeire, a térkép olvasásra és a hadviselés módjaira vo­natkozó előadások rendkívül jó hatással lenné­nek. A honvédelmi miniszter és a vallás köz- oktatásügyi miniszter a hadsereg főparancs­nokság érdekes tervéhez hozzájárult. Az intéző körök a középiskolákban tartandó katonai elő­adások tervezetét már meg is állapították. Az előadások főcélja az lesz, hogy csak az ifjúság érdeklődésének kielégítését, nem pedig a rész­letekbe menő katonai nevelést szolgálják. A középiskolai katonai előadásokat a terv szerint tényleges, vagy nyugdíjas tisztek tartanák, akik huzamosabb időt töltöttek a harctéren és akik tudásuk és tapasztalataik révén a modern háború lényegét az ifjúsággal népszerűén tudnák ismertetni. Hogyan lehet utazni a haditerületen ? A belügyminiszter újabb rendelete értelmében az utazáshoz személyazonossági igazolvány most már csak a következő helyekre szükséges : iMagyarországon Alsófehér, Besztercenaszód, Brassó, Csik, Fogaras, Háromszék, Hunyad, Kisküküllő, Maros-Torda, Krassó-Szörény, Nagykuküllő, Szeben, Temes, Torontál, Udvar­hely vármegyékbe és Fiume városába, Horvát- Szlavonország egész területére, Bosznia-Herceg­ovina egész területére. Csak fényképes igazol­vány érvényes Fiúméba, Lika-Krbavá és Mod- rus-Fiume vármegyébe, Tulza, Szarajevó és Mosztár kerületeibe. A többi vármegyébe, továbbá, Alsó-és Felső-Ausztriába, Csehországba és Morvaországba utazási igazolvány nem szükséges. Köszönetnyilvánítás. Mindazon roko­nainknak, barátainknak, a nagykárolyi városi dalárda tagjainak, ismerőseinknek és rendkívül nagyszámú résztvevőknek, akik az orosz harc­téren halálos sebet kapott szeretett kedves Palink vasárnap délután végbement temetésén megjelentek s részvétökkel mélységes nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, fogadják ezúton is szívből fakadó hálás köszöntünket. Komódy Lajos és családja. Be kell jelenteni a cséplési eredményt. A polgármesteri hivatal figyelmezteti ä csép­lőgéptulajdonosokat, hogy a cséplési eredmé­nyeket a tavalyi gyakorlatnak megfelelőleg hetenkint pontosan be kell jelenteni. Ellenkező esetben a rendelet ellen vétőket a rendelet teljes szigorával megbüntetik. Táborban. Harcba induló katonák Szuronyok hegyén virág, Akkor térünk vissza mi, Mikor a mező kezd kipiroslani. Átrontunk falun városon, Ahol mi pihenünk, csupa rom, Temetőben a hadak Tört kereszteket tipranak. Szürke kabátunk gyűrt akár, A hervadt puszta mezei táj A hősök sirjai között Egy magányos varjú lépeget. Most vér rózsát terem a föld, Hol egykor csipkerózsa nőtt S a romok között mintha ringna a tó Végsőt mosolyg egy szegény haldokló. Nagykároly, 1916. julius 22. Irta: Ungar Lajos. Ausztriában olcsóbb a gabona, mint nálunk. A gabona uj maximális áráról szóló rendelet kellemes meglepetés volt a közönség­nek, amennyiben az agráriusok beharangozásai után az árak lényeges emelkedésétől féltünk, ami nem következett be. Azonban ez csak olyan öröm, mintha az ember arra készül, hogy a nyaka törik ki, de megmenekül a fél ! karja elvesztésével. Hogy olcsóbb is lehetne a I gabona, mutatják az ausztriai uj maximális j árak, melyek feltűnően alacsonyabbak a Magyar- ! országra, különösen a Magyarország némely I vidékére megállapítottaknál. Ausztriában a búza december 15-ig 38 K, később 35 K (Magyar- országon 42, 4T5D, 41 K, 'illetőleg^38, 37-50 és 37 K), a rozs Ausztriában 31, illetőleg 29 K, (.Magyarországon 34 50, 34, 33SÜ"es 33 IC,' 'illetőleg — december 15-ike után — 3L50, 31, 30’50 és 30 korona.) A legfeltűnőbb az árkölönbözet a kölesnél: Ausztriában 28. K, Magyarországon 40 K — meg a zabnál: Magyarországon Sí egész országra december 15-cig 40 .korona, december 15 ike után 37 korona, Ausztriában pedig 30 korona, illetőleg I 23 korona. Csak a hadiözvegyek kapnak íraíik­! jogot. A mint illetékes helyről jelentik, Te- I leszky János pénzügyminiszter egy konkrét i esetből kifolyólag kimondotta, hogy jövendőben 1 kizárólag elhalt katonák özvegyei kapnak trafik­jogot. Egyben a pénzüg/miniszter utasítást fog 1 adni, hogy vendéglők, kávéházdk a trafikot a hadi- j özvegyek trafikjában tartoznak beszerezni, ha ! ilyen van az illető helyen. Rendőri krónika. A f. hó 17-én tartott hetivásáron a rendőrség leleplezte Balog La­josáé börvelyi lakost, aki az árpának literjét :40 fillérért árusította. A rendőrség a készletet i elkobozta s lemérés után az árpa literjét egy : félkilogramm súlyúnak találta, igy tehát Balogné

Next

/
Oldalképek
Tartalom