Szatmármegyei Hírmondó, 1916 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1916-07-23 / 30. szám
Nagykároly 1916. julius 23. Vasárnap. VI. évfolyam.#- 30. szám. „A VARMEGYE“ Szatmármegy Közigazgatási, társadalmi és közgazdasági hetilap. SZATMÁR VÁRMEGYE jEGYZŐEGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét érdeklő közlemények felelős szerkesztő címére — Érendréd — küldendők, -tg Kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYl-liTCA 20. SZ. („KŐLCSEY-NYOA'.DA“ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG.) Felelős szerkesztő: NAGY ISTVÁN, a szatmárvármegye jegyzőegyesület főjegyzője. Munkatársak: BODOKY ISTVÁN, KOMORÓCY PÉTER, kismajtényi körjegyző. kapnikbányai jzö, e. jző. Előfizetési árak: Egész évre — — — — — — — 8 korona. Félévre — — — — — — — — 4 korona. Nyilttér sora 40 filler. Egyes szám 20 fillér. Nagybankok. A kis államokért folyó háború elsősorban is a kis államokat tette tönkre. A hitelre szorulók igényeinek kielégítésére alakult nagybankok is nem úgy tüntették el a hiteligényt, hogy kielégítették, hanem tönkretették azt, aki Hitelre szorult. Az anyagi fölkészültség nem kis monumentalitásával folyt ez a belső közgazdasági háború sem s akik ellen folyt, nem tudtak az anyagi függetlenség gránátmentes lővészárkaiban meghúzódni. A háború minduntalan fölveti a nagybankok problémáját s az élelmicik- keK kifürkészhetetlemil magas ára, a hadseregszállitások napvilágra nem kerülő titkai s az adótörvények kedvezményének feszegetése változatlan aktualitást adnak ennek a problémának. A magyar szem valahogyan egész másként nézi az ingatlan vagyoni, mint az ingót. Az ingatlant a tradíciók nyugalmat adó feisővilágitása mellett, a nemzeti történelem vérré vált emlékeitől paiinásnn s nemesnek érezve, mert nem tapad hozzá a munkával való szerzés verejtékének szaga, az ingó vagyonban pedig csak a spekulációnak, konjunktúrák kihasználásának nemtelen eredményét s az öröklés utján való szerzésmód aristokráciája fölényesen nézze le az értelemmel való szerzésmód demokráciájának olvasott garasait. A pénznek nincs szaga, de a pénzszerzésnek van s azok akik hangjuk megerősítése végett a páncélszobát hang- szekrénynek használták, még a görögtüzes nemzeti géniusz tanúságtól:léhez is folyamodtak, amikor ennek a különbségnek érett termését kellett behordaniok. Egész története van annak nálunk is, hogy a kis vagyon rovására mennyi kedvezményben részesítette a mindig meríthető pénzforrást a mindenkori államhatalom. A középkor kalandos háborúi előtt a harácsolandó zsákmány fölosztása végett megegyezett a katonákat szállító fejedelem a pénzt szolgáltató bankárral s ez a megegyezés bár formában erősen megváltozott, a háborús jövedelmek elérése és megtarthatása alakjában ma is megtartotta imponáló erejét. Az adójavaslatok, melyektől e kényes jövedelmek okozta vagyon eltolódások kiegyenlítését keiiene várnunk, melengető simogatással nyúlnak a nagybankokhoz. A részeg embert nem őrzik úgy a szentek, mint az adótörvények a nagybankokat. Minden inpersonális adóalany jobban elviseli az adózás terhét, mint a személyes vagyon, nemcsak azért, mert nem viseli az adóterhek legnagyobb részét: a fogyasztási adót, hanem, mert személyes érdekek iegkisebb sérelme nélkül kényszeríthető a közteherhez való hozzájáruláshoz. A mi adójavaslataink pedig, nemcsak, hogy kisebb adókulcsot vesznek tervbe a részvénytársaságok számára, hanem még rejtett zsebeket is varrnak föl az eltitkolható jövedelmek elsüiyesztésére. Az európai statisztikában Magyarország a gyermekhalandóság terén s a hitelintézetek számában vezet. Szerfelett izgató volna a föladat, amelyik e két elsőségünk közvetett összefüggésének megállapítására vállalkoznék. Keserű megállapítás helyett mi hatékony gyógyszert kérünk, de a magyar parlament, ahová most minden bizakodó szem, ha félig lecsukottan is föltekint, nem végez egyebet, mint a nagybankokat óvó osztrák császári pátensek hatályosságának Magyarországra történő kiterjesztéséhez megadja az alkotmányosság látszatát. Magyarországnak hatszázmillió koronába kerül havonként a háborít. Az uj adótörvényeket tudvalevőleg azzal indokolta a kormány, hogy a háború költségeit valahogy fedezni kell és ennek egyetlen módja az adóemelés. Ezzel az indokolással nem lehet vitatkozni, annyira természetes, de viszont természetes volt Szerkesztő társamnak, dr. Vetzák Edének és nagy terjedelmű családjának mélységes gyásza itt Szatmáron is, a legszélesebb körben igaz, őszinte részvétet váltott ki. Nemcsak a Lengyel-családnak, úgy szólván százados családfájának, itten Szatmáron való széles összeköttetése kapcsán; de hiszen Vetzák Ede közöttünk élte mosolygó ifjúságának egyik legszebb darab egét. Itt szövődtek első szálai azoknak a tiszta, kristályos érzéseknek, melyekből Vetzák Ede felépítette ideálisan szép, példás családi életét. * .... Lengyel Elzának tanára voltam két esztendőn át. Nem az iskolában. Otthon, szüleinek házánál. A kis Elza nyilvános iskoláinak, tanulmányának végeztével a magyar irodalommal akart bővebben és behatóbban megismerkedni. Szülei engem hivtak meg ez oktatás teljesítésére. Szinte most is vele ülök az asztalnál, a hol a magyar irodalom termékei közt az előadásokat tartottuk. Elzának fekete szeme világított, mikor a magyar irodalom nagy, tiszta alakjainak családjáról, gyermekkoráról beszéltem. Nem volt szószátyár, mint *) *) Megjelent a Szatmári Hírlap julius hó 19-iki számában. általán a bakfisok. Barna, szinte fekete arcán a nyugodt meghallgatás és érdeklődés ömlött el. Csak előadás után intézett értelmes kérdéseket és számolt be olvasmányainak tartalmáról. Mondhatom, hogy valóságos honleányi rajongással mélyedett el a mi nemzeti irodalmunkban és azt hiszem . . . e téren s a magyar történelem terén a versenyt kiállotta volna bárkivel is. És nagyinüveltségü anyja, a szerény, az igénytelen, az otthonát rajongásig szerető anya, a ki a francia, angol irodalmon kívül a mi irodalmunkban is jártas volt . . . olyan boldogan hallgatta az ő cigány bakfis leányát . . . Elzuskát. ❖ Hanem . . . hanem,, valaki más is érdeklődött az én kis fekete, villogószemü tanítványom iránt. Akkor sokan a Demkő-féle étteremben kosztoltunk. Velünk tartott Vetzák is, a ki gondolom patvarista volt itt Szatmáron. Én más asztalnál ültem, mint ő. De — az óráról naponként egykor érkeztem: ez a rokonszenves, szolid, müveit fiatalember, szinte szokatlan mélységgel és szimpátiával közeledett felém . . . — Hogy felelt a kis csóré? — Meg van-e elégedve tanár ur; és igy tovább . . . napról-napra, jóidéig és mindig bensőbben ? Egyszer csak azt a kérdést veti elém egész bizalmasan! — Mondja meg nekem jó tanár ur, boldoggá tenne Elza? — Fiatal barátom, egész nyugodt lelkiismerettel mondom, hogy olyan felesége kevés embernek volna, mint önnek ... ha az Isten is úgy akarná. Aztán röviden jellemeztem a leányt. Röviden — a diskréció tart vissza a részletektől — amit most már mindenki tud. Hogy szép, müveit, jó módú és mégis igénytelen, mélyen vallásos, teljesen férjének, családjának élő páratlan édes anya, jó testvér és mindig engedelmes gyermek. Szegényszerető, jótékony, önkéntes lelkes és szakszerű ápolónő, lelkiismeretes ellenőrzője a katonák élelmezésének. A mit a gyász jelentés mond róla, az nem frázis. Valóság és kevés. És ez az ideális, gyönyörű családi élet a 12 évben összetört. A jó Isten öt gyermekkel ajándékozta meg s csak 35 élet évet adott neki. Kifiirkészhet- lenek a jó Istennek a végzései. * Mondhatja valaki, hogy a tőlem leirt apró dolgok talán nem tartoznak a nagy nyilvánosság elé. Nem Ítélem el őket azért az Ítélkezésért. Mert nem volt módjukban behatolni az emberek lelke kohójának legbensejébe. Hogy a kicsinyeknek látszó dolgok döntenek sokszor, az emberek élete sorsán. Mint a természetben azok az igénytelen források, később egy-egy nemzet, nép élethajóját indítják, viszik kikötőbe : úgy az emberi életet is — hej leányok, jól jegyezzék meg — főleg a nők irányítják. Ezt az élet jelenséget érezte, tudatában volt az én Elza tanítványom is. Mikor már pár éves házas volt, találkoztam vele. Sose
