Szatmármegyei Hírmondó, 1915 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1915-11-21 / 47. szám

47-ik szám. SZATMÁRMEGYEI HÍRMONDÓ. 3-ik oldal. HÍREK. Besorozott főszolgabírók. A 43—50 éves népfelkel i szemlén Damokos Ferenc és Péchy Péter főszolgabirák is aikalmasaknak találtattak. A legutóbbi közigazgatási bizottság foglalkozott nélkülözhetetlenségükkel, melynek alapján fel fognak mentetni. Megyegyiilés volt városunkban f. hó 18-án. Elnöklő főispán megnyitó beszédében hazafias, lelkes szavakban emlékezett meg a címer és jelvénykérdés rendezéséről. A közgyű­lés lelkesen megéljenezte a főispán beszédét. A főispán elparentálta dr. Csató Sándort, a mátészalKai járás elhunyt orvosát és Cholnoky Imre szatmári közjegyzőt. Betöltésre került a megürült csenged főszolgabírói állás. Négy pá­lyázó közül 2 jelöltetett, 2 nem. Madarassy László visszalépése után Szuhányi László választatott meg. N. Szabó Antal indítványára a közgyűlés egyhangúlag elhatározta, hogy a címer és je - vénykérdés megoldásáért, annak megnyugtató szabályozásáért köszönő feliratot intéz Őfelsé­géhez. A közgyűlés 1000 koronát szavazott meg a közművelődési alap terhére, hogy ez összeg­gel a vármegye törvényhatóságának a Nemzeti Áldozatkészség Szobrán elhelyezendő várme­gyei címeres lemezét megváltsa. A Szatmárvár- megyei Hivatalos Lap szerződése újabb 10 évre meghosszabbittatott. A megyebizottság elhatá­rozta, hogy Debreczen város átiratát magáévá teszi és felir a kormányhoz az élelmiszerek árának országos maximálása iránt. Szuhányi Ferenc és Kende Zsigmond felszólalásai után a közgyűlés kimondotta, hogy a gazdasági ipari termékek ármaximálását is kéri, mert méltánytalan, hogy pl. mig a repce ára maxi­málva van, a belőle készült olaj ára nincs és épen ezért ötszörösére megy fel. Sok kisebb ügy letárgyalása után az ülés véget ért. Gróf Károlyi Mihály eladta számos- dobi birtokát. Gróf Károlyi Mihálynak, az ellenzék vezérének, aki tudvalevőleg önként vonult hadba, 3600 kát. hold kiterjedésű bir­toka volt Szamosdobon, amelyet a Janíyik test­vérek béreltek a gróftól. Károlyi Mihály ezt a birtokát holdanként 1200 korona árban eladta gróf Károlyi Józsefnek. A birtokot a gróf meg­bízottai már át is vették. Sprenger Ferenc visszahelyezése. Meg­írtuk, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter Sprenger Ferenc szabná’megyei h. tanfelügyelői Csíkmegyébe tanfelügyelői minőségben áthe­lyezte. Mint értesülünk, a miniszter ezt az át­helyezést Sprenger Ferenc kérésére visszavonta, illetve megváltoztatta s igy Sprenger továbbra is Szatmáron marad. Kórházlátogatás. Lovag Kieessling Ottó vezérőrnagy f. hó 19-én este varosunkba ér­kezett egészségügyi intézményeink meglátogatása céljából. Az állomásnál a'Vörös Kereszt veze­tősége várta, mely másnap elkalauzolta a kór házakban, hol a vezérőrnagy a 1 flottak felett legteljesebb megelégedését fejezte ki. Áthel vezés. A nagyváradi in. kir. posta- és távirdaigazgatóság Ajaky Ottika posta- és távirda kiadót, Ajaky János domahidai g. kath. lelkész bájos és szép leányát, Remeteinezőrcl a kismajtényi postahivatalhoz mint helyettes postamesternőt a szolgalat érdekéből áthelyezte. Megyebizottsági tagválasztás lesz a jövő hónapban. Városunk első kerületében a Janitzky Albert halálával megüresedett bizott­sági tagság elnyerésére Braneczky József ke­gyesrendi tanárnak van a legkomolyabb kilá­tása, kit mint a közügyek i ánt mindenkor ér­deklődő, tevékeny férfiút az első kerület pol­gárságának nagy tömege jelöltjének vall. Vallásos estély. A „Protestáns Társas­körben“ múlt hét csütörtökjén tartatott meg az első vallásos estély. Dacára a kellemetlen, rósz időnek, a nagyterem teljesen megtelt az érdeke lődő közönséggel. Ez is bizonysága annak, hogy a közönség, mennyire megkedvelte és megsze­rette a vallásos estelyeket. Az első estélyt Kürthy Károly ref. s. lelkész vallástanár köri elnök nyitotta meg lelkesen előadott tartalmas szép beszéddel. Rédei Károly evang. lelkész hosszabb felolvasásában a háborús idők árny- és fény­oldaláról szólott. Az estélyen még két fiú és két leánytanuló vallásos és hazafias költemé­nyeket szavalt igen ügyesen. A legközelebbi estély f. hó 25-én d. u. 6 órakor lesz megtartva a Protestáns Társaskör nagytermében ismét beiéptidij nélkül. Szatmármegye adóügye a múlt hóban. A kir. pénzügyigazgató jelentése szerint októ­ber hó végéig befolyt egyenes adóban 290,101 K, hadmentességi díjban 4447 K, bélyegilleték­ben 98,231 K, fogyasztási és italadóban 81,603 K; mindegyik adóban, hasonlítva a múlt évi bevételt, több folyt be. Hadi kölcsön sikeréért. Schönfeld Lázár főrabbi hívei körében buzgó agitáciot fejtett ki a harmadik hadikölcsön jegyzése érdekében. A szép eredmény 250.000 azaz kettőszázötvenezer korona, mely összeget hívei nagyrészt buzdí­tására részben helybeli és részben budapesti intézeteknél a harmadik hadi kölcsönre jegyez­tek. Ebbe az összegbe természetesen nincsen beleszámítva ama 100.000 korona, melyet vá­rosunk a főrabbj, mint képviselőtestületi tag, lelkes indítványára jegyzett. Schőnfeld Lázár főrabbi, kikötötte a helybeli pénzintézetekkel, hogy a jegyzések után a banknak járó fél szá­zalékos jutalék részére kiutaltassák, azon célból, hogy a kapott összegből pamut vásárjltassék, amely pamutból az izr, anyahitközség elemi és polgári leány iskola izr. növendékei egyrészt, másrészt az izr. nőegylet tagjai hős katonáink­nak melegítő holmikat kössenek. Amint tudjuk a főrabbi buzdítása és Niedermann Irén taní­tónő lelkes közreműködése — máris sok kötötü- lándzsát hozott mozgásba és nagy serénységgel folynak a hazafias munkálatok vitézeink téli szenvedéseinek enyhítésére. Azok, akik a har­madik hadi kölcsönre jegyeztek és Schőnfeld Lázár főrabbi listáján kisebb nagyobb össze­gekkel szerepelnek a következők: Adler Ad lf dr., özv. Áldorné, An;al István dr., Berger Ár­min, Berger Jenő, Berger Béla, Beckmann Jó­zsef, Blum Gyula, Brichta Miksa, Bródy Mihály, Breider Ferenc, Braun Márton, Bárány Márton, Cukor Lajos dr.. Cukor Márton, Diamant Samu, Eigner Simonné, Fried Bernát, Fényes Albert, Fazekas Menyhért, Fazekas Vilmos, Grünfeld Miksa, Gábor Ármánd, Grosz Ignácz, Herman Ilona, Illés József, Kaufmann Jenő, Kaufmann Adolf, Kaufmann Annuska, Klein Bernát, Klein ignátz, Klein József, Kardos Mihály, Kardos Aurél, Kertész Sándor, Kandel Ignátz, Lukáts Lajos, Melinda László dr. Markovits Dániel, Moskovits Adolf, Mózes Soma, Niedermann Samu, Peiszner Lajos, Politzer Ignit :, Rosenberg Bernát, Rosenberg Sámuel, Róth József N. N., Reiter Adolf, Rosenzweig Mór, Sternberg Sán­dor ifj., Sternberg Sándor id., Sternberg Sán­dor, Sternberg Géza dr., Stenberg Zoltán dr., Sternberg Géza dr., Schiff Gyula, Schiff Ber- nát, Spitz Dénes, Schőnfeld Lázár, Singer Lipót, Singer Márton, Szegő Ödön, Strausz Dezső, Schleifer Dezső, Weisz Lajos Weisz Mózes, Weisz Antal, Weiszmann Jakab, Róth Mátyás és Viktor, Ro mami Jakab, Róth Lipót, Wein­berger Ferenc, Fiánkéi Simon, Grosz József, Bhöm Szaniszló,. Lebovits Szaniszló, Kovács Samu Börvely, Róth Sándor dr. Erdőd, Schwartz Reszege. Újabb adományok a magyar szent ko­rona országai Vörös Kereszt-Egyesület nagy­károlyi fiókja részére: Szaniszló községben gyűjtés 283 K, 70 f., Péchy Lászlóné urnő gyűjtő ivén 64 K, dr. Vetzák Ede adománya 31 K, gyűjtő szekrényekből befolyt júniustól szeptemberig 35 K 08 f., Varga Imre adomá­nya 20 K, Pucser Károly adománya 10 K, Gorzó Bertalan adománya 4 K városi tisztviselők szeptember é; október havi fizetéséből felaján­lott összeg 57 K 35 f., Palczer Ernő kegyes­rendi kormánysegéd és szentszéki tanácsos adománya 20 K, Mándi Gáza udvari tan. vál- laji lakos adománva 192 K 40 f. Összesen: 687 K 53 f. Iskoláink a hadi kölcsönért. A hely­beli polg. fiúiskola növendékei megtakarított pénzükből egy 100 K-ás kötvényt jegyeztek a ÜL hadikölcsönből. Ezzel már 250 K-t adtak a polgáristák hadi kölcsönre. AY összeg kama­tai- ifjúsági ösztöndíj céljaira szolgálnak. — A helybeli st. quo izr. elemi iskola növendékei egy 50 koronás kötvényt jegyezlek. A felülgyült 12 K 40 f.-t Szatmármegye elesett tanítóinak árva-alapjára adták. Ingyenes vegyvizsgálat. Megírtuk, hogy a Kleiner Dezső „Magyar Király“ gyógyszertá­rának vegyi laboratóriumában Fabel Leo Lu­cius, hites báseli (Svájcz) vegyész a közönség részére vegyvizsgálatokat végez. A gyógyszer- tárba beadott anyagokat vegyileg megvizsgálja s azok alkotó részeit kimutatja; betegség ese­tén a vizsgálat alapján föltétien bizonyossággal megállapítja a baj nemét. A vizsgálatok díja­zása mindenkor a legméltányosabban van meg­állapítva. Sőt a kiváló vegyész, ki kulturális kérdést csinál hivatásából, hogy a szegények számára is hozzáférhetővé tegye a tudomány áldásait, szegénysorsu betegek részére ingy ne- sen állapítja meg, hogy minő bajban szenved­nek. Akik gyengélkednek, bizonyos test részek­ben fájdalmat éreznek, melynek biztos kát nem tudják, akik hirtelen súlyosan megbete­gednek, vagy bizonyos betegséget gyanítanak magukban, legteljesebb bizonyosságot vegyi vizsgálattal érnek el. Hamisított élelmi szereket is megvizsgál a vegyvizsgáló állomás. Milyen lesz a katonák karácsonya? Olyan, amilyenné tesszük. A mi hazafias köte­lességünk az, hogy minél szebbé tegyük. Ka­tonáink rendületlenül küzdenek már több mint egy éve, lelkesedésük egy percre sem lankadt. Kifogyhatatlan áldozatkészségünk kell, hogy táp­lálja ezt a lelkesedést. Ha mi lankadnánk, mit kí­vánhatnánk katonáinktól. Holott a mi munkánk mily csekélység az ők óriási teljesítményeikhez képest. Mutassuk ki irántuk csodálatunkat és szeretetünket a szeretet ünnepén. Varázsoljuk minél szebbé a karácsonyi szent ünnepeket. Még élénken emlékezetünkben élnek a tavalyi karácsony megható jelenetei, mikor a családjuk köréből kiszakadt, idegenben fekvő sebesült hősök elérzékenyülten fogadták a szeretet ked­ves megnyilvánulásait. Adjunk az idén is, még áldozatosabban mint tavaly, pénzbeli, termé­szetbeni szeretetadományokat a sebesült kato­náknak. A küldemények't direkt erre a célra megnevezetten küldjük a helyi Vörös Kereszt Egylet kaszárnyái kórházának gondnokságához. Szatmárvármegye élelmezése. A föld- mivelésügyi kormány a vármegye területéről az uj termésből 196,000 mm. tengeri biztosítását rendelte el, amely mennyiség lefoglalása iránt az intézkedések megtétetiek, a lefoglalást és a biztosítást azonban a kedvezőtlen időjárás foly­tán megkésett betakarítás akadályozza, úgy, hogy e hó 20-ika előtt nem remélhető az ösz- szeirások befejezése. A vármegye ellátatlan la­kossága gabona szükségletének beszerzésére az engedélyt a kereskedelemügyi miniszter meg­adta, azonban az engedély leérkezésének ide­jében a beszerzés elé már oly akadályok gör­dültek, hogy a rövid határidő alatt a szükség­letnek csak igen kis része volt biztosítható, miért is, a kormány intézkedéseinek megfele­lően, a még hiányzó mennyiségek a Hadi Termény részvénytársaság utján fognak besze­reztetni. Hólyagos himlő a megyében. A tiszti főorvos jelentése szerint koleramegbetegedés három községben fordult elé 1 — 1 esetben és pedig Láposhidegkuíon, Alsóujfalun és Máté­szalkán. Utóbbi helyen a megbetegedés a bakterológiai vi sgálaí szerint negatim$k bizo­nyult. Egyéb fertőző betegség j.irványszenjen csak egy községben lépett fel. Egriben a hasi- hagymáz. Kanyaró és skárlát több esetben ész­lelhetett, de járványos jelleggel sehol. Kezd azonban úgy nálunk, mint a szomszédos tör­vényhatóságok területén a hólyagos himlő fel­lépni. Nálunk, Nyír asváriban jelentkezett egy­szerre 7 megbetegedéssel, pár n pia erre újabb 3 esettel. A főorvos a helyszínére kiszállott, minden óvintézkedéseket foganatosított, sőt a főorvossal együtt kiszállt járási és körorvos azonnal hozzáláttak az alispán által elrendelt kényszeroltás foganat ásításához, úgy, hogy Nyirvasvári község egész fein ti lakossága 2 nap alatt ujraoltásban részesült. Remélhető, hogy az óvintézkedésekkel sikerülni fog a jár­ványt lokalizálni. Tekintettel e veszedelem igen komoly voltára, a belügyminisztertől járvány- orvos kiküldése kéretetett s a kirendelt jár­ványorvos az állását már el is foglalta. A fő­szolgabíró előterjesztésére az alispán a kö.séget zár alá is helyezte. A gabonarekvirálás. A hivatalos lap okt. 30-ik számában megjelent 3825/9:5. M. E. számú rendelet szerint minden termelő köteles

Next

/
Oldalképek
Tartalom